Megdöbbenéssel értesültünk róla, hogy rövid lefolyású, súlyos betegség következtében 2026. október 10-én elhunyt BRACHINGER TAMÁS népművelő, politológus, a Pécsi Tudományegyetem szekszárdi karának adjunktusa. Első diplomáját 1988-ban a bajai Tanítóképző tanító szakán szerezte, később újabb végzettségek (népművelő, humán szervező) megszerzése után 1998 és 2015 között az Eötvös József Főiskola docense, 2011–13 között az intézmény Társadalomtudományi Intézetének vezetője volt. Ezt követően lett a PTE Szekszárdon működő Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának adjunktusa, doktori fokozatát politikatudományból szerezte meg. (Egy ideig az ELTE felnőttképzési programjában is oktatott.) Baja kulturális életében is fontos szerepet játszott: vezetett filmklubot, szervezett kiállításokat, a szépkorúak egyetemének előadásait, tagja volt az 1996-os Duna Menti Folklórfesztivál és az 1997-es bajai EFOTT szervezőbizottságának is. Vállalt politikai szerepet is: 1990-ben a helyi Fidesz egyik alapítója volt, 1993 után hosszabb ideig az SZDSZ színeiben politizált, a legutóbbi időkben pedig a Kincses Bácska Tisza Sziget egyik szervezője volt. Neve egy ideig lapunkkal is összefonódott, 1995 és 1998 között a Bajai Honpolgár Alapítvány titkára volt, akkoriban több írása is megjelent a folyóiratban. Tisztelői és barátai október 31-én vettek tőle végső búcsút. Lapunk szerkesztősége őszinte részvétét fejezi ki az elhunyt családjának, nyugodjék békében! Az alábbiakban egy szubjektív visszaemlékezés közlésével tisztelgünk városunk kulturális életének ismert alakja előtt.
Nyirati Béla
„Mély barátsággal köszöntelek Benneteket!” Az 1990-es években heti rendszerességgel vártuk ezt a köszöntést az akkor még létező Stúdió Mozi tömött széksoraiban, valamint a padlón, mert volt, akinek már csak ott jutott hely. Brachinger Tamás köszöntötte ezekkel a jellegzetes, rá jellemző és teljesen belénk rögzült szavakkal az egybegyűlteket, bennünket, az akkor jellemzően a 10-es éveink végén, 20-as éveinkben járó fiatalokat, akik legalább annyira vártuk Tamás elmaradhatatlan, filmismertetőit, mint magát a filmet. Mindig a rá jellemző alapos, mély társadalmi, kortörténeti ismeretekkel vezette fel a soron következő alkotásokat, melyek ezekkel a felvezetőkkel váltak igazán érthetővé és átélhetővé számunkra. Olyan klasszikus, az akkori magyar és kelet-európai társadalmakat ábrázoló azóta klasszikussá váló filmeket ismerhettünk meg általa, mint a Roncsfilm, a Megáll az idő, az Eszkimó asszony fázik, vagy éppen az Ivan Csonkin közlegény élete.
A rendszerváltás utáni évek voltak ezek, az akkori tizen-huszonévesek számára a Tamás által felvezetett filmek nélkülözhetetlen mankót jelentettek akkori turbulens világunk hurrikánszerű változásainak megértéséhez. A világ mellesleg azóta is turbulens, talán még inkább az, mint akkor, de ez már másik téma. Mindenesetre számunkra az a filmklub, valamint nagyon, nagyon sok kulturális élmény azt jelentette, hogy valami kinyílt számunkra, a 80-as évek mozdulatlanságát felváltotta valamiféle pezsgés, szellemi újjászületés.
És Tamás ennek a lelkekben zajló, eszmei, szellemi forradalomnak minden szegletében, minden mozzanatában ott volt. Ekkor indultak el országszerte a Narancs-klubok, természetesen a bajai klubnak is az egyik kitalálója, szervezője volt. Már nem emlékszem, mi volt a klub neve, amely politikai, közéleti vitaesteket szervezett, ahova akkor országosan ismert politikusokat, közéleti személyiségeket hívott el, akik betekintést biztosítottak számunkra az akkortájt zajló, igen újszerű folyamatokba.
Jelenléte, munkássága számunkra igazi generációs élménnyé vált. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy ma, mintegy 3 évtizeddel később is idézni tudjuk akkori, örökbecsű szófordulatait. Akkoriban a demokráciát még csak tanulgattuk, ami abszolút természetes volt 40 esztendőnyi egypártrendszer után. Ahogy figyeltük Tamást ezeken a vitaesteken a moderátori szerepében, valahogy úgy éreztük, neki nem kell, nem kellett a demokráciát tanulnia, valahogy ösztönösen érezte. Ahogy mások visszaemlékezéseiben olvastam, ez tényleg így volt, született demokrata volt, visszatérő gondolatként olvastam néhány tanítványa írásában, hogy számára a világ legtermészetesebb reakciója volt mások, esetleg az övével nem egyező véleményének a meghallgatása, elfogadása.
A filmklub és a közéleti klub mellett, ha valaki esetleg úgy emlékszik, hogy Tamás egy többnapos rockzenei fesztivál szervezőjeként is bemutatkozott, az nem téved, mivel személyiségének elválaszthatatlan része volt a klasszikus rockzene (Led Zeppelin, Dire Straits, Deep Purple, Rolling Stones, Pink Floyd) imádata, ezt mindenképp fontos megemlíteni.
A 90-es évek legendás filmklubja, közéleti vitaestjei ma már kitörölhetetlen emlékek. Tamás az elmúlt 3 évtizedben is jelentős szerepet játszott, vagy még inkább alakítója volt városunk szellemi életének és ami igazán fontos, ha valaki figyelte a munkásságát (márpedig sokan figyelték) azok tudják, hogy megingathatlan elvi szilárdság jellemezte, nézeteit akkor sem adta fel, amikor az aktuális széljárás iránya egészen más volt. Talán leginkább az „értékkonzervatív” kifejezés jut eszembe vele kapcsolatban. Ez első hallásra furcsa lehet, hiszen Tamás vállaltan liberális volt, akkor is, amikor divatos volt az eszme, és akkor is, amikor kevésbé. Épp ezért tartom megfelelő jellemzőnek az értékkonzervatív kifejezést, mivel a 90-es évek elején általunk megismert demokratikus meggyőződéséből nem engedett, ezt fontosabbnak tartotta, mint bármiféle politikai előmenetelt.
Az elmúlt években rendszeresen megosztottuk egymással az olvasmányélményeinket, nyilván azért, mert nem csak az érdeklődésünk, de a megközelítésünk is hasonló volt.
Élénken foglalkoztatták az Oroszországban zajló folyamatok, Oroszország hatása a világpolitikára. Tamás által ismertem meg például, a nagyszerű finn oknyomozó újságírónő, Jessikka Aro könyveit, megvitattuk Caterine Belton vagy Anna Politkovszkaja műveit. A minap, amint egy hasonló tematikájú könyv novemberi megjelenéséről szereztem tudomást, automatikusan az volt az első gondolatom, hogy ezt már nem oszthatjuk meg egymással. Tamás távozása döbbenetesen korai, nagyon sok dolga lett volna még. Mindannyiunk számára megrendítő, hogy már nincs velünk.
Köszönünk mindent, Tamás, nyugodj békében!










