Szettele Katinka verseit korábban már olvashatták lapunkban. A lassan első kötetére készülő költő néhány újabb költeményét is megosztja az olvasóval, A vers alkímiája c. írásában pedig saját alkotóműhelyébe is betekintést enged.
esteledő
még egy tél, amit túl kell élni
még egy tél, amit túl lehetne
élni, ha hagynák az istenek
akiknek nem áldoztál rég –
nem tudod, mi bajod, csak
hogy bajod van, azt tudod
lelkedben zuhatagok
ahogy J.A. mondaná
hát ez támad, ez támad
ha kiülsz a kertbe és
üres gyomrok tátongnak feléd
nem tudod, mi lesz, csak hogy
harang szól, azt tudod,
minden órában, de hogy
közte, hogy közte..
fa árnyéka, fölötte fénysugár
egy pontba sűrűsödve az égen
társaid félig kigyúlt kandeláberek
este van, mire végre beleszívsz
a füstös-sötét őszbe, kezedben
guggolva gyűjtött falevelek
nem kell sok, hogy megvigasztalódj
azt mondják
a vén banya összegyűjti a hajszálakat
ilyenkor rettegnek a szerelmesek
a zsákutcából ösvény vezet
a hinta mellett kuporog
egy öreg csöves
azt mondják, kuruzsló
hálni jár belé a lélek
találkozás
galléron felejtett rúzsfolt
egy presszó és egy cappuccino
elapadt örvénye a csésze alján
ennyi jutott és nincs tovább
szemed csillogása elárul
vágy
szerettem volna hogy te legyél
de mindig ott volt egy csak
a pisztráng bőrét se tudtam
lehúzni, anélkül pedig nem lehet
nemhogy egy társ, aki életedben
és azon túl is elkísér
kis éji dal
minden nap megküzdesz
a sötéttel, a rád
nehezedő fáradtsággal
négy fal között
fjordok magánya
fehér lovon vágtatsz
a tenger felé
bőröd forró
csended életre kel
magad körül tapogatózva
keresed a villanykapcsolót
almádi
szépreményű vágyakkal
álomba ringatott a sátor
a homokszemre nem emlékszem
csak hogy énekeltél a parkban
hare krisna, egyre hangosabban
próbáltalak elhallgattatni
de te futottál, egyre messzebb
a kendőm azóta kezedben
szerelmet dúdolva forgunk
míg távol a fák közt
lassan lemegy a nap
aki bújt aki nem
állsz az előszobában, indulásra készen
engedélyre vársz, hogy akkor mehetsz-e
vagy mégsem
becsukom a konyhaajtót
mintha a búcsú nem köztünk
történnék
elrejtőzöm
hogy aztán megkeress
lent az utcán újra
találkozunk
letörlöm a szélvédőt
és a párás ablaküveget
félreértés
naplemente gyönyört
ne várj tőlem, drágám
nem arra hívtalak
hogy javaimat élvezd
osztályrészem se
egyszerű, kegyelmes élet
hanem felhők eltolása
sziszüphoszi küzdelem
ha mindebből nem kérsz, megértem
életem eképp visszaadhatod
elszámoltad magad
mikor nyereségeidet nézted
és rajtam próbálod behajtani
adósságod
képzelgő
(Baán Katalin fotójára)
virágom, virágom
pattogzó szirmaim
üvegfalamon keresztül is látom
ahogy átkelsz
utcán, folyón, téren és hidakon
közeledsz és távolodsz
(talán te sem tudod épp melyik)
kusza nyomvonalakat
hagyva magad mögött
aztán leülsz
kőre, padra, járdára
lépcső hideg fokára
és nézed velem
pattogzó életed
bomló szirmait
enteriőr
üvegtálból jázminillat árad
a kályhán, amit te
konvektornak nevezel
a képen fenyők és hegyek
mellette az őszi Gemenc
– éppenséggel nem koherens
paradigmaváltás a térben
mint szélsőséges időjárás
klímaváltozás közepett
március egy, Albin napja van
egy új korszak kezdete
mikor az élet befelé történik
(Képrészlet: Sipos Loránd festménye – Vén Duna)
mi maradt
eső utáni csepp a korláton
egyenetlen macskakövek
szemközti part szürkéje
lombtalan fák koronája
madarak éjfélkor is csivitelése
természet lélegzése
meglesz minden ahogyan kell *
enteriőr
üvegtálban jázminillat
árad a kályhán, amit te
konvektornak nevezel
a képen fenyők és hegyek
mellette az őszi Gemenc
– éppenséggel nem koherens
paradigmaváltás a térben
mint szélsőséges időjárás
klímaváltozás közepett
március egy, Albin napja van
egy új korszak kezdete
mikor az élet befelé történik
* Jegyzet:
Jan Twardowski: meglesz minden
te csak egynyaras szöcske
te viszont nem szeretett szív
te négyszemközti szomorúság
mert lakás csak húsz év múlva lesz
te éppen hogy csak boldogság
te sértő igazság
te öreglány akinek igazolványába szakállt rajzolt a gyerek
s te is méltóságos uram aki kirepülsz a bársonyszékből
meglesz minden ahogy kell
