Az álarc mögött

Gondolatok az idei bajai Maszkajárás margójára

Mihálovics Ferenc

Nehéz szívvel, de könnyen írok.

Teszem mindezt etnográfusként, iskolaigazgatóként, néptáncosként, egyben bajai lokálpatriótaként, akinek megadatott, hogy szeretett városában annak idején kiváló szakemberekkel együttműködve, vegytiszta gondolatok mentén európai szintű rendezvények lebonyolításában vegyen részt. Többek között a 2002–2006 között Baján megrendezett Dunamenti Folklórfesztiválok művészeti vezetőjeként is dolgoztam; ezeken a világ különböző tájékairól érkező néptáncegyüttesek magas színvonalú, szakmailag elismert produkciókat mutattak be, mi pedig szervezési-koordinátori munkánkat jó szándékkal, elkötelezetten, tanulva és tapasztalva végeztük. A megélt minőség és a látott hozzáállás méltán vívott ki elismerést; a Bácska fővárosa élt és mozgott, a tradicionális, mindenki számára kívánatos kulturális ismeretanyag közönségszórakoztató módon hozott tapsot és gratulációkat. Mind a szereplőknek, mind a városunknak.

 

A magyarországi folklór a szívügyem – nincs fojtó kéz, amely eltérítene attól, hogy állhatatosan kapcsolódjak sokszínű vidékünk értékgondozásához és értékteremtéséhez. Ezért is üdvözöltem lelkesen és szeretetteljesen a Maszkajárás szokásának nemrégiben történt felelevenítését; ez a megejtő és megragadó farsangvégi bunyevác népszokás minden elemében megérdemli, hogy szerves és szerethető része legyen a téli mindennapjainknak. Mert lehet, hogy a hazánknak Mohács kell, de Bajának nincs szüksége rá.

Közhely, de a közhelyeknek mindig igazuk van: az eredményt legtöbbször az elvárás határozza meg. Ebben az esetben azonban szinte kötelező szigorúnak lennünk önmagunkhoz; kell, hogy számottevő és magas elvárásaink legyenek, hiszen mégiscsak olyan ikonikus, emblematikus közösségi eseményről van szó, amely már csak eredete okán is alapjaiban érintheti meg a bajai néplelket.

Ami – és most lehet, hogy meglepődik az aktuális városvezetés – túlmutat azon, hogy az ember könnyű szívvel lelkesüljön az XXL Extreme Hintáért, a Chicago dodzsemért, a neonfényben, pulzálva ragyogó gagyiért, a már a 90-es években is cikinek számító díszletekért, szagokért és az élménynek hazudott stílustalan parasztvakításért. Ennél azért némileg szofisztikáltabbak vagyunk, ennél picit többet érdemlünk, ennél kicsivel komolyabban vehetnének bennünket azok, akik közösséget és entitást építenek.

Zeneszerető és nyitott honpolgárként személy szerint nincs bajom a hazai bulvármédia túlárazott kegyenceivel, hogy-hogy nem, a sokat megélt Curtist még szimpatikusnak is látnám, a Bon-Bon-t kedvelhetően unalmasnak, DJ Dominique-ot pedig tehetséges önpromoternek találnám, akik mind-mind abból élnek, hogy az öntudatos rendezvényszervezők a haknikat manapság fesztiválnak nevezik.

Túl azon, hogy az utóbbi időben a városi rendezvények palettáján a folklórprogramok jelentősen háttérbe szorulnak, és sok esetben kétes megítélésű srácok és lányok playbackelnek a Szentháromság téri színpadon, van egy tágabb összefüggés-rendszer, amelyben érdemes az említett szereplőket és a feltételezett szándékokat elhelyezni. Ennek alapját az adja, hogy vélhetően a minőségi kultúrtevékenység megítélése mindennél jobban alulértékelt a Városházán, és sokkal inkább a rossz értelemben vett populizmus eszközei azok, amelyek segítségével könnyen előhívható emlékek gyártására sarkallják a szavazópolgárokat. Mert igen, ez is csak silány politikai üzlet (horribile dictu: üzelem…): én elhoztam neked a sztárt, te elhozod nekem a voksodat; a számító, a jó ízlést és a jövőért érzett felelősségvállalást háttérbe szorító mechanizmus bolyhos hálót sző, és mindent felülír.

