A jó magyar húsleves

Eltelt a Kockás abrosz első fél éve, és e lap hasábjain történő első szárnypróbálkozásaim egyikében egy másik nemzeti ünnep, március 15. kapcsán osztottam meg Veletek, kedves Olvasókkal a házi kenyér készítésének legfontosabb lépéseit. Bízom benne, hogy ha nem is betűről betűre követve a leírást, de sokaknak jelentettek inspirációt az akkor leírtak.

A két hónapos nyári szünetünk alatt itt a Honpolgárnál az járt a fejemben, hogy vajon mi is legyen a következő dolog, amellyel foglalkozni tudok. Nem volt még receptsorozat a lap hasábjain, nem is tudom, hogy lesz/ legyen-e, de talán annyi mindenképpen belefér, hogy nemzeti ünnepeink idején mindig valami igazán hazaival foglalkozzunk. Ezen gondolatok mentén jutottam el az e havi írás témájához. Ha kis országunk nem is egyedülálló ebben, de kevés azon országoknak a száma, ahol rendszeresen fogyasztanak levest, vagy naponta készítenek ilyet. Ennek ellenére ott, ahol így van, mindegyik országnak van egy jellegzetes, „ikonikus” levese, amelynek, ha kiejtjük a nevét, tudjuk, hol járunk.

Magyarországon szerencsére a levesnek mint első fogásnak az esetleges előétel után mindig is megvolt a helye, szerepe. Ilyenkor nyáron nagyon divatosak a gyümölcslevesek, a mai elvárásoknak megfelelően már nem cukorral, hanem legfeljebb édesítőszerrel, de mindenképpen tiszta, gyümölcsös hangsúllyal. Szerencsére egyre kevesebb helyen botlok bele tömény, bolti, egészségtelen tubusos tejszínhabbal díszített(?), ízesített (?) gyümölcslevesekbe. Talán még üdítőként hathatnak a melegben nagyon hamar elkészíthető, ízletes zöldséglevesek is. Ilyenkor már mindenhol kaphatók a friss répák, fehérrépák, zellerek, karalábék, használjuk őket bátran, hiszen nagyon egészségesek!

A fajsúlyosabb, nehezebb, laktatóbb levesek már a késő őszi időszakok és a tél ételei, sokuk önálló fogásként is megállja a helyét, olykor egy kis kenyérrel kiegészítve. Ilyen a gulyáslevesek többsége, legyen az babbal, krumplival készülő, hússal dúsított, laktató fogás. Itt Baján nem mehetek el szó nélkül a téma említésekor egy levesként fogyasztott nem levesről, aminek a neve sem leves, hanem lé… Igen, ez a halászlé, melyet sok bajai háztartásban egész évben, sokszor hetente több alkalommal bográcsban készítenek.

Azt hiszem, azzal sokan egyetértenek, hogy ha levesről beszélünk, akkor mindenkinek elsők között jut eszébe a húsleves. Talán nincs is olyan, aki ne szeretné, ne enné szívesen. Nagymamáink régen a csirkéből, de még inkább tyúkból készült aranyló csodának gyógyító hatást is tulajdonítottak. Hogy ez mennyire van így, nem tudom, de hogy jól elkészítve mennyei étel, az biztos.

Ami engem illet, húslevest leggyakrabban sertés- és marhahúsból szoktam készíteni. Ez ízlés kérdése, hozzám ez áll a legközelebb, és nincsenek kőbe vésett szabályaim sem, ami a kétfajta hús arányát illeti.

