Ezen sorok írásakor, ha nem is jutottunk túl a koronavírus járvány okozta problémákon, talán elkezdhetünk bízni abban, hogy kifelé haladunk belőlük. A meghozott korlátozásokat enyhítették, az élet ha lassan is, de kezd visszatérni a megszokott kerékvágásba. Illetve nem teljesen, hiszen már nem lesz olyan semmi, mint amilyen volt 2020 márciusa előtt, de a mindennapjaink sokkal élhetőbbek lesznek, mint az elmúlt két hónapban voltak.
Volt írás a válsághelyzetben alkalmazható takarékos, okos konyháról, most következzen ennek szöges ellentéte! Erre a hónapra tartalmas, nem túl könnyed fogásokkal, különleges desszertekkel készültem. A történet, a bevezető sztori helyett ebben a számban meséljenek helyettem tehát a receptek! Ezeket akár két-három hétre is be lehet osztani, nem feltétlenül szükséges két nap alatt elkészíteni. Kezdjünk is neki, először jöjjön tehát amolyan bevezető, bemelegítő gyanánt egy könnyedebb fogás…
Cukorborsó-főzelék marhahúsból készült fasírttal
2 fő részére vegyünk 50-60 dkg cukorborsót a zöldségesnél, és fejtsük ki. Alternatív, egész évben alkalmazható módszerként használjunk 25-30 dkg fagyasztott, jó minőségű zöldséget. Alig 0,5 dl vízben, fedő alatt, kis sóval együtt pároljuk puhára. Vegyük ki a felét, még forrón turmixoljuk össze, öntsük vissza az edénybe. Vágjunk apróra 3-4 szál mentáról leszedett levelet, keverjük a főzelékbe, löttyintsünk hozzá egy gondolatnyi zsíros tejszínt. Állítsuk be a sűrűségét kevés vízzel, kóstoljuk meg, sózzunk rajta, ha szükséges, tekerjünk rá kevés borsot.
25-30 dkg darált marhahúshoz tegyünk 1 nyers tojást, egy szelet tejben áztatott, majd alaposan kinyomkodott kenyeret, sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg őrölt pirospaprikával. Tegyünk bele még egy apróra vágott fokhagymagerezdet, 0,5 db apróra vágott vöröshagymát és 0,5 csokor petrezselymet, szintén aprítva. Alaposan gyúrjuk össze, formáljunk belőle gombócokat, majd lapítsuk le kissé két kezünk között. Süssük ki olajban, vagy tegyük egy kiolajozott tepsire, spricceljük meg a tetejét olajjal. Süssük alufóliával letakarva 20 percet 180 ºC-on, majd újabb 20 percet alufólia nélkül. Tálaljuk a borsófőzelékkel és egy pohár friss, tavaszi, könnyed fehérborral.
Kakaspörkölt túrós csuszán
Ez az étel két igen tartalmas fogás „házasítása”. Bármelyik megállja önmagában is a helyét, különösen a túrós csusza, hiszen a pörkölthöz, ha nem is tésztát, de valamilyen köretet mindenképpen szoktunk fogyasztani.
A kakaspörkölthöz válasszunk ki egy 3,5-4 kg súlyú kakast. Ha sikerül, akkor legyen 2 éves. A fiatalabb példányok húsa még nem elég érett, az idősebbeké pedig hosszú főzési időt igényel. Az egész kakast vágjuk darabokra: comb, szárny, hát mell. A vastagabb, nagyobb húsdarabokat érdemes még két részre elvágni. A belsőségekkel együtt mossuk alaposan át. Kevés zsíron pirítsunk le 2 nagy darab vöröshagymát, adjunk hozzá 2 darab felvágott, érett paradicsomot, 3-4 darab TV-paprikát és 1-2 darab csípős zöldpaprikát, melynek az ereit vágjuk ki, legalábbis ha nem szeretnénk végeredményként túl csípős pörköltet kapni. Vágjunk apróra 6-8 gerezd fokhagymát is, keverjük a zöldséges alapba. Ha már kellően összeestek a zöldségek, és kevés víz van rajtuk, szórjuk meg bőségesen csemege őrölt pirospaprikával. Tegyük az alapra a hús darabjait a belsőségek kivételével. Keverjük össze alaposan, hogy a húsdarabokat mindenhol befedje a zöldséges szaft. Öntsünk alá 0,5-1 liter vizet, esetleg 1 dl vörösbort, fedjük le, és a kakas korától függően főzzük 3-6 órát. Egy kétéves kakas kb. 3-3,5 óra alatt elkészül. A főzési idő utolsó egy órájában tegyük a belsőségeket is a kakashoz, ízesítsük sóval. Ha a hús puha, akkor vegyük le a fedőt, és a kívánt sűrűségűre forraljuk be nagy tűzön a pörköltet.
A túrós csuszához vásároljunk vagy készítsünk házilag csuszatésztát. 20 dkg mennyiségre lesz szükségünk 2-3 fő részére. Ne spagettit, szarvacskát és egyéb hasonló dolgokat szerezzünk be! Ezekből ugyanis nagyon finom túrós tészta lesz, de csusza sosem. (Ugye a kedves Olvasó se tálal bajai halászlét orsótésztával?)
100 g kolozsvári szalonnát vágjunk nem túl apró darabokra, kevés olajon vagy zsíron, lassú tűzön olvasszuk ki. A sült szalonnadarabokat vegyük ki a serpenyőből, a visszamaradt olajon néhány perc alatt forgassuk át a kifőtt csuszatésztát. Dobjunk rá egy gerezd szeletelt fokhagymát. Mehet bele a 25 dkg rögös túró, 25 dkg tejföl. Keverjük össze alaposan és készen is vagyunk. Tálaljuk nagyméretű lapostányéron, tegyünk a tetejére még kevés túrót, tejfölt igény szerint. Szórjuk a tetejére a kisült szalonna darabjait, hintsük meg kevés pirospaprikával. Halmozzuk a tetejére a kakaspörköltet. Nagy testű, villányi vörösbor kíséretében fogyasszuk.
