avagy miért mosolyogtam végig az évet a koronavírus ellenére

Bognár-Simor Katalin

2020 sok szempontból kemény év volt (azt hiszem, ezt nem kell külön részletezni), mégis volt valami, ami bearanyozta az egészet, és feledtetni tudta velünk, hogy mi történik körülöttünk a világban: kislányunk érkezésével decemberben háromtagúra bővült a családunk, így az év nagy része boldog várakozással telt.

A pozitív terhességi teszt (és a vele járó örömtánc) után az első lépés a védőnői szolgálat felhívása, hogy bekerüljön a kismama a finn terhesgondozási rendszerbe. Fontos, hogy a saját városunk központi számát hívjuk – ne úgy, mint én, aki először véletlenül a helsinki számot hívtam espoói lakosként… Kedves volt nagyon a hölgy, gratulált is a kisbabához, majd jelezte, hogy ezt a hírt az espoói kollégával is osszam meg… Miután sikerült a megfelelő számon bejelentkezni, egyeztettük az első időpontot, ami normál esetben személyes találkozót jelentene, de járványidőszakban telefon/video chat formában tud megvalósulni. Ez nem okozott nehézséget, legalább nem kellett kimozdulni, és a reggeli kávé mellett tudtam válaszolni az összes kérdésre, egyben feltenni a sajátjaimat. Megkaptam a beutalókat az online rendszeren keresztül, azokkal le tudtam foglalni a 10. hétre egy laborvizsgálatot, a 12. hétre pedig az első ultrahangot (a magyar gyakorlattal ellentétben itt nincs „nulladik ultrahangvizsgálat”, csak indokolt esetben). A vírushelyzet miatt a férjem nem jöhetett be velem az ultrahangos vizsgálatra, kint az autóban kellett várakoznia, de nagyon megértő és segítőkész volt az orvos: miután mindent ellenőrzött megengedte, hogy felhívjam a kedves apukát, így ugyan ha csak a telefon kameráján keresztül, kicsiben, de láthatta a pocakban táncoló picikét, és az orvos külön lejátszotta neki a szívhangot is.

A labor- és ultrahangos vizsgálati eredményeket együttesen kiértékelték, és néhány napon belül megkaptuk a hivatalos értesítést, hogy minden érték megfelelő. Ekkor mondtuk el a családnak és a közeli barátoknak a nagy hírt, hogy velünk együtt örülhessenek. Ez az otthoniak esetében videohívással történt, és akkor nagyon hiányzott, hogy megölelhessük egymást, de nem tudtunk hazautazni a vírushelyzet miatt. (A tavaszi repülőjegyünket törölte a légitársaság, de nem is mertünk volna elindulni, az ember nem vállal feleslegesen kockázatot ha plusz egy kis életre kell vigyáznia.)

A terhesség 15. hetében találkoztunk először személyesen a védőnővel, majd 2 héttel később orvosi vizsgálat is volt. Természetesen, ha bármi probléma merült volna fel, akkor lettek volna korábban további vizsgálatok is, nekünk szerencsére minden rendben ment. A rendszer úgy van kitalálva, hogy a terhesség alatt végig, majd a szülés után is ugyanaz a védőnő foglalkozzon a kismamával, illetve a kisbabával. Ez nálunk nem így alakult, részben a nyári helyettesítések és időpont változtatások miatt, részben azért, mert közben Espoóból Vantaába költöztünk, így másik város terhesgondozása alá kerültünk. Végül szinte minden alkalommal máshoz volt időpontunk, de ez semmilyen problémát nem jelentett. Nagyon vártuk a 20. heti ultrahang vizsgálatot, addigra feloldották a korlátozások egy részét, így a férjemmel együtt mehettünk megnézni a növekvő babánkat. Nagyon tetszett, hogy sorban mindent megmutatott az orvos, elmondta, hogy mikor mit látunk a képernyőn. Elvégezte a szükséges méréseket, majd kérésünkre elárulta, hogy kislány lesz a picike.

