Bronz és beton

Szabó Áron szobrászművész legújabb kiállításáról

Sallai Géza szobrászművész, egyetemi tanár

„Kezdetben volt az anyag, amely a művész keze által válik azzá, amivé. A kiindulópont a matéria, amely rengeteg lehetőséget rejt magában. Két anyag találkozása sajátos dinamikát teremt: küzdelmet, közeledést, kölcsönös egymásrautaltságot, ugyanakkor a határok megtartását, autonóm létezést. Az alkotó folyamat végén létrejövő entitás a két anyag viszonyának alakulásáról is tanúskodik. Megtalálni az egyensúlyt, a harmóniát, amikor az anyagok „tánca” nyugvópontra jut. Bronz és beton összekapcsolódása, korszakok találkozása, a két anyag művészi ihletésű megmunkálása.”

Ahogyan egyszavasoknak lehet nevezni Weöres Sándor azon verseit, amelyek egyetlen, összetett szóból állnak, ugyanígy lehet ezt a kiállítási címet is annak tekinteni. Ez az asszociáció indít el bennünket a költői úton, ahol az előtag és az utótag csak látszólag paradoxon. Szürkeség és fényesség, tartó és tartott elem, háttér és ékszer. Nem ellentétei egymásnak, hanem felerősítik egymás tulajdonságait. Képesek egymáshoz idomulni.

A kiállítás fenti sajtószövege is kiemeli az anyag fontosságát, amely által a kreálásra helyezi a hangsúlyt. Nem véletlen, hiszen a művész végzi a tervezést és a kivitelezést is. Betont és fémet önt. Színez, tónusoz, rajzol, csiszol és políroz.

Tony Cragg, a mai európai szobrászat egyik leginspiratívabb nagy öregje az idő előrehaladtával egyre többet nyilatkozik az anyagokban rejlő lehetőségekről. Nem arról beszél, hogy a technológiák hogyan szabadítanak fel bennünket az alkotás alól, és már csak ötletelni kell, hanem arról, hogy micsoda potenciál van a szobrászat előtt az új évezredben. Biztató ezt hallani! Volt szerencsém élőben is részt venni az egyik előadásán, ahol egy flakon ásványvízen keresztül érzékeltette mindezt. Rajongva beszélt a tapintásról, az anyagok fényéről. Munkái az anyagok átalakulásáról, a formálódás pillanatairól szólnak. Legújabb kiállításának címe is erre utal: Az anyagot szem előtt tartva (Material in Mind). Őt idézem: „…az anyagok meghatározó szerepet játszanak a mű megformálásában. Az elképzelés, hogy ember-alkotta anyagokkal dolgozom, onnan származik, hogy éppúgy képesek lényegi jelentéseket magukban hordozni, akárcsak a természetes anyagok […] Érdeklődésem kezdettől fogva olyan képek és tárgyak létrehozására irányul, […] amelyek a világgal és saját létezésemmel kapcsolatos információk és érzések visszatükrözésére és továbbadására képesek…”

Szinte minden anyag, amely ezen a kiállításon szerepel, folyékony halmazállapotúként lett létrehozva. Bezsaluzva, felcsövezve várta a számára kijelölt utat. Majd megdermedve, kihűlve vagy megkötve megszilárdult. Formát öltött. A beton többnyire statikus építőelemként, héjszerkezetként alkot egységeket, amelyet a színezés és a kis lépték szabadít meg a brutalizmus hatásától. A vas szétterült felületként, a bronz élő növényként keresi az útját.

Szabó Áron gyakran struktúrákban gondolkozik. A struktúrák lőrésein keresztül ragadja meg a valóságot. Rajzainak és akvarelljeinek érzékeny megfigyelései teszik egyedivé azokat. Vonzódik az ipari műtárgyakhoz, pontosabban ezeken keresztül a múló időhöz és az azt övező terekhez. A Duna mellett pihenő uszályhoz, a közeli vashíd látványához, a kibukkanó vízszintmérőhöz. Csak látszólag pihen minden, de lassan, mint a folyam alakul, változik, formálódik.

