Mészárosné Szőnyi Zsuzsanna
Izraelbe, főként Jeruzsálembe utazni annyit jelent, mintha egy történelemkönyvbe lépnénk. Ez a lapozható és képekkel illusztrált könyv azonban nagyon is él. Jeruzsálem utcáinak évezredes kövein végigbaktatva állandóan vibrál a levegő, itt kézen fogva jár jelen és múlt, a bűvös idő mindent mindennel összeköt.
Nem oly könnyű felvillantani valamit is ebből a hihetetlen történelmi távlatból, a vallás és életvitel különös összefonódásából s abból a rendkívül erős jövőképből, amely az itt élők körében tapasztalható. Utazásunk célja alapvetően egy – pályázat útján nyert – továbbképzés volt, amelynek helyszíne Jeruzsálem, pontosabban az Emlékezés hegyén emelt Yad Vashem, a Holokauszt Tanulmányok Nemzetközi Iskolája volt. A holokauszt tanár-továbbképzés témában a magyar-izraeli kapcsolat több mint 20 éves múltra tekint vissza, és mindkét fél részéről államilag támogatott. Magyarország első alkalommal 1997-ben kötött együttműködési megállapodást a jeruzsálemi Emlékközponttal, ennek keretében évente lehetővé vált pedagógusok számára, hogy a holokauszt témaköréhez kapcsolódóan izraeli továbbképzésen vegyenek részt. A képzés leírása nemcsak a holokauszt témájának feldolgozását ígérte, hanem a toleranciára nevelést, a rasszizmus elleni küzdelmet és azt is, hogy az erkölcsi és esztétikai nevelés módszertanát megújítja, így nagy várakozással tekintettünk rá.
Csoportunk 23 tagjának (valamennyien közép-és általános iskolai tanárok) itthoni előzetes felkészülését a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont két munkatársa (Goldmann Márta – tolmácsolás, szakmai fordítás, illetve Kovács Nikoletta – beutazás és ottani körülmények magyar intézője) segítette, a jeruzsálemi tartózkodást pedig Esther Rachow hangolta össze. A fiatal izraeli oktató később többek között a modern antiszemitizmusról is tartott előadást a jeruzsálemi Yad Vashemben. A pályázók mindegyike – így magam is – helyi kezdeményezés formájában korábban foglalkozott már a témával. Baján az Ady Endre Városi Könyvtár szervezésében Európa kulturális öröksége napján (2019. szeptember végén) tartott helytörténeti séta szólt a bajai zsidóságról, amelynek útját a német megszállástól elhurcolásukig lehetett nyomon követni.
Az Izraelben születettek és az oda kivándorlók generációi az ókori mítoszoktól a középkor keresztes lovagjainak legendáin át a holokauszt kegyetlen valóságáig, valamint az alig 70 éves Izrael állam megszületéséig sokféle vélt és valós, igaz és megrendítő történetet hordoznak magukkal. A zsidó-palesztin ellentét miatt pedig azonnal háborús körülményeket társítunk Izraelhez. Az élet-halál uralta térségben – ez alól természetesen nem vonhatja ki magát a látogató sem, hiszen katonaállamba érkezünk – a biztonságérzetnek azonban nagyon komoly kisugárzása van. Ezt csak az állam határain belül lehet megtapasztalni. Aki az izraeli El Al légitársasággal utazik, észreveszi ezt már a minden egyes beutazóval folytatott interjúból is. Ha türelemmel kivárjuk az időt, bizalommal és kellő nyitottsággal érkezünk az országba, némi nyelvtudás birtokában (az angol nyelv használata alapvető, míg a hivatalos a héber és az arab) olyan élményekben van részünk, amely egész életre beivódik a memóriánkba.
Izrael, a Földközi-tenger keleti partjának állama Magyarországnál négy és félszer kisebb területű, miközben kb. 8 millió ember él benne, vagyis igen magas a népsűrűség. Az ott élők kb. 75% -a (kb. hatmillió fő) zsidó. Kb. 20,7 % , vagyis 1,6 millió az arab (palesztin) lakosok száma, akik alapvetően iszlám hitűek. A maradék 318 000 fő (4%) más vallású vagy vallástalan. Izrael lakossága világelső az egyetemi végzettséggel bírók körében, a munkaerő 24%-a diplomás.
