Az olimpiai bajnok magánélete

Az olimpiai bajnok magánélete

Mayer János

Dr. Pósta Sándor és a nők (1.rész)

Amikor 2014-ben – az első bajai olimpiai aranyérem 90. évfordulója idején – dr. Pósta Sándorról szóló, kétrészes cikkemet megírtam („A jó isten és a vívást és engem egymásnak teremtett” – 90 éve született meg Baja máig egyetlen olimpiai aranyérme. = Bajai Honpolgár 2014/7. 9-13. 2014/8. 1-5.), viszonylag keveset foglalkozhattam az egykor hírneves vívó magánéletével. Ennek egyik oka az, hogy sem a róla szóló források, sem az általa írt Huszonöt esztendő c. életrajzi visszaemlékezés nem sok szót veszteget családjára. Szüleiről jóformán szó sem esik, a szövegből az sem vezethető le, hogy kétszer nősült, arra pedig nem egyetlen szóval sem utal, hogy magánéletének alakulása közvetett módon hozzájárult sportolói pályafutásának hirtelen, korai befejezéséhez. De a róla írt további életrajzi összefoglalások – Killyéni András vagy a Nagy Háború blog – írásai sem tudnak írnak szinte semmi biztosat minderről, aminek részben az az oka, hogy Pósta eléggé igyekezett óvni a privát szféráját a nyilvánosságtól, másrészt az is, hogy az 1920-as években mai értelemben vett bulvársajtó nem működött Magyarországon. Pedig – mint az alábbi írásból kiderül – lett volna témájuk Pósta kapcsán. A korabeli sajtó- és peranyagok dokumentációjából azonban utólag is sok minden megállapítható a bajnok – olykor bizony viharos – magánéletéről. Ebben az írásban részben a saját korábbi írásban közölt, részben a közvéleményben elterjedt tévedéseket is igyekszünk szétszálazni.

1. A származás kérdése

Pósta Sándor visszaemlékezésében szinte semmit nem beszél szüleiről, és azt sem magyarázza meg, hogy egy felvidéki eredetű, de 1888-ban már hosszabb ideje Baján élő család sarja miért született a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei Pándon. Több forrás elintézte ezt azzal, hogy nyilván az egykori nemesi birtokok maradványa lehetett ott, ám a valóság ennél sokkal egyszerűbb. A helyi anyakönyvi bejegyzésből rekonstruálható, hogy 1888. szeptember 25-én a helybéli, református vallású cselédlány, Gáspár Julianna egy Sándor névre keresztelt fiúgyermeknek adott életet. A bejegyzés arról is tudósít, hogy Pósta Árpád r. kath. hajós a lelkészi hivatalban megjelenve „kész volt a szülöttet leszármazottnak elismerni.” A szegény cselédlányt teherbe ejtő hajós (később városi hivatalnokként tevékenykedő) fiatalember ekkor már házasságban élt, így a gyermek „törvénytelen” státusban született.

Az apa becsületére legyen mondva, hogy 10 év múlva Pósta Árpád és felesége, Sprung Paulina a fiút örökbe fogadta, így az 1898-tól viselte törvényesen a Pósta Sándor nevet. (Addig anyja családnevén tartották nyilván.) Innentől apja és felesége gondoskodott a tehetséges fiú taníttatásáról a ciszterciek bajai gimnáziumában, amelynek egyik éltanulója lett. Nem tudni, tartotta-e kapcsolatát vér szerinti édesanyjával, ám az elég árulkodó, hogy amikor Pósta Árpádné 1939-ben meghalt, a magyar sajtó a bajnok édesanyjaként gyászolta el. Hivatalos dokumentumaiban vegyes a kép: második házassága anyakönyvi bejegyzésében „a szülők” rovatban csak Gáspár Julianna neve szerepel, amikor azonban Pósta 1952-ben meghalt, a halotti anyakönyvi kivonata néhai Pósta Árpádot és Sprung Paulát nevezi meg szüleiként. Az úri társaságba bekerülni próbáló, majd jó házasságokat kötő fiatal orvos számára alighanem inkább hátrányos lehetett volna a törvénytelen származás felemlegetése, így ezt – bár valótlanságokat nem állított – alighanem igyekezett elhallgatni.

Pósta Sándor születési anyakönyvi bejegyzése Pándon

 

2. Az első házasság: Gámán „Dicsi”

Pósta Sándor 1906-tól a kolozsvári egyetemen folytatott orvosi tanulmányokat. Mire 1911-ben diplomáját megszerezte, már vőlegény volt, aztán hamarosan meg is nősült. Önéletírásában első házasságára és feleségére egyetlen szót sem veszteget, csak annyit tudunk meg belőle, hogy 1914-ben – amikor már sebesülten feküdt egy hadikórházban – fia született.