Hozzávalók kb. 10 adaghoz:

  • 3-4 óra szabadidő

  • 60-70 dkg sertés húsos csont

  • 50 dkg levesnek való marhahús csont nélkül

  • 3-4 db nagyobb sárgarépa

  • 2-3 db fehérrépa

  • 1 db nagyobb paradicsom

  • 1 db nagyobb fej vöröshagyma

  • 4-5 gerezd fokhagyma

  • 1 db nagyobb tv-paprika

  • 1 db kis zeller

  • 0,5 db karalábé

  • 0,5 db kis fej kelkáposzta, vagy 6-8 db kelbimbó

  • 1 db nagyobb főzni való krumpli

  • kb. 3 teáskanál só

  • 20-25 szem egész feketebors

  • 2 db babérlevél

  • 0,5-0,5 csokor zellerlevél és petrezselyemzöld

A húsokat egy nagy lábosba tesszük, 2-3 liter vizet öntünk rá, és elkezdjük felforralni. Mielőtt forrna, lejjebb vesszük a hőfokot, és egy merőkanállal, evőkanállal elkezdjük a víz felszínére feljött habot leszedni a levünkről. Ez a kocsonyához hasonlóan azért fontos, hogy minél alaposabban megtörténjen, mert így lesz szép tiszta levesünk. Ez a folyamat a főzés intenzitásától és alaposságunktól függően kb. 10-15 percet vesz igénybe.

Amíg a levesünk felforr, elkezdhetjük a zöldségek előkészítését. A répákat, a fokhagymát, a krumplit, a zellert, a karalábét meghámozzuk, a paradicsomot megmossuk, a vöröshagymának a két oldalát levágjuk, és csak annyi héjat távolítunk el róla, amennyi kézzel könnyedén lejön. A paprika felesleges szár részét levágjuk, hosszanti irányban 2-3 bevágást ejtünk rajta egy éles késsel.

mde

A répákat csak annyira vágjuk össze, hogy majd kényelmesen elférjenek az edényben, a paradicsomot, zellert, karalábét, fokhagymákat, krumplit egészben tesszük a levesbe. A kelkáposztát elfelezzük, a zöldeket és a babérlevelet spárgával jó szorosan összekötjük.

Miután a habozással végeztünk, hozzáadjuk a zöldségeket a levesünkhöz, majd sózzuk, és a szemes borsot is beletesszük. Ha kelkáposzta helyett kelbimbó van csak otthon, akkor azt a főzési idő vége előtt fél órával egészben tesszük csak bele. A levesünket felforraljuk, majd annyira állítjuk takaréklángra, hogy éppen csak gyöngyözve forrjon. Így forraljuk 3-4 órán keresztül, közben az elpárolgott vizet folyamatosan pótoljuk. Néhány alkalommal kóstoljuk meg; ha szükséges, ízlés szerint tegyünk még bele sót. A főzési idő végén zárjuk el a tűzhelyet, öntsünk annyi hideg vizet az edénybe, hogy a levesünk még éppen ne forrjon, és hagyjuk magára 15 percre. Ez után egy csipesszel óvatosan szedjük ki egy tálra a zöldségeket és a húsokat. A levest szűrjük le minél apróbb lyukméretű szitán.

Tálaljuk a levest mélytányérokban a zöldségekkel, hússal együtt. Tálalás előtt a levesbe igény szerint apró tészta is főzhető. Ne feledkezzünk meg a pikáns ízeket itt is kedvelő emberekről sem, sokan tesznek gyömbért, csípős paprikát a húslevesükbe. A megmaradt húsleves 1-2 napig még biztonságosan fogyasztható hűtőszekrényben tárolva. Ha ennyi idő alatt nem fogy el, fagyasszuk le későbbi felhasználásra. Ha nem szeretnénk levesként fogyasztani, akkor alapléként is jó hasznát vesszük, de rizottó készítéséhez is bátran használhatjuk. A maradék zöldséget apró kockákra vágva, sózva, borsozva, kevés vajjal összerázva ízletes vacsorát kapunk. A maradék húshoz pedig készíthetünk kapor- vagy fokhagymamártást.

Jó étvágyat kívánok!

Ősztől Bajai Honpolgár-estek!