Az 5 hónap körüli (154 nap letelte utáni) védőnői időpontot minden finnországi kismama nagyon várja, mert akkor állítanak ki egy igazolást arról, hogy a kismama részt vesz a terhesgondozáson, és az az igazolás szükséges ahhoz, hogy az ún. „anyasági támogatást” lehessen igényelni, amelyet a magyar cikkek „finn babadobozként” szoktak emlegetni. Ez egy nagyméretű doboz babaruhával, babaágyneművel és mindenféle babaápolási kellékkel, valamint anyukának tisztasági szerekkel. A babadobozt 1938 óta osztják ki, eredetileg a kisjövedelmű családok kapták csak, de 1949 óta minden kismamának jár, aki legalább fél éve Finnországban lakik. Bevezetésének célja az volt, hogy a csökkentsék a gyermekágyi halálozást, és rendszeres orvosi/védőnői felügyelet alatt legyenek a várandós anyukák. Ha valaki úgy érzi, hogy nem segítség neki a doboz, akkor kérhető pénzbeli juttatás is helyette, ami jelenleg 170 euró, noha a csomag tartalmának értéke jóval meghaladja azt. Minden évben az igényeknek megfelelően változnak a ruhadarabok, a kiosztásért felelős KELA (a finn társadalombiztosító) megszavaztatja például a csomagba kerülő hálózsák mintáját, figyelembe veszi a beérkező visszajelzéseket, majd több különböző gyártótól rendeli meg az egyes darabokat, így biztosított a beszállítók közötti verseny és a csomag gazdaságossága. Minden évben tavasszal mutatják be az új dobozt, amelyet az előző évi készlet elfogyása után kezdenek el küldeni. Évente nagyjából 30 ezren választják a dobozt, míg 20 ezren a pénzbeli támogatást. Maga a doboz is díszes, az aktuális modellt 2017-ben tervezte Ilona Partanen a KELA által meghirdetett versenyre, amelyen fiatal tervezők vehettek részt a “babadoboz” hagyományának 80. évfordulóját ünnepelve. Áfonyatej a design neve, és Partanen a tervezéskor saját gyermekkorából merített ihletet. A doboz egyébként 70 centiméter hosszúságú, és egy megegyező méretű szivacs matraccal együtt érkezik, így a baba első ágyaként is használható.

A 9 hónapos várakozás leteltéhez közeledve ideje elgondolkodni, melyik kórházban is szeretne szülni az ember lánya. Nekem, mint fővárosi régióban élőnek hivatalosan négy választási lehetőségem volt: Naistenklinikka (Női klinika) Helsinkiben, illetve az espoói, hyvinkääi vagy lohjai kórházak valamelyike. Nekünk gyarkolatban persze ez leginkább Helsinki és Espoo közötti döntés volt a közelségük miatt (26 és 36 km-es táv a házunktól), a másik kettő akkor került volna szóba, ha éppen mindkét közelebbi kórház szülészete tele van. Ez néha előfordulhat, de reméltük, hogy nem kell majd 40 vagy éppen 80 km-re autózni, amikor elindul a baba. (A költözés előtt mindössze 5 km-re laktunk az espooi kórháztól, akkor gondolkodni sem kellett volna, hogy melyiket szeretnénk.) Mindegyik kórházról jókat olvastam a fórumokon, mindenhol magas színvonalú az ellátás, így végül a legközelebbi, helsinki kórházat hívtam amikor elfolyt a magzatvíz, és szerencsére tudtak is fogadni. Az további előny, hogy így a magyar születési anyakönyvi kivonaton is Helsinki szerepel, legalább nem kell otthon sem magyarázni, hol született. (Hiába Espoo a második legnagyobb lélekszámú város Finnországban, azt otthon nem szokták ismerni.)Itt nem létezik fogadott orvos, az éppen műszakban lévő személyzet segíti világra a babát, így nem kell azon aggódni, hogy a választott orvos mikor van szabadságon stb. Egészséges anya és magzat esetén, amikor komplikációmentes szülés „várható”, nagyon sokáig bába van csak bent, az orvos csak az utolsó, ún. kitolási szakasznál van jelen, illetve ha szükséges, és az anya kéri, akkor természetesen aneszteziológus gondoskodik a gyógyszeres fájdalomcsillapításról. Rögtön érkezéskor jeleztem, hogy vízben szeretnék vajúdni, így olyan szülőszobát kaptunk, amelyben egy hatalmas kád volt. Előre összeállított lejátszási listával készültem, és az aktuális hangulatomnak megfelelően a férjem váltogatta a zenéket, amikor épp nem innivalót töltött vagy a kezemet fogta.

