Január-februári számunkban három olyan bélás diákot mutattunk be, akik az elmúlt tanévekben országos tanulmányi versenyeken jutottak be a legjobbak közé. A tehetség azonban nem feltétlenül csak a tanulmányi eredményekben, kiváló év végi bizonyítványokban, illetve az egyes iskolai tantárgyak magas szintű művelésében mutatkozhat meg, hanem komoly művészeti, sport- vagy éppen előadói teljesítményekben is. Ezeken a területeken kiemelkedőt nyújtani és mellette egy erős iskolában helytállni nem könnyű feladat, de mint a példák bizonyítják, nem is lehetetlen. Egy tehetséggondozó gimnázium eredményessége nemcsak éltanulóinak tanulmányi átlagával mérhető, hanem azzal is, mennyiben tudja segíteni és mennyire becsüli meg bizonyos területeken kiváló diákjainak kibontakozását. Az alábbiakban olyan tanulókat mutatunk be, akik egymástól teljesen eltérő tevékenységekben nyújtottak kiemelkedőt az utóbbi tanévekben.
Mészárosné Szőnyi Zsuzsanna
Csorba Melinda Lilla a Bajai III. Béla Gimnázium végzős diákja. Sokoldalúságának egyértelmű bizonyítéka, hogy számtalan és sokféle versenyen kipróbálta már magát: a természettudományos területtől a gyakorlati, kreatív szereplésig hosszan sorolható a versenyeinek repertoárja.
Az eredmények sem maradtak el: az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny országos döntőjében Sátoraljaújhely város plakettjében részesült, az Implom József helyesírási versenyen megyei 2. helyezettként az országos döntőbe jutott, a nyelvtan OKTV második fordulóján jól szerepelt, a Europe Direct csapatversenyen társaival a regionális fordulóban 3. helyezést ért el, a Kosáry Domonkos történelemverseny 2. fordulójába jutott, jelenleg pedig a Sprichst du Deutsch? című német nyelvi verseny országos döntőse már második alkalommal. A kitartó munkához járul még tíz év fuvolatanulás is: kamaracsoportjuk több arany minősítést, nívódíjat és különdíjat is bezsebelt a fúvós-vonós találkozókon.
Beszélgetésünk elején elhangzott, hogy ő maga nem gondolja azt, hogy különösebben tehetséges lenne, még csak átlag felettinek sem mondaná magát. Az viszont mindig nagyon fontos volt neki, hogy a maximumot tudja hozni, hogy valami minőségit tudjon letenni az asztalra. Mindig a lehető legjobbra törekszik, ennek van tétje az életében, és fontos érték ez a gondolkodásában.
A magáról elmondottakat az is igazolja, hogy erős bizonyítási vágy él benne, s a környezetéből érkező megerősítés, egy jókor és jól elhangzó mondat csodát tesz a teherbírásával. Tehát annak ellenére, hogy elsősorban a maga elvárásainak szeretne megfelelni, fontos a külső megerősítés is. „Ha rám gondolnak, az jusson eszükbe, hogy a munkát beletettem, és az eredménye is meglett!” – fűzi tovább a gondolatot.
A maximalizmus, a belső minőség családi vonatkozásban is jelen van: édesanyja nemcsak az ő formálási lehetőségét látta, hanem önmaga hajdani sokoldalúsága is visszaköszönt abban a helyzetben, ahogyan foglalkozott vele kisdiák, majd kamaszkorában. Lilla nagyon hálás is ezért, az édesanya biztatása, a felállított példa, a magasra tett léc inspiráló erejű volt, újabb és újabb lendületet adott neki.