Legelébb azt, hogy a gyerekeink egy tiszteletre méltó szellemi örökséget bemutató rendezvényen csak torz vetületben látnak valami furcsát és szokatlant; hogy az új generáció azt fogadja el hitelesnek, amiről azt hazudják neki, hogy hiteles; hogy a közönség tényleg elhiszi, hogy a kultúrát a Fókusz, a Tények Plusz és a Story Magazin szerkesztőségeiben írják és formálják. Tudjuk jól, hogy ez mennyire nem igaz, és tudjuk azt is, hogy a hülyítés szakaszait nem lehet meg nem történtté tenni, ha azokat közpénzen, hagyományápolásként próbálják eladni, holott a szándék okán joggal feltételezzük, hogy az esemény egyetlen koncepcionális eleme az volt, hogy nincs koncepciója.

És ehhez már csak lazán kapcsolódnak azok az ügyes-bajos dolgok, hogy a megsüvegelendően autentikus felvonulás végén a téren a helyszín elrendezése, a színpadi viszonyok, a kulturális disszonancia fejbe vágta az embert; hogy a felkért előadók csak hosszas könyörgés után mehettek fel a sztárfellépőnek „belőtt” színpadra, és végül nem egy sebtiben eszkábált állványon kellett muzsikálniuk; hogy a bérelt hangosítás (apropó: miért ne lehetne Bajának saját, mindenkor és mindenhol jól használható technikai eszközparkja?!) úgy szólt, mint a Vaskúti úti laktanya 1986-os eligazítása; hogy a kíváncsi és mérsékelten eltökélt időseknek nem jutott ülőhely; hogy egy télűző mulatságon az italstand nem rendelkezett borkimérési engedéllyel; hogy a végén „természetesen” kiderült, hogy a döntéshozók egy külsős cégnek adták el-ki-le a Maszkajárás szervezési jogait; hogy voltaképpen amit kaptunk, az inkább hasonlított menzai menüre, mint szépen tálalt főételre, amelybe nemcsak az izmos konyhás nénik homlokán összegyűlt izzadtság, hanem a döntéshozók átlátszó álságossága is belecsöppent.

Na de akkor kinek érte meg ilyen formában ez a rendezvény? A kérdés jó és jogos, de a megválaszolására nem teszek kísérletet, inkább csupán azt szeretném felidézni, hogy a Csík Zenekar annak idején éppúgy megtöltötte a Szentháromság teret, mint a haza ünnepelt rappere, pedig tudtommal egyik művészük sem evett még fehérjedús hernyót a kolumbiai esőerdőben. Igaz, ez manapság nagyobb fegyvertény, mint a Kossuth-díj. Ezen a Városházán mindenképp…

***

A lapunkban közölt véleménycikkek nem tükrözik feltétlenül szerkesztőségünk álláspontját a középpontba állított probléma kapcsán. A felvetett kérdéssel kapcsolatban természetesen eltérő véleményeknek, vitának is helyet adunk. – a szerk.

 

Fotó: Kelemen Áron/Bácskai Napló – Baja híroldala)

 

 

Őrizzük meg városunkat az utókornak!

Járai Zoltán
közlekedésmérnök, gazdaságmérnök

Felgyorsult világunkban a gondolatmenetünket a nagy ütemű változásokhoz kell igazítanunk. Szokásaink megváltoztatása a legtöbb esetben áldozatokat követel tőlünk: ez megjelenhet valamiről való lemondásban, vagy ha a kényelemből nem szívesen engedünk szokásainkból, akkor anyagi terheket kell vállalnunk.