A találkozásra Jeruzsálemmel lélekben és testben egyaránt készülni kell. Nemcsak különlegesen száraz, mediterrán éghajlata miatt (amelyet egyébként földrajzi fekvése indokol, s az Európából érkezőkre bizony hat) hanem azért is, mert a város több mészkővonulaton, 754 m magasan fekszik. A dombhátakat völgyek választották el: a Kidron-patak völgye, melynek túlsó, keleti oldalán emelkedik az Olajfák hegye; a Hinnom völgye, mely a várost nyugat és dél felől határolja, s Flavius nyomán a Sajtkészítők völgye, bár ez a sekély völgy napjainkra már feltöltődött.
A keleti dombvonulat kiemelkedő része Mórijá (Moria) hegye, vagyis a Templom-hegy, amely a zsidóság, az iszlám és a kereszténység számára is rendkívüli jelentőséggel bír. A vallások ősatyái tevékenykedtek itt: Ábrahám (aki itt áldozta volna fel Izsákot), Mohamed (aki itt nyilatkoztatta ki próféciáit) és Jézus (aki a keresztény tanítások szerint itt emelkedett a mennybe) is. E vallások születése között lényeges idő telt el, a vallási közösségek roppant módon birtokolni kívánó ereje, a „ki volt itt előbb?” jogi vitái máig őrzik és szabályozzák az ott élők életét. Már ha csak a vallások ünnepi napjait említjük, világossá válik az elrendezés: péntek a muszlim, a szombat a zsidó, a vasárnap pedig a keresztények vallási ünnepnapja. Ezek a napok különös rendőri készültséggel telnek, szokatlan látvány sabbat idején a fiatal lányok és fiúk komoly fegyverekkel felszerelt csoportja a muszlim negyedek előtt, ahová ilyenkor még a turistának sem tanácsos belépni.
Ugyanilyen megrendülést okoz az izraeli hadsereg jelenlétében feljutni a Siratófal vagy Nyugati Fal (Salamon lerombolt templomának maradványa) oldalába épített lépcsőkhöz, amelyek átvezetnek a Templom-hegyre, ahol egykor Salamon király gigantikus szentélye állt. Ma az iszlám által emelt (és csak híveik számára látogatható) Sziklamecset uralja a hatalmas teret, ahol a zsidók szoros – immár palesztin – katonai őrizetben csupán a téren sétálhatnak.
2000 óta a komoly zavargások, öngyilkos merényletek miatt a nem muszlim hívő számára a mecsetbe tilos a belépés, s a téren is biztonsági fenntartók figyelik a turisták útját. A város nevének eredete a több ezer éves Ura-szálim elnevezésből (sálem) és a zsidók által megőrzött jebuz(eus) népnévből, illetve e két név kombinációjából alakult ki. (A hurri vagy más néven jebuz(eus) mezopotámiai eredetű népcsoport volt, amelynek nagy szerepe volt az ókori keleti Urartu és Mitanni államainak, illetve az asszír népnek a kialakulásában. Egy ideig a későbbi Palesztinát is is uralmuk alatt tartották. Dávid király idejében Jeruzsálemet a zsidók tőlük hódították el – a szerk.) Ha a fordításnak hinni lehet, ez a Béke városa, ahol három világvallás él együtt, s ahol a türelem szónak különleges tartalma van, az idő betartásának pedig igen nagy az értéke. A vallási kultúrák és életmódok kavalkádjában a szabályok mégis világosak és egyértelműek. Persze az idő mibenléte más érdekességekben is megnyilvánul. Ha az idő bizonyos kezdetét vizsgáljuk, a közelben található Jerikó, a világ legrégebbi folyamatosan lakott települése is, ha pedig a földi idő végét keressük: itt van a jeruzsálemi Olajfák hegye, amely a világ legrégebbi, máig is használt (vagyis élő) temetője. A kb. 850 ezres lakosságú Jeruzsálemnek (ez Izrael lakosságának 10%-a) félmillió lakója zsidó, 280 ezer muszlim vallású arab, de a 15 000 főnyi keresztény lakosságról sem szabad elfeledkezni .
A holokauszt dokumentációjának, kutatásának és pedagógiai feldolgozásának Jeruzsálem 1953 óta ad otthont. Az Emlékezés hegyén kialakított komplexum (Yad Vashem = ’Kéz és név’) nemcsak emlékhely a zsidóság és a világ számára, hanem mára nemzetek és nemzedékek találkozási helye is lett. Csoportunk ezt a szellemiséget tapasztalhatta meg egy teljes héten át, miközben bepillantást nyertünk a zsidó nép életmódjába, vallási irányzataiba és annak problematikájába. Lehetővé vált megismerni a vallás és életvitel összetett világát. Beléptünk a népet ért trauma szüntelen feldolgozásának folyamatába, és ami még nehezebb: annak feldolgoztatásába (más népek és emberek számára is), közben pedig képet kaptunk a zsidó vallás megtartó és személyiségformáló erejéről, Izrael – viszonylag fiatal – állami létének érzékeny oldaláról és sikereiről.