Végig azt éreztem, hogy nagyon figyeltek rám/ránk, maximálisan igyekeztek olyan környezetet biztosítani, hogy az egész a lehető legjobb élmény legyen. Elég sokat voltunk bent a kórházban, mert a magzatvíz elfolyása után nem indult meg azonnal a szülés, így elég sok bábával, orvossal és nővérrel találkoztunk a többszöri műszakváltás miatt, de mindenki nagyon kedves és támogató volt. A férjem minden percben ott lehetett velem, és amikor végre magunkhoz ölelhettük a kislányunkat, azt is családi pillanatként élhettük meg, ugyanis a bábák szinte észrevétlenül, a háttérben végezték a dolgukat. Utána családi szobát kaphattunk, ahol az első 2,5 napunkat hármasban tölthettük el, persze folyamatos felügyelet mellett. Rendszeresen jöttek vizsgálni a picit, ellenőrizték hogy tud-e enni és az én gyógyulásomat is. A kórházból is azután engedtek csak ki, hogy az értünk felelő nővérrel átbeszéltük a szülést, kértek visszajelzést, tudni akarták, hogy hogyan éltem meg az egészet, értettem-e, hogy mit mikor és miért csináltak, maradt-e bennem kérdés. Nagyon jól esett, hogy nem csak a testi, hanem a lelki jóllétem is érdekelte őket. A csecsemőosztályon is fantasztikus volt a személyzet, elköszönéskor azt sem tudtuk, hogyan köszönjük meg a sok segítséget és odafigyelést.

A finn rendszer úgy van felépítve, hogy van nagyjából 4 fizetett hónapnyi „gyes”, amely az anyának jár, és a kiírt dátum előtt 30-50 nappal kezdheti meg. Erre az időszakra emelt összeg, a fizetés nagyjából 90%-a jár neki. Vannak olyan munkáltatók, akik erre az időszakra vagy egy részére is teljes fizetést és egyéb juttatásokat biztosítanak az anyának, ez esetben a társadalombiztosító (KELA) a munkáltatónak fizet. Van ezen túl egy 9 hetes fizetett szabadság, amelyet csak az apa vehet ki; ha nem teszi, elvész. Ez a gyermek születésétől 2 éves koráig bármikor kérhető, de maximum 18 napot lehet átfedésben az anyai szabadsággal.

Az ún. szülői fizetett szabadság fél évre szól, és a szülők szabadon dönthetik el, hogy melyikük veszi ki, illetve bizonyos szabályok alapján meg is oszthatják. Mi úgy döntöttünk a férjemmel, hogy a gyermekünk féléves koráig én maradok otthon, majd a szülői szabadság utolsó három hónapját 50-50% arányban megosztjuk egymás közt: ő délelőtt dolgozik, én pedig délután, így mindkettőnknek jut „aktív babázás”, és munka szempontjából is ez a legmegfelelőbb mindkettőnknek. A férjem vállalkozó, és teljesen nem hagyhatja ott a munkáját, mert számítanak rá az ügyfelei. Én egy nemzetközi cégnél dolgozom, a feladataimat a távollétem idejére szétosztották a kollégák között, így a három hónapos átmeneti időszak fél munkaidővel éppen megfelelőnek tűnt.

