Sajnálattal értesültünk arról, hogy novemberben 91 éves korában elhunyt Gömzsik Imre, aki hosszú éveken át lapunk megbízható házhoz szállítója volt. Fordulatoktól sem mentes életpályájáról 2020 októberében és novemberében Múltidézés Gömzsik Imrével címmel olvashattak kétrészes, részletes beszámolót Horváth Máté tollából. Szerkesztőségünk őszinte részvétét fejezi ki az elhunyt családjának, nyugodjék békében!
Szünder Dezső
Elérkezett ennek az évnek is a vége… A karácsonyi nagybevásárlások, ajándékbeszerzések mellett a számvetés ideje is, amikor mindenki lelassul egy kicsit, és otthon a családdal vagy a társával megbeszélik az évet, és már a következőre szövögetnek terveket.
A nagyvilágban és itt, kis hazánkban sem volt idén csendes, békés az életünk. Tudom, mindenki próbál majd a szépre gondolni, és a sok rossz mellett is megtalálhatjuk azt, ami ebben az évben boldogsággal töltött el minket. Nekem nem szokásom panaszkodni, most sem teszem. De semmiképpen nem mehetek el szó nélkül a szomorú tény mellett, hogy a világban jelenleg két helyen is háború folyik. A felvilágosult, XXI. század embere, úgy tűnik, még mindig nem érett arra, hogy vélt, valós konfliktusait erőszak nélkül oldja meg. Különösen azért fájó ez, mert a konfliktusok ártatlan, védtelen, a probléma gyökeréhez szinte egyáltalán nem köthető embereket is sújtanak. S ahogy az már lenni szokott, nem az egymással szemben acsarkodó felek húzzák a rövidebbet, hanem azok az emberek, akik valódi elszenvedői a konfliktusnak: akik rettegve ébrednek, élnek, alszanak el; akiknek a mindennapi betevő megszerzése is nehézségeket okoz. Idén jó néhány, az orosz-ukrán konfliktus elől menekülő emberrel találkozhattam. Sok-sok száz, ezer km távolságra élnek hazájuktól, többen szülők, testvérek nélkül, mások családostul, kis, olykor súlyos egészségügyi problémákkal küzdő gyerekekkel együtt. Nehéz helyzetük ellenére mégis ők azok, akik szerencsésnek mondhatják magukat: van tető a fejük felett (még ha ez a „tető” egy szobát és egy másik családdal közös fürdő-konyhát jelent is). Akik nem menekülhettek el, azokat legfeljebb a televízió alaposan elferdített híradásaiban láthatjuk. Jó esetben még van otthonuk, élelmük, életük, de karácsonyuk biztosan nem lesz. Nem arról álmodoznak, hogy milyen fájuk lesz, mi lesz a menü, hanem hogy egyszer vége lesz a rémálomnak, és ők is felébrednek, ugyanis élnek… Olvasván ezeket a sorokat, készítve az ünnepi menüt, ha csak egyvalakinek eszébe jutnak a fenti sorok, már elégedett leszek.
Közéleti csatározásaink kereszttüzében, napi problémáink mellett mi szerencsésebbek vagyunk, bár panaszkodni nagyon tudunk. Bevallom őszintén, eddig nem nagyon közöltem saját ünnepi menüt a Honpolgárban, mert amikor az írás készül (november közepén), még kevéssé tudok ráhangolódni erre a szép ünnepre. Idén viszont tudatosan készültem arra, hogy a Kedves Olvasó segítségére lehessek. Figyelembe véve a bevezető sorokat és saját itthoni helyzetünket is, nem fellengzős, drága és bonyolult menüvel készülök, annak még nincs itt az az ideje. Az ünnep azonban ünnep, márpedig azoknak is szeretnék választást kínálni, akiknek tisztességes fizetése van, és legalább az ünnep alkalmával ha nem is méregdrága, de valóban ünnepi ételt tennének az asztalra. A második étellel viszont azokra gondolok, akik szerényebb körülmények között a kicsit is különleges hozzávalókat sem engedhetik meg maguknak, de át szeretnék élni az ünnep hangulatát. Mindkét recept 4 főre szól, akár a család közösen is elkészítheti, sem tudásban, sem időben, sem hozzávalókban nem igényel semmi extrát. Azt pedig azt sose feledjük, hogy az ünnep idején nem az étel, nem is az ajándék az extra, hanem mindig mi magunk, a szeretteink, akikkel még együtt lehetnünk, akik a megterített asztalt körbe tudják ülni.
