Manolino József kéményseprő levele 1837-ből a városi tanácshoz
Fábián Borbála
„Rossz szomszédság török átok, s ők nem igen jó barátok.” – írta Arany János A fülemile című versében az egymással perlekedő, állandó perpatvarban lévő szomszédokról. Az alábbi bajai eset akár e bölcsesség igazolásának is felfogható.
Manolino József felmenői már a 18. században kéményseprők voltak Baján. (A család a 18. század közepén jelenik meg a bajai anyakönyvekben.) Ő maga 1784. október 23-án született Manolino Ferenc és Szamohel Katalin házasságából, és mivel a második fiúgyermekük volt, a József nevet kapta (bátyját Ferencnek hívták). 1812. január 12-én kötött házasságot Schneider Magdolnával. Házasságukból több gyermek is származott, fiuk nem élte meg a felnőttkort, ezért nem volt, aki tovább vigye a családnevet.
A bajai levéltár iratai közül a 19. század első feléből kevés irat maradt fenn, ezért is különleges, hogy a kéményseprő mester 1837. május 8-án a városi tanácshoz intézett levele révén mindennapjainak nehézségeibe is betekinthetünk.