Ha pedig már elég volt a sósból, a főételből, akkor jöjjenek a desszertek! Elsőként egy könnyedebb, légiesebb.
Mille crèpe (a palacsinta és a francia klasszikus mille feuille – ezerleveles – desszert ötvözete)
100 g lisztből, 2 nagy tojásból, 1 evőkanál vajból és 3 dl tejből készítsünk palacsintatésztát. Hagyjuk állni 30 percig, majd vajazott serpenyőben süssünk belőle 10-12 db, 22-24 cm átmérőjű, vékony palacsintákat. Tartsuk melegen, amíg a krém elkészül. 250 g mascarponéból, 250 ml jéghideg, sűrű, zsíros tejszínből, 50 g cukorból és egy citrom héjából készítsünk robotgép segítségével krémet. Ha túl sokáig verjük a masszát, akkor nagyon kemény lesz, nem fogjuk tudni rákenni a palacsintákra. Ebben az esetben kevés tejszínnel lazíthatunk az állagán, de ekkor már csak fakanállal keverjük bele óvatosan a folyékony tejszínt. Egy magas falú, 22-24 cm átmérőjű edény aljára terítsük le az első palacsintát, kenjük meg a krémmel, fedjük be a következő palacsintával. Addig ismételjük, míg a krém és a palacsinta el nem fogy, a tetejére krém kerüljön. Tegyük a hűtőbe legalább két órára vagy egy egész éjszakára. 115 g cukorból, 2 citrom levéből és 1 dl vízből főzzünk szirupot, tálaláskor ezzel locsoljuk meg a süteményünket. A palacsinták rétegezésekor bátran használjuk a fantáziánk: a krém önmagában is megállja a helyét, ám nagyon feldobhatjuk, ha szeletelt, friss gyümölcsökkel díszítjük, gazdagítjuk.
A végére pedig a csokik szerelmeseinek kedvezek kicsit. Ez a desszert fogyasztható pohárkrémként, vagy egy éjszakán át tartó hűtés után csokoládéból készült golyók készíthetők belőle.
Melegítsünk forróra 150 ml tejszínt, de ne forraljuk. Húzzuk le a tűzről, keverjünk bele 100-100 g tej-, illetve étcsokoládét. Adjunk hozzá még 2 evőkanál vajat, 3 evőkanál juharszirupot, 2 szál mentaleveleit apróra vágva és 2 késhegynyi chilit. Alaposan keverjük össze, míg a csokoládék el nem olvadnak. Pirítsunk meg, és vágjunk apróra 50 g mandulát.
Pohárkrém: a csokis keveréket tegyük 2 órára a hűtőbe. Rétegezzük a krémet a mandulával 3-4 db magas falú üvegpohárba, a tetejére mandula kerüljön.
Csokigolyó: tegyük a csokis keveréket egy éjszakára hűtőbe. Másnap egy karalábévájó segítségével formázzunk golyókat a masszából, majd forgassuk meg a mandulában.
Jó étvágyat kívánok!
Megkésett főhajtás egy kiváló filmrendező előtt
Hamar Péter
Ahogy annyi más honfitársam és annyi más ember a világ minden táján, én is kétségbeesetten zongorázom a televízió irányító gombjain, hátha sikerül jó hírekre is rábukkannom valamelyik csatornán, a koronavírus járvány ijesztő körülményei között. Jó hír egyelőre sehol, csak a baljós esélylatolgatás, a rideg számok mellbe verő prognózisa, a kiszolgáltatottság vészes árnya a lelkeken.
Aztán egy tétova kattintás nyomában megelevenedik ifjúságom jól ismert színtere, a bajai főtér. A képernyőn három ismert színész, Gózon Gyula, Latinovits Zoltán és Mensáros László sétál a Szentháromság szobor előtt, múlt század eleji viseletben, és egy pillanat alatt átlényegülök ebbe a hajdanvolt világba. Felismerem: ez Ranódy LászlóAranysárkánya. Most újra lebilincsel, mint hajdan, amikor a kezdő tanár tapasztalatlanságával szemlélhettem Novák Antal tanár úr tragédiába forduló sorsát, okulásul a jövőre nézve.
Mikor is volt az a „hajdan”? A VÉGE főcím után leemelem a polcról a Filmlexikont. 1966-ban! Majd, szinte véletlenül, a pillantásom a rendező születési évszámára esik. 1919. szeptember 14. Te jóságos Ég! Néhány hónappal ezelőtt kellett volna megemlékeznünk Ranódy László 100. születésnapjáról! Föllapozom a Filmvilág szeptemberi számát, de ott nem esik egyetlen szó sem róla. Mivel másutt sem találom a megemlékezés nyomát, elszégyellem magam mindenki helyett, akiket illet, hiszen nem akárkiről van szó. Az elfeledett művész ugyanaz a klasszis, mint Jancsó, Fábri, Makk vagy Szabó. Talán még nem késő fejet hajtanunk előtte! S e tisztelgésre nekünk, bajaiaknak, több okunk van, mint bárkinek ebben a csorba hazában.
Majdnem a szomszédban született, Zomborban, amely már akkor csak félig-meddig volt Magyarország, s aztán Baja hosszú itt-tartózkodások színtereként játszott szerepet az életében, lévén, hogy itt éltek a nagyszülei. Jól ismerte a várost, és amikor ezt választotta a Pacsirta és az Aranysárkány forgatásának színteréül, nagyon tudatosan tette. A két Kosztolányi-regény Sárszegen játszódik, de jól tudjuk, hogy a költött név Szabadkát, a történelmi Magyarország harmadik legnagyobb lélekszámú városát takarja, ahol az író született, és ahonnan az élményeit hozta.
