Sajnálattal értesültünk róla, hogy 2020. december 16-án, életének 101. esztendejében elhunyt DR. ABONYI JÓZSEF nyugalmazott tüdőgyógyász főorvos, a Bélás Baráti Kör alapító elnöke, Baja Város Díszpolgára. Városunk köztiszteletben álló személyiségének életpályáját lapunkban interjú és nem is olyan régen születésnapi köszöntő formájában is bemutattuk, ezúttal munkatársainak, kollégáinak, zenésztársainak személyes hangú visszaemlékezéseivel tisztelgünk emléke előtt. Szerkesztőségünk őszinte részvétét fejezi ki a főorvos úr családjának, nyugodjék békében!
Összeállította: Dr. Szarka Ildikó
Dr. Vermes Eszter radiológus-tüdőgyógyász – Kezdő röntgenorvosként a szakvizsga megszerzése után szerettem volna többet tudni, érdekeltek az ok-okozati összefüggések. A bajai Rendelőintézetben a mellkasleletezések az én feladatkörömbe tartoztak, s ennek során ismerkedtem meg Abonyi főorvos úrral. Csodáltam széleskörű tájékozottságát, szerteágazó tudását, emberséges magatartását és mivel munkatársat keresett, örömmel társultam kis közösségéhez (1987), mely olyan volt, mint egy család, szeretet vett körbe.
Hatalmas tudásából, emberszeretetéből igyekeztem legalább töredékeket magamba szívni, figyeltem, hogy vizsgál, miként beszél a bajukban segítséget váró betegekkel. Mindenkihez volt egy biztató, jó szava, és reményt tudott nyújtani a gyógyíthatatlanoknak is.
Kezdettől fogva egymással párhuzamosan dolgoztunk: ő az egyik rendelőben, én a másikban. Ha valamit nem tudtam, készséggel segített (egyenrangúnak tekintett), és közben nevelt is. Mivel árva voltam, második apámnak tekintettem.
Anekdotákat mesélt fiatalabb koráról, az intézet megalapításáról, a tuberkulózis elleni korai gyógymódokról. Együtt néztük a mellkas-felvételeket, egy-egy különös elváltozásra felhívta a figyelmemet, és nemcsak a szakmára tanított, hanem az életre is.
Ha családom tagjai betoppantak a rendelőbe, barátságosan, szeretettel fogadta őket, és évek múltán sem felejtett el egy-egy kedves szóval mindenkit üdvözölni.
A szakma iránti elkötelezettsége, a gyógyításban való hite példamutató volt számomra, és hosszú évek után is őt tekintem a legjobb tanítómesteremnek.
Kovács Gáborné (Nyirati Mária) korábbi vezető asszisztens – Azt hiszem, én vagyok az, aki legrégebbről ismerte a főorvos urat. 1950-ben ő mentette meg az életemet, amikor vakbélgyulladásom volt. Édesapám ugyanis atyai jóbarátja volt, így természetesen ő volt családunk orvosa. Éjjel 3 órakor vitetett be a sebészetre, ahol sürgősséggel meg is operáltak.
Néhány évtized után kerültünk ismét kapcsolatba, amikor megalakult Baján a Bridzs Klub, melynek mindketten tagjai voltunk. Majd 1980-ban röntgen asszisztensként kerültem a Tüdőgondozó Intézetbe. Ő volt a főnököm, nyugdíjazásáig. Ilyen főnököt kívánok mindenkinek! Mindenekelőtt EMBER volt. Minket, munkatársakat, valamint a betegeket egyenrangú félként kezelt. Mindig nyugodt, emberséges hangon beszélt a betegekkel függetlenül attól, hogy az akkori párttitkár, vagy egy falusi néni volt a beteg.
Aztán néhány év után ismét bridzspartnerek lettünk, méghozzá az interneten, napi 5-6 órát is játszottunk együtt. Még a halálát megelőző napon is bridzseltünk.
Egyszóval ő volt az az ember, aki nemcsak mint orvos, hanem mint ember is példát mutatott emberségből, szeretetből, becsületességből. Egész életét a nyugodtság, az optimizmus és a családszeretet jellemezte. A Jó Isten tárt karokkal várja. Nyugodjon békében! A szívemben örökké élni fog.
