Fekete Szabolcs
Szent Fulgentius: Beszéd Krisztus kettős születéséről (részletek)
A kereszténység november vége, december eleje táján figyelmét Jézus Krisztus megtestesülése felé fordítja: beköszönt az advent, azaz a Jézus Krisztus születését jelentő karácsony ünnepére felkészítő, várakozással teli négyhetes szent időszak.
Alkalom lehet ez mindannyiunk számára, hogy szabad perceinkben, magányos óráinkban elgondolkodjunk az emberiség eddigi talán legnagyobb titkán: hogyan lehetséges, hogyan és miért történhet meg az, hogy Isten emberré lesz? Ha erre időt tudunk fordítani, akkor e kérdés, e misztérium olyan távlatokat is megnyithat előttünk, melyek – a meghitt családi és a kézenfekvő közösségi dimenzió mellett – a szó valóságos értelmében lelkileg is gazdaggá tehetik karácsonyi ünneplésünket és pihenésünket.
Ehhez kívánok segítséget, vagyis mély értelmű, gondolatébresztő összefüggéseket feltáró megfogalmazásokat ajánlani a tisztelt Olvasónak egy szentéletű, tudós ókori püspök, Ruspei Fulgentius egyik karácsonyi beszédéből (A Kr. u. 467-533 között élt Szent Fulgentius A mai Tunézia területén található egykori ókori település, Ruspe püspöke, Szent Ágoston teológiájának kiemelkedő örököse, aki görögül is kiválóan tudott, beszédei jó szónoki képességéről és széles műveltségről tanúskodnak, életszentsége pedig példaértékű – mindezek miatt az egyházatyák között tartja számon a teológiatörténet, ami rendkívüli megtiszteltetést jelent a katolikus egyházban.):
„Amikor a mai nap ünnepléséről kívánunk mondani valamit, akkor azonnal azt az egy Igét fontolgatjuk magunkban, akiről beszélni szeretnénk, de egyáltalán nem találunk olyan szavakat, amelyekkel valami kielégítő tudnánk mondani róla.
Mert ez az Ige nem olyan, mint amelyik kimondva elenyészik, hanem megmarad szülöttnek, nem átmenetinek, hanem örökkévalónak.
Az Atya-Isten nem alkotta, hanem nemzette, nemcsak szülött, hanem egyszülött. (…)
Mert „kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett.” (Jn 1,1-3) (…)
Ezért hát csodálkozzatok el a kegyelem nagyságán, szeretet testvérek, és ismerjétek fel, micsoda kedvezményt méltóztatott adni az embernek Isten!
Mert Krisztus, aki Isten fia, igaz Isten az igaz Istentől, és természeténél fogva az Atyával egy Isten, magával táplálta mindig a szent angyalokat, de mégsem az angyali természetet vette föl az Isten Fia. Isten pedig, amikor szeretetét nekünk adta, akkor Fia felvette tőlünk a mi természetünket, és az egyszülött Isten, aki az angyalok kenyere, hogy az emberek kenyerévé is tegye magát, felvette az ember testét és lelkét is.
Mindkettőt felvette valósággal, mindkettőt szentként, mindkettőt tisztaként. Felvette lelkünket a bűn nélkül, felvette testünket a halandósággal, felvette az igaz lelket, amely által lelkünknek visszaadja az igazságosságot, méltóztatott felvenni a halandó testet azért, hogy annak megfelelően meghaljon, halállal győzzön a halálon, annak megfelelően feltámadjon, ami által a mi testünket is feltámasztja.
Nagy misztérium ez, szeretet testvérek, az isteni szeretet hatalmas jele.
Az Istent megvető ember eltávolodott Istentől, az embert szerető Isten eljött az emberekhez.
Szerette a gonoszt, hogy igazzá tegye, szerette a beteget, hogy egészségessé tegye, szerette az elfajzottat, hogy egyenessé tegye, szerette a holtat, hogy élővé tegye.
Mi többet mondjak még?
Amikor az egyszülött Isten annyira szerette az emberi természetet, hogy (…) ezen felül még önmagában minden jó angyal fölé is helyezte az Atya jobbjára. (…)
Most hát mindannyian az Úrhoz könyörögjünk, hogy amint azon a napon népének örvendezést adott, (…) népét hitben és szeretetben megőrizze. Ámen.” (Sermo 2; Patroligia Latina 65; 726-729. Magyarul: Vanyó László (szerk.): Az egyházatyák beszédei Krisztus-ünnepekre I. Jel Kiadó, 1995. 121-128. o.)
Karácsony ünnepe rendelkezik egy nagyon egyedülálló, természetfeletti – isteni – vonatkozással, ugyanakkor a szó legteljesebb értelmében vett emberi ünnepnek is kell tekintenünk. Legőszintébb papi és emberi jókívánságom az, hogy mindnyájunk lelkében és életében találkozzon az Isten és az ember, isteni és emberi, s ez a találkozás a szeretet közösségében teremtse meg lelkünk boldogságát és békéjét.
Istentől megáldott, boldog karácsonyt és ünneplést kívánok a Bajai Honpolgár folyóirat kedves Olvasóinak, Munkatársainak, és természetesen a bajaiaknak is.
