2020. szeptember 24-én Hajagos Csaba előadásával vette kezdetét a Bajai Honpolgár-estek újabb évada. A történész-muzeológus izgalmas, egyben súlyos témát járt körül: a Bács-Kiskun megyei svábok második világháborút követő szovjet kényszermunkára, „malenkij robotra” hurcolását.
Az előadást alapját Hajagos Csaba Bereznai Zsuzsannával és Schőn Máriával közös kutatómunkája képezte, melyből Könnyek népe címmel könyv is készült. A projekt és a publikáció középpontjában a hajósi német népesség kálváriája állt. Elkészítése során a szerzők számos interjút készítettek a drámai eseményeket megélt egykori foglyokkal, ezek közül többet meg lehet tekinteni a Nemzeti Emlékezet Bizottsága YouTube-csatornáján.
Felvezetésként a történész a malenkij robotot olyan traumaként jellemezte, amely paradox módon pozitív, identitásképző hatással is lehet a német nemzetiségre. Ehhez azonban a sebek gyógyulására van szükség: ehhez járulhat hozzá az események rekonstruálása is. Megrázó volt ugyanakkor, hogy még a 2000-es években is intenzív félelem élt a szemtanúkban, nehezen beszéltek az átéltekről, vagy épp attól tartottak, hogy „elvihetik” őket. Ez abból is eredeztethető, hogy – nem tudni, miért – a kényszermunkáról hazatértek később megbélyegzettekké lettek.
A köztudatban gyakran összemosódik a GULAG és a malenkij robot témaköre. A GULAG és a GUPVI közötti leglényegesebb különbség, hogy előbbi táboraiban politikai elítéltek sínylődtek, utóbbiakban hadifoglyok és jóvátételi munkára kötelezett civilek dolgoztak. Mindkét intézményrendszert az NKVD felügyelte.
A jóvátételi munka jogi alapját részben a jaltai konferencia volt hivatott szabályozni, ám Sztálin akkor úgy nyilatkozott, hogy még nem állnak készen annak megtervezésére. Valójában akkorra – 1945 februárjára – már meg is kezdődött a munkaszolgálatra szállítás, az 1944. december 22-i 60. számú parancs értelmében. Eszerint a német származású 17 és 45 év közötti férfiakat, valamint 18 és 30 év közötti nőket közmunkára kötelezhették. Kezdetben magyarországi helyszínekről esett szó, illetve három heti munkáról, ám valójában csaknem három heti utazással egészen Krivoj Rog kőbányáiig transzportálták őket.
Kevés levéltári forrás áll a kutatók rendelkezésére, így Hajagos és társai kutatására szinte az utolsó pillanatban került sor: a szemtanúk zöme azóta már elhunyt. Megrázó emlékek kerültek felszínre az interjúk során: borzasztóak és embertelenek voltak már a szállítás körülményei is, a táborokban pedig mindennaposak voltak a súlyos balesetek, a betegségek és a halálesetek is. Az első hazatérők a betegek közül kerültek ki, ők már 1946-ban hazajutottak. Jellemzően azonban 32-36 hónapot, vagy akár még többet töltöttek ukrán földön az elhurcoltak.
Az előadó felidézte egyik legkedvesebb interjúalanyának emlékét, aki szinte közvetlenül azelőtt halt meg, hogy a kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódóan műsorra került a vele