Dr. Szarka Ildikó tüdőgyógyász főorvos – 1993 szeptemberében ismertem meg személyesen a főorvos urat, akiről gyerekkorom óta nagy tisztelettel beszéltek a családomban, hiszen édesanyámat is kezelte. A belgyógyász szakvizsga megszerzése után kerültem a tüdőbeteg-gondozó intézetbe. Nagyon örült a döntésemnek – korábbi belgyógyászként úgy vélte, én is biztos alappal kezdhetem az új szakmát. Akkoriban Vajtai István volt a kórházigazgató, aki csak ritkán rendelt a tüdőgondozóban, a munka legnagyobb része Abonyi főorvos úrra hárult. Emiatt elég kevés ideje jutott arra, hogy engem a tüdőgyógyászatra tanítson, de a szemlélete, logikus gondolkodása a későbbiekben is sokat segített a munkámban. Nagyon alapos összefoglalást készített a régi gümőkóros betegekről, a mi generációnk által már csak tankönyvből ismert műtéti beavatkozásokról.
Az egykori páciensek még évtizedek múlva is emlegették, hogy a főorvos úrnak köszönhetik az életüket. Második gyermekem születése után, 1995-ben Abonyi főorvos úr már nem dolgozott, de 2003-tól 2006-ig 2-3 napos helyettesítéseket még szívesen vállalt, amikor szabadságra mentem. Ilyenkor régi betegeivel is találkozhatott, akik csodálták, hogy magas kora ellenére milyen jó szellemi és fizikai állapotban van. Felesége halála után minden nap bejárt a kórházi étkezőbe, így csaknem 10 évig együtt ebédeltünk, ekkor szövődött köztünk barátság. Szakmáról, irodalomról, történelemről, zenéről, hétköznapi történetekről beszélgettünk. Mindig igyekeznem kellett a szakmai felkészülésben, mert ő reggelente legalább egy órán át olvasott szakirodalmat, ebédnél pedig gyakran megkérdezte, hogy ezt vagy azt a cikket olvastam-e már. Mindent elolvasott, legyen az akár szemészeti vagy pszichiátriai témájú, hogy családjának is napra készen felkészült legyen, ha kérték a véleményét. Mindig csodáltam ezért a sokoldalúságáért.
2013 nyarán egy betegség miatt kissé gyengébb lett, ezt követően már nem járt be ebédelni. Hetente látogattam, a fárasztó munka után felüdülés volt vele a beszélgetés. Sokat mesélt régi kollégáiról, igazgatóiról, akiket nagyon tisztelt. A háború idején átszervezett kórházban kezdett dolgozni, amikor még apácák voltak az ápolónők. Évekig a kórházban lakott családjával, így szinte folyamatosan ügyeleti szolgálatban is volt a belgyógyászaton, de nem bánta, hogy így alakult – ahogy ő mondta: kiváló lehetőség volt ez a szakma elsajátítására.
Nagyon büszke volt a családjára, örömmel mesélt gyerekei, unokái sikereiről, később a dédunokákról. 2020 őszén egyik dédunokája megkezdte orvosegyetemi tanulmányait, így nagy örömére a családjában tovább él az orvosi hivatás.
Humánus életszemlélete, széleskörű műveltsége, szakmai felkészültsége példamutató és tiszteletre méltó mindannyiunk számára. Nekem különös megtiszteltetés, hogy nemcsak kollégája, de barátja is lehettem.
Szarvas Miklós, a III. Béla Gimnázium Baráti Körének elnöke – Szomorúan búcsúzunk dr. Abonyi József főorvos úrtól, a III. Béla Gimnázium Baráti Körének alapító elnökétől.
2018-ban volt 80 éve annak, hogy érettségizett a III. Béla Gimnáziumban. Ezt a jeles évfordulót osztálytársai közül egyedül csak ő érte meg. Részére kis ünnepséget rendeztünk, ahol megköszönve a figyelmességet néhány gondolattal összegezte gimnáziumi tanulmányait. Nagy szeretettel és tisztelettel emlékezett meg tanárairól és iskolájáról. Használható tudást és szemléletet kapott a ciszterektől. Az itt szerzett tanulási módszerei végig segítették az ismeretszerzésben. Hangsúlyozta, hogy a tanulási vágyát, a gondolatainak rendszerezését a gimnáziumban szerezte. Felhívta figyelmünket, hogy ragaszkodjunk iskolánkhoz.
