Fájdalmas és nehéz visszaemlékezni – kiragadni egyes eseményeket, történéséket, személyes kötődéseket – arra a remek sportemberre, akit 89 éves korában ragadott el a halál. Amikor Jutka lányától kaptam a hírt, miszerint „édesapám tegnap az esti est órákban otthonában örökre elaludt”, megpróbáltam internetes közösségi oldalon méltatni Tax Imre sportszakmai érdemeit.
Az általa írt, 1990-ben megjelent, a bajai kosárlabdasport történetét 1988-ig feldolgozó 200 oldalas Kosaraskönyv tanulságos, örök érvényű, pótolhatatlan városi sporttörténeti remekmű! Ez a könyv a bajai kosárlabda fél évszázados történetét, sikereit taglalva lezár egy remek időszakot!
Imre 1940-től tanúja, résztvevője, alakítója volt a bajai kosárlabdaéletnek. Az érettségit (III. Béla Gimnázium) követően két év munkaszolgálatos katonaság következett. Ezeket az éveket is kihasználva tanulta a játék trükkjeit, látta a „nagyokat”; ahol csak lehetősége volt, játszott is. Az sem lehetett véletlen, hogy 1951-ben egy kosaras hölgyben találta meg élete párját Mattyasovszky Julianna személyében. Jutka lányuk születése, majd idővel az unokák, később a hat dédunoka igazi boldogságot jelentett mindkettőjüknek. Imre sporttevékenysége, a munkahelyeken (a Fehérneműgyár, a Hűtőház gazdasági pozíciói, a Városi Tanács sportfelügyelői állása) való helytállása nyugdíjba vonulásáig biztos otthoni hátteret biztosított a családnak. Szakmai és sportterületen is állandóan képezte magát (pl. mérlegképes könyvelő, szakedző lett). Sokrétű és felelősségteljes tevékenysége nagy odafigyelést, alkalmazkodást kívánt élete párjától, amit hiánytalanul meg is kapott, mindaddig, amíg felesége egészségi állapotának romlása (2009-ben bekövetkezett haláláig) felcserélte szerepüket.
Két éven keresztül Attila utcai házuk lakója volt az egykori bélás kosaras társ, Bácskai Sándor – akit többen csak Keve atyaként ismertünk és láthattunk kosárlabda-mérkőzéseken – is, aki Imre életének egyik meghatározó, gondolkodása alakulásának befolyásoló személyisége volt. Az utóbbi időben megjelentek nála a korral járó kisebb-nagyobb egészségügyi problémák, melyek következményeként 2017-től már csak segítséggel hagyta el otthonát, de vendégeket, látogatókat ezután is mindig örömmel fogadott.
Edzői munkásságának méltó elismerése 2014-ben történt meg, annak a Testnevelési Főiskolának a diplomaosztóján, ahova bajai középiskolai tanulmányai után „helyhiányra” hivatkozva (családja ugyanis kuláklistán szerepelt) nem vették fel. Megkapta a legrangosabb edzői elismerést, a Mesteredző Életmű Díjat!
A múltba történő visszaemlékezésemet a személyes kapcsolatunk előtti 1961-es évvel kezdem a Kosaraskönyvben leírtakra hivatkozva. Egy időben – kényszerhelyzetből adódóan – egyszerre volt edzője a nemzeti bajnokság legmagasabb osztályában játszó Bajai Építők női csapatának, és a Bácska Posztó férfi csapatának is. A nőknél akkor kezdett játszani egy 15 éves kislány, Rátvay Kati, aki egy évvel később a női NB-I harmadik legjobb kosárdobója volt, az 1966-ban zajló Európa-bajnokságnak pedig gólkirálynője lett. A bajnokságban a lányok 10. helyen végeztek, a férficsapat bronzérmet szerzett, a legtöbb kosarat dobó Kovács Józsi mindenkit megelőzve első volt a dobólistán.
1965-ben jártam először (a mai Türr-csarnok helyén álló) „Kápolnában” férfi kosármérkőzésen. A Türrben kezdtem középiskolai éveimet, „koleszos” voltam sok kosarassal, röplabdásokkal. Testnevelőm, Mihályfi János vitt a Bácska ifibe. Kapcsolatunk Imrével 1966-ban kezdődött, utolsó beszélgetésünk pedig a Kovács Józsi elhunyta előtti hetekben történt látogatásaink idején történt.