Hazánkban környezetünket a legnagyobb mértékben a közlekedés veszi igénybe, azaz a károsanyag-kibocsátásnak a közlekedés a fő felelőse. Nagyon komoly kormányzati intézkedésekkel a jelenlegi infrastruktúra optimalizálható lenne, azaz csökkenthetnénk a környezet terhelését. Ám egy kisváros esetében is léteznek eszközök, melyekkel élhetőbbé tehetjük lakókörnyezetünket.

Nem egyszerű a feladat egy történelmileg más belső forgalomra tervezett belváros esetében. Mindig lehet hozni külföldi példákat, ahol igen drasztikus intézkedéssel óvják a történelmi városrészeket. Azért sem egyszerű a megoldás, mert ugyan jóval később kapcsolódtunk be a motorizációba, de a rendszerváltás óta rohamosan emelkedik a gépjárművek száma. Sajnos ez nem jár együtt a korszerű járművek ezzel arányos növekedésével. Jelenleg a személygépkocsik átlagos életkora meghaladja a 15 évet, ami önmagáért beszél. Az Egyesült Államokban már az 1930-as évek közepén felismerték, hogy csökkenteni kell a városi forgalmat, és több városban bevezették a fizetős parkolás intézményét. Ez akkor elsősorban forgalomtechnikai intézkedés volt. Azóta igen sok megoldás született, a fizetős parkolásnak nagyon sok változatával találkozhatunk világszerte. Napjainkra már nem elsősorban a forgalomtechnikai előnyök a meghatározók, hanem a fő cél a környezet védelme. A jogszabályi háttér nagyon hézagos, az igazi, részletes előírásokat az önkormányzatokra hárítja. Több javaslat is született városunk irányából néhány jogszabály módosítására, eddig eredménytelenül.

Valamit tenni kell! Tűrhetetlen az az állapot, hogy a belvárosi közterületeket autók lepik el, és aki halaszthatatlan ügyeit szeretné intézni a belvárosban, annak hosszasan keresgélnie kell a szabad helyet. Tévedés az, hogy parkolóhelyhiány van Baján, ugyanis a gondot a gépkocsik tárolása okozza, ami pedig nem közlekedési kategória. Minden autótulajdonosnak saját felelőssége járművének a tárolása. Mivel közútjainkat igen nagy mértékben a tárolásra használják, nem marad hely parkolásra. Ebben szükséges a gondolkodáson változtatni, és önmegtartóztató magatartásra van szükség. Egészséges ember ne menjen néhány száz méterre autóval! Amennyiben egy önkormányzat nem számíthat együttműködésre, kénytelen a fizető parkolás eszközéhez nyúlni. Számtalan példát látunk erre a megoldásra kisebb városok esetében is. A Bajánál kisebb Salgótarján, Szekszárd, Kőszeg és Mohács esetében is bevált a fizetős parkolás. Baján is van ennek múltja, csupán vissza kellene állítani, de egy jobban ellenőrizhető, internet alapú, sokkal kényelmesebb rendszer felhasználásával.

Ne feledjük el, nem csak autósok lakják a várost! Gondolnunk kell azokra is, akik ugyan autótulajdonosok, de környezettudatosan élnek, és csak szükség esetén élnek a kényelmesebb közlekedés adta lehetőséggel. Nem csupán forgalomtechnikai, de esztétikai kérdés, egyben példátlan is az, hogy a város főterét autók lepik el, sokszor kereskedelmi céllal. Az ország egyetlen mediterrán jellegű, Közép-Európa legnagyobb kőtere a Szentháromság tér. Óvjuk meg! Sajnos a város szerkezetéből adódóan nem tudjuk kizárni a közúti forgalomból, de járműterhelését jelentősen csökkenthetnénk. 2019 októberében készült egy rendszám-felismeréses felmérés a Szentháromság téren, amely megállapította, hogy munkanapokon reggel 8 és 17 óra között a járművek többsége öt óránál hosszabb ideig áll egy helyben. Tehát nappali tárolásról beszélhetünk. Ha ezen sikerül változtatni, lesz szabad parkolóhely, és fellélegezhet a belváros. Bízva abban, hogy városunkban is több a rendszerető polgár, sikerülhet megvalósítani egy olyan szabályozó rendszert, amely közmegelégedést vált majd ki. Sok múlik a város érdekeit szem előtt tartó, felelősen gondolkodó és elkötelezett helyi képviselőkön.

