Pencz Rudolf

Immár a 105 éves érettségi találkozójukra készülődnének a Ciszterci Rend Bajai III. Béla Főgimnáziumának 1922-ben érettségizett diákjai, akiknek emlékét az alma mater falán függő, reprodukált tablójuk őrzi. Köztük volt nagyapám, Vidákovics János (utóbb Deákira magyarosított), valamint Utry Gyula, Fiedler József (Dódi), czabaji Horváth István, Vas István. Az együtt töltött gimnáziumi években kezdődött barátságuk, amely – kiegészülve Szabolcs Antallal és Jászlics Mujkóval – évtizedes rendszeres összejövetelek alapját vetette meg. Mindannyian a korabeli bajai polgárság, a klasszikus műveltségű keresztény középosztály tekintéllyel, társadalmi presztízzsel bíró tagjai: jogászok, hivatalnokok, vállalkozók voltak. Heti gyakorisággal jártak össze egymáshoz vendégségbe, ahol a fő szórakozás (olykor zene és tánc mellett) a kártyajáték volt.

Tarokkot játszottak. A játék akkor már 500 éves múltra tekintett vissza, s fénykorában Európa legnagyobb részében elterjedt volt. Mindig és mindenhol a magasabb társadalmi osztályok játékának számított. A hétköznapi életnek kevés olyan kulturális jelensége van, amely térben és időben az európai kultúra szerves egységét ennyire megjelenítette volna, mint éppen a tarokk. E szellemi örökség aktív hordozói voltak ők és a számtalan hozzájuk hasonló asztaltársaság, a magyar keresztény középosztály e par excellence megtestesítői. Ennek azonban nem voltak tudatában sem ők, sem a korabeli szabálykönyvek. A cél a társadalmi kapcsolatok ápolása, a társas együttlét, az önfeledt szórakozás, a szellemi sport volt.

A rendszeres kártyapartik négy évtizeden át, a hatvanas évekig tartottak, amíg Baja város perifériára szorulása, gazdasági lecsúszása, a polgári lét minden megnyilvánulásával szemben ellenséges kommunista berendezkedés, az ebből eredő egzisztenciális kényszerek (esetenként az ideológiai alapú közvetlen represszáliák) a baráti kört végleg szét nem zilálták. Árván maradt az utolsó, sok csatát megélt kártyapakli és egy ódon szabálykönyv: G. J. Potter: A kártyajáték művészete III. 12 éves lehettem, amikor nagyanyám nekem adta, mintegy gondjaimra bízván ezeket. Elmémet azonnal mélyen megragadta ez a különleges kártyajáték és – akkor kezdtem el dolgozni ezen az értekezésen.