Kedves Olvasóink! Lapunk folyamatos megújulását ígértük az elmúlt időszakban, és ennek eddig is jól látható jeleit nyújtottuk: külső megjelenésünk frissült, elkészült facebook-felületünk, majd honlapunk is, amely igyekszik naprakészen tájékoztatni az újsággal kapcsolatos eseményekről. A megújulás ezen a téren is folytatódik, de újabb meglepetésekre is számíthatnak.

Kuratóriumunknak és szerkesztőségünknek is feltett és sokat hangoztatott szándéka, hogy a Bajai Honpolgár ne „csak” egy folyóirat legyen, hanem olyan fogalom is, amely a maga lehetőségeivel hozzájárul városunk és környékünk kultúrájának fejlesztéséhez, egyúttal arra törekszik, hogy az általa szervezett vagy támogatott rendezvények valódi minőséget jelentsenek. Ezen szándék jegyében fogtunk hozzá az ősszel induló Bajai Honpolgár-estek néven futó előadás-sorozat szervezéséhez, amelyeknek az Ady Endre Városi Könyvtár ad otthont. Az előadás-sorozat első évadja 2018 szeptemberében indul, és a következő év májusáig tart. Ha a rendezvénysorozat olvasóink és a város érdeklődő közönsége körében sikeresnek bizonyul, akkor a következő időszakra folytatást is ígérhetünk.

Az első évad tervezett előadásainak listáját keretes írásunkban olvashatják. Olyan előadókat kértünk fel, akik szakterületük élvonalába tartoznak, gyakorlott fellépők (többségükben egyetemi oktatók, illetve tudományos kutatóintézetek munkatársai), és igyekeztünk olyan témákat keresni, amelyek még nem számítanak lerágott csontnak, hanem sokak érdeklődésére számot tarthatnak. Néhány téma ma igazán a középpontban áll, és ezúttal valóban olyanok beszélnek róluk, akik ezek kutatásával hosszú ideje foglalkoznak. Az épp aktuális előadások pontos időpontját igyekszünk nyomtatott lapszámainkban közzétenni; honlapunkon (www.bajaihonpolgar.hu), facebook-oldalunkon pedig minden fontos információ időben elérhető lesz.

Természetesen mindezek a programok nem jöhettek volna létre a Bajai Honpolgár Alapítvány kezdeményezése és a támogatók (köztük városunk önkormányzata), szponzorok anyagi segítsége nélkül. Bízunk abban, hogy sikerül emlékezetes rendezvényeket tartanunk, és másokat is meggyőzve arról, hogy a Bajai Honpolgár támogatásával jó helyre teszi a pénzét, illetve veti latba befolyását.

Kedves Olvasóink! Kérjük, tiszteljék meg ezen rendezvényeinket is; ha tetszettek, vigyék el jó hírünket a városba, ajánlják barátaiknak, ismerőseiknek is! A jövőbeni előadásokhoz pedig várjuk az Önök javaslatait mind az előadók, mind a tematika tekintetében. Azt nem ígérhetjük, hogy minden kívánságot teljesíteni tudunk, de igyekszünk nyitni a különböző érdeklődési területek felé. Várjuk Önöket a Honpolgár-esteken!

Történelmi krimi a Bácskából

A vajdasági Doroszlóról származó Hász Róbert ugyan nem tartozik a legismertebb magyar írók közé, mégis nemzedéke egyik legjobb tollú elbeszélője. Az 1991 óta Szegeden élő és ott a Tiszatáj folyóirat főszerkesztőjeként dolgozó szerző neve persze nem ismeretlen az irodalomban jártasabbak számára, az igazi hírnév mégsem kapta szárnyra, pedig igazán méltó volna erre. Jómagam A künde című történelmi regénye (2006) révén ismertem meg a nevét, és azóta talán valamennyi megjelent munkáját elolvastam. Ami azért is érdekes, mert szinte ahány mű, annyi műfajt próbált ki, és mindegyiket élvezetesen tette. Írt a mágikus realizmussal kacérkodó kisregényt (Végvár), utaztató filozofikus-művelődéstörténeti regényt (A Vénusz vonulása), ironikus-keserű antiutópiát (Ígéretföld), sajátos családregényt (Júliával az út) és több novelláskötetet is. Számomra mindegyik a letehetetlen olvasmány kategóriába tartozott, ám legújabb műve elsősorban azért kívánkozhat lapunk hasábjaira is, mert ennek középpontjában bácskai régiónk környezete áll, a regény fő cselekménye Zomborban játszódik.