„Az én filmjeim Sárszege azonban nem csupán kényszerű magalkuvásból Baja; e városhoz fűződnek legfontosabb gyermekkori emlékeim” – vallja a rendező egy interjúban. Hol is találhatta volna meg másutt azt a bácskai világot városépítészeti miliőben, hangulatban, néprajzi sokszínűségben, mint itt, ahol minden utcafordulót ismert, s az itt élő emberek gesztusai sem voltak idegenek számára.
Életre szóló élményem, ahogy 1963 egy augusztusi féléjszakáján keresztül figyelhettem, hogyan dolgozik. Ott ácsorogtam sokadmagammal a kordon mögött, a városháza sarkán, amikor a Pacsirtából azt a jelenetet forgatta, amelyben Vajkay tanácsos (Páger Antal játszotta a szerepet) a nagy kártyacsatát követően végigfut a főutcán, azaz a mai Eötvös utcán, s mulatótársai (Darvas Iván mint Füzesi Feri, Bessenyei Ferenc mint részeges latintanár, Szendrő József az orvos megszemélyesítőjeként, és mások) szaladnak utána. A kompánia azon a sarkon áll meg, ahol ma a CBA-üzlet található. „Fekete Géza Orvosi Műszerkereskedése”, hirdette a tábla a kirakat fölött, s az üveg mögött a „bábu”, amelynek szívébe kell Füzesi Ferinek lőnie Vajkay kívánsága szerint. A délelőtti bámészkodás során már láttuk, hogy a díszletezők és a berendezők miként varázsolják át a városközpontot feliratokkal, takarásokkal 20. század eleji formára. Többszörös metamorfózis révén így lett Szabadkából Sárszeg, Sárszegből Baja, majd a 60-as évek Sugovica-parti világából a századelő divatjára átsminkelt bácskai város, hogy a teremtő művészet számára megfelelő hátteret adjon.
Nem hallottuk, bezsúfolódván a városházi közbe, hogy mi nem tetszett Ranódynak a fentebb említett éjszakai futás jelenetében, csak azt láttuk, hogy az ötödször megismételt felvétel után Szendrő József − kövér ember lévén− élénken tiltakozik az újabb ismétlés ellen. De hát ilyen a rendezői perfekcionizmus. Ha valami nem klappol, ismételni kell.
Pedig Ranódy igazán nem volt rendező-diktátor. Értett a színészek nyelvén. Gyerekszereplőt vezetni senki nem tudott úgy, mint ő. Tóth Laci Nyilas Misiként San Franciscóban, Czinkóczi Zsuzsi Árvácskaként Karlovy Varyban kapott színészi díjat. S ne hallgassuk el: Páger Antal a legjobb színészi alakításért kapott Cannes-ban Arany Pálmát.
Ranódy Baja iránti szeretete nem csak ebben a két Kosztolányi-adaptációban fejeződött ki. 1968-ban visszatért a városba a legzseniálisabb magyar operatőr, Tóth János társaságában, és elkészítették Bajai mozaik című, 13 perces rövidfilmjüket. (Megnézhető az interneten, sajnos nem egész 10 percre csonkított változatban.) Ez volt egyébként a rendező egyetlen kisfilmje. Jelentőségét mutatja, hogy a szöveg nélküli alkotáshoz a zenét Durkó Zsolt komponálta. A főcím alatt inzerten, a rendező kézírásával, mintha szerelmi vallomás lenne, ez áll: „gyermekkorom varázslatos városának”.
Nem afféle idegenforgalmi promófilm ez, és nem is Borbás Marcsi-féle negéd! (Isten őrizz, hogy bántani akarjam a kitűnő riportert, aki hozzám hasonlóan − hadd lopjam el Fejes Endre jelzőjét− az ezerszer áldott III. Béla Gimnáziumban maturált!) Ez valami más! Olyan, amilyenre a mozgókép csak kivételes esetben képes: megmutatja a város lelkét.
A Bajai mozaik különös klipkavalkád. Múlt és jelen bonyolult, de jól áttekinthető egymásba játszatásában tárul fel benne a város és lakói szimbiózisa, réginek és újnak szükségszerű egymásra utaltsága, a hangulatok és érzelmek ezerszínű játéka. Nem tudom máshogy szavakba foglalni: az a bácskai szellem van jelen benne, amelyet én is elmúlhatatlan ajándékként hordozok azóta is, hogy elkerültem a városból.
S aztán az utolsó, a városnak tett gesztus: a Babits-kisregényből forgatott Hatholdas rózsakert című tévéfilm, amelyről tudjuk, hogy bajai élmények alapján született. A költő 1905 szeptemberétől a ciszterek gimnáziumában tanított, a Petőfi utca 56-ban lakott albérletben, de az új tanévet már Szegeden kezdte. A kisregény főhősének, Gruber Francinak a modellje ő maga volt, aki majdnem alámerült egy kilátástalan házasság örvényébe.
Amennyire tudom, 2007. június 6-án tisztelgett utoljára a város rangos rendezvényen Ranódy László emléke előtt. E napon a Duna Szálló konferenciatermében levetítették a Pacsirtát. Az alkalom azért volt különleges, mert Schmidt Toncsi (az ő neve így él a város emlékezetében) közbenjárására (ahogy az a Hírtér egykori számában olvasható) jelen volt a rendezvényen Nagy Anna és Törőcsik Mari, a film két szereplője.
Most, megkésve bár, de még elég közel a rendező 100. születésnapjához, emlékezzünk rá e tisztelgő írással! Büszkén vallhatjuk, hogy Ranódy László Baja város kulturális örökségének elidegeníthetetlen, értékes része.
Járványok és pusztulások az európai történelemben 3.
