Az olimpiai bajnok magánélete, 2. rész

Az olimpiai bajnok magánélete, 2. rész

Pósta Sándor és a nők

Mayer János

4. Egy válás és a következményei

Lux Margit és Várkonyi Mihály

Pósta Sándor és Gámán Edith válása gyorsan és látszólag problémamentesen zajlott le, a párizsi olimpiára vívó már boldog ifjú férjként utazott ki. A bíróság a gyermekek kapcsán úgy döntött, hogy a fiú (Péter) az apa, a lány (Pálma) az anya felügyelete alatt marad – más kérdés, hogy aztán hamar úgy alakult, hogy mindkét gyermek nevelése Póstáékra hárult. Ugyanebben az időben romlott meg a vívó viszonya mesterével, Italo Santellivel is, nem kizárt, hogy az ő szakításuk hátterében is magánügy állott; Pósta erről azt írja, hogy a mester egy „jelentéktelen ügy” kapcsán bántotta meg az öntudatos bajnokot.

Úgy tűnik, a válás az új szerelem tüzében égő, az olimpiára készülő vívót kevésbé viselte meg, az elhagyott feleség viszont súlyosan belebetegedett. 1925 áprilisában több magyar sajtótermék is arról számolt be, hogy egy fiatal elvált asszony veronállal megmérgezte magát. „A Belváros egyik ismert családjának tagja, Posta Sándor [sic!] elvált felesége, péntek délután szülei lakásán öngyilkosságot kísérelt meg. Az elvált asszonyt, aki leánykori nevén él, Gámán Editnek hívják, mint festőművésznőt is ismerik. Ez már a második öngyilkossági kísérlete. Körülbelül egy évvel ezelőtt szintén meg akarta mérgezni magát. Gámán Edit tizenkét évvel ezelőtt lett dr. Posta Sándornak felesége. Boldog családi életet éltek és két gyermekük született házasságukból. […] Egy évvel ezelőtt Posta Sándor elvált Gámán Edittől, a válást a törvényszék jogerősen kimondta. A törvényszék végzése után Gámán Edit elhagyta a közös lakást és apjához, Gámán Dezsőhöz ment lakni, az Akadémia ucca 14. számú házba. Két gyermekét, akiket nagyon szeretett, a bíróság az apának ítélte oda és csak kéthetenként egyszer beszélhetett gyermekeivel. [Ezt az állítást Gámán Dezső később sajtóközleményben cáfolta – M. J.] […] Volt férje ellen ellen tartásdíjért pert indított, amely több mint egy éve még mindig befejezetlen.

Gámánék lakása a budapesti Akadémia utcába, ahol Edith öngyilkosságot kísérelt meg

Gámán Edit édesanyja két héttel ezelőtt elutazott a Pest környékén lévő Leányfalura, ahol villájuk van. […] Szerdán este azután utána ment Leányfalura a férje is, úgyhogy Gámán Edit egyedül maradt a lakásban. Amikor az apja elutazott, még arról beszéltek, hogy mielőtt leányuk Leányfalura menne nyaralni, az Erzsébet-szanatóriumba megy tüdőbántalmát kezeltetni. […]

A családhoz egy fiatal cselédleány jár takarítani. […] Pénteken délelőtt a takarítólány feljött a lakásba, hogy szokás szerint a háziteendőket elvégezze, amikor belépett a konyhába, csodálkozva látta, hogy minden érintetlenül áll ott, ahogy előző este volt. Furcsának találta, hogy úrnője sem reggelit, sem uzsonnát nem készített magának. Bement a szobákba, ott azonban nem találta Gámán Editet, aki pár pillanattal később a fürdőszobából lépett ki nagyon rossz színben, bizonytalan járással. Azt hitte, hogy beteg, ép ezért természetesnek is vette, amikor úrnője egy receptet, és pénzt adott át neki azzal, hogy menjen le a közeli Nádor gyógyszertárba és hozza el az előírt orvosságot. A leány rövidesen fel is hozott valami fehér porfélét. Gámán Edit ekkor azt mondta neki, hogy készítsen meleg vizet, mert fogat akar mosni. A leány hamarosan bevitte egy pohárban a meleg vizet. Gámán Edit erre a gyógyszertárból imént hozott fehér port beleöntötte a meleg vízbe és aztán odaszólt leánynak:

– Én most lefekszem, ha valaki jön, ne keltsen fel és ha estig nem kelek fel, akkor se zavarjon.

