Lex Orsolya
A húsvéti ünnepkör hagyományaiban igen fontos szerepe van a víznek, hiszen a víz külsőleg és belsőleg egyaránt megtisztít. Ezen felül őseink gyógyító és termékenységvarázsló erejében is hittek. Nem csoda hát, a nagyhét péntekén például a szeged vidéki leányok megfürödtek a Tiszában, másutt a patakok, kutak vizében mosakodtak. De a nagypénteki fürösztés az állatállomány számára is fontos volt, hogy megóvják a betegségtől. A víz szerepe minden kultúrában jelentős, hiszen teremtéstörténeteink hozzá kötik az anyagi létezés kezdetét. A folyóvíz szintén szimbolikus jelentéssel bír. A korai folyami civilizációkban a termékenység és az állandó megújulás képzetével kapcsolódott össze. A folyó képzetéhez azonban a termékenyítő jellegével együtt a pusztító, romboló erő is hozzátartozik, szimbolikájában az élet- és haláljelentés együtt van jelen. A víz az élet forrása, a megtisztulás eszköze, a testi-lelki újjászületés elengedhetetlen eleme. Elegendő csupán néhány olyan mozzanatot megemlítenünk a keresztény kultúrkörből, mint Jézus megkeresztelkedése, Pilátus nyilvános kézmosása, a tanítványok lábának megmosása az utolsó vacsorán. A magyarság eredetmondáiban is találunk példát forrás fakadására, fakasztásra. Nem véletlen tehát, hogy népszokásainkban, folklóralkotásaink szövegeiben a legutóbbi időkig nyomát találjuk víz tiszteletének. A víz például kiválóan alkalmas a boszorkányok távoltartására is. A falusi ember nagypéntekre kihordja az istállót, kisöpri a melléképületeket, tapaszt, meszel. Ha rendetlen marad a porta, az egész évben olyan lesz. Ha tiszta a porta kívül-belül, elmegy gyónni, hogy a lelkét is megtisztítsa.