Nem mindennapi élmény az európai ember szemével és nyitottságával érkezni és találkozni, részt venni e nép mindennapjaiban. Az érzelmi hatáson túl meghatározók voltak számunkra a továbbképzést tartók rendkívül igényesen formált előadásai, a sokszor – bevallásuk szerint rég nem használt – magyar nyelven való megszólalás és gondolkodás is. (Volt, aki kétéves korától él itt, s már nyugdíjas professzor, de olyan is, aki 20 évesen, mindössze 14 éve érkezett a zsidó államba.)
A továbbiakban pedig következzen néhány felvillantott téma az ottani munkából (nem a teljesség igényével)!
Erős személyiség volt az első napon előadó Chava Baruch, aki a magyar zsidóság dualizmus kori sorsáról adott áttekintést egészen a Horthy-korszakig, kitért a vészkorszakra, s különösen nagy erővel bírt az általa vezetett múzeumi séta. A több négyzetkilométernyi területet magában hordozó múzeum jelentős része a föld alatt fut, nem véletlenül: igen erős üzenete van. Az emberiség megrendült erkölcsével szembetalálkozni rettenetes, aligha foglalható szavakba. Erre a lélekállapotra sokszorosan vonatkozik a Children’s Memorial tereiben töltött idő. A másfél millió zsidó (vagy az akkor érvényes zsidótörvények által annak minősített) gyermekáldozatra emlékező épületegyüttesben tett látogatás rövid, mélyre ható és soha nem feledhető volt. A pillanatokat a látogató megőrizhette, de nem dokumentálhatta.
Az eredetileg rabbinak készülő, ma egyetemi oktató Yeshaya Balog hasonlóan erős személyiség; előadásában jelenkori izraeli zsidóság tagozódásáról beszélt. Egy nemrégiben talált különleges archívumi anyag összevetésével is dolgoztunk. (Áldozat és elkövető ugyanarról, a deportálásról vallott; az egyik naplórészlet, a másik jelentés formájában.) A haredi vagyis ultraortodox, az ortodox, a neológ és cionista irányzat , a szefárd zsidók (iszlám országokból és Indiából bevándorlók) és vallástalanok egymáshoz való viszonyának rendezése az állam számára meglehetősen nehéz feladat.
Néhány éve készült el a görög menekült, Ovadia Baruch történetének filmje, ennek feldolgozása nem kis érzelmi, lélektani munka, továbbképzésünk egyik legmegrázóbb munkafolyamata volt. A témák közül érdekes volt a munkaszolgálatosokról szóló összefoglalás (R. Rozett előadása) és az utolsó nácivadász, Efrájim Zuroff a Simon Wiesenthal Központ igazgatójának beszámolója.
Az Emlékközpont két különleges és felemelő része az Igazak völgye, illetve a Közösségek tere. Az előbbi valójában egy kert: az emlékhatóság adományozza a Világ Igaza kitüntetést azoknak a nem zsidó embereknek, akik életük kockáztatásával mentettek zsidókat a holokauszt alatt. A kitüntetéssel tiszteletbeli izraeli állampolgárság is jár. 1989 óta már nincs hely fák számára, ezért emléktábla jelzi az „Igazak” nevét. Köztük van Bernhart Sándor, Baja egykori polgármestere is. A másik érdekesség, hogy valamennyi európai állam legkisebb települését feltüntették abban a „kőparkban”, ahonnan akár csak egyetlen áldozat elhurcolásáról is fennmaradt adat. Az óriási archívum őrzi a neveket és helyszíneket, a kövekbe vésett városok , falvak nevei pedig országonként láthatók. Magyarország hatalmas területet foglal el benne.
A hétvégi kirándulás egyik nagy élménye Jeruzsálem óvárosának (0,9 km2) vezetéssel való megtekintése volt. Nagy látványosságnak mondhatók a keresztény vallás autentikus terei (a Via Dolorosa, a Getsemáné-kert, az utolsó vacsora terme, a Szent Sír temploma, Mária elszenderülésének temploma, ez utóbbinak a magyar bencések adományainak segítségével magyar kápolnája is van) melyek egyébként csupán az ünnepkörökkel kerülnek elő a mi életünkben.