Kacsalakoma karácsonykor
Vásároljunk személyenként 1-1 db kacsacombot. A legjobb, ha hízott állatét választjuk; nem árt, ha a bőre alatt még kellő mennyiségű zsírréteg található, hiszen kisülve kitűnő ízt ad az ételnek. Tisztítsuk meg alaposan, éles késsel vágjuk be a bőrét 2-3 helyen, ügyelve arra, hogy csak a bőrbe vágjunk, a húsba semmiképpen. Sózzuk, borsozzuk mindkét oldalát alaposan, szórjuk meg apróra vágott friss rozmaringgal. Letakarva, vagy egy műanyag zacskóba húzva hűtőben 2 órát pihentetjük. Az idő lejártával egy sütőben használható tepsibe tegyünk 2 evőkanál kacsazsírt, ennek hiányában a disznózsír is megteszi. Karikázzunk bele 1 db nagy vöröshagymát, tegyünk mellé 5-6 gerezd fokhagymát egészben és 1-2 szál friss rozmaringot. Mossunk meg alaposan 2-3 db almát, csumázzuk ki, vágjuk minden darabot 6 cikkre, tegyük ezt is a tepsibe. Végül egy bio narancsot héjastul szintén karikázzunk az edényünkbe. Tegyük bele a kacsacombokat, öntsünk alá 1-1 dl vizet és testes, száraz vörösbort. Takarjuk le alufóliával szorosan és 200 ºC-ra előmelegített sütőben 10 percet, majd 180 ºC-on 75 percet süssük. Utána vegyük le a fóliát, és 10 perc alatt magas hőfokon süssük ropogósra a combok bőrét. Köretként adjunk mellé sült bébi burgonyát. 1,5 kg aprószemű krumplit 20 percig főzzünk héjastul, lassú tűzön sós vízben, majd szűrés után öntsük forró zsiradékra, és pirítsuk körbe. A tűzről lehúzva keverjük össze 1 evőkanál őrölt pirospaprikával. Tálaljuk a kacsacombok mellé, díszítsük egy gerezd almával, naranccsal kedvünk szerint, ne felejtsünk el a tányérra tenni a megpuhult fokhagymából sem. Igyunk hozzá egy pohár száraz vörösbort, pinot noirt, kadarkát, esetleg könnyedebb kékfrankost.
Töltött karalábélevél
Vásároljunk 3-4 db nagyobb karalábét, amikor megkérdezik, hogy a zöldjét tépjék-e le, válaszoljunk határozott nemmel. Amennyiben megoldható, válasszunk bio termelőtől olyan árut, amelyet nem permeteztek. Kb. 13-15 db levélre lesz szükségünk. A levelek keményebb, fás részét vágjuk le; ami a levélrészen van, nyugodtan rajta maradhat. Forraljunk fel kb. 2 liter sós vizet, melybe 2 evőkanál 10%-os ecetet, esetleg borecetet tettünk. Tegyük bele a leveleket, és az újraforrástól számítva főzzük 3 percig. Utána szűrjük le, de a főzővizet ne öntsük ki. 0,5 kg darált húst keverjünk össze 1 tojással, kevés olajon megpirított vöröshagymával, fokhagymával és 150 g félig megfőtt rizzsel. Fűszerezzük ízlés szerint sóval, borssal, őrölt pirospaprikával, aki szereti, kis csípőset is tehet bele. Keverjük össze alaposan, és töltsük a karalábé leveleibe úgy, mint amikor töltött káposztát készítünk. A gombócokat fektessük egy kiolajozott jénaiba, szórjuk meg apró kockára vágott karalábéval, majd öntsük nyakon a karalábélevél főzővizével. Annyi folyadék legyen rajta, hogy a gombócokat éppen csak ellepje. Aki szereti, e a ponton kis paradicsomlével bolondíthatja meg a főzőlevet. Toljuk felmelegített sütőbe, és lefedve 180 ºC-on süssük 50 percet. Vegyük le a tetőt, keverjünk ki 0,5 liter tejfölt 1-2 merőkanál forró folyadékkal a gombócok mellől, és öntsük rá a töltelékekre. 10 percet süssük még 180 ºC-on lefedve, és készen is vagyunk. Tálaljuk egy csinos mélytányérban egy kanál tejföllel és friss, ropogós kenyérrel, a szaftjával bőven megöntözve.
Minden Kedves Olvasónak meghitt, nyugodt készülődést, ünnepvárást, kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!
Katymári Vanda
Emlékszem, azt mondta:
„Most van az Úr születésnapja,
öltözzünk fehérbe!”
Guba volt ebédre.
Őrlőt tekert, kósza mákszemek
peregtek a konyhapadlóra,
mint a homokóra,
s odakint hullt a hó.
Mély ránc véste arcát
aznaptól, mikor jó
nagyapámért húzták
a templom harangját.
Aztán még évekig kitette
neki is a tányért szenteste,
s néha, nagy titkokban
tán az ajtót leste.
Libbent az idő ében fátyla,
a házban fehérlett a vászon.
Még most is látom, hogy
a kenyér aljára
kés hegyével keresztet rajzolt.
Az utolsó karácsonyunk volt.
Édes emlékezet.
Sárgán gyúlt a lámpás,
a falon hímzett házi áldás:
„Hol hit, ott szeretet”.
Éjfélkor harang szólt és zsoltár,
s egy angyal örömkönnye hullt rám:
„Jézus megszületett!”