Ugyanerről győződhettünk meg utolsó személyes találkozásunk alkalmával is, amikor 99. születésnapján a Baráti Kör vezetősége köszöntötte. Ebben az életkorban is könyvekkel körülvéve fogadott bennünket. Nekem személy szerint a legmeggyőzőbb az volt, hogy a számítógépén – amelyet naponta használt – képernyővédő képnek a III. Béla Gimnázium épülete volt beállítva.
Az iskolához való ragaszkodását az is bizonyította, hogy osztálytársaival megalapították III. Béla Gimnázium Baráti Körét, amelynek feladatául tűzték a gimnázium oktató-nevelő munkájának anyagi és erkölcsi segítését. Ezért köszönettel és hálával tartozunk neki. Kegyelettel búcsúzunk tőle. Emlékét megbecsüléssel és tisztelettel megőrizzük.
Dr. Gál Zoltán nyugalmazott zeneiskola-igazgató – Fél évszázados ismeretségünk egy számomra nagyon megtisztelő alkalommal kezdődött. 27 évesen zeneiskola-igazgatóként kerültem Bajára. Néhány nap múltán egy küldöttség keresett fel: a Vízügyi Kamarazenekar vezető személyiségei, köztük dr. Abonyi József. Felkértek, hogy a következőkben cselló-szakos feleségemmel együtt vegyek részt zenekaruk munkájában. Józsi bácsival az itthoni szereplések mellett országos fesztiválokon is együtt játszottam egy-egy barokk mű szóló szólamát. Kitűnően hegedült, sőt orvosi hivatása mellett – családom öt tagját is gyógyította – arra is talált módot, hogy rendszeresen gyakoroljon. Zenésztársaival is, de saját magával szemben is nagyon igényes volt, a szakmai színvonal és a rend tekintetében egyaránt.
A zenekar neves zeneszerzőktől is rendelt egy-egy művet. Hogy kit kérjünk fel, abban a zenekar nagy öregjei – persze csak hozzánk képest voltak idősebbek –, így dr. Magoss János és dr. Abonyi József nagy műveltségére támaszkodtunk.
Elmondom a zenetörténet egyetlen Bajának ajánlott zeneművének keletkezését, melyben a véletlenen kívül a Vízügyi Kamarazenekar koncertmestereként nekem is volt némi szerepem. Valami kis írásban éppen Jelky Andrással foglalkoztam, és felmerült, hogy jó lenne a világjáró szabólegényről szóló, tehát igazi bajai zenedarab. Hogy a Jelky-szvit megírására sikerült a Kodály halála után legnagyobb élő magyar zeneszerzőt, a kétszeres Kossuth-díjas Farkas Ferencet megnyernünk, abban része volt dr. Magoss János és dr. Abonyi József tekintélyének és a véletlennek is. A Vízügyi Igazgatóság a megbeszélés végett elhozta Bajára a zeneszerzőt. A zenei világban magas rangú vendéget meglepte Abonyi doktor zenei tájékozottsága és fantasztikus műveltsége. Így aztán 1974-ben megszületett az igazi bajai zenemű, a hat tételes Jelky-szvit.
Józsi bácsi maga volt a bajai zenetörténelem. Erről sokat beszélgettünk, mivel engem is nagyon érdekelt a téma. Magántanárnál tanult meg hegedülni. Tehetsége és szorgalma révén igen rövid idő alatt magasra jutott a hangszerjátékban tanárának, Géczy Imrének vezetése mellett. Józsi bácsi hamarosan dr. Bernhart Sándor polgármester vonósnégyesének egyik hegedűszólamát játszotta Nagy András városi főmérnök (brácsa) és dr. Bruszt Pál fogorvos (cselló) társaságában.
Arra is nagy gondot fordított, hogy hangszere mindig rendben legyen. Jómagam szoktam hangszereket javítgatni, így került sor Józsi bácsi vonójának szőrözésére. Vonó szőrözését régen csináltam már, nem is egyszerű dolog. Hibáznom nem lett volna jó, mert az akkor amúgy is nehezen beszerezhető nyugatnémet vonószőr ára komoly összeg volt. (Egyhavi fizetésem.) – Menni fog, Zolikám! – bátorított. Szerencsére igaza lett. Amennyire tudom, unokája most is az akkor szőrözött vonót használja.
