Lex Orsolya
A nagyböjt, az Érdy-kódexben negyvenlőböjt, az egyházi évben hamvazószerdától húsvétvasárnapig terjedő, Jézus negyven napi böjtölésének, majd kínszenvedésének emlékezetére szentelt negyvennapos időszak, amelynek kisebb megnevezett egységei: hetei, vasárnapjai, ünnepei is vannak- írja Bálint Sándor szegedi néprajzkutató a Karácsony, húsvét, pünkösd című munkájában. A böjt, népnyelvi alakjában bűt szó megbecsülendő régiségünk, hiszen még a magyar nyelv szakrális pogány rétegéből került át a keresztény szóhasználatba.
A húsvétot megelőző nagyböjt a komoly magunkba szállás, a befelé fordulás időszaka. Derű után ború következik, melyből megszülethet majd valami sokkal nagyobb. A farsangolást okvetlenül kell, hogy nagyböjt váltsa fel, mert az erkölcs világban is érvényesül a fizikai axióma: akció reakciót szül. A könnyelmű, léha, felületes gondolkodást a súlyos, komoly és alapos gondolkodásmód követi. Az emberi lélek a mély eszméket szereti. Ha ördögjáráskor, farsang idején erővel arra késztettük, hogy felszínes dolgokkal is foglalkozzék — ami szellemi természetellenesség — úgy most a lélek kétszeres vággyal sóvárog a felemelő szent és nemes gondolatok után. Szükség van emberi életünkben a nagyböjtre. Rászolgáltunk, hogy bűnbánatot tartsunk – írja a Csíki Lapok 1925. februári száma.
Az ország több vidékén szokás volt, hogy ezen időszakban a házasélettől, dohányzástól is megtartóztatták magukat, nem nyiratkoztak, nem borotválkoztak. Ez utóbbi fogadalmak nagyhétre, esetleg már csak nagypéntekre korlátozva, hosszú ideig éltek. A nagyböjti bűnbánat különösen szigorú fajtája volt a negyvenelés. Aki erre vállalkozott, a nagyböjt ideje alatt naponta csak egyszer evett, azt is naplemente után. A negyvenelést ismerte a szegedi, Kalocsa vidéki magyarság, mátrai palócság, de a sokácok, bunyevácok is.
A régi paraszti társadalomban a böjti időszak az élet minden mozzanatára kiterjedt. Tilos volt a lakodalom, bál, zajos mulatság, a muzsika, tánc. A lányok és fiatalasszonyok egyszerűbb, sötétebb árnyalatú ruhákat viseltek. A bűnbánat, a gyónás ideje lévén a haragosok is igyekeztek kibékülni egymással.
Hazánkban a kereszténység felvételével együtt vezették be a nagyböjti idő egyetemes egyházi előírásait, melyek tartalmazták az állati eredetű élelmiszerektől való tartózkodást, korlátozták a jóllakást. Ennek fényében elődeink az étkezésüket is másképpen alakították a fenti időszakban, melyben a vallási parancs mellett észszerű egészségügyi megfontolás is rejlett. A korai időszakban csak kenyeret, sót, vizet, halat és száraz növényi eledeleket volt szabad enni, s csak naponta egyszer. Az 1500-as évek végén a böjt valóban minden állati eredetű termékre vonatkozott, így nem csupán a húsfélékre, hanem a tojásra és a tejtermékekre is, amelyek később, az 1600-as évek elejétől már nem tartoztak az elhagyandó étkek közé. A böjt szigora az évszázadok során sokat enyhült, bár a legöregebbek rendszerint nem éltek az újonnan bevezetett könnyítésekkel.
A 20. század legelejétől a római katolikus egyház hívei számára a húsos ételek tilalma már csupán hamvazószerdát és a nagyböjt három utolsó napját érintette. A hazai protestáns egyházaknál ugyan a húsételektől való ilyesfajta nagyböjti tartózkodásnak az újkorban nyoma sincs, ám nagypénteken gyakran a katolikusokénál is szigorúbb böjtöt tartottak.