Mayer István
A II. János Pál fasor végén kiszállt a légkondicionált csónakból. Feltette napszemüvegét, papucsát a táskájába süllyesztette, és felhúzta a gumicsizmát. Fehér volt a táj, amerre látott, nehéz gyalogút lesz a kiserdőig. De megígérte Maritának, hogy idén is szerez karácsonyfát, így hát ebben az évben is nekiindult a fejszével. Tíz éve még megbüntették volna, ha engedély nélkül kivág egy fát, de azóta megváltoztak a törvények: a fák rengeteg fényt és hőt nyelnek el, ezért nemkívánatosak. Hogy oxigént termeltek, az igaz, de arra ott voltak a világtengereket borító algatelepek is. Legalábbis ezt mondták.
A hajó kellemes 25 fokos hőmérséklete után a szabad levegő 45 foka pokoli volt, mellkasáról is patakokban folyt a víz, lába szinte tocsogott a két számmal nagyobb csizmában. De papucsban vagy szandálban képtelenség lett volna előrehaladni, így is bokáig süllyedt a fehér anyagban. Öt perc múlva már látszott a dombocska. A ciprusokból és borókafenyőkből álló facsoport is fehérbe borult. Mikołaj jól emlékezett, hogy errefelé régen akácos volt, de azok a növények megadták magukat az irtózatos hőségnek. És Gdynia még a szerencsés vidékek közé tartozott. Csehországban és annál délebbre már a tűlevelűek is ritkaságnak számítanak, az Appennini-félsziget – legalábbis amit a tenger meghagyott belőle – kietlen homok- és kősivatag.
Mikołaj pihent, és lassan, aprókat kortyolt a termoszából. Csak egy litert hozott magával, tudta, a fenyő, a fejsze és a csizma éppen elég lesz ebben a hőségben, nem szabad plusz teherrel terhelnie magát. Visszafelé pedig – termosz ide vagy oda – úgyis megmelegedne a víz. Szívesen megpihent volna, de a magas UV-sugárzásban és a szárazságban végzetes lehetett volna: talán nem öli meg a Nap alkonyatig, de annyira kiszárad, hogy nem lesz képes visszamenni a városba, ahol a hűvös pincelakásban várja a családja.
Délután 3 volt, amikor kiszállt a csónakból, 5-re érte el a fenyőt. A hőség valamelyest mérséklődött, már csak 36 fok volt. Éppen elég meleg a munkához. Egy jó másfél méteres borókafenyőt szemelt ki, majd elővette a fejszét. Vigyázott, nehogy megérintse a forró fejet, de a fanyelet is le kellett locsolnia vízzel, hogy egyáltalán használni tudja a szerszámot. Tíz percig tartott a favágás, húsz percig, mire rászánta magát az indulásra. Már előző évben is azon gondolkodott, hogy éjszaka kellene kijönnie, de a hajók csak nappal járnak: az éjszaka a csatornákon sem biztonságos. Az utolsó hajó napnyugtakor indul vissza a városba, maradt még két és fél órája. 2 kilométerre bőven elég lenne, ha nem lenne még mindig ilyen iszonyú meleg, és nem borítaná polisztirol a tájat.
A műanyagot fél éve kezdték el nagy mennyiségben kiszórni, két hónap alatt szinte egész Európát beborították vele. Úgy gondolták, a fehér felület eléggé megnöveli a felszín albedóját ahhoz, hogy néhány fokot hűljön a levegő. Talán sikerült is, de az időnként lángra kapó polisztirol legalább annyit hozzájárult az üvegházhatáshoz, mint amennyit a fényvisszaverő hatás enyhített annak hatásain.
A gyerekek számára ez maga volt a hó: nem tudták, hogy az igaziból hógolyót lehetett gyúrni, hóembert építeni, és nem esett szét az ember kezében: sosem láttak olyat. És sajnos csúszkálni sem lehet a műanyagon, pedig Mikołaj előző évben megpróbált lesiklani a domboldalon. Nem ért el mást, csak orra-szája telement a műanyaggal.
Fél hétkor nekivágott az útnak. Szerencsére a Nap a háta mögött volt, így jól látta az ösvényt, amelyen idejött. Mire nagy nehezen leoldalazott a lejtőn, erejének szinte a végére ért. Számított erre, volt nála egy energiatabletta, jókora adag koffeinnel és némi amfetaminnal. Szigorúan tilos volt, de nem sokszor ellenőrizték azokat, akik időnként elhagyták a várost. Úgyis az életükkel játszanak. Lábát megtörölte, majd bekente izomlazító krémmel. A következő 500 méterre mindennek elégnek kell lennie.
Egy idő után már duplán látott: nem tudta, ez a drog, a hőség vagy a napszúrás miatt van. De már látta a csatornát, ott állt a hajó is. Érezte, hogy tarkóján, melyet most egyfolytában ért a napfény, felhólyagosodik a bőr. Mindegy: a kislányának megígérte a fát, hát most szállítja.
Szinte önkívületi állapotban érte el a hajót, a személyzet segítette át a pallón. De tudta, hogy sikerült: Maritának igazi karácsonya lesz. Igazi fehér karácsonya.
2009