A rajz az egyik kulcsa gondolkodásának. Több ez, mint szobortervezés. Gyakran impressziókat, tájképeket készít lavírozással. Már ott egyszerűsít, kiemel, összevon. Így kezdődik a jelteremtés. Majd a formákat átlyukasztja vagy csak új pozícióba állítja azokat.

Tudjuk, hogy a művészi jel nem teljesen egyértelmű. Ezt talán az irodalom segítségével érthetjük meg a legkönnyebben. A költészet a nyelv luxusa – írja Byung Chul Han a Rítus eltűnése című könyvében –, mivel a költészetben az ember magát a nyelvet élvezi. A dolgozó, informatív nyelv ezzel szemben nem élvezhető. A költői nyelv luxus, ez azt jelenti, luxált, vagyis eltérített. Eltérített az értelemtermelés ügyletétől. Nyelvi formaképződmény, amelyben nem annyira a jelentésről, sokkal inkább a jelöltről van szó. Őt idézem: „Nem a jelölt, hanem a jelölt nélküli jelölő titokzatos. Mintegy üres jelek. Ezért tűnnek mágikusnak, mint a sehová nem vezető ajtók. A japán rövid költeményeket, a haikukat is a jelölők fölöslege jellemzi. Nem veszik tekintetbe a jelöltet, semmit sem közölnek. Tiszta játékok a nyelvvel, a jelölőkkel. Nem termelnek értelmet. A rituális jelekhez sem rendelhető egyértelmű jelentés. Ezért titokzatosnak tűnnek. A rítusok szimbolikus cselekvések. Kommunikáció nélküli közösséget hoznak létre, miközben ma a közösség nélküli kommunikáció az uralkodó.”

A szimbólumok elsőbbsége – bár a látszat szerint eltűnőben vannak, mint a rítusok –, mégis csak az emberi életet szolgálják a tömegtermelés kényszerének és az információáradat végnélküliségével szemben.

(A kiállítás megtekinthető volt 2024. február 16-ig hétköznap 10–18 óráig a Magyar Képzőművészeti Egyetem, Parthenón-fríz termében: 1063 Budapest, Kmety György utca 26–28. Epreskert)

Fotók: Nyíri Julianna (MKE)

Galéria Barics Julianna képeiből

Barics Julianna sajátos képi világa

Vattay Noémi

„Álom, álom, édes álom,
Suhanj végig szempillámon,
S ráterítve csoda-fátylad`,
Népesítsd be éjszakámat.” (Reviczky Gyula)

November 10-én nyílt meg Érsekcsanádon, a Csuka Zsigmond Művelődési Házban Barics Julianna festőművész kiállítása. Az 1950-ben született alkotó már 18 éves korában tudta, hogy művészi pályára készül; 1965–1969 között B. Mikli Ferenc tanítványa volt. Barics Sándorral kötött házassága révén művészi képességeit szabadon kibontakoztathatta, hiszen a család többek között ajándéktárgyak készítésével, képkeretezéssel is foglalkozott. Szenvedélyévé vált az alkotás, 1989 óta foglalkozik intenzívebben festéssel. 36 évig élt Münchenben, ahol saját műteremmel rendelkezett, Németországban több kiállítása volt. 2021 óta Érsekcsanádon él és alkot. Magyarországon is szintén számos önálló tárlata volt korábban.

Saját maga által előállított színekkel dolgozik. A pigmentekből, kövekből, földekből és különböző kötőanyagokból technikája révén olyan képeket hoz létre, amelyek leginkább az absztrakt expresszionizmushoz kapcsolódnak. A stílust 1997-ben ismerte meg New Yorkban. Ott találkozott Frank O’ Cainnel, Ronnie Landfielddel és Larry Poonsszal az Art Student League-en, az amerikai látogatás nagy hatást tett rá.