A gyermek nagyjából 9 hónapos, amikor véget ér a szülői szabadság. Ekkor kivehető például az apai szabadság, vagy az összegyűlt fizetett éves szabadság (ami „gyes” alatt is gyűlik aktív munkaviszony esetén), amennyiben a munkáltatóval így egyezik meg a szülő. Sok gyermek ilyentájt kezd bölcsődébe járni, hacsak nem döntenek úgy a szülők, hogy egyikük hosszú távon otthon marad. Utóbbira is van lehetőség: a gyermek 3 éves koráig igényelhető támogatás erre a fizetés nélküli időszakra, ám ez elég alacsony összegű, ezért a szülők többsége visszatér a munkaerőpiacra. Természetesen itt is vannak nagycsaládosok, ahol rövid időközökkel több gyermek születik, így az anya évekig folyamatosan otthon lehet a mindenkori legkisebb révén szabadságon, közben pedig a nagyobbakat is otthon gondozza. Ez 7 éves korig megtehető, onnantól van tankötelesség. Az iskola speciális esetben 6 vagy 8 évesen is megkezdhető, ha orvosilag indokolt. A gyermekes családoknak családi pótlék is jár, a gyermek 17. életévének betöltéséig.

Az anyai/apai/szülői szabadság után, ha mindkét szülő dolgozik, a gyermek óvodába kerül. Itt nincs különválasztva a bölcsőde és az óvoda, hanem egy intézményen belül vannak különböző korcsoportok. Elég sok lehetőség közül válogathat a szülő: vannak állami és magánóvodák, és azokon belül is eltérő típusok. Van ún. családi óvoda, ami azt jelenti, hogy a megfelelő óvodai szakképesítéssel rendelkező gondozó a saját otthonában vigyáz maximum négy gyermekre (köztük lehet a saját gyermeke is, a maximális létszám azonban állandó). Vannak speciális nevelési elvű, például Montessori-óvodák, de akár a nagyszülő is maradhat otthon a gyermekkel, és erre is igényelhet támogatást a család. Akármekkora legyen is a csoport, az szabályozva van, hogy egy nevelőre négy gyermek juthat. Arra is figyelnek, hogy sokat legyenek a gyerekek szabad levegőn, sokszor viszik őket kirándulni parkokba vagy erdőbe (van olyan óvoda, amelyhez saját erdő is tartozik). Esőben, hóban, fagyban is kimennek játszani, ami először furcsának tűnt, de egy idő után megszokja az ember az itteni mentalitást, miszerint nincs rossz idő, csak nem megfelelő ruházat.

Az óvodai nevelésért fizetni kell, ennek a díja a szülők jövedelmétől függő sávos rendszer szerint alakul. Magánóvoda esetén szolgáltatási kupont utal ki az önkormányzat (szintén a szülők jövedelméhez mérten) közvetlenül az óvodának, és a kupon és az ellátási díj közötti különbözetet kell a szülőnek fizetnie. Sokszor komoly várólista van az óvodákba, és elsőre nem kerül be a gyermek a szülő által választott intézménybe, de később ismét meg lehet pályázni. Figyelembe veszik a lakcím és óvoda közötti távolságot, hogy a szülőnek autóval vagy tömegközlekedéssel kell hoznia-vinnie a gyermeket, van-e már ott testvér az intézményben stb. Egy központi rendszeren keresztül kezelik a jelentkezéseket, és amint megvan, hogy melyik óvodába kerül a gyermek (amennyiben a szülő elfogadja a felajánlottat, vagy megegyezik például egy magánóvodával vagy -nevelővel), akkor külön szerződés készül az intézmény és a család között, amelyben tisztázzák az elvárásokat, a felek kötelezettségeit stb. A mi történetünk pont itt tart most: már megvan, hogy a szabadságunk letelte után melyik óvodába megy majd a világ legszebb kislánya, már csak a papírmunka van hátra. Addig pedig élvezzük a nyarat és a hónapokat, amelyeket vele tölthetünk itthon.