3. rész: Az alattomos sorvasztó, a tuberkulózis
Edvard Munch: A beteg gyermek A festő édesanyja és testvére is a tüdőbaj áldozatai lettek
„A betegség az élet feslett formája.” (Thomas Mann: Varázshegy)
Masa György
Megtiszteltetéssel és örömmel folytatom dr. Mayer János által megkezdett sorozatot az emberiség történetét befolyásoló járványos betegségekről. Biológiatanárként vesszőparipám a természet hatásának bemutatása társadalmunk alakulására, és – bár a mikroorganizmusoknak mérhetetlen haszna is mutatkozik – a járványok a leglátványosabb példái ennek. Hasonló érdeklődésű Bajai Honpolgár-olvasók számára ajánlom Jared Diamond Fegyverek, járványok, technikák c. könyvét, melyben a szerző természettudományos oldalról közelít a történelemhez, mindenki számára érthető, olvasmányos formában.
1. A sorvasztó
Az előző részekben főszerkesztőnk a pestis és a kolera járványok hatását elemezte. Ezek a betegségek gyors lefolyásúak, és rövid idő alatt nagy tömegek fertőződhetnek és halhatnak meg bennük. Nem véletlen, hogy az emberi kultúrában hatalmas, apokaliptikus képek maradtak meg róluk. A pestis nevének hallatán ereinkben megfagy a vér, és lelki szemeink előtt megjelenik a fekete alak, kaszájával suhint egyet, és a nép válogatás nélkül hullik. A tuberkulózis nem ilyen. A megszemélyesítést messziről kerülő orvosi könyvek is az „alattomos” jelzővel illetik. Legjobban Petőfi sorai illenek rá: „lassan hervadni el, mint a virág, melyet titkos féreg foga rág”. Hippokratészphthysis-nek, azaz sorvasztónak hívja. Kiterjedt járványokat csak az utóbbi századokban okozott, de alattomosságát bizonyítja, hogy a történelem során a legtöbb halálesetet okozó fertőző betegségnek tartják. 2018-ban a WHO adatai alapján 10 millió embert diagnosztizáltak új tébécés betegként a világban, és mivel a fertőzőtek 90%-a tünetmentes, így az új fertőzöttek száma 100 milliós tömegre tehető. Ebben az egyetlen évben 1,5 millió ember halt meg a betegség következményeként, közöttük 23 000 gyermek. Pillanatnyilag 2 milliárdan hordozzák a kórokozót.
A tuberkolózist a Mycobacterium tuberculosis baktérium és kisebb részben rokonai (M. bovis, M. africanus stb.) okozzák. A baktérium a betegségek többségében a tüdőt támadja, de károsíthatja a mellhártyát, a bélrendszert, a veséket, a csontokat, az ízületeket, az agyhártyát. A szervezetbe jutva az immunrendszer gyorsan támadást intéz ellene, és apró gyulladási gócok keletkeznek a tüdőben. Ebben az elsődleges szakaszban a beteg sokszor tünetmentes, de jelentkezhet fáradékonyság, étvágytalanság, köhögés, délutáni hőemelkedés. Az elsődleges fertőzés magától gyógyul, a szervezet a bacilussal telt gócokat meszes tokkal veszi körül. Ezeknek a gümőknek a belsejében élő kórokozók maradnak. Ha a szervezet kedvezőtlen körülmények közé kerül, feloldódhatnak, és a bacilus szétszóródik a testben, így kialakul a sokszor halálos kimenetelű másodlagos fertőzés. Ez hosszú lefolyású, több évig is elhúzódhat, így a társadalomnak és a munkaképtelenné váló beteg családjának is komoly terhet jelent. Az általános legyengülés mellett tartós köhögés, sápadtság, mellkasi fájdalmak és végül vér felköhögése tartoznak a jellemző tünetek közé.
A fertőzés forrása a beteg személy, a tünetmentes hordozók nem terjesztik a betegséget. A kórokozó mikrocseppekkel terjed, nyállal együtt szabadul ki a testből a koronavírusnál megismert módokon, de fertőzhet szennyezett élelmiszerekkel és anyatejjel is. A bacilus nagyon ellenálló, beszáradt köpetben hónapokig fertőzőképes. A betegség háziállatokat (leginkább szarvasmarha, disznó) is támad, így ezek is terjesztőivé válhatnak.
A baktérium eredetének kérdésében bizonytalanok a tudósok. A betegség nyomot hagyhat a csontvázon, így lehetőség van régészeti leletek vizsgálatára (paleopatológia). Újabban már fél millió éves Homo erectus-csontokon is felfedezni véltek tuberkulózis fertőzésre utaló jeleket, de elterjedtebb nézet, hogy a baktérium a kérődzők háziasítása révén került az emberre 10 000 évvel ezelőtt. Mezopotámiai iratokban szerepel utalás jellegzetes tüneteire, és a Bibliában is felismerni vélik említését. 5000 éves egyiptomi múmiákban már kimutatható, ami perdöntő bizonyítéka annak, hogy a tbc az emberi civilizációval egyidős, és az emberiség egyik első fertőző betegsége.
2. Morbus hungaricus?
A betegségnek számos névváltozata ismert. A görög gyökerű ftízis ritkán használatos. Angol nyelvterületen a latin eredetű, sorvadás értelmű consumption nevet viselte, de az angol mondja a kifejező white plague (fehér pestis) nevet is. Magyarul hétköznapi nyelvben tüdőbajnak, tüdővésznek hívják. A tuberkulózis (am. gümőkór) pontosabb elnevezés, ennek rövidítése a gyakran használt tbc. A modern nemzetközi szakirodalomban TB-ként hivatkoznak rá.