Annyi azért kiderül a visszaemlékezésből is, hogy a fiatal medikus nemcsak a vívótermeknek, hanem a fénykorukat élő kolozsvári kávéházaknak, előkelő estélyeknek is rendszeres látogatója volt. Annál is inkább így lehetett, mert orvostanhallgatóként nagybátyja, dr. Pósta Béla régészprofesszor lakásában élt, aki ebben az időben az egyetemen és a kincses város közéletében is fontos pozíciókat töltött be. Egyetemi rektorként maga is szervezett jótékonysági célú bálokat, estélyeket, amelyek abban a korban a jómódú ifjúság fő ismerkedési terepét is jelentették. Politikai szerepet is vállalt: előbb a Függetlenségi Pártban, majd rövid ideig Bánffy Dezső korábbi miniszterelnök Új Pártjában működött, és ezek révén a helyi elit nagy részével kapcsolatba került. Minden bizonnyal tehetséges, első vívósikereit ekkoriban arató, „adoniszi alkatú” unokaöccsét is igyekezett bevezetni az előkelő társaságokba, talán azon hátsó szándékkal is, hogy feleséget és jó állást szerezzen neki.

Feltehetően az egyik ilyen rendezvényen találkozott Pósta Sándor bencenci Gámán Edithtel (1894?–1930), egy jó nevű erdélyi nemesi család sarjával. A Gámán família Szörény vármegyei eredetű volt, nemességüket egészen a 14. századig vezették vissza. A 19. századra sok ágra szakadt család egykori birtokainak nagy részét már elvesztette, és több generáció óta Kolozsvárott élt, ahol inkább nagypolgári, elit értelmiségi életmódot folytatott. Tagjai közül többen viseltek magas állami és városi tisztségeket, mások különféle vállalkozásokba fektették a családi vagyont. Edith apja, Gámán Dezső (sz. 1867) nyomdatulajdonos volt, emellett számos tiszteletbeli funkciója, felügyelőbizottsági tagsága volt a városban. Maga is Bánffy politikájának híve volt, így Pósta Bélával több fronton is kapcsolatba kerülhetett. Mindkét lányát taníttatta, a baráti körben csak Dicsinek becézett idősebbik az evangélikus népiskola elvégzése után zenei konzervatóriumba járt, de mindenféle művészetekhez vonzódott. 1915 után banki segédkönyvelőként is dolgozott. Igazi nagy szerelme azonban a festészet volt, a nagybányai festőiskolához kötődő Ács Ferenc (1876–1949) impresszionista művész festőiskoláját látogatta több társával együtt, ahol az új festői látásmódot tanították nekik. 1912-ben a növendékek közös kiállítást is tartottak, amelyen Gámán egy plen air képpel és egy virágcsendélettel aratott elismerést.

Pósta első felesége, Gámán Edith közvetlen felmenőinek családfája

Póstával való megismerkedése minden bizonnyal valamelyik bálhoz kötődik, ugyanis a résztvevők listája alapján látható, hogy a szőke „Dicsi” rendszeresen jelen volt a kolozsvári „bakfisbálokon”, amelyeknek a táncmulatság mellett kétségkívül volt egyfajta vőlegényszerző jellege is. Festőiskolai társa, Ciuta Letitia („Cica”) – később Kolozsvár román polgármesterének felesége –így emlékezett egy közös részvételükre: „Ki ne felejtsem a bakfisbálokat. De kedves idők voltak ezek! Az egyik bakfisbálra erősen készült volt Gámán Dicsi – akkor volt friss menyasszony. Kitervelte magában, hogy milyen rengetegen fogják táncoltatni, hiszen ő veszélyen kívül van, tőle már nem görcsös csomót fölfejteni. És mit tesz Isten? Dicsit csupa tapintatosságból senki se kérte fel (nem akarták a szerelmeseket zavarni), és bizony a szép Dicsi kénytelen volt egész éjjel a vőlegényével táncolni, ha nem akart ülni.” (Hölgyfutár, 1934/4. 83-84.)