Ez délben félegy órakor lehetett. Ebédidő után a takarítónő beszélgetett Gámánék szomszédjának szakácsnőjével. Elmondta neki, hogy Gámán Edit beteg, rosszul néz ki, alig tud járni és most vett be valami orvosságot. Nem is szabad zavarni őt – mondotta. A szakácsnő közölte ezt úrnőjével, Soós Jenő tőzsdebizományos feleségével, aki jó ismerőse Gámán Editnek, Meglepődött a hír hallatára és bement meglátogatni a beteget. A szobában a díványon találta Gámán Editet, aki mélyen és mozdulatlanul aludt. Semmi gyanúsat nem lehetett rajta észrevenni. A dívány közelében kis asztalka állott, rajta egy levél. Soósné rátekintett a nyitott levélre, és a legnagyobb megdöbbenéssel olvasta, hogy búcsúlevél, amelyben Gámán Edit bocsánatot kér szüleitől és bejelenti, hogy öngyilkosságot követ el, ugyanekkor elbúcsúzott gyermekeitől és volt férjétől is.

Soósné azonnal visszaszaladt a lakásába, ahol telefon van, onnan felhívta a mentőket. Telefonált Gámán Edit sógorának, Kosztolányi Gyula festőművésznek is. Kosztolányi festőművész, ki közel lakik a mentőkhöz, autón hamar odasietett és azután a mentőkkel együtt érkezett ki a helyszínére. A mentőorvos gyomormosást alkalmazott. Megállapította, hogy Gámán Edit nagyobb adag veronált vett be. Az úriasszony teljesen eszméletlen állapotban volt és nem is lehetett öntudatra kelteni. A mentők a Rókus-kórházba vitték. A kórházban mingyárt kezelés alá vették, újjabb gyomormosást alkalmaztak. Gámán Edit a kórházban sem tért magához, az orvosok véleménye szerint 24 órán belül visszanyeri eszméletét. Ha komplikáció nem áll be, rövidesen felépülhet.” (Pesti Napló, 1925. április 25.) Az esetet hasonló részletességgel, bár néhány ponton eltérően mesélte el a Magyarság ugyanezen a napon megjelent lapszáma is.

A Kecskeméti u. 13. sz. ház, amelyben 1930 után Pósta lakása és fogorvosi rendelője volt

Az asszony életét végül a gyors beavatkozás megmentette, de lelki nyugalmát ezt követően sem találta meg. Rokonai segítségével komoly pereskedésbe fogott volt férjével, de most már nem csak a tartásdíjon, hanem az egykor közösen vásárolt lakás birtoklásán ment a vita. Csakhogy Póstáék új, budafoki házát a vívó a korábban közös ingatlanjaik értékesítéséből akarta fedezni. 1924-ben – már új feleségével – oda is költözött, miközben fogorvosi rendelője még a Duna utcában volt. Ám a sértett asszony ennyivel nem érte be, és kiperelte exférjét az ingatlanból, sőt a végrehajtó 1926 márciusában annak minden ingóságát lefoglalta, és a követelések nem teljesítése esetére árverést hirdetett meg rájuk. Póstának nem csak volt felesége, hanem az Angol-Magyar Bank felé is komoly tartozása keletkezett: előbbinek 800 aranykoronát, utóbbinak 50 800 000 koronát kellett volna rövid időn belül fizetnie. (Budapesti Közlöny, 1926. március 18.). Minthogy ez nem sikerült neki, hamarosan budafoki házát is árverésre bocsátották, és a bajnoknak végül onnan is el kellett költöznie, pedig nem sokkal korábban a település díszpolgárává is megválasztották. Így az ünnepelt versenyző kis híján utcára, de m

Duna utca 1.

indenképp az anyagi csőd szélére került, újabb fogorvosi rendelőjét előbb a Királyi Pál, majd 1930-tól a Kecskeméti utcában nyitotta meg, de ez még sokáig eltartott.

A volt feleség azonban utána sem találta meg a lelki nyugalmát, a 8 Órai Újság 1930-ban ugyanis arról számolt be, hogy „benczeneri Gámán Edith, benczeneri Gámán Dezső leánya az év június 24-én nagy türelemmel viselt testi és lelki szenvedés után meghalt.” [A nemesi előnév helyesen bencenci volt – M. J.] Néhány nappal később a rákoshegyi temetőben helyezték örök nyugalomra.