Gyakran hallani, hogy a tébécét morbus hungaricusnak, vagyis magyar betegségnek hívták. Valóban régi szokás, hogy a járványos betegségeket arról a népről vagy régióról nevezzék el, ahol először ütötték fel a fejüket. Így születtek meg a spanyolnátha, angolkór vagy a franc kifejezések. A tbc azonban nem Magyarországon lángolt fel először, és rögtönzött internetes kutatásom során nem találtam nyomát, hogy idegen nyelvterületen így neveznék. Nem életszerű, hogy a nemzetközi orvosi gyakorlatban megváltoztassák egy jól ismert betegség bejáratott nevét, főleg egy bonyolultabb kifejezésre. Elképzelhető, hogy a XX. század első felében Magyarországon néhányan valóban írtak így róla, de ez inkább csak publicisztikai fordulat lehetett. A külföldi és magyar orvosi nyelv azért sem választhatta ezt a formát, mert már létezett egy betegség, amelyre alkalmazták. Történt, hogy 1556-ban hazánk területén harcoló császári hadseregben egy addig a környéken nem ismert fertőzés ütötte fel a fejét, melyben több ezer katona vesztette életét. A tábor orvosa Johannes Eichmann írta le a betegséget, és nevezte el morbus hungaricusnak, melyet ma a ruhatetű által terjesztett kiütéses tífusznak (flekktifusz) gondolunk.
A köztudatba a szocializmus évei alatt került be a téves elnevezés, amikor a tbc legyőzésére büszke hatalom a tankönyvekben így oktatta az ifjúságot: „…a népnyúzó Horthy-korszakban Magyarországon oly magas volt a tüdőbetegek száma, hogy a tuberkulózist szerte a világban »Morbus Hungaricus«-nak hívták”.
3. Romantika és realizmus
A tébécé az őskor óta jelen van, de tömeges megbetegedéseket csak a XIX. századtól mutat. Ennek okai között biztosan szerepel, hogy a régebbi korokban a nehéz életkörülmények és a gyakori egyéb fertőzések gyorsan elvitték a legyengülő tuberkulózisos beteget, az alattomos kór megbújt a többi mögött. Az első ipari forradalom hatására létrejövő füstös nagyvárosok és a korai kapitalizmusra jellemző nyomorúságos életkörülmények (rossz minőségű élelem, zsúfoltság, elégtelen higiénia) kedveztek a betegség terjedésének, mert legyengítették az emberek immunrendszerét, és a bennük szunnyadó bacilusok elő tudtak törni. Nem utolsósorban a nyomorral együtt járó alkoholizmus és a dohányzás elterjedése említhető meg a betegek megszaporodásának okaként.
A tébécé első sorban a nyomor betegsége, de ebben az időben nem kímélte a jobb anyagi körülmények között élőket sem, hiszen a betegség terjedésével a fertőződés esélye mindenki számára megnövekedett. Királyok, művészek, hírességek kapták el a kórt, és vitték be a köztudatba a tüdőbaj hírét. Mindez egybeesett a XIX. század elején korstílusnak számító romantika kibontakozásával. Az irányzat meghatározó művészei közül sokan küzdöttek tuberkulózissal: Keats, Delacroix, Chopin, Edgar Allan Poe csak a legismertebbek a hosszú listáról. Ennek hatására a tüdőbaj „divatba jött”. Művészi érzékenységet társítottak hozzá, a biztos halál közelségének tragikuma és a sápadt, gyenge, lázban égő test képe megmozgatta a romantikus fantáziát. Népszerű alkotásokban jelent meg, például ifjabb Alexandre Dumas Kaméliás hölgyében, ahol a tragikus sorsú főhősnővel a tüdőbaj végez. A mű, amely az írónak Marie Duplessisszel, a szép kurtizánnal folytatott szerelmi kalandjából táplálkozik, először regény formában, majd színdarabként jelent meg. Ez utóbbi szolgáltatta az alaptörténetet Verdi Traviata című operájának. Ugyancsak ebben az időben született Henri Murger Bohémvilág című regénye, amely Puccini operájának szövegkönyvét ihlette, benne a tébécés Mimivel.
A romantika korszakának lezárulásával ez a bizarr hozzáállás átalakult. Az irodalmi realizmus alkotói már annak látták a tuberkulózist, ami valójában volt: nyomorgó embereket sújtó kegyetlen csapásnak. Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésében a tüdőbajos Jekatyerina Ivanovna egy lecsúszott kishivatalnok özvegye, aki mostohalánya kiárusításából él, halála előtt eszét veszítve koldul gyermekeivel Pétervár utcáin. Dosztojevszkij és honfitársa, Csehov is a tébécé áldozatai lettek. A kulturális kitekintésből nem lehet kifelejteni Thomas Mann: Varázshegy című regényét, amelynek minden szereplője tuberkulózisos.
4. Csatát nyerünk
A betegség elleni küzdelem első állomása a tünetek pontos felismerése. Legkorábbi ránk maradt orvosi megközelítésű leírása Hippokratész munkáiban található. Az ókori gyógyítók még nem ismerték fel a betegség fertőző jellegét. A felfedezés a kiváló perzsa orvosnak és polihisztornak, az első ezredforduló táján élt Ibn Szinának (Avicenna) az érdeme, aki a betegek elkülönítését is tanácsolta. A XVII. század legvégén állapította meg Richard Morton, hogy a pulmonáris tbc gümőket képez a tüdőben.
A gyógykezelésre az általános támogató ápoláson, fájdalomcsillapításon és különféle diétákon kívül sokáig nem mutatkozott lehetőség. A XIX. században a tbc rohamos terjedésével együtt megszületett a szanatóriumi kezelés ötlete. A tüdőszanatóriumokat különösen tiszta levegőjű helyeken (barlangok, magas hegyek) hozták létre, ahol a gyógyítás alapját a pihenés képezte. Nagy áttörést ért el Robert Koch, aki 1882-ben mikroszkópjával megfigyelte a kórokozó baktériumot, melyet tiszteletére Koch-bacilusnak is neveznek. Felfedezését Nobel-díjjal ismerték el, de Koch pályafutására árnyékot vetett, amikor elhamarkodottan állította, hogy megtalálta a gyógymódot a tüdőbajra. A fertőzés tehéntejjel való terjedését is csak később ismerték fel, ekkor Louis Pasteur javaslatára hirtelen magas hőfokra hevítették a nyers tejet, és ezzel elpusztították a benne lévő baktériumokat (pasztörizálás). Innovatív lépés volt, amikor az American Lung Association nevű társaság tudatos felvilágosító kampányokkal lépett fel az újságokban, plakátokon a betegség megfékezésére. Az erőfeszítések hatására sikerült leszoktatni a nyugati civilizációt az addig széles körben elterjedt nyilvános köpködésről. Ezeknek az egyszerű intézkedéseknek a hatására a XX. század közepére a járvány nyugaton mérséklődött. Az 1920-as évek elejére elkészült a BCG (Bacille Calmette-Guérin, felfedezői nevét viseli) védőoltás, amely azonban csak a II. világháború után vált széles körben alkalmazottá. Az igazi megoldást a sztreptomicin nevű antibiotikum felfedezése hozta el (Selman Abraham Waksman, 1944) melyet még több, hatásos tuberkulózis elleni gyógyszer kifejlesztése követet (rifampin, izoniazid).