A jó partinak is számító szőke hölgy feltehetően egy korábbi ilyen alkalommal hódította meg az ifjú orvostanhallgató szívét, aki erre az időre már nevet szerzett magának, hiszen a diplomaszerzés után Kolozsvárt állást kapott előbb segédorvosként, majd tanársegédként a Höncz Kálmán vezette Fogászati Klinikán, és vívóként is szép sikereket könyvelhetett el. S mivel a helyi közéletben jól beágyazott Pósta Béla rokona volt, valóban arra lehetett számítani, hogy a házaspárra biztos jövő vár Erdély fővárosában. Az első világháború azonban a szép terveket alaposan keresztülhúzta. Pósta már 1914-ben bevonult, majd súlyosan megsebesült, ezt követően – még a háború befejezése előtt – Budapestre tette át a székhelyét. A házaspár két közös gyermeke, Péter (sz. 1914) és Pálma (sz. 1916) is a háborús években jött a világra. Az erdélyi impériumváltás után a Gámán család nagy része is Magyarországra költözött.

A házasság a külső szemlélők számára még évek múlva is harmonikusnak tűnt, Az Est c. lap 1920. október 19-i számában tudósít az előző hétvégén Budán tartott kolozsvári bálról, amelyet a Budapestre menekült ottani előkelőségek rendeztek a Vigadóban „az erdélyi híres bálok emlékére”. „A cigány mellett Csengery János, a nagy filológus táncol egy rövid csárdást Pósta Sándornéval. [A professzor lánya, Csengery Nusi Gámán Edith festőiskolai társa és jó barátnője volt – M. J.] Mindenki itt van. Csengery Ilona, Lőte Viola, Gámán Koko, Bányay Ibolya […], és még sokan, akiktől olyan szépek és jókedvűek voltak a kolozsvári bálok.” [Gámán „Koko” Edith Katalin nevű húga, Bányay Ibolya anyai ági unokatestvére, míg Lőte Viola konzervatóriumi iskolatársa volt – M. J.] Bár az írás a vívó nevét külön nem említi, minden bizonnyal jelen volt, hiszen hiánya mindenképp feltűnt volna. Az ifjú házasok – a család anyagi erejét és banki kölcsönt is felvéve – a Belvárosban vettek értékes házat maguknak, amely nemcsak a családnak, hanem Pósta fogorvosi praxisának is otthont adott volna. Ám a kolozsvári álomházasság Budapesten hamarosan mégis válságba került, mert feltűnt a színen – pontosabban inkább a mozivásznon – egy valószínűtlenül fiatal színésznő…

3. Lux Margit, a végzet asszonya

Bár a filmgyártás csak az 1910-es években indult meg Magyarországon, mégis hamar kitermelte a maga csillagait, akik az előkelő körökbe is bejáratossá váltak. Az egyik ilyen új filmsztár lett Pósta Sándor második felesége.

Pósta második felesége, Lux Margit társaságában

Lux Margit 1902. április 10-én született Szombathelyen egy polgári középosztályba tartozó család hatodik gyermekeként. (Két idősebb testvére már korábban elhunyt.) A család nem volt helyi kötődésű, a Tolna vármegyei Szedresről származó vasúti ellenőr édesapa, Lux Gyula kinevezése kapcsán kerültek a városba, édesanyja, Ország Aranka fővárosi származású volt. Pontosan nem tisztázott, hogy a család mikor került újra a fővárosba, annyi bizonyos, hogy a feltűnő szépségű lány elvégezte Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját. (Ez a magántanoda 1909 óta működött, a kor hírneves színésze feleségével, Hevesi Angélával oktatott itt, számos kiváló művész került ki tanítványaik közül. Évente általában 25 növendéket bocsátottak ki.)