5. Egy sportkarrier vége

Fodor Károly vívómester, aki a „végzetes kölcsönt” adta Póstának (Magyar Szalon, 1895)

Azt a legtöbb, Pósta Sándorról szóló életrajzi összefoglaló tudni szokta, hogy az olimpiai bajnok sportolói pályafutása igen hirtelen véget ért, mivel a vívót professzionalizmus vádja miatt eltiltották a sportolástól, ugyanis pénzért adott vívóleckéket. Így arra, hogy 1928-ban Amszterdamban megvédje olimpiai bajnoki címét, esélye sem lehetett. A „Pósta-ügy” azonban egyrészt összefügg a fentebb említett magánéleti eseményekkel, másrészt rávilágít a magyar vívótársadalom belső megosztottságára is.

Mint az látható, a válással kapcsolatos ügyek miatt Pósta a csőd szélére került, és attól is tarthatott, hogy olimpiai bajnok létére az utcára kerül. 1925 végén aztán ráadásul a Magyar Vívó Szövetség megfosztotta amatőr versenyzői státusától. Ennek előzménye az volt, hogy a bajnok szorult helyzetében 1924 októberében egy 60 millió koronás „baráti kölcsönt” vett Fodor Károlytól, egy budapesti vívóiskola tulajdonosától. A kamatmentes kölcsönt azonban Fodor feltételekhez kötötte. A titokban tartott írásos szerződésben Pósta egyebek mellett vállalta, hogy kilép a MAFC-ból, és a Fodor által kijelölt klubhoz szerződik, a vívóiskolában (és csak ott!) meghatározott rendszerességgel leckéket ad, valamint „tollal és karddal támogatja a Fodor-iskolát”.(Időnként újságíróként is tevékenykedett.) Az első feltételek szépen teljesültek is, Pósta hamarosan a Nemzeti Vívó Club versenyzője lett. Amikor azonban Pósta részt vett addigi edzője, az ugyancsak iskolát működtető Gerentsér László által szervezett bemutató mérkőzésen a dán bajnok Ivan Osiier ellen, akkor a sértett Fodorék a bizalmas szerződést nyilvánosságra hozták. (Úgy érezték, hogy ezt a mérkőzést nekik kellett volna megszervezniük, így jövedelemtől estek el.) A belső vitáktól terhelt szövetség azonnal fegyelmi bizottságot hozott létre, és bár ennek illetékességét Pósta nem ismerte el, az meghozta a már ismert határozatot.

Csakhogy az ítélet messze nem csak a „pénzért tartott” vívóórák megítéléséről szólt. (Már csak azért sem, mert Pósta még meg sem kezdte az oktatást.) A magyar vívótársadalmat régóta megosztotta a jórészt nemesi származású katonatiszt, illetve a kispolgári (értsd: zsidó) eredetű vívók belső ellentéte is. Pósta ugyan igazából egyik körbe sem tartozott, ám amikor még 1924-ben kiállt az olimpián indulni szándékozó, de a válogatóversenyeket nem vállaló Fuchs Jenő mellett, az utóbbi körbe sorolták. (Ezt erősítette az is, hogy ellenfele a bemutatón szintén zsidó származású volt, ráadásul Pósta ebben az időben a zsidó Vázsonyi Vilmos által alapított, inkább baloldali Nemzeti Demokrata Pártban kezdett politizálni, amelyet nacionalista körökben erős ellenszenvvel figyeltek.) A vívószövetség vezetésében viszont nagyobb számban a (jobboldali) nemesi-katonatiszti elit tagja voltak képviselve, akik így lehetőséget láttak az általuk egyébként sem kedvelt Póstával való leszámolásra.

Ezen túl az is kérdéseket vetett fel, hogy ami miatt Póstát elmarasztalták, azzal szinte bármelyik katonatiszt vívót is támadhatták volna, ám rájuk más szabályok vonatkoztak. Egy belső szabály szerint a katonai vívómesterek amatőrök, akik ugyan fizetést kapnak e ténykedésükért, ám ebből „nem szereznek anyagi előnyöket”. És bár a sajtó akkoriban is felvetette, hogy a szövetség nem mér azonos mércével, illetve azt is, hogy vajon a nehéz helyzetbe került bajnok mégis mit tehetett volna, és hogy vajon a legjobb magyar kardvívó nem érdemelt volna-e méltányosabb elbánást, a Pallavicini György őrgróf elnök által vezetett szövetség nem ismert kegyelmet.