Hazánkban a megkésett iparosodás következtében a XX. század elejére ért csúcsra a járvány, és ekkor valóban a legfertőzöttebb országok közé tartoztunk. A XX. század első évtizedében minden negyedik haláleset köthető volt a fertőzéshez. Ebben az időszakban is tettek lépéseket a betegség megfékezésére, elindult a tüdőgondozó-hálózat kiépítése, de áttörő eredményt nem tudtak elérni, és a fertőzöttek száma még sokáig magas maradt. A tuberkulózis megfékezése a kommunizmus időszakához köthető. Kötelezték a lakosságot a tüdőszűrésen való részvételre, és a diktatórikus rendszerekre jellemző szigorúsággal ennek érvényt is tudtak szerezni. A felfedezett betegeket szanatóriumokban különítették el, ahol megfelelő ellátásban, gyógyszerezésben részesülhettek. Hazánkban 1953-ban vezették be a csecsemők számára kötelezően beadott BCG-oltást, és a jól szervezett csecsemőgondozásnak köszönhetően ezt mindenki meg is kapta. Elterjedt a pasztörizálás, és fokozták az állategészségügyi ellenőrzéseket, így a háziállatok felől megszűnt a fertőződés veszélye.
Az átfogó intézkedéseknek következtében a hetvenes évek közepére a betegséget szinte teljesen sikerült visszaszorítani. Az elért eredmények mögött nem csak az állami akarat állt, hanem számtalan elkötelezett orvos, ápoló és egészségügyi dolgozó munkája is. A szocialista rendszer fegyelme biztosan segítette a győzelmet, de nem annak volt egyenes következménye, hiszen ez Nyugat-Európában, más berendezkedés mellett is sikerült.
5. Baljós árnyak
A tébécé a fejlett országokból szinte teljesen eltűnt, veszélyeztetettnek ma az egészségügyi dolgozók, hajléktalanok, alkoholisták, bevándorlók és a HIV-fertőzöttek számítanak. Az évi 10 millió új regisztrált fertőzött a világ szegény, rossz egészségügyi ellátással rendelkező régióiból (India, Pakisztán, Banglades, Indonézia, Nigéria, Dél-Afrika stb.) származik A megbetegedések nagy száma és a nem megfelelő orvosi ellátás felgyorsította az új, veszélyes Mycobacterium-törzsek megjelenését (MDR-TB: multi-drug resistant TB, több gyógyszernek ellenálló tbc baktérium). A rezisztens baktériumok kialakulásának folyamata azon alapul, hogy a baktériumtörzsek között természetes genetikai változások (mutációk) miatt eltérő a gyógyszerekkel szembeni ellenálló képesség. Ha a tébécére általánosan alkalmazott antibiotikumokat nem megfelelően adagolják, vagy nem elég ideig és nem kellő mennyiségben szedik azokat, akkor az érzékenyebb bacilusok elpusztulnak, viszont az ellenállók fennmaradnak és szaporodni kezdenek a betegben, aki továbbadhatja őket. Egész egyszerűen a szakszerűtlen vagy hanyag gyógyszerhasználat kitenyészti a természetes kiválasztódás darwini elvének megfelelően a rezisztens kórokozókat. Az így kialakult MDR-TB törzsek nem reagálnak a hagyományos kezelési módokra. Elpusztításuk új fejlesztésű, második generációs antibiotikumokkal megkísérelhető, de akár több évig is tarthat a kúra, és a gyógykezelés költsége a szokásosnál nagyságrendekkel nagyobb. Az új típusú törzsek mindenütt megjelenhetnek, ahol magas a fertőzöttek aránya. Sajnos az utóbbi évtizedben már olyan baktériumok is kialakultak, melyek a legtöbb második generációs gyógyszerre is rezisztensek (XDR-TB, széles körű ellenálló TB).
Az ENSZ és a WHO kidolgozott stratégiával rendelkezik a betegség visszaszorítására. A célra fordított pénzek részben orvosi kutatásra, részben pedig a lakosság tájékoztatására és a betegek szűrésére, gyógykezelésére fordítódnak. Végső megoldás azonban csak akkor várható, ha a tuberkulózist szülő nyomort sikerül mérsékelni.
In memoriam dr. Ádám Antal (1930-2020)
Életének 91. évében, hosszan tartó betegség után május 7-én elhunyt ÁDÁM ANTAL, jogászprofesszor a Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karának oktatója, az egyetem díszdoktora. Az 1990 és 1998 között alkotmánybíróként is tevékenykedő jogtudós középiskolai tanulmányainak nagy részét a bajai III. Béla Gimnáziumban végezte, egykori iskolájához később is szoros kapcsolat fűzte, 2007-ben részt vett az intézmény fennállásának 250. évfordulójára szervezett ünnepségeken is. Az alábbiakban felidézzük az elhunyt professzor életének főbb állomásait, majd kollégái személyes visszaemlékezéseiből idézünk. Írásunkhoz a szerkesztőség és az összeállítást jegyző FERENCZI FANNI engedélyével felhasználtuk a pécsi jogtudományi kar hallgatói oldalán (https://mediaiurispecs.hu) megjelent anyagot.
Ádám Antal 1930. február 14-én született Jánoshalmán. Középiskolai tanulmányait egy nyíregyházi kitérő után 1945-től Baján, a Ciszterci Rend III. Béla Gimnáziumában végezte, ahol sikeresen érettségizett. Egyetemi tanulmányait 1949-1953 között a pécsi Jogi Karon folytatta, ahol kitüntetéssel végzett. Végzését követően 1953-ban tanársegéd lett egyetemén, ahol végigjárva a ranglétra különböző fokozatait 1967-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. (Egy négyéves kitérőt leszámítva – amikor 1954-58 között aspiránsképzésen vett részt Budapesten – mindvégig a pécsi egyetem alkalmazottja volt.) 2000-től professor emeritus volt. 1974-75 között a kar dékánhelyettese, 1975-1978 között dékánja volt. 2000-2004 között a jogi kar hallgatói három alkalommal választották az intézmény legnépszerűbb oktatójává. 2000-től a Jura c. folyóirat főszerkesztőjeként és a PhD Tanulmányok c. kiadványsorozat szerkesztőjeként is dolgozott.
Alkotmányi értékek és alkotmánybíráskodás c. akadémiai doktori értekezését 1999 áprilisában védte meg. 1990-1998-ig – a magyar jogrendszer átalakulásának egy rendkívül fontos időszakában – tagja volt az Alkotmánybíróságnak. Tagja volt számos szakmai testületnek. Több mint száz alkalommal tartott külföldön szakmai előadást, és 35-ször terjesztett nemzeti referátumot nemzetközi tudományos kongresszusok és konferenciák elé.
Számos állami kitüntetésben részesült; egyebek az emberi jogok védelme területén kifejtett magas szintű tudományos tevékenységéért az Országos Igazságszolgáltatási Tanács és az Igazságügyi Minisztérium kitüntetésében részesült (2005), 2009-ben Szent-Györgyi Albert-díjat, 2010-ben Deák Ferenc-díjat kapott. Pécs és Jánoshalma is a város díszpolgárává választotta.
Oktatótársai (köztük egykori tanítványai) így emlékeznek rá:
Dr. Fábián Adrián, a PTE ÁJK dékánja, Közigazgatási Jogi Tanszék docens:e „Ádám Antal könnyed stílusú, magával ragadó előadó volt, de játékossága sem leplezte hihetetlen felkészültségét, óriási tudását. Empatikus volt, valódi humanista, nagy hatású szakíró, és szigorú szerkesztő-lektor. Igazi tudós embert ismertem meg személyében, aki egész életében az alkotmányosság szószólója volt. Halálával nemcsak a legendás pécsi közjogi iskola utolsó tagja távozott közösségünkből, hanem egy korszak is lezárult a jogi karon.”
Dr. Petrétei József, a PTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszékének egyetemi tanára, korábbi igazságügyi miniszter: „Mély szomorúsággal vettem tudomásul, hogy kedves professzorom, Ádám Antal tanár úr, volt alkotmánybíró, aki oktatóm, mesterem és atyai jóbarátom volt, végleg eltávozott közülünk. Derűs életszemlélete, hatalmas tapasztalaton nyugvó bölcsessége, olthatatlan tudományos érdeklődése, kollegiális segítőkészsége örök példa számomra. Hosszú egyetemi pályafutása során – aminek nagy része egybeesett a pécsi jogi kar közel százéves fennállásának majdnem hetven évével – joghallgatók ezreit tanította a jogtudomány és a jogászi hivatás tiszteletére, emberségre és elhivatottságra. Jóval több, mint félezer tudományos közleménye, több száz alkotmánybírósági határozat meghozatalában való érdemi és irányadó közreműködése a korszakos tudós eredményének kiemelkedő lenyomata. Bár személyisége pótolhatatlan, munkássága a jogtudomány részeként – amíg e tudomány létezik – fennmarad. Szeretettel óvó tanácsai, példamutató egyénisége bennünk, tanítványaiban él tovább.“
Dr. Nochta Tibor, a PTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének egyetemi tanára: „(…) Professzor úrtól elsőéves joghallgatóként tanulhattam meg az alkotmányos értékek fontosságát, az állam és a társadalmi szervek működését, a vallások jelentőségét. Elragadott az a tanári szenvedély, felkészültség, fantasztikus memória, a csillogó szempár, amely jellemezte Ádám professzor urat. Ezek az erényei életkora előrehaladtával sem koptak meg. Élmény volt vele minden találkozás, beszélgetés. Tanácsai, gondolatai, sajátos meglátásai építették a lelkemet, tudatomat. Szigorú volt hozzám, amiért köszönettel tartozom. Ha találkoztunk, mindig rákérdezett, hogy hogy állok kutatásaimmal, mivel foglalkozom éppen. (…) Minden kutatómunkámra vonatkozó válaszomra csak annyit mondott, hogy »csodálatos«. Ennél fontosabb és szebb biztatást senkitől sem kaptam tudományos pályám során. Gondterheltnek – és talán szomorúnak is – csak egyszer láttam őt. Amikor Lábady Tamás temetésére tartottunk. Végig az úton arról beszélt, hogy egyetlen igaz törvényre lelt a vallástörténeti, valláselméleti kutatásai során: az »állandó változás törvényére«. Őrzöm ezt a mondatát és átadom további életemben, hogy méltó lehessek emlékéhez.”
Dr. Bércesi Zoltán, a PTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének címzetes egyetemi docense: „Ádám professzor úrról – családi ismeretség okán is – gyerekkorom óta sok emlékem van. Ha az emlékeket jellemző kifejezésekre kéne váltani, nehezen tudnék választani, melyik a fontosabb: a közvetlen, a humánus, a bölcs, a humoros, a támogató… lehetne sorolni. Ő volt a hatalmas tudással rendelkező »klasszikus« professzor, akivel nem lehetett úgy találkozni, hogy ne legyen egy-két érdeklődő szava, vagy akár egy jó története. Az a személyiség volt, akinek nem kellett megemelnie a hangját, hogy figyeljenek rá. Eszköztelenül, szerényen volt szuggesztív és szeretnivalóan kedves. Még az előadásán – egy kari buli utáni reggelen – el-elbóbiskoló hallgatójától is csak annyit kérdezett mosolyogva az óra végén: »És sikerült álmodni, kollegina?« Az egyetem, az universitas volt az igazi közege: nagyon kedvelte és értette a fiatalokat. Komoly figyelmet és energiát fordított a fiatalabb oktató kollégák szakmai támogatására, mentorálására is. Polgári jogászként is mindig számíthattam a tanácsaira. Hiányozni fog.”
Dr. Béli Gábor, a PTE ÁJK oktatási dékánhelyettese, a Jogtörténet Tanszék tanszékvezető docense: „(…) Ádám professzor kedves közvetlenséggel faggatott erről-arról szinte minden alkalommal, mások mellett olvasmányaimról, kutatási terveimről, és helyeselte az akkor még úgy-ahogy formálódó elképzeléseimet. Rigorózus lektor volt, aki, ha az ügy megkívánta, nem kímélte idejét, hogy a szerzővel akár többször is leüljön operátumának tökéletesítése, kifogástalan rendbetétele érdekében. Ezekből jóízű beszélgetések kerekedtek, majd már a dolgozattól függetlenül tovább folytatódtak később, más közegben is. Az állam és egyház viszonya, a vallás és erkölcs, a vallás és jog kapcsolata körében, ami az alkotmányjogászt és a jogtörténészt is egyaránt izgatta, érdekes, tanulságos, olykor különös konklúzióra vezető vitáink régi írók, akár egyháziak, akár világiak műveinek felemlegetéséből, illetve egye-egy kortárs szerző megállapításaiból nőttek ki, amiket kedélyes epizódok tarkítottak, mint például a piknikus alkatú tudósok mentalitásáról szóló sziporkák a professzor úr részéről. Ádám Antal kiválóan kérdező, érdeklődő, a másik álláspontját messzemenően tiszteltben tartó vitapartner, a mindennapok szülte konfliktusok feloldásában a méltányos megoldások és az észszerű, megnyugtató kompromisszumok híve volt, aki minden körülmények közt elvetette az indulatos vagy sértő megnyilvánulásokat, kirohanásokat. Ádám Antal professzor kiemelkedő tudományos munkássága, a hallgatók iránti töretlen elköteleződése múlhatatlanul egybefonódik a pécsi jogi karral, immár az emberi értelemmel belátható örökkévalóig. Isten nyugosztalja, és adjon örök békét számára.”
Dr. Andrássy György, a PTE ÁJK Jogbölcseleti és Társdalomelméleti Tanszékének professor emeritusa: „Sok emléket őrzök Ádám Antalról, hiszen éveken át tanítványa, majd több mint negyven éven át kollégája lehettem a Karon. Az egyik első, fiatal oktatóként szerzett emlékem, hogy felkerestem, mint a Kar egyik tudományos folyóiratának szerkesztőjét azzal, hogy szeretném tanulmányomat megjelentetni a kiadványban. Készségesen fogadott, átvette a kéziratot, belelapozott, majd azt mondta, értesíteni fog az ügyben. Így is lett, nem sokkal később ismét találkoztunk, s ekkor aprólékosan, bekezdésről bekezdésre szinte minden vesszőről, pontos vesszőről és ehhez hasonlókról szólt valamit, és hosszasan sorolta kifogásait, javaslatait, majd hozzátette: egyébiránt az írás közölhető, ha az említett hibákat kijavítom. Elkeseredetten jöttem ki tőle, hiszen én világmegváltó gondolatokkal mentem hozzá. Mindenesetre ekkor tanultam meg életre szólóan, hogy nem elég, ha az embernek van egy-két jó gondolata, s ezeket le is tudja írni; nagyon oda kell figyelni a formai oldalra is. A másik emlék, amelyet felidézek, az volt, hogy bár más tanszéken dolgoztunk, és így nem volt közöttünk szoros szakmai kapcsolat, úgy tíz évvel ezelőtt többször keresett filozófiai, jogfilozófiai kérdésekkel, elolvasta az általam írt jegyzetet, sőt később megkért, hogy legyek a lektora egyik monográfiájának. Örömmel vállaltam a lektori feladatot, alaposan tanulmányoztam a kéziratot, amelyet aztán nagyra értékeltem; voltak persze kisebb kritikai észrevételeim, javaslataim, s hangot adtam egy komolyabb hiányérzetemnek is. Láttam rajta, hogy ez utóbbi rosszulesik neki. Egy-két hónappal később azonban futólag találkoztunk, és könnyedén közölte, hogy kiegészítette a kéziratot. Ezt követően már kölcsönösen kerestük egymást különféle elméleti kérdésekkel, jó beszélgetéseket folytattunk például Platónról, az értékekről, Losonczy István egykori pécsi professzor jogfilozófiájáról.”
Dr. Tilk Péter, a PTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszékének tanszékvezető docense: „Ádám professzor úr a PTE ÁJK oktatói számára sok tekintetben példakép volt. A professzor úr segítőkészsége, figyelmessége, munkaszeretete legendás. Nem lehetett úgy valamilyen problémával, kérdéssel megkeresni, hogy ne türelemmel, támogatással, alapos tanítással reagált volna rá. Hallgatónak és oktatónak bármikor nyitva állt az ajtaja. Jómagam hallgató korom óta kaptam tőle szakmai és emberi figyelmességet, mentori segítséget a szakmai előrejutásban, amiért mindig hálával tartozom neki.”