Már általános iskolában is sok megmérettetésben volt része. A versenyek adta stresszhelyzet érdekesen motiválta: egyszerre szorongott tőle, és vágyott is erre az állapotra, mindenesetre állítása szerint mindenképp hajtotta előre. A kudarcok csak rövidtávon hatottak rá, nem foglalkozott velük sokáig, az ilyen élmények mindig csak aznapra szóltak. A következő nap már az új kihívás forgott a fejében. Lilla úgy véli, fontos, hogy legyen stratégiája a versenyhelyzetek feldolgozására, s ez nemcsak a kudarc, hanem a siker esetén is fontos. Ez utóbbi csak akkor tud helyére kerülni, ha van az az objektív mérce, amelyben a szöveges indoklás, kritika is elhangzik. „Azok a jó versenyek, ahol nemcsak a számok mérik a versenyzőt. Hiszen a fejlődésben nem visz előre egy pontszám vagy százalék, de a helyezésem sorszáma sem, csak a visszajelzés a munkámról, az esetleges hiányosságokról. Szeretek tanulni a hibáimból, ha megadják rá a lehetőséget.” (Saját személyes példáját meséli: az OKTV nyelvtan versenyében másfél ponttal maradt le a döntőről, de sajnos minden indoklás nélkül, hiszen pályamunkája értékeléséről a pontszámon túl semmiféle visszajelzést nem kapott.)
Voltak lemondások az életében, többször gondol vissza arra, hogy mennyi minden „futott le” nélküle a diákvilágban, de nem bánja. Értékrendjében mindig az első a feladat, csak arra figyel, hogy soha ne legyen kizárólagos. Szerinte a siker kulcsa az egyensúly megtalálása, sokszor hoz magánéleti áldozatokat a céljaiért, de ezeket alaposan mérlegeli, igyekszik olyan döntéseket hozni, amelyeket nem fog megbánni. Odafigyel, hogy tudjon változtatni, ha mentálisan befolyásolja, terheli már az életét az, hogy túlvállalja magát.
Példaképe nincs, úgy érzi, a maga erejéből teremtett mindent, mindig előző teljesítményének megugrása volt a végső cél, saját magával verseng, ez hajtja előre. Mindez persze módszertani segítség nélkül aligha sikerült volna neki, ezekben az útmutatásokban segítették tanárai, akik fogták a kezét az úton.
Versenyzői életének legszebb pillanata az Implom József helyesírási verseny volt, akkor érezte azt, hogy a sok energia és ennek a versenynek a szeretete együtt jelentkezett az adott pillanatban, mikor legyőzte azt a lányt, akivel hosszú évek óta rivalizáltak a megyei fordulókon az országosba jutásért. Az Édes anyanyelvünk versenyre is jó érzéssel gondol vissza: „Sosem fogom elfelejteni azt a megkönnyebbülést, amit akkor éreztem, mikor helyet foglaltam az addigi gyakorlásaimnál sokkal jobban sikerült szóbeli forduló után.”
A járványhelyzet sajnos a versenyzést is befolyásolta: sorra maradtak el nemzetközi versenyei, karantén miatt ki kellett hagynia kedvenc matematikaversenyeit, betegen készítette el a pályamunkáját (OKTV nyelvtan), emiatt ebben az évben nem tudta megmutatni igazán a versenyzői alkatát. Mégis maradt lehetősége, amelyben megmutathatja ügyességét. A Sprichst du Deutsch? német nyelvi verseny döntőseire a napokban derült fény, és Lilla március 21-én ott lehet az országos döntőben, vagyis végzős tanévét mégis versennyel zárhatja. (A beszélgetés óta verseny lezajlott – Csorba Lilla 2. helyezést ért el az országos döntőben – a szerk.) Szerencsére az angol előrehozott érettségi vizsgája (szép eredménnyel) már megvan, az eddigi 11 évet kitűnő tanulmányi eredménnyel zárta, idén is ebben reménykedik, mindemellett jelenleg zárókoncertjére készül. A Corvinuson a nemzetközi gazdálkodás szak a választott továbbtanulási iránya, amelyre még a sok versenyzés után is kihívást jelent a felvételi. Ezután más fordulatot vesz az élete, a versenyzésnek ez a formája lezárult, de az új kihívásokat – ha felveszik – ott is keresni fogja.
Molnár Miklós a Bajai III. Béla Gimnázium végzős diákja, közel 8 éve köteleződött el az evezés mellett, miközben több más sportágat kipróbált (úszás, dzsúdó, kosárlabda), mégis ez a sport maradt számára a legfontosabb. Olyan erősen nőtt össze az iskolai évekkel, hogy enélkül már el sem tudná képzelni az életét, személyiségének részévé lett.
Országos 2. hely, könnyűsúlyú férfi felnőtt nyolcasban, könnyűsúlyú kétpárevezős (ifjúsági) 4. hely, egypárevezős KS egyéni 5. hely – eddig ezek a legrangosabb helyezései. Sokat tett értük.