Ezt követően Pósta csak olajat öntött a tűzre, amikor nyílt levelet közölt egy „szélsőséges baloldali lapban” (Az Est-ben), amelyben felrója a szövetségnek, hogy tőle az olimpiai győzelem után egy köszönő sort sem kapott, és az két éven át szinte tudomást sem vett róla, ezen túl törvénytelen módon is jutott a titkos kölcsönszerződés birtokába. Ráadásul állítása szerint kölcsönügyletéről a vívószövetségi vezetők is tudtak, és korábban támogatták is azt. Azt is megfogalmazta, hogy ügyében a nyomozók, a vádlók és a bírák ugyanazon személyek voltak. „.. az amatőr szellem ellen nem vétettem, mert nem tettem egyebet, mint anyagilag megszorult helyzetemben kölcsönt vettem fel, és azt vissza is fizettem.” Ezt követően az MVSZ Póstát még rágalmazásért is beperelte.

Az egyébként erősen jobboldali szellemiségű Szózat újságírója jól átlátta, hogy az ügy túlmutat az amatörizmus kérdésén, ha értékelésében némi szalon-antiszemitizmust is fel lehet fedezni: „Akik eddig ellenszenvvel figyelték a világbajnok egyik-másik eljárását, most más véleményt alakítanak róla. Ma már tudjuk, hogy dr. Pósta szorult anyagi helyzetét kihasználták, behálózták, dicsérték, tolták előre, belekeverték abba a napi politikába, amely a magyar lélekkel merőben ellenkezik s amíg »jó fiú« volt, ment minden símán, de mihelyt az első lépést nem a kedvük szerint lépte, meghúzták a jól kivetett hurkot. A közénk lopott idegen anyagias szellem betört a »a legamatőrebb« sportba is és faji szívóssággal elérte, hogy ma már a vívás is lehet üzlet. […] Dr. Pósta Sándor szomorú sporttragédiájából tanulhatunk.” A lap sugalmazása szerint tehát a fő bűn nem a méltánytalan ítéletet hozó sportszövetségé, hanem a Póstát előre kitervelt módon csőbe húzó anyagias Fodor Károlyé volt, akit ráadásul eredetileg Freyberger Mózesnek hívtak…

A Fodor-féle vívóterem, ahol Póstának a pénzes vívóleckéket kellett volna adnia

A „Pósta-ügy” még évekig elhúzódott, és később további politikai és egyéb szálak kapcsolódtak hozzá. A béke csak 1927-re állt helyre a bajnok és vívószövetség között, amikor – miután a vezetők az elégtételt szóban megkapták – a szövetség a Pósta ellen indított sajtópereket visszavonta, és helyreállította annak amatőr státusát. Csakhogy aztán a szövetség egy másik iránya ezt a döntést is megfellebbezte, megbuktatták a megbékélni kívánó elnököt, és ettől az ügy elhúzódott, végül a vissza-amatőrösítést mondvacsinált indokokra hivatkozva visszavonták. Így Póstának esélye sem volt arra, hogy akár csak a páston megküzdhessen az amszterdami olimpiai részvételért. (A Pósta örökös eltiltása mellett kardoskodó ellenpárt egyik vezére történetesen a katonatiszt Tersztyánszky Ödön volt, aki aztán Pósta távollétében Amszterdamban végül kardvívásban megnyerte az olimpiai bajnokságot.)

Az olimpiai bajnok így sportpályafutását befejezte, és egyrészt szakmájában, másrészt a fővárosi politikai életben próbált meg érvényesülni. Előbbiben több, utóbbiban kevesebb sikere volt: fogorvosként a legjobbak között tartották számon, a politikában azonban nem találta a helyét: gyakran váltott pártot, és még az is megtörtént, hogy egykor „baloldali zsidóbarátnak” elkönyvelt sportoló a 30-as évek elején ott bábáskodott az első magyar nemzetiszocialista párt megalakításánál. (Más, kérdés, hogy onnan is hamar távozott.) Második felesége azonban nemcsak a dicsőségek, hanem – különösen a második világháború után – a háttérbe szorítás idején is kitartott a férje mellett, pedig akkoriban már inkább nélkülözniük kellett. A Horthy-rendszer elitjébe sorolt Pósta ugyanis 1945 után afféle páriává vált az új Magyarországon, amit az is erősített, hogy Péter fia az 1940-es évekre a szélsőjobboldalra sodródott, a nyilasok egyik fő ideológusaként számos, főleg a zsidók ellen uszító írás került ki a tollából. (1946-ban a népbíróság háborús bűnösként életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, ahonnan 1956-ban szabadult.) Lux Margit egyetlen alkalommal vállalt nyilvános fellépést, 1967-ben egy, férjéről elnevezett díjat adott át. Végül közel harminc év özvegység után 1981-ben, 79 éves korában, teljesen elfejtve hunyt el Budapesten.