A zsidó történelem meghatározó fordulatainak emlékhelyeit (a Siratófal, Dávid sírja, Heródes fala, Damaszkuszi kapu) tanárként eddig csak könyvekből ismertem. Szomorú valóságai ezek a vallási összecsapások színterének, melyeket a médiából ismerhetünk ( pl. Sziklamecset tere ) – mindezt kínálta nekünk az Óváros a maga mindennapjaival.
De talán azért is „szerencsefia csoportnak” tarthattuk magunkat, mert részesei lehettünk Dr. András E. Spitzer hihetetlen történelemórájának, amíg Jeruzsálemből (754 m) a Holt-tengerig (kb. 400 m-rel a tengerszint alatt) eljutottunk. Szavai nyomán életre kelt a tér, melyet a Golán-fennsíktól a Tibériás-tavon és Jordán folyón át Holt-tengerig az emberi gerinchez hasonlította, erre fűződnek föl a völgyek és dombhátak, kiemelt szereppel az ősi város. Ezalatt a közel másfél órás út alatt elképesztő alapossággal, bölcs megfogalmazásban, a magyar nyelvet érzékenyen használva és oly finom humorral fűszerezve ismertük meg a térség földrajzi, történelmi érdekességeit (gyakorlati tudnivalókkal és politikai rálátással együtt), hogy ezt történelemtanárként én kivételes szerencsémnek tartom. A Heródes idején, a sivatag közepén emelt Masada-erőd megtekintése során komoly ismeretterjesztő előadást hallottunk, majd a Holt-tenger élővilágán át Izrael ivóvízkészletének és a sólepárlás folyamatának apró részleteiről is képet kaptunk. Kitért Jordánia és más szomszédos államok Izraellel kapcsolatos kérdéseire, majd a lányok (2 év) és fiúk (3 év) kötelező katonai szolgálatát részletezte. Beszélt a kibucok és beduinok rejtélyes életéről, nem rejtve el a megoldatlan palesztin kérdést sem. (Az 1967-es, ún. hatnapos háborúban a meghódított Ciszjordánia lakosságának 80%-a palesztin.) Helyzetük reménytelen, idegenvezetőnk a kérdés rendezésének több lehetséges alternatíváját is ismertette, de egyiknek sem jósolt maradéktalan sikert.
A nap végén pedig még egy komoly befogadás várt ránk. Aki Jeruzsálemben jár, életre szóló élménnyel gazdagodhat, ha részese a sabbat várásának. Ezt az időszakot a Siratófalnál töltöttük, amelynek – amint azt a hét folyamán többször is megtapasztaltuk – eleve sajátos atmoszférája van, de semmihez sem hasonlítható sabbat idején. Nemcsak a vallási révület és a szeretettel teli légkör, a sajátos hangzásvilág és szokatlan ritmus keríti hatalmába a „kívülről jövő” bámészkodót, hanem az az erő, életszeretet és vitalitás, amellyel ez minden szombatváráskor, vagyis hetente ismétlődik. Elgondolkodtató az a remény, az a hit s az az erős jövőkép is, amellyel ez a nép tragikus múltja ellenére a mindennapjait megéli.
Képzésünk utolsó napján Zipora Feiblowitch holokauszt-túlélővel találkoztunk, aki ugyanarról az életérzésről tanúskodott, amelyet sabbat idején is megtapasztaltunk. A 92 éves túlélő az életéről beszélt, a feledhetetlenről, az emlékezés erejéről, életben maradásról, küldetéséről.
Az utolsó nap reggelén egy hajnali indulással a csoportból még néhányan a Sziklamecsetnél tett látogatással búcsúztunk Jeruzsálemtől. Az ott tapasztalt látvány, szabályok és lehetőségek tették teljessé ennek a városnak a vallási sokszínűségéről nyert képet, különleges élmény volt. Szólnom kell még a csapatról, a csoportvezetőkről, akikkel kollégaként, útitársként találkoztam. Jóleső érzés, hogy a beszélgetések ott folytathatók, ahol abbamaradtak.
A nap többi részét – várva a repülőgép indulását – már Tel-Avivban, illetve Jaffa óvárosában töltöttük. A két város szinte összenőtt már. A Földközi-tenger egyik legrégibb kikötőjének falai, a megszólaló müezzin, s a világvárosnak járó tengerpart látványa mellett a szűk utcák bolhapiaca mindig emlékeztet majd a megélt időre.
Fotók: Mészárosné Szőnyi Zsuzsanna, Várnainé Balogh Beáta, Jeszenyői Csaba