A tanoda elvégzése után Lux Margit hihetetlen gyorsasággal robbant be a pesti művészvilág elitjébe, még 18 éves sem volt, amikor megkapta a Varázskeringő c. film egyik főszerepét. Ezt követően sorra kapta a szerepeket, és azok közé tartozott, akiket a kortárs kritika is kedvelt. „Nagy igyekezettel játszott és sok érzésről tett tanúságot és megmutatta, hogy igazi talentum lakozik benne.” – írta egyik filmjéről a Színház és Divat. Az Ujság 1920 elején a következőképpen áradozott róla: „Lux Margitnak hívják, mindössze tizennyolcz éves, karcsú, kóczos, vörös haja van, mélytüzü okos fekete szeme, kedves, intelligens és már ezelőtt három evvel tette ismerté a nevét; olyan korban tehát, a mikor a kenyérkereset még az ilyen nagyon tehetséges lánynak is a lelkére mehet. Lux Margit szerencsésen megúszta ezt a krízist, a filmjeinek (Lu, a kokott, a Varázskeringő, hirtelenében ezekre emlékszem) a sikere túlnőtt Magyarország keretein és egész különös véletlen folytán kijutott Hollandiába. Egy amsterdami filmgyáros annyira el volt ragadtatva a kis kóczoshaju és idehaza utóbb teljesen mellőzött magyar moziprimadonna alakításai által, hogy az első alkalommal, a’ mint lehetett, eljött Budapestre és a’ mint gondolom, egy angol novellában meg is van írva hasonló eset, nem nyugodott addig a míg fel nem találta. Nyomban fényes szerződést ajánlott neki és ezer hollandi forint előleget, a mi jobb helyre aligha mehetett. Mindez néhány napja realizálódott azóta a kis Lux Margit már útban is van Hollandia, Anglia, az érvényesülés, a dicsőség felé, holott idehaza, szegény urilány[nak] még megélhetése sem volt biztosítva. Szerencsére a tehetség és a tizennyolcz esztendő mindent megbocsájt; a kis Lux Margitnak elutazásakor már csak könyei voltak és szenvedett.” Egy másik sajtótudósításból tudjuk, hogy a színésznő az utazási nehézségek és a berlini forradalmi viszonyok miatt végül egy kisrepülőgépen jutott el Amszterdamba, ami abban az időben nem volt épp mindennapi.

E sorokból is kiderül, hogy „kócos hajú” művésznő hamarosan nemcsak magyar, hanem külföldi (főleg német és holland) filmekben is szerepeket kapott; a némafilmek korában a hiányos nyelvtudás vagy akcentus nem jelentett akadályt, ha valakinek az arca és mimikája megfelelő kifejezőerővel bírt. Márpedig ennek a fiatal díva nem lehetett híján: „Lux Margit azok közé tartozik, akik szépségük mellett Rózsahegyi mester megbecsülhetetlen utasításait hozták magukkal a filmre. Lux Margit a szomorú darabok művésznője, őszintébb és igazibb könnyeket kevés színész szeméből csal ki a film, mint az övéből.” – írta róla Színházi Világ 1921-ben. A Délibáb is abban látta a fő erejét, hogy „külön specialitása volt, bármelyik pillanatban tudott könnyezni. A rendező vezényszavára valódi könnyek buggyantak ki szemeiből. Nála nem volt szükség mű (glicerin) könnyekre.” Ugyancsak 1921-ben évben egy másik sajtótermék arról is beszámolt, hogy egyetlen szerepéért félmillió korona tiszteletdíjat kapott Ausztriában. Színészi pályájának nagyjából 3,5 éve alatt számos filmszerepet játszott, és a kor legnagyobbjaival dolgozhatott együtt. (Sajnos e filmekből a 2. világháború következményeként mindössze néhány képkocka maradt meg.)

Lux Margit utolsó, egyben legsikeresebb filmje, a Drakula halála női főszereplőjeként

1925-ben a Színházi Élet több neves művészfeleséget is kifaggatott férjükkel való megismerkedésükről. Pósta Sándorné válasza a következő volt: „Amikor erre a kérdésre felelek, vissza kell gondolnom azokra az időkre és amikor elgondolkozom, úgy érzem, hogy igazán nem tudok pontos feleletet adni. Hogyan ismertem meg az uramat? Én úgy érzem, hogy mindig ismertem őt. De emlékszem egy Anna-bálra, egy lilafodros kis ruhámra, egy csodaszép nyári hajnalra a Dunán, egy lágyan himbálódzó csónakra és sok sok aranyos meleg napsugárra, amely ott ragyogott körülöttem és ott égett bennem és… és ragyog és ég ma is époly erővel, époly fénnyel, épolv melegen.” A kicsit titokzatos megfogalmazás alighanem azzal magyarázható, hogy az ifjú színésznő 1922 táján egy házas férfiba szeretett bele, ami akkortájt nehezen volt elfogadható.

Mindenesetre viharos szerelem lehetett az övék: Pósta rövidesen elvált első feleségétől, majd 1923. május 2-án Budapesten házasságot kötött Lux Margittal. Nem sokkal később mutatták be a díva leghíresebb filmjét, a Drakula halálát, ám ennek fogadtatása sem változtatott azon, hogy Lux férjhezmenetele után visszavonult a színjátszástól; sem filmen, sem színpadon nem szerepelt soha többé. Örömmel sütkérezett viszont férje sikereiben: 1924-ben az egyetlen magyar olimpikon-feleség volt, aki jelen lehetett a párizsi játékokon, így hazatérve neki is bőséggel jutott olimpiai bajnok férje ünnepléséből.