Feltétlenül szót kell ejtenünk a zöldterületeink fogyásáról, azok nemkívánatos igénybevételéről. Szintén példátlan az, ahogy a valaha gyönyörű, városi füves területeken járműveket tárolnak, sok esetben még vállalkozások is. Érdemes ellátogatni a közeli Zomborba, ahol példásan bánnak a szép zöldterületeikkel. Legyünk mi is olyan igényesek, és akkor ismét zöldülni fog városunk!

Hogyan tovább, Kincses Bácska?

Gondolatok Baja város és térsége gazdaságfejlesztési lehetőségeiről

Pozsgai Imre
agrármérnök, közgazdász

Forr a világ körülöttünk, mozgásban van minden. Térségek, országok, sőt kontinensek gazdasága és társadalma emelkedik fel a szemünk előtt akár néhány évtized alatt, vagy éppen ellenkezőleg: indul hanyatlásnak, gazdasági, kulturális befolyása visszaszorul. Tehet-e valamit az egyén, tehetünk-e valamit mi magunk annak érdekében, hogy lakóhelyünk, környezetünk inkább nyertese, mint vesztese legyen ennek a folyamatnak?

Ha egy város vagy térség gazdaságának fejlesztési lehetőségeiről gondolkodunk, hamar egyértelművé válik, hogy a felmerülő ötleteket, javaslatokat célszerű egy komplex gazdaságfejlesztési programba illeszteni. Szerencsés, ha ez a program konzisztens, vagyis elemei összhangban vannak egymással, és az is fontos, hogy a stratégiai, taktikai és operatív részek egymásra épüljenek. A programnak kell, hogy legyen egy fő üzenete, vezérgondolata, amely kiemeli a lényeget, meghatározza a főcsapás irányát, leírja, hogy honnan jövünk, hol tartunk, és kijelöli a célt, ahová eljutni szeretnénk.

A következőkben egy ilyen vezérgondolat meghatározására teszek kísérletet.

Fontos, hogy megtaláljuk és felismerjük azokat a természeti adottságokat, történelmünkből és kultúránkból fakadó hagyományokat, melyek a város, a térség erősségei lehetnek. Ha felismertük ezeket az adottságokat, felmértük jelenlegi helyzetünket, akkor tudjuk céljainkat is világosan megfogalmazni.

Így léphetünk be a tőke és a javak áramlásának globális folyamatába azzal a reménnyel, hogy az erőforrásokért folytatott versenyben az egyenlegünk végül pozitív lesz, azaz több szellemi és anyagi erőforrást vonzunk térségünkbe, mint amennyi elvándorol tőlünk. Ez lehet a biztosítéka annak, hogy a város és térségének fejlődése fenntartható lesz.

A fenntarthatóságnak többféle értelmezése létezik, ezek közül kettőt emelek ki: az ökonómiai és az ökológiai értelmezést. Ökonómiai, tehát közgazdasági értelemben fenntartható fejlődés alatt azt a folyamatot értjük, amikor a gazdaság tartósan, egyenletesen, válságoktól és hullámzástól mentesen fejlődik. Az ökológiai értelmezésnek az a lényege, hogy a gazdaság fejlődése nem mehet a természeti környezet rovására. A kívánt fejlődés elérése során nem tehetjük tönkre szűkebb és tágabb környezetünk egyensúlyi rendszerét, az ökoszisztémát és a biodiverzitást, ami létünk alapja.