„Ami érdekel – azt szeretem jól csinálni, jól tenni; legjobban az elvétett, elpazarolt idő bosszant” – kezdi magáról gondolatait Miki. A családban nem volt hagyománya az evezésnek, apa és nagyapa művelte egy keveset a sportágat, az anyai nagymama ismerte akkoriban a vízi sportok edzőit, így kereste fel a Bajai Spartacust 10 éves korában. Az a sportközösség határozott versenyszellemet képviselt, s ebbe került bele ő is.
Az értékes idő, amely a tanulással összeegyeztethető volt, mind itt halmozódott fel. Jól tudott vele bánni úgy, hogy ne rombolja a tanulást, sőt inkább kiegészítse, feltöltse azt. A nyári szünet logisztikája a legnehezebb, hiszen az edzések akkor megszaporodnak: „Versenyek előtt a túlfűtöttség, az egyre fokozódó stressz megélése nem könnyű, hiszen a nyár a diák számára általában a gondtalan, könnyű élet – itt pedig épp ellenkező mentális állapotban vagyunk. Mégis számomra értékes ez az idő, mindig szerettem sportolni, s mindig féltem a tétlenül eltöltött időtől, hogy elfogy a kezemből. Ha nem ment jól az edzés, nem éltem meg rosszul, nem foglalkoztam vele, számomra nem ez volt a kudarc. A csapatsportban – utal a férfi felnőtt nyolcasra – fontos az egység, akkor is, ha megvan az egymás közti egészséges rivalizálás, mégis a közösség összetartása már e fölött áll. Nem lehet haragtartónak lenni, hosszan cipelni sérelmeket, humorral és cselekvéssel együtt kell feloldani ezeket” – állítja határozottan a fiatal evezős.
Bár kimagasló, objektíven mért eredményei nem voltak, de esélye volt a felnőttcsapatba kerülni. A hajóban elfoglalt helyek nem az ergométeres vagy egyéb eredményektől függnek, inkább más körülményektől, pl. egymás lekövetésétől, a versenyző testsúlyától stb. Miki véleménye szerint a nyolcasban evezni nagy erőt jelent, de mentálisan és szakmailag is fel kell készülni egy-egy versenyre. Fontosak a verseny előtti felkészülésben az edzői meglátások, a vélemény kimondása, az egymásra figyelés, s időt kell a hajók állapotára is fordítani. Azok utaztatása, rögzítése egy sereg technikai körülményt is felvet, és rengeteg feszültséggel jár, nehogy verseny előtt megsérüljön a hajó.
A csapatösszefogásról, kiváló és szerethető közösségről szólva példaképként Cselinácz János, vagy ahogyan ők nevezik egymás között, „Csela” nevét említi. A rangidősnek mondható sportoló – foglalkozását tekintve tűzoltó – volt az, aki megszervezte a csapatot, technikai fogásokra tanított, tapasztalattal, humorral és emberi szóval terelte a közösséget, sokat köszönhet neki a Spartacus.
A versenyek és edzőtáborok helyszínei változatosak: legutóbb Prága, azelőtt pedig a festői Bled nyújtott élményt, amellett, hogy a nemzetközi regatta nyolcas mezőnyében is szerettek volna próbát tenni.
A végzős gimnazista sportoló évének napjai most is edzések és a tanulás, az érettségire készülés forgatagában telnek. Minden délután több órát tölt a Petőfi-sziget evezősházában vagy épp a vízen, extrém esetben ez akár négy óra edzést is jelenthet. Télen és ősszel más ütemben folyik a munka, az erőnlét megtartásán van a hangsúly. Amíg nincs befagyva, addig még vízre lehet szállni, ezt sokáig kihasználták a versenyzők, ha enyhe volt a téli időszak.
Miki a jövőről szólva Pécsett látja a továbbtanulás lehetőségét, de bármilyen életformaváltással is jár az egyetem, számára elképzelhetetlen, hogy az evezést abbahagyná. Az viszont nagyon is elképzelhető, hogy sportszeretete visszahúzza Bajára, az evezős közösségbe, ahonnan indult, s ahonnan minden bizonnyal hiányozna is.
Miklós Marcell Nimród 11. A osztályos diák a Bajai III. Béla Gimnáziumban. 17 éves, és már túl van néhány komoly megmérettetésen. Nemrégiben volt tapstól hangos a nézőtér: a Bajai Fiatalok Színháza Ottmár Attila rendezésében műsorra tűzte Presser–Sztevanovity–Horváth: A padlás című zenés darabját, ahol a fiatal amatőr színész a Herceg szerepét alakította, tavaly pedig a Nemzeti Színházból közvetített Nemzeti VERSenyen arany minősítést ért el Weöres Sándor A másnapos című versének előadásával. Az előadók produkcióit neves zsűritagok értékelték, a műsort élőben lehetett követni az interneten, és megérte indulni, ugyanis a siker nem maradt el.
Akár a színpadon életre kelt Herceg megformálása, akár a nem éppen iskolai törzsanyagban található versválasztás és előadás, de egész beszélgetésünk is azt sugallja, hogy a még iskolapadot koptató diák közben egy másik „iskolát” is jár: olykor a felnőttek zuhanó és elesett világában keres, máskor meg meséket hitet el, egyszerre versenyez magával és környezetével, megmérettetni és nehéznek találtatni – ilyesféle gondolatok fogalmazódnak bennem Marcit hallgatva, amint jelenlegi életéről, terveiről, az eddigi állomásokról beszélt.
„Bátorság, a megnyilatkozás bátorsága”– ezt mondja, ha magáról, arról a bizonyos hozzáadott belső értékről kérdezem. „Emberek elé kiállni hanggal, szóval, arccal – ez nem feltétlenül és könnyen megy általában az embernek. Ebben látom magamat másnak vagy többnek, engem ebben soha nem gátolt semmi. Másfelől pedig alávetni magam az előadói munkának, akár versről, akár prózai műről vagy szerepről van szó, ez mindig a legmagasabb értéket jelentette és jelenti számomra. Az előadói tevékenység mellett – bár korábban csellóztam is – a dobolás maradt még igazi élvezet.” Marci korábban Erdélyben élt, zenei líceumban tanult. Harmadikos volt, amikor Magyarországra, Bajára költözött, az ÉZI-ben járt hatodikig, majd onnan került a Bajai III. Béla Gimnáziumba.
A családi vonatkozásokat hallva mondhatni: nem esett messze az alma a fájától. Édesapja is kacérkodott a színészi pálya lehetőségével, később ezt elengedve rockzenész lett, az előadói tehetséget Marci általa hordozza leginkább. A Gitárestek, amelyeken együtt szerepelhetnek, egy leendő előadóművésznek nagy helyzeti előnyt és inspirációt jelentenek. A Liszt Ferenc Zeneiskolában tanultakkal és általában a zene közelségével még bátrabbá lesz a fiatal művész, akit ritmusérzéke, jó hallása, memóriája újabb kihívásokra sarkall.
Az első emlékezetes színpadi élménye még egy ötéves korában történt szavalóversenyhez kötődik, akkor az őt hallgató kolozsvári színésznő beszélt róla elragadtatással, ez azután a családi legendárium része lett inkább. Különösen annak ismeretében, hogy később Marci kisdiák korában folyamatosan vett részt szavalóversenyeken, de az áhított első hely mintha – ilyen-olyan körülmények miatt – legtöbbször elmaradt volna. Minden verseny után újra építette a hitét, de a várt siker sokáig nem érkezett meg. Ezért is volt roppant emlékezetes a gimnáziumban megszerzett első helyezés. 14 évesen úgy érezte, nemcsak az évek csalódottsága került helyre, hanem az érzés is, erő és akarat, a minőség, amelyet ebbe az iskolai versenybe akkor beletett. Azóta még intenzívebbé és tudatosabbá vált ez a munka. Megsokasodtak a szereplések, a Bajai Fiatalok Színházának előadáspróbái, a szavalóversenyekre való készülés, emellett énekórára jár, beszédhangját logopédus irányításával formálja. Ebben a zsúfolt, sok délutáni és esti elfoglaltságban joggal vetődik fel a kérdés, hogyan egyeztethető össze mindez az iskolai munkával, amelynek végén az érettségi vizsga áll.
„Sok minden érdekel, de az erőfeszítés, amit szellemi munkával tehetnék – bevallom, nem az első helyen áll, sosem szerettem tanulni abban a formában, ahogyan egy átlagos gimnáziumi diák élete folyik. Sajnos az online oktatás végképp két vállra fektetett, mondhatnám »kiütéssel győzött.« A belátás képessége, hogy innen kell visszakormányoznom magamat, hogy nem fordulhatok vissza vagy másfelé ebből az iskolából – szóval ezt a rossz tapasztalatot is többletként fogtam vagy fogom fel, amely az életembe beépül, elraktározódik, és majd előhívhatom, ha kell. Rosszulesett, hogy nem mehettem a kedvenc együttesem koncertjére, amelyre már oly régóta megvolt a jegy és a tervezgetés, hogy a nyárból áldozni kellett a tanulásra is. Talán egy művészeti gimnáziumban ez az életforma nem bosszulja meg magát ennyire, mint egy erős gimnáziumban, de ezt sosem tudom meg, mert nem azt az utat választottam.”
Marci első nagy kudarcát egészen kisdiákként – lehetett 7-8 éves – még Kolozsváron élte meg, amikor a Valahol Európában című zenés darabra kerestek gyerekszereplőket, s az utolsó körben kiesett. Erre jól emlékszik, sok könnyel tette túl magát rajta, azóta viszont nem érezte kudarcnak az el nem ért lehetőségeket. Játékként próbálta felfogni a versklip készítését is (belépő volt Nemzeti VERSenyre, elismeréssel szólt a zsűri a produkcióról), élvezetes volt a versenyen való megmérettetés.
Nagyon fontosnak tart minden kritikai észrevételt, nemcsak, mert jobb teljesítményre ösztönzi, hanem mert megláttat olyasmit, amit nem is érzékelt korábban. Ennek a felismerésével beleállni újabb és újabb helyzetekbe, tovább gondolkodni és formálódni belőlük, ez újabb és újabb szintre lépést jelent. Számára a Nemzeti VERSeny zsűrijének véleménye ilyenformán abszolút meghatározó volt.
Példaképe nincs, de sok példából építkezik. Marci szeretettel beszél róluk, szünet nélkül sorolja a neveket, akiket jól végiggondolt már, s akik folyamatosan jelen vannak az életében: Ottmár Attila, akit közel tíz éve ismer, s aki sok emlékezetes produkció rendezője, Amer Lemja magánének-tanár, akit heti rendszerességgel látogat, Dudás Júlia logopédus, aki beszédhang képzésében segíti, a színpadi megjelenéshez pedig elengedhetetlen Láng Barbara és Agócs Nóra színpadi koreográfusok útmutatása.
Jövőjéről, továbbtanulásról faggatva egyértelműen a színészet világát jelöli meg, mint egyetlen utat, amelyet most elképzelni tud. Persze ehhez érettségizni kell, az iskolai életét hatékonyan összeegyeztetni a mostani világával. Angolul tanulni, tájékozódni a világ dolgaiban morális biztonsággal – ez a másik, ámde folyamatos tanulás. Tanárai belátók, figyelembe veszik elfoglaltságait, ezt hálásan említi.
Jelenleg is nagy a hajtás. Kiskunhalasra készül a hétvégi XVI. Hatvani Zoltán megyei középiskolás szavalóversenyre (már rögzített beszélgetésünk utáni hír: a gimnáziumi kategóriában a III. helyen végzett), közben zajlanak egy új színpadi bemutató, A kis herceg próbái a Bajai Fiatalok Színháza produkciójában, ahol a Pilóta szerepét osztották rá, s az is napi megfelelés, hogy magánóráit és iskolai feladatait kiegyensúlyozottan teljesítse.
Határozottság, erős egyéniség, maximális nyitottság, érzékenység és megfelelni vágyás a művészi munkában, önmaga keresése a mindennapokban – mindez együtt van a fiatal bélás diák gondolataiban, hogy idővel a „világot jelentő deszkákra” lépjen. Kétségtelen, hogy ez a világ rengeteget ad annak, aki színpadra lép, és legalább annyit annak, aki befogadja. Legyen benne része, s legyen benne részünk nekünk is!
