Rendezvénysorozatunk negyedik előadásán, február 28-án Dr. Krámli Mihály történész előadását hallgathatták meg az érdeklődők az 1917. május 15-én lezajlott otrantói tengeri csatáról. Az ütközet, mely az osztrák-magyar monarchia győzelmével zárult, nagyban előmozdította Horthy Miklós katonai előmenetelét.
Az előadás elején a jelenlévők összegzést hallhatta az osztrák, majd osztrák-magyar haditengerészet mintegy 120 éves történelméről. Ugyan a II. József által alapított flottát csak a 19. század utolsó harmadától fejlesztették komolyabban, az első világháború elejére a világ hetedik legütőkésebb tengeri haderejévé vált. A harcok kezdetén közös Franciaország elleni támadó hadműveleteket is terveztek az olasz flottával, ám ez az olasz semlegesség, majd az ellenfél oldalán való hadba lépés miatt meghiúsult.
Az osztrák-magyar haditengerészet elsősorban az Adrián ténykedett, de innen indultak tengeralattjárók a Földközi-tenger különböző részeire is. Az Otrantói-szorosnák kialakított antant tengeri zár ezt a tevékenységet volt hivatott megakadályozni. A brit drifterekből álló, halászhálókat használó tengerzár nem jelentett komoly akadályt a tengeralattjáróknak, mégis ez lett a célpontja az 1917 tavaszi hadműveletnek. Egyik valódi kiváltó oka az lehetett, hogy ez tűnt az egyetlen érdemleges célpontnak az addig a kikötőkben veszteglő hadihajóknak.
A csatában több romboló és három cirkáló – a Novara, a Helgoland és a Saida – vett részt. A cirkálók feladat volt a lehető legtöbb drifter megsemmisítése. Az ellenfél viszonylag hamar tudomást szerzett az akcióról: fennállt a veszélye, hogy elvágják a visszavonulás útját. Horthy Miklós felvállalta a nyílt csatát a Brindisiből induló antant haderővel. A csatában Horthy hajója, a Novara és maga Horthy is megsérült. Szerencsés módon mégis sikerült visszatérni Cattaróba, sőt, a rombolók és a tengeralattjárók súlyos veszteségeket okoztak az antant haderőnek.
Mint az előadó fogalmazott, a csata sikere óriási propagandaértékkel bírt. Az otrantói tengeri zárat az antant később jelentősen megerősítette, mégis nagy lélektani jelentősége volt a haditettnek.
Fotók: Mayer István (1-4), Zalavári László (4-8)