Képei jellemzően organikus, kozmikus szerkezeteket ábrázolnak: fényeket, hősugárzásokat, drámai kitöréseket, viharfelhőket, vadvirágokat, valamint mindig a tengert, a tengert és a tengert… „Absztrakt” tájfestményei változatos, intenzív, ragyogó színeket mutatnak, erős kifejezőképességről tanúskodnak. „A színek az élet, az érzések és az élvezet” – vallja. Az érzés, az érzelem és a spontaneitás sokkal fontosabb számára, mint a tökéletesség, az értelem és az üresség: „Az intuitív festészetben megpróbálom főleg a klasszikus zenével való tudatosságomat elhalványítani, hogy spontán észleljem és megragadjam a pillanatok vibrációját. Számomra a festészet olyan kísérlet, amellyel egy másik oldalt akarok megragadni. Lenyűgöznek a természet csodái, és ezt a nagyszerű inspirációt használom munkáimban.”

Művészetében nagy szerepet játszik a zentangle nevű egyszerű, de rendkívül hatékony rajztechnika, amelyet Rick Roberts és Maria Thomas hozott létre. Alapja az egyszerű vonalak, formák és minták kombinálása oly módon, hogy meditatív és relaxációs élményt teremtsen. Használható a stressz csökkentésére, a kreativitás fokozására és elmélyült gondolkodásra is. Olyan technika ez, amely kapcsolatot teremt a gyakran misztikus és rejtélyes élménynek számító álmok és az érzelmeket, gondolatokat és tapasztalatokat kifejező művészet között. Az álmok gyakran tele vannak szimbólumokkal és képekkel, amelyek mélyebb értelmet hordozhatnak. A zentangle pedig segíthet abban, hogy jobban megértsük álmainkat és a bennük rejlő üzeneteket. A zentangle minták készítése során könnyen előfordulhat, hogy egyfajta transzállapotba kerülünk, ami hasonló lehet az álomállapothoz. Ez segíthet abban, hogy mélyebben behatoljunk az elménkbe, és felfedezzük az álmainkban is megjelenő ösztönös gondolatokat és érzéseket. Így mélyebb kapcsolatba kerülhetünk önmagunkkal és a saját kreativitásunkkal, ez pedig gazdagítja az életünket.

A kiállítást megnyitó dr. Vattay Noémi egyebek mellett az alábbiakat emelte ki Barics Julianna képei kapcsán: „…mintha ezt a művészi technikát is neki találták volna ki. Julika a zentangle művészetét is saját arcára formálta, egyedi stílust kialakítva, az alkotásait sokszor témakörök köré fonva, pl. nőnap, anyák napja, Mozart-évforduló, különböző ünnepek, képeibe beleszövi saját formai, képi megoldásait, motívumait. A zentangle […] lényege, hogy a művész az általa kijelölt keretek között vonalak, motívumok, spirálok folyamatos megrajzolásával, belső intuíció, ihlet, kreativitás, szeretet szárnyán egy előre nem tervezett alkotást hoz létre, tűfilc, színek felhasználásával. A zentangle művészet gyakorlói a rajzolás, összpontosítás, alázat révén egy magasabb energetikai állapotba jutnak, mely lelki gyógyulást okoz, a megszületett alkotások pedig tele vannak szeretettel! Ezen csodás alkotások minimális eszközigénnyel, viszont nagy időigénnyel készülnek. Julika elmesélte nekem, hogy képeit gyakran 6-8 órán keresztül, nagy odafigyeléssel, összpontosítással folyamatosan készíti, meditatív állapotba kerülve. Számomra a zentangle művészet a szabálytalanság, az esetlenség alkotta tökéletesség megvalósulása. Amely technika mindenki számára elérhető, azonban mégis oly kevesen élnek vele, mint amilyen kevesen merik megvalósítani az álmaikat! Julika zentangle alkotásain keresztül az álmait valóra váltotta, csodálatos mesebeli kertet teremtett, tele virágokkal, színekkel, arcokkal, formákkal, motívumokkal.”

A kiállítás november 24-ig volt látható, anyagából néhány képet e lapszámunk 24. oldalán, illetve a honlapunkon található galériában tekinthetnek meg.

