Baja köztéri szobrai 4.
Kordé Nóra
Baja központjában, a város szívében lévő – szintén Déri nevét viselő – közparkban található Páljános Ervin (Budapest, 1959 –) szobrászművész Déri Frigyest ábrázoló köztéri alkotása. A bronz és kő portré 1986-ban készült, azaz létrejötte nem nyúlik vissza a messzi régmúltba. Ennek ellenére igen kevés információt sikerült fellelnem a szoborállítás koncepciójáról és körülményeiről, valamint az avatásáról. Az mindenesetre ennél a köztéri alkotásnál is elmondható, hogy a szobor története szorosan összefügg azzal a területtel, ahova szánták, ahol felállították, azaz jelen esetben a Déri-kerttel. Így ahhoz, hogy a szobor történetét bemutathassam, beszélnem kell a parkról, létrejöttéről és mindezek előtt annak névadójáról is.
A Déri-kert létrejötte közismert: annak területét Déri (Deutsch) Frigyes (Bács, 1852 – Bécs, 1924) magyar származású bécsi selyemgyáros vásárolta meg a ferencesek rendjének kertjéből, azzal a céllal, hogy a város számára egy közművelődési házat építtethessen itt. Déri ekkorra már igen különleges magángyűjteménnyel rendelkezett, gazdag műgyűjteménnyel és könyvtárral. Mindezeket Bajára kívánta hagyni, ugyanis születése után a család lakóhelye, Déri Frigyes gyermekkorának fő színhelye ez a város volt.
A mecénás, akinek bár nem szülővárosa volt Baja, mégis mindig jó szívvel gondolt „illetőségi városára” és „annak közművelődését előmozdítandó, Baján egy közművelődési háznak felállítását határozta el” (idézet a Déri Frigyes által tett adományozás jegyzőkönyvéből). Ekkor még következetesen közművelődési házról írnak, de tulajdonképpen egy, az adományozó magángyűjteményét elhelyezni és gondozni hivatott múzeumról van szó, amiként az Debrecenben meg is valósult. A jegyzőkönyv a pontos területi adatokat és a közművelődési épület finanszírozására szánt összegeket, valamint az ajándékozás feltételeit is megörökíti. „Az alapító kijelenti, hogy a megvett telket, könyvtárát és gyűjteményeit, az emelendő épületeket, azok felszereléseit és berendezéseit Baja városának adományozza, leghamarabb azonban csak tervének megvalósulása után fogja átadni s azokat halála után a város kizárólagos kezelésébe bocsátja, azzal a kötelezettséggel, hogy a város az intézménynek az alapító intentióinak megfelelő további fenntartásáról, kezeléséről és továbbfejlesztéséről gondoskodik.”
Az adományozással kapcsolatos kapcsolatfelvétel és a kiválasztott telek megvásárlása már 1914-ben megtörtént, 1916-ban tervezési szinten haladtak tovább a munkálatok, de a háború miatt a kivitelezés folyamata megakadt. Az első világháború után Baja szerb megszállás alá került, további státusza egyelőre teljesen bizonytalanná vált. Részben ez állhatott annak hátterében, hogy Déri végül meggondolta magát és már 1920-ban úgy határozott, hogy Debrecen városa kapja gyűjteményét – ekkor Baján még tartott a megszállás, egészen 1921. augusztus 18-ig. A trianoni Magyarország területi viszonyainak megváltozása, Baja határvárossá válása és saját gyűjteménye biztonságának féltése mellett még egy kimondott oka volt Déri döntésének, mégpedig az, hogy időközben további értékes műtárgyak kerültek a birtokába. Egyedülálló magángyűjteményét egy nagyobb egyetemi városban szerette volna elhelyezni, ahol leginkább szolgálhat kulturális és közoktatási célokat, így ez is Debrecen javára döntötte el a kérdést.
Baja sem maradt azonban adomány nélkül, hiszen a megvásárolt telket – eredetileg a ferencesek kertjét – átadta a városnak, nyilvános sétakert és közművelődési ház kialakításának céljára. Utóbbi kulturális célokra 550 000 koronát helyezett letétbe, amit később 1 millió koronára egészített ki, ami a korona elértéktelenedése miatt csak a kert parkosítására volt elég. Az ajándékozási szerződést 1923 októberében kötötte meg az adományozó és Baja város elöljárósága, épp azelőtt, amikor Déri Debrecenbe utazott a múzeum alapkőletételére. Megvalósult a múzeum, igaz nem Baján, „hanem valamivel távolabb tőlünk Debrecenben” – miként azt sokszor leírták akkoriban a helyi sajtótermékek cikkeiben, keresve annak indokait és a lehetséges bűnbakokat. Természetes, hogy a gyűjtemény másik településnek juttatása fájó pont maradt a bajai honpolgárok körében, ugyanakkor a város vezetősége igyekezett megvalósítani az adományozó elképzelései szerinti közparkot, amelyet hálája jeléül Déri-kertnek neveztek el. A park korai időszakára vonatkozóan tudjuk, hogy a város 1924-ben kezdte meg a fásítást, ágyások és sétautak kialakítását.
Nemcsak névadásában emlékezett meg a város elöljárósága Dériről, hiszen a parkban szobrot is állítottak neki, először 1934-ben. Az első Déri-szobor Stróbl Alajos szobrász (Liptóújvár, 1856 – Budapest, 1926) műve alapján készült, amelynek eredetijét – egy márványból készített büsztöt – Debrecenben, a Déri Múzeum előcsarnokában helyezték el. A városunkban felépített emlékmű, azaz a mészkő emlékfal és az előtte lévő csobogókkal ellátott medence Somogyi Pál okleveles építész tervei alapján készült. A szobor posztamensén a mecénás születési és halálozási évszáma, azaz 1852 és 1924 látható, az emlékfalon pedig a későbbi, 1986–1990-es Déri-emlékről is jól ismert sorok: „E kertet/ Déri Frigyes/ adta városunknak/ otthonául/ napsugárnak, madárdalnak/ gyermekkacagásnak”. Az eredeti 1934-es Déri-emlékmű sorsát az 1970-es években zajló főút-átvezetés pecsételte meg, amelynek során az emléket elbontották, és eredeti formájában már nem is állították fel újra. Az elbontott büszt vagy megrongálódott és eltűnt, vagy pedig azonos azzal a bronz mellszoborral, amely a Türr István Múzeum képzőművészeti gyűjteményében (leltári száma: K69.4.35.) található. Utóbbi esetében kérdéses, hogy miért nem ezt állították fel újra a nyolcvanas évek végén, amikor a városvezetés egy újabb Déri-szobor emeléséről döntött.
Így jutottunk el írásom valódi főszereplőjéhez, ahhoz az új Déri-szoborhoz, amelyet Páljános Ervin szobrászművész 1986-ban készített, és amely azóta is jelen van Baja központi parkjában. A szobor avatása 1990. november 5-én volt, az avatóbeszédet a város akkori polgármestere, Éber András (1990–1994 között volt városvezető) mondta, aki több fontos információt közölt a szoborról. Az emlékfalat és a lejáratot is Éber András tervezte 1988–89-ben, bár elmondása szerint a kivitelezés nem tükrözte elképzeléseit. Az újabb emlék koncepciója hasonló volt az eredetihez, mivel a mellszobor jelenleg is egy emlékfal előtt, annak középpontjában áll. Az eredeti csobogós-medencés kompozíció azonban nem került vissza, helyette kettős lépcsős lejáratot alakítottak ki. Azt is megtudtam, hogy nem sokkal a felavatás után, a bronz szobrot és a felirat bronz betűit ellopták, előbbi megkerült – a tolvaj nem tudta értékesíteni, így megtalálták –, így visszaállították. A bronz betűk viszont nem kerültek elő, ezért a felirat és Déri Frigyes sorai rátét mészkőtáblákon olvashatók az emlékfalon. Az elhelyezkedését tekintve mintegy 40 méterrel tolódott el, és került beljebb a kert felé az új alkotás az elődjéhez képest.
Maga az új szobor, mint egy újabb korszak terméke, eltér a 20. század első felének alkotói megjelenítésétől. Páljános Ervin nem bajai származású alkotó, viszont nem is teljesen idegen, mivel rövidebb ideig élt a városban. Ráadásul a Déri-kertben már második alkotása volt a névadó szobra, mivel 1985-ben itt állították fel Bokányi Dezső általa készített bronz szobrát is, amely viszont már nem látható a parkban.
Összességében a Déri-szobor kapcsán azt szerettem volna kiemelni írásomban, hogy két szoborról beszélhetünk: a korábbi (1934-es) és a későbbi (azaz a jelenleg is látható) alkotások tulajdonképpen együtt értelmezhetők. Mindkettő ugyanazt a személyt ábrázolja, más alkotói felfogással láttatva Őt, mégis kiemelve személyét Baja történetében. Miért is kell megemlékeznünk róla? Hiszen végül egyedülálló magángyűjteménye egy másik város kulturális életét gazdagította, nem Bajáét. Ugyanakkor attól a szándékától, hogy egykori illetőségi városát is gazdagítsa, és kulturális téren gyarapítsa, nem állt el, igyekezett azt még az 1924-ben bekövetkezett halála előtt véghez vinni. Az a sajátos történelmi helyzet, amelybe Baja az I. világháború után került, sajnos nem tette lehetővé, hogy itt jöjjön létre a Déri Múzeum, viszont az adományozó gesztusa városa felé példaértékű lehetett akkoriban és igazából azóta is az maradt.
