Pencz Rudolf
Az „őstarokk” szabályai írásban nem maradtak fenn, az első szabálykönyv francia, 1637-ből, de jól azonosíthatók a későbbi játékokban azon szabályok, melyek még a kezdetekre nyúlnak vissza. Hárman játszották, eleinte mindenki magáért, később egy felvevő a másik kettő szövetsége ellen. A nyerést a hazavitt ütésekben levő lapok összesített pontértéke döntötte el.
Az eredeti számlálási mód, amely számos játékban mindmáig fennmaradt, annak őrzi nyomát, hogy egykor mind a megtett ütések száma, mind a hazavitt lapok értéke számított. A királyt 4 ponttal számolták, a dámát 3, a lovast 2, az apródot 1 ponttal, a Bolond, a Világ és a Pagát 4–4 pontot ért, a többi tarokk és színes lap nullát. Az így kapott pontértékhez három laponként (ami 1 ütés a 3 személyes játékban) 1 pontot hozzáadtak. (Így három egyszerű tarokk tesz ki 1 pontot.) Számtanilag azonos végeredményre lehet jutni, ha a lapokat rendre 5, 4, 3, 2 és 1 ponttal számolják, és három laponként 2 pontot levonnak.
A bolond sajátos szereppel bírt: nem ütött, és nem lehetett elütni, tulajdonosát arra jogosította fel, hogy egy alkalommal figyelmen kívül hagyja a ráadási szabályokat (színre színt, annak hiányában tarokkot): exkuzálja magát. Innen, az excuzes szóból ered a skíz név. Elég volt csak felmutatnia, majd saját hazavitt ütéseihez rakhatta e magas pontértékű lapot, többnyire egy üres lapot adva cserébe az ütést elvivő játékosnak. Ez a szerep sok tarokkjátékban máig fennmaradt.
