Jubilál a Rábl Színpad és Zenei Közösség
Összeállította: Dely Géza
Fennállásának 20. születésnapját ünnepli decemberben városunk egyik jelentős amatőr színtársulata, az eredetileg a Szent László ÁMK keretei közül kinövő Rábl Színpad és Zenei Közösség. Az eltelt két évtized során a társulat – amelynek lapunk régóta médiapartnere – számos, a legkülönfélébb színpadi műfajokba sorolható, emlékezetes előadással örvendeztette meg a bajai közönséget, és több szakmai és kulturális elismerést is elnyer. A jubileum alkalmából a társulat tagjai és hozzájuk közel állók visszaemlékezéseivel idézzük fel első húsz évük egy-egy érdekes, kiemelkedő pillanatát, és ehhez hasonló folytatást kívánunk nekik!
„A szép tánc a tánc hevületéből születik” – mondja Saint-Exupéry. A Rábl társulat talán nem több, mint egy nagy hevület. Sem nem jobbak, sem nem többek, mint akárki más. De van valami, ami belülről hajtja őket oly erővel, amely még önmagukon is átvezeti őket, hogy együtt megérkezhessenek valahová, amely egyesével nem volt megírva a sorsukban, de a közös alkotás közös sorsot is írt köréjük. És ehhez a könyvhöz mindenki hozzáír egy sort!
2003: Nem mi akartuk az előadást, ő akart minket (És mi élünk – Gálaműsor)
„Föld anya, Ég anya szólj, hogy hova megy az út!” 2003. december 3.: És mi élünk! Egy teljes 6. osztály együtt énekli a suli éves gáláján, hogy „nem akarok eltévedni”. Majd együtt táncol és szaval, ad elő valamit még további 70 tizenévessel. Ismerős dallamok, lendületes tánclépések, néha még bátortalan, de megszólalni akaró énekhangok, egymásba kapaszkodások és őszinte mosolyok egyvelege a világot jelentő deszkákon. Vajon ez lehetett a receptje annak, hogy néhány 12 éves bakfis azt érezze: ezt nem szabad abbahagyni!? Mert mi éltünk akkor, és tettünk érte, hogy továbbra is éljünk! Hiszen utána éltettünk egy olyan közösséget, ahol a sok színpadi munka során és mellett még számtalan őszinte kacajnak, kézfogásnak, erősödő énekhangnak, bátorító szavaknak, igaz barátságoknak, otthonos, biztonságos légkörnek lehettünk a részesei, és lehetünk még mindig.
Azt hiszem, nem tévedtünk el. Hála érte! „Mégis élünk, semmi másért, csak mert úgy szeretünk élni.” (Magdali Anna, Rábl-tag)