I. Alapvetések

1. Baja és környékének gazdasága meghatározó mértékben az agráriumra épül. A városban jelentős gazdasági ágazat az építőipar és a turizmus is, de kétségkívül az agrárbiznisz a meghatározó súlyú. Természetesen nem növénytermesztés és állattenyésztés folyik a városban, de az egyértelmű, hogy a mezőgazdaság bemenő oldalán levő beszállítók, és a kimenő oldalon levő feldolgozó, kereskedő vállalkozások városunk gazdaságának gerincét alkotják, akár az alkalmazottak számát, akár a befizetett helyi adó mennyiségét nézzük. (Axiál KFT., Mogyi KFT., Dor-Ker KFT., Fitohorm KFT., Greenker KFT., D-E Agrár KFT., TRIGO KFT., Sugo Food KFT., Interseed KFT., Diamant International Malom KFT., Bácska Sütőipari és Édesipari KFT., Tetrabbit KFT., Pick ZRT., Foody Product KFT. stb.). Ide sorolható a bajai kikötő is, ahol a különböző terminálokon zömében mezőgazdasági termékeket, elsősorban a környéken megtermelt gabonaféléket rakodnak hajóba, és a kirakott áruk nagy részét is a műtrágyák, takarmány-alapanyagok, valamint a takarmánygyártás számára importált fehérjehordozók teszik ki. Jelentős a kapcsolódó szolgáltatásokat végző cégek tevékenysége, mint a szállítmányozás, szaktanácsadás, hitelközvetítés, stb.

Kijelenthetjük, hogy az agrárgazdasághoz kapcsolódó vállalkozások ilyen arányú jelenléte városunkban nem a véletlen műve, hanem egyértelműen az éghajlati, természeti adottságokra, és az ezek révén kialakult gazdasági hagyományokra, felhalmozott ismeretekre, tapasztalatokra épül.

Napjaink vezértémája, a koronavírus-járvány különös aktualitást ad ennek, hiszen rávilágít, hogy a nemzetgazdaság egyes ágazatai mennyire sérülékenyek lehetnek, és a konjunkturális ingadozások mellett akár egy járvány is instabilitást, jelentős visszaesést okozhat bennük. Szomorú példa volt erre az elmúlt időszakban a vendéglátás és a turizmus. Ugyanakkor észre kell vennünk, hogy az élelmiszer-gazdaság kevésbé érzékeny ezekre a kedvezőtlen hatásokra. Meggyőződésem, hogy a jövőben a vidék felértékelődik, az agrár- és élelmiszer-gazdaság jelentősége pedig növekedni fog a nemzetgazdaságon belül.

2. Ha azt szeretnénk, hogy a gazdaság fejlődése hosszú távon is fenntartható legyen, akkor alapoznunk kell ezekre az adottságainkra, gazdasági hagyományainkra. Városunk gazdaságtörténetének utóbbi 3-5 évtizedét vizsgálva azt látjuk, hogy egyes, korábban virágzó, sok embert foglalkoztató üzemek, sőt teljes ágazatok leépültek, eltűntek, míg mások szinte a semmiből, néhány évtized alatt emelkedtek fel és váltak európai mértékkel mérve is jelentős vállalkozássá. A leépülések oka részben a világgazdaság változásából fakad, részben pedig a hazai rendszerváltozás, a tulajdonviszonyok megváltozásának következménye, de kijelenthető, hogy azokat az ágazatokat, üzemeket fújta el a változás szele, amelyek nem kötődtek szervesen a helyhez, ahová valamilyen érdek vagy politikai szándék miatt lettek telepítve.