A mű a manapság egyfajta divattá fejlődött történelmi krimi műfajába sorolható, amelynek legismertebb hazai képviselői pl. Fábián Janka vagy éppen Kondor Vilmos. A kötet cselekményszövése, jellemábrázolásai azonban nemcsak ezekkel hazai pályatársakkal, hanem a skandináv irányzat legnagyobbjaival (Henning Mankell, Stieg Larsson) is rokonítja, miközben azt is mindvégig érezzük, hogy egy jól képzett szépíró munkájával van dolgunk, aki a végére – anélkül, hogy a poént lelőnénk – még egyfajta oidipuszi fordulatot is belecsempészett munkájába.

Ez a regény azonban azoknak is kellemes perceket szerezhet, akik a krimi műfaját nem becsülik igazán sokra. A könyv ugyanis egészen izgalmas képet fest az előző századelő Zomborjáról és Bácskájáról, és e tekintetben is hitelesnek látszik. (A cselekmény 1902-ben játszódik.) Bár a mű középpontjába kerülő, rejtélyes sorozatgyilkosság és a címszereplő Fábián Marcell rendőrnyomozó teljes egészében az alkotói fantázia szüleménye, az a miliő, amelyben mindez lejátszódik, akár ilyen is lehetett. Azt nyilván nem állíthatjuk, hogy bizton ilyen is volt, de az látszik, hogy a környezetrajz megteremtése érdekében az író komoly kutatómunkát végzett a helyi sajtóban és a várostörténetben, így ábrázolását még ott sem érezzük anakronisztikusnak, ahol egyébként az. (A regényben már fontos szerepet kapó templom például valójában később épült meg.) De azok a helyszínek, ahol a szereplők hétköznapjai zajlanak, a Megyeháza, a Polgári Kaszinó, a szerb olvasókör (Csitaonica), a Fehér Hajó vendéglő, a park stb. egytől egyik fontos részei voltak a századfordulón megyeszékhelyként egyébként is egyfajta virágkorát élő településnek. Egyes szereplők, vagy legalábbis családjaik (Falcione, Bitterman, Baloghy) ugyancsak létező személyiségei voltak a boldog békeidők Zomborjának, és a szerző még a ma már inkább írói munkássága révén ismert Gozsdu Eleket is belecsempészte a regénybe. (Gozsdu megyei főügyészként ebben az időben csakugyan a városban dolgozott.) Egy – látszólag – jelentéktelen mellékszál erejéig megjelenik a szerző akkor még többségében svábok lakta szülőfaluja, Doroszló is, így a Bácska egy másik arcára is vetül némi fény. Utal a szerző a régió multietnikus vonásaira is; a szereplők között a magyarok mellett megjelennek szerbek és németek is, akiknek eltérő mentalitását is jól jellemzi. Elhangzik a könyvben néhány szerb és német mondat is, de a megértéshez nincs szükség e nyelvek magas szintű ismeretére. (Abban az időben valamilyen szinten csaknem mindenki értette a másik nyelvét.) Bár akadnak köztük nemzetiségi ellentétek, a másik iránti előítéletek, ezek itt nem tűnnek áthidalhatatlannak, a különféle nációk együttélése a regényben természetesnek tűnik. A Monarchiába éppen 1867-ben beleszülető főszereplő, de még szerb felettese számára is ekkor még teljességgel elképzelhetetlennek tűnik, hogy a soknemzetiségű államalakulat valaha is felbomolhat, annyira a 19. századi keretek között gondolkodnak.