Első „nagy feladatomat” Imrétől kaptam, amikor egy Csepel elleni mérkőzésen a vendégcsapat kosarait jelző vászon számokat tekerhettem. Majd ő volt, aki egy év múlva – sokad-magammal – engem is behívott a felnőttcsapat edzéseire. Nem is fogtam fel akkor, kikkel is kerültem egy csapatba: Kovács Józsival, Halmos „Szinyóval”, Rátvay Zolival, magyar válogatott kerettagokkal! Sokan voltunk fiatalok, Imre megszállottan „üldözte” a kosárlabda szövetséget, hogy indítsanak junior bajnokságot is. Ez 1969-ben meg is valósult, és amíg abból „ki nem öregedtem”, jellemzően ott játszottam. Imre vezetésével 1967-ben bajnoki 4. helyezett, egy évre rá ezüstérmes volt a felnőtt csapat, majd 1969-ben és 1970-ben 6. helyen végeztünk. 1971-ben bronzérmesek lettünk. Én még láthattam edzésen is „Jameszt” (Rácz Jancsit), aki később a két fivérével együtt illegálisan elhagyta az országot. 1969 szeptemberben „Saca” (Rácz Sándor) Brüsszelből levelet írt Imrének, melyből azt a részt idézem, ahol Jamesz kapcsán szól Imréhez: „[…] Megbecsülünk. Első edző voltál, és Ő ma Európa egyik első játékosa. Sokat emlegetünk. Itt arra a piedesztálra van emelve a kosárlabda, amelyről Te csak álmodozhatsz [….] a Te tanítványod betört ebbe a bűvös légkörbe. Ajtók nyílnak meg előtte és suttogva fordulnak meg utána az emberek…”
A városvezetés szorgalmazására, városi összefogással 1972-ben létrejött a Bajai Sportkör (BSK), amely a labdarúgáson és a cselgáncson túl a kosarasok „mentsváraként” indult. Imre továbbra is a vezetőedzőként dolgozhatott. 1974-ben került nehéz helyzetbe, miután a BSK vezetése a kosarasok élére főfoglalkozású edzőt kívánt állítani. Nem vállalta, nem kívánta feladni a Hűtőházban elért szakmai feladatát, a főkönyvelői posztot, így 1975-től átadta helyét Mihályfi Jánosnak. Imre ezt követően az utánpótlással foglalkozott. Ekkor „bontogatta szárnyait” a Hosszú Pisti – Kovács Laci páros a hasonlóan jó képességű társakkal együtt. Épült a jövő (majdnem) bajnokcsapata!
1978-tól az aktív játéktól 40 évesen visszavonult Kovács Józsi vette át a vezető edzői feladatokat úgy, hogy a Posztóban betöltött vezetői munkakörét tovább gyakorolhatta. Imre továbbra is az utánpótlással foglalkozott, a vezetőedzői pad helyett inkább a nézők között foglalt helyet; szurkolt, tanácsokat adott. A siker nem is maradt el! 1983-ban 4. hely a bajnokságban, két évre rá kupadöntő Budapesten a Honvéd ellen, ahol csak másodperceken múlt az aranyérem. A bajnokságban bronzérem, majd 1987-ben a Tungsram elleni mérkőzésen kupagyőztes lett a BSK. 1988-ban pedig bajnoki ezüst a Zalaegerszeg elleni döntőben.
És az ünneplés… No, nem az elveszített bajnoki aranyat ünnepeltük, hanem a megszakítás nélküli 30 éves elsőosztályú szereplését, melyhez Imre írta a köszöntőt.. Ezzel le is zárta az általa felvállalt bajai kosárlabda-történeti könyv megírását a következőkkel: „Az eredményekkel gazdagon ékeskedő évfordulókon az »Alapítók és Megvalósítók« nevében, a jelen és jövő játékosainak, sportvezetőinek őszintén kívánom, hogy a Duna-parti kisvárosunkban még hosszú időn keresztül sikerrel őrizzék az áldozatok árán megharcolt, mai kosárlabdás-színvonalat!” Sajnos nem igazán így történt!
1989-ben alaposan megváltozott az üzleti világ számára a gazdasági környezet, aminek következményeként a sportegyesületek is nehéz helyzetbe kerültek A külső körülmények mellett a BSK-ban felszínre kerültek sportágak közötti belső elszámolási problémák is. Imrével és további 17 volt kosarassal, városi sportbaráttal 1990-ben alapítottunk „új” egyesületet Bajai Bácska néven, hogy az átvehesse a BSK-tól a férfi kosarasokat. 1991-ben már ezen a néven szerepeltünk az NB I-ben. Sajnos Imre ezeknek az éveknek, a következő évtizedeknek történéseit már nem tudja megírni, így ez rám maradt…
Végül engedtessék meg nekem néhány gondolat a város két emblematikus kosarasáról, Imréről és a 3 éve elhunyt Kovács Józsiról, melyeket Imre lánya fogalmazott meg a napokban: „Életük bizonyos szakaszaiban szétválaszthatatlan volt a tevékenységük. Edző – játékos – barát! Ahhoz, amit együtt és külön-külön elértek, mindkettőjük rendkívüli személyiségére szükség volt, amelyek sokban hasonlítottak egymásra. Emiatt bizony olykor ütköztek is, majd újra egymásra találtak.” Javaslom, kezdeményezem, hogy Imre kapja meg a városért végzett munkássága elismeréseként legalább utólag, posztumusz kitüntetésként a Baja Város Díszpolgára címet!
Búcsúzom, Tőled Imre! Köszönöm az együtt töltött éveket, évtizedeket! Nyugodj békében!
Horváth Máté
* Idézet Kobe Bryant búcsúztatóverséből, amelyet a Dear Basketball című versére válaszolva az NBA liga tagjai írtak (Forrás )