Az is látszik azonban, hogy a fentiekkel ellentétben az agráriumhoz kapcsolódó vállalkozások nyertesei lettek ennek a változásnak. Ők azok, akik dinamikus fejlődést produkáltak, és mivel tevékenységük a helyi adottságokon, kiváló éghajlati- és talajviszonyokon, vízellátottságon, évszázados szakmai hagyományokon és ismereteken alapul, van esélyük arra is, hogy versenyképességüket, fejlődési dinamikájukat hosszú ideig megőrizzék, tartósan legyenek biztos bázisai városunk és a térség fejlődésének.

3. Munka- vagy tudásalapú társadalom? Bár a politika gyakran szembe állítja ezeket a fogalmakat, könnyű belátni, hogy mindkettőre, a munkára és a tudásra egyaránt szükség van, ezek egymást feltételező, kiegészítő fogalmak. Nincs munka tudás nélkül, és nincs tudás munka nélkül. Preferenciáink persze lehetnek, és kell is, hogy legyenek. Egy térség megmaradásának, fejlődésének alapja, hogy az ott élőknek legyen munkája, megélhetése. Fontos tehát, hogy előnyben részesítsük az élőmunka-igényes ágazatok fejlesztését. Az agráriumon belül ilyen ágazat az állattenyésztés, a kertészet, a gyümölcs- és zöldségtermesztés, valamint a feldolgozó- és szolgáltatóipar.

A végtermékben megjelenő magasabb élőmunka-hányad nagyobb hozzáadott értéket, nagyobb árbevételt és ebből fakadóan nagyobb helyben maradó jövedelmet is jelent.

De legalább ilyen fontos kérdés és egyben feladat is, hogy képesek vagyunk-e növelni a hozzáadott értéken belül a szellemei hozzáadott érték arányát. A magasabb szellemi hozzáadott érték az, amitől újszerű, innovatív, könnyen és nagyobb jövedelemhányaddal lesz értékesíthető egy termék.

A természeti adottságok és a munka mellett tehát kiemelkedően fontos az innováció, a tudás beépülése a termelésbe és szolgáltatásokba, mert e három tényező a tartós fejlődés alapja.

II. Mit tehet a város?

Időről időre felmerülő kérdés, hogy a helyi politikum, a város vezetése tehet-e valamit, és ha igen, akkor mit, a gazdaság fejlesztése, a munkahelyek számának növelése és a helyben maradó jövedelem bővítése érdekében. Növeli a kérdés fontosságát, hogy a lakosság részéről mindez elvárásként fogalmazódik meg.

Abban konszenzus mutatkozik, hogy a város maga ne vállalkozzon, ne teremtsen konkurenciát – ráadásul közpénzből – azoknak a vállalkozásoknak, amelyek saját tőkéjük felhasználásával, azt kockáztatva működnek, teremtenek munkahelyeket és fizetnek helyi adót.

A város tehát ne vállalkozzon, de legyen vállalkozóbarát! Hogy mikor nevezhetünk egy adminisztrációt vállalkozóbarátnak, az összetett kérdés, most csak egy dolgot emelek ki: a város vezetése a helyi adóbevételek felhasználásakor, a közfeladatok ellátásakor, ahol csak lehetséges, lépjen fel megrendelőként a helyi vállalkozások felé, elősegítve, támogatva ezzel azok fejlődését.

Azon túl, hogy a város vezetése a közpénzek elköltésekor preferálja a helyi vállalkozásokat, lehetnek olyan, a város által felvállalható, közösségi érdeket szolgáló tevékenységek, melyek támogathatják a helyi vállalkozások működését, esetleg vonzerőt jelentenek betelepülő cégek számára.

A következőkben két ilyen lehetséges programra teszek javaslatot.

1. Brand építése és minőségbiztosítás – Városunkhoz, illetve környékéhez köthető a „Bácska” név. Ez a tulajdonnév egy földrajzilag, történelmileg meghatározott tájegység elnevezése, azonban bevezetett márkanév is egyben. A „bácskai” jelzőnek üzenete van, ma is valamilyen pozitív minőséget jelent, mégpedig úgy, hogy nem a jól fizetett, ám kevésbé gátlásos marketing-menedzserek verték bele sok pénzért a fejünkbe, hanem évszázadok során alakult ki, nyilvánvalóan azért, mert az innen, a Bácskából származó mezőgazdasági termékek, élelmiszerek hagyományosan megbízhatóak, jó minőségűek voltak.