Ám épp az a regény nagy erénye, hogy nem kell sem zomborinak, sem bácskainak lenni ahhoz, hogy az egyébként a krimik legszebb hagyományai szerint vezetett cselekményt élvezhessük; a környezetrajz nem cél, hanem csak háttér. De nemcsak maguk a helyszínek, hanem a a jellemző cselekvés- és viselkedésformák is megidézik a századelő hangulatát, ám anélkül, hogy mindez idejétmúltnak hatna. (A „megidézés” szónak itt azonban a szó szoros értemében is lesz jelentősége, hiszen a kordivathoz hozzátartoztak a spiritiszta szeánszok is, amellyel a könyvben is találkozunk, de az író olyan okosan építette be a leírást, hogy az olvasó a regényt végigolvasva sem tudja eldönteni, hogy az ott elhangzottak adtak-e kulcsot a bűntények felgöngyölítéséhez vagy csak afféle babonás humbug szemtanúi voltunk.) Persze a regény egyes motívumait – pl. a csendőrparancsnok homoszexuális vonzalmait – aligha lehetett volna ilyen nyíltsággal megírni a cselekmény idejében, így aztán nagyon is 21.századi prózával van dolgunk. Fábián Marcell sem Poirot vagy épp a színtelen, szagtalan (és érzelem nélküli cinikus) Sherlock Holmes rokona, hanem inkább a skandináv krimik esendő, a saját származásukat, életük értelmét is kutató hőseié, Lisbeth Salanderé vagy Kurt Wallanderé, akik az esetek felgöngyölítése mellett saját hétköznapi problémáikkal is küzdenek, és semmiféle erkölcsi felsőbbrendűséget nem sugallnak.

Mégis minden megvan ebben a könyvben, ami krimirajongók számára vonzó lehet: váratlan fordulatok, az olvasó orránál fogva vezetése, egyre szaporodó információk. Ráadásul a főhős a cselekmény tizenhárom napja során nemcsak a város elitjét megtizedelő, kezdetben öngyilkosságnak látszó bűnténysorozat tettesét, hanem saját rejtélyes származásának megfejtését is kutatja. A későbbi nyomozó ugyanis talált gyerekként az apácáknál nőtt fel, és tőlük, valamint egy már rég elhunyt paptól kapta legfőbb indíttatásait, ám hiába a tehetség, mégsem lelkész, hanem az újonnan létrehozott rendőrség nyomozója lesz belőle, aki az akkor még kétkedéssel kezelt új módszerek (pl. ujjlenyomat-vizsgálat) révén igyekszik felderíteni a bűntényeket. S ahogy az már a jobb krimikben lenni szokott, amikor azt hisszük, sikerült megtalálni a megoldást, kiderül: semmi sem úgy van, ahogy addig sejtettük, és olyan szálak is összekapcsolódnak egymással, amelyekről aligha gondoltuk volna. A legvégén sok fordulat után mindkét rejtély megoldása a nyomozó ölébe hullik, bár kis híján az életével fizet érte.

Egy szó mint száz: Hász Róbert egy olyan műfajban sem vallott szégyent, amely sokak szerint inkább specialisták terepe. Korábbi könyveihez képest talán ezért is kevesebb a filozofikus eszmefuttatás, így a munkásságával még csak most ismerkedők számára kiváló beavatás lehet. Mi, bajaiak ugyan Zombort (testvérvárosunkat) jól ismerni véljük, ebben a könyvben azonban olyan arcáról is megismerhetjük, amelyet ma már az ott élők sem ismerhetnek. (Hász Róbert: Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja. Kortárs Kiadó, Budapest, 2017. Ára: 3500 Ft)