Szabács hősei
Pendülj most meg vén kobzám’, e csöndet adó éji percben
Zengd el Szabács hősi dalát, ezerötszáz és a huszonegyben
Emlékezz arra a régi nyárra, miként apó mereng ifjúságon…
Hogy ragyogtak magyar csillagok a szelíd szabácsi végváron
***
Pusztító förgeteg a falak alatt: uramfia’ mily hatalmas sereg
Sivalkodnak bőszen s kegyetlenül, mint a csontba harapó téli szelek
Ércesen zeng duda, síp: kísérője komisz ágyúdalnak
Éjtnap’ löveti a falat Áhmed: híve a kegyetlen Allahnak…
Maroknyi védő a belső várban: szablyát szorít, halálon mereng
Rác vitéz, szép magyar dalia oly jó barát most e nehéz percben
„Megtettük, ami erőnkből tellett, futhatnánk, mint a nyulak a réten
Hisz itt folyik az ősi Száva, bujdoshatnánk a szerémi rengetegben”
Ám csak eb fut el, ha farkas lát… Logodi a nevem, s odacsapok!
Tudják meg a ruméliai kutyák, hogy a farkas én magam vagyok!
„Jól beszélsz, szól Torma Bandi: itt vágott Kinizsi temérdek törököt
Úgy verte ki a várból űket’, mint ménkű’ ágyásból a tököt
Szégyent én rá aligha hozok, nem futok el üregi nyúl módjára
Esküszöm a Szűzre, a Jóistenre és dömöckölt perzsa szablyámra”
Kimennek végül a piactérre, az égre néznek: lángos napba’
Ősnapkelet árva hősei ők, pusztai harcosok: Istenem, megannyi dalia…
Megrázzák beretvált üstöküket, bajuszuk’ kopjaként mered előre
Nagyot dobban megkérgesedett szívük, nem gondolnak a setét jövőre.
Hirtelen rájuk zúdul a pogány tenger és ők párduc módra pusztítanak
Elgurul aznap sok kontyos fej, utolsó csepp vérükig harcolnak…
De a pogány habok végül elnyelik és megfullasztják a hős testvéreket
Majd közszemlére bocsátják az átkosok a kopjavégre húzott testrészeket.
S ekkor odaér Allah földi árnyéka: a méltán retteget oszmán szultán
Áhmed görnyed, s hajlong előtte: „győztünk”, veti oda kurtán.
„Mily győzelem ez, te kutya, pofád befogd és eltakarodj!
Hatvan vitéz így megtizedelte a hencegő ruméliai csapatot!
„Lódulj, s jó ideig ne lássalak, ha mégis, rögvest karóba ütlek!”
Így lett Áhmed pasa számára a győzelem bús, s fölöttébb keserédes…
***
Csitulj most öreg, jó kobzám’, hisz kakas szól már: éled a hajnal
Zengtél büszke végek sólymairól: daloltál búskomor ajakkal.
S kérlek benneteket, drága utódok: Krisztus szent nevére kérlek…
Jusson néha eszetekbe eme ének: ily napokat éltek régidőkben a végek.
S biza’ így lehet, hogy szátokra még kedves, jó magyar szó tévedhet
Hajtsátok meg mostan fejeteket és sose feledjétek a szabácsi hősöket…