A brand persze önmagában nem elég. A mögötte levő, az általa megjelenített, megbízhatóan magas minőséget folyamatosan biztosítani, azt garantálni, igazolni kell, ezért javasolom egy komplex minőségbiztosítási rendszer kidolgozását.

Az élelmiszer-előállítás minden fázisának megvan már a maga minőségbiztosítási rendszere, ám ezek a rendszerek többnyire függetlenek egymástól. Létre kell hozni egy egységes, közös audit alá rendelt, komplex, általánosan alkalmazható minőségbiztosítási rendszert, amely összeköti a meglevő alrendszereket, igazolja a termék eredetét, és a termék-előállítás teljes folyamatára kiterjedő egységes szemléletet, szakszerűséget mutat. Ennek a komplex minőségbiztosítási rendszernek a kialakítása és működtetése szép városi feladat lehet.

2. Innováció – Az innováció szerepét nem kell hangsúlyozni. Sokan és sok helyen beszéltek, beszélnek róla. Innováció nélkül nincs fejlődés. Időről időre felmerül politikai szándék is az innováció elősegítésére, de ezek törekvések mintha nem lennének elég eredményesek. Úgy tűnik, hogy az innováció legtöbbször csak alkalmanként, szigetszerűen, a személyi és tárgyi feltételek szerencsés egybeesése esetén valósul meg, de nem válik rendszeressé.

Az innováció lényege, hogy a termék-előállítás során a felhasznált alapanyagokon, munkán és energián túl minél több tudás, gondolat épüljön be a végtermékbe, a hozzáadott értéken belül növekedjen a szellemi hozzáadott érték aránya.

Az elszigetelt egyedi ötletelésen túl szerencsés volna, ha az innovációt folyamattá, rendszerré tudnánk alakítani. Segítené a probléma megoldását egy olyan fórum létrehozása, ahol a tudás és a termelés szereplői rendszeresen találkoznak egymással, megismerik egymás munkáját, gondolatait, így képesek lesznek hatni egymásra. A kutató kutatási területet láthat a termelőben, a termelő pedig ötletet, ismeretet, szellemi hozzáadott értéket kaphat a kutatótól. Ehhez rendszeres találkozás szükséges, és éppen ez az, amit egy város nyújthat. Létre kell hozni, majd működtetni a Bajai Élelmiszer-gazdasági Innovációs Fórumot.

Adódik a lehetőség, hogy a „Bácska” márkanév felélesztésével, tartalommal való megtöltésével elinduljunk egy olyan úton, amely a helyi, agráriumhoz kapcsolódó ágazatok, elsősorban az élelmiszeripar fejlődéséhez vezet, és ami reményeink és szándékunk szerint a beszállítói kapcsolatokon és a tudásbázis által generált innováción keresztül egyben az egész területi egység, a Bácska fejlődését segíti majd elő.

Olyan folyamatot indíthatunk el, amely az árérzékeny vásárlók helyett a minőségérzékeny vásárlók figyelmét kelti fel a Bácskából származó termékek iránt, de az igazoltan magasabb minőség révén javítja a hagyományos mezőgazdasági termékek (gabona, hús, tej) piacra jutási esélyeit is. Ezzel a programmal a Baja város együttműködési lehetőséget, közös, aktív fellépést kínál a már itt működő és az ide települni szándékozó vállalkozások számára. Ez a folyamat erősíteni fogja a környező települések kötődését Bajához, és viszont; egyértelművé válik, hogy a város sem létezhet a vidék nélkül, gazdasági és társadalmi centrum szerepe csak ebben a közegben értelmezhető.

Baja, 2020. augusztus 10.