Az évek során rengeteg közös élményünk volt. Hangversenyek, kamarafesztiválok szerte az országban, közös muzsikálások testvérvárosunkban, Zomborban, ahova gyakran és szívesen mentünk. A mi vonós kamarazenekarunk az ottani együttessel olykor szimfonikus zenekarrá is kiegészült.
Olyan szerencsés voltam, hogy dr. Abonyi Józseffel egy könyvben is megjelent interjút írhattam. A készítés közben ismét meggyőződhettem arról, hogy kivételes, bölcs és humanista személyiséggel beszélgetek, aki mindannyiunk példaképe volt.
Sarlós István levéltáros: Sok évvel ezelőtt versenyszerűen bridzseztem a Pécsi Vasutas Sportklub (PVSK) bridzs-szakosztályában. A kártyajátékok legszebbjeként, királynőjeként számon tartott brizs mára egyértelműen a kihaló játékok közé tartozik, pedig a két világháború között Magyarország bridzsnagyhatalom volt. A múlt rendszer szándékosan elsorvasztotta az úri világ e csökevényét, és más sportokat támogatott helyette. A bridzs azért tovább élt, és a sokan művelték az „átkosban” is: Abonyi József közéjük tartozott. A pécsi játékosok közül mindenki emlegette, hogy Baján van az Abonyi–Nyirati vagy az Abonyi–Makkay páros, akiket országos szinten is elismertek a sporttársak. 2008-ban, a pécsi Mecsek Kupa csapatversenyén adatott nekem 8 parti Abonyi József ellen. A bridzsben a csapat 2 párosból áll, a két páros különböző termekben játssza ugyanazokat a partikat azzal a különbséggel, hogy az egyik teremben az ellenfél lapjaival. Az eredmény kiszámításakor a különbséget nézik.
Abonyi József főorvos úréknak egy kedves pécsi páros volt a csapattársa, és a történet pikantériája, hogy az akkori bridzspartnerem (Kispálné Bari Judit) édesanyja (özv. Bari Istvánné) volt az egyikük. Elvileg versenyen nincs választási lehetőség, de egymás között mindig tiszteletben tartottuk azt, ha valaki a rokona ellen nem akart játszani, így Juditnak (ő nem játszik az édesanyja ellen) és nekem jutott az Abonyi–Makkay páros. A bridzs a sakkal egyenrangú logikai játék tele szépségekkel és apró, pici csavarokkal a játék menetében, amiért a bridzsezők többsége imádja. Ez a 8 játszma semmi ilyet nem tartogatott; unalmasak és gyorsan feledhetők voltak, de legalább gyorsan lejátszottuk mindet, közben kellemesen el is beszélgettünk. Az egyszerű, könnyen játszható partik sajátsága, hogy nem születhet belőlük extra nagy siker vagy bukás, és ez most is így volt. Közel egyórányi játék után egy 15:15-ös, békés döntetlennel álltunk fel az asztaltól, és vártuk (kerestük) a következő ellenfelünket.
A bridzs a 2000-es években igazi versenysporttá alakult, a gyors, agresszív, támadó szellemű, váratlan megoldásokat alkalmazó játékosok sportja lett; kiveszett belőle nyugalma, kecsessége; már nem az Agatha Christie-regényekből ismert könnyed, a játék szépségére koncentráló délutáni szórakozás. Ez a 8 parti, amelyet az Abonyi–Makkay páros ellen játszhattam, talán visszahozott valamit a régi időkből, amikor a bridzs még igazi urak és úrhölgyek játéka volt.
Pethő Attila zeneiskola-igazgató – Abonyi József főorvos urat régóta ismertem, de jóformán csak látásból. Sokáig csupán néhány háznyira laktunk egymástól a Széchenyi utcában, és gyakorta láttam és hallottam őt a Vízügy zenekarában muzsikálni. Amikor 2007-ben megkapta a Baja Város Díszpolgára kitüntető címet, alkalmam nyílt arra, hogy egy hosszabb televíziós beszélgetést folytassak vele. Már a felkészülés során nyilvánvalóvá vált, hogy kivételes egyéniséggel fogok találkozni, akivel sok témát érinthetünk majd, de a felvétel minden várakozásomat felülmúlta. Imponáló volt a szaktudásnak, a műveltségnek, az igényességnek, az alázatnak, a lokálpatriotizmusnak, a bölcsességnek az a sajátos kevercse, amely minden mondatából érzékelhető volt, lett légyen szó akár a szülői házról, a gimnáziumi emlékekről, a gyógyításról, a muzsikálásról vagy épp a kártyajátékokról.
Egész élete során jól sáfárkodott azokkal az útravalókkal, amelyeket a szülői házban, a III. Béla Gimnáziumban és az egyetemen kapott. Szinte véletlenül lett orvos, és ugyancsak véletlen, hogy a tüdőgyógyászat lett a szakterülete – saját bevallása szerint eleinte nem is kedvelte különösebben ezt a feladatot, de elvállalta, mert így tudott biztos egzisztenciát teremteni a szülővárosában, ahol az életét elképzelte. A zene gyermekkora óta kísérte – hegedülni középiskolás éveiben kezdett, majd az egyetemen bejárt a zenetörténet órákra, sőt, kórusban is énekelt, olyan, később komoly nevet szerzett muzsikusok társaságában, mint Járdányi Pál és Sugár Rezső zeneszerzők, illetve Sándor Judit operaénekes. A hegedűt gyakorló orvosként sem tette le – kezdetben vonósnégyesekben játszott, így hódolva az akkoriban még igen divatos házi muzsikálásnak, később pedig az Alsó-dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság Kamarazenekarának tagja lett. Ahogyan még nyugdíjba vonulása után is nyomon követte az orvostudomány fejlődését a szaklapok tanulmányozásával, úgy a zenei élet eseményeit is figyelemmel kísérte. Tévén, rádión gyakorta hallgatott opera- és hangverseny-közvetítéseket. De nemcsak zenei kérdésekben volt tájékozott – olvasott szépirodalmat is, idősebb korában pedig egyre többet foglalkoztatta a történelem és a filozófia.
Különleges helyet foglalt el a mindennapjaiban a játék. Mint mondta, ez éppúgy hozzátartozik az élethez, mint a művészetekkel való foglalkozás. Hosszú időn át volt szenvedélyes bridzsjátékos – méghozzá nemcsak a kártyaasztal mellett, hanem a számítógép képernyője előtt is. Rugalmasságát, alkalmazkodóképességét jelzi, hogy nem idegenkedett az új technikától, igyekezett megtalálni annak a számára hasznos funkcióit. Kellő humorral és öniróniával taglalta az interjúban, hogy mennyivel bátrabban lehet mérgelődni az ellenfelekkel a gép mellett, mint a személyes partik alkalmával. Fontos kikapcsolódás volt számára a fizikai munka, amely elsősorban a ház körüli kert gondozását jelentette.
Életkoráról (a felvétel készítésekor 88 esztendős volt) úgy vélte, ez pusztán szerencse kérdése: jó szülőpárt kell választani – mondta. Hosszú élete alatt képes volt elfogadni a világ változásait, de úgy, hogy közben meg tudta őrizni a maga világát, a saját értékrendjét.
A portréfilm végén, mintegy összefoglalásul a következő mondatok hangzottak el: „Arra kell törekedni, hogy az ember teljes életet éljen. A teljes élethez énszerintem hozzátartozik nemcsak az, hogy szakmailag felkészült legyél, érts ahhoz, amit csinálsz, de az érzelmi gazdagság is nagyon fontos. Jó döntéseket sem lehet hozni emocionális háttér nélkül. Az érzelmi gazdagságot pedig a művészetek, a zene, az irodalom, a társas kapcsolatok, a sport, ezen belül a játékok hozzák meg. A teljes életre kell törekedni.”
Dr. Abonyi József elkötelezett szakmaisága, széleskörű műveltsége, soha nem szűnő bajaisága nemcsak a saját életét tette gazdaggá és valóban teljessé – mindezekkel közvetlen környezetét és szülővárosát is szolgálta. Követendő példa ő, akinek emlékét fontos kötelességünk megőrizni.