 

„…erdők mezők, vad ligetek, hadd bújdossak ti bennetek…”

Lex Orsolya

2023 áprilisában, a megszokott módon a Föld napján, immáron második alkalommal csalogatta ki közönségét a szabadba, s másodízben a Sugovica partjára a Formabontó természetfotó-kiállítás, melynek megálmodója Kammermann Péter tájegységi fővadász. Az első, általa életre hívott ilyen kiállítás 2019-ben volt. A kiállító fotósok közül többen már évek óta tagjai a „formabontók” közösségének: Willi Mónika, dr. Bleier Norbert, Molnár Attila, Schneider Viktor már rutinos kiállítóként volt jelen természetfotóival az idei alkalmon. Bakó Csaba helyét pedig ez évben Gombor Csaba vette át.

A megszokottól néhány dologban azonban eltért a 2023-as tárlat. Annak okán, hogy ebben az évben már afféle kisjubileumát ünnepelte a rendezvény, a fent említett, eddig talán zártnak tekinthető, fotós közösség nyitni szeretett volna a hozzájuk hasonló, a természet csodáiért rajongó s azokat fényképezőgépükkel megörökíteni vágyó társaik felé. Így azután a szervező pályázatot írt ki, melyre szép számmal érkezett is anyag. Végül 22 kiállító 50 fotója került ki a szokványosnak semmiképp nem tekinthető, ám e képeknek s a rendezvény céljának talán leginkább megfelelő helyszínre: a Sugovica sétányra.

A szervező, Kammermann Péter úgy véli, a kiállításon tapasztalt magas látogatószám azt bizonyítja, hogy jól sikerült kezdeményezésről van szó. A bajai közönség ugyan hozzá van szokva, hogy még a belvárosban is nap mint nap találkozhat a természettel, ám nem feltétlenül ilyen formában.

Az pedig, hogy egy kiállítást nem a megszokott módon, térben, falak zárt világában, hanem a szabad ég alatt, alkonyattól hajnalhasadásig bármikor megtekinthetünk, valóban izgalmas, közönségcsalogató és különleges dolog. Ily módon talán olyanokhoz is eljutnak e megkapó, keretbe zárt pillanatok, akik nem feltétlenül természet- vagy múzeumjárók.

Az ötletgazda azért érzi rendkívül alkalmasnak a Szentháromság tér Sugovica felőli oldalát egy természetfotókat bemutató kiállítás megrendezésére, mert ez a helyszín igazán bajai. Itt tökéletes harmóniában találkozik az épített környezet és a belvárosba bekanyarodó természetes víz. E sajátosság Baja csodás adottsága; a természetközeliség, a város közeli környezetében az árterek, természetes vizek, holtágak s a homoki erdők világa. S valóban… Bajáról nem kell messzire utaznia annak, aki szeretne a teremtett világ csodáiban részesülni. S e környezet remek terep lehet fotósok, természetjárók és természetjáró fotósok számára egyaránt.

A kiállított fotók esztétikai értéke tagadhatatlan, ami egyrészt a képek elkészítőinek, másrészt a természetnek magának köszönhető. Meglátni valamit és láttatni valahogyan ugyanezt… Átadni egy érzést, egy pillanatot oly módon, hogy mások is megélhessék… – ez a művészet egyik feladata és a kiállítás egyik célja. A „formabontók” kezdeményezése azonban nem csak ezt tűzi zászlajára évről évre! Újra és újra szeretnék felhívni a figyelmet a természet csodáira, a környezetvédelem fontosságára, formálni az emberek viszonyulását az őket körülvevő világhoz. S úgy hiszem, céljuk mindazokban megvalósul, akik a fölső korzón végigsétálva a fotók láttán azt érzik, hogy élni jó, a természet csoda, s bizony, mindannyian felelősek bolygónk élővilágáért. (A fotók online formában bármikor megtekinthetők a https://kiallitas.megmutatom.hu/ oldalon.)

Galéria Horváth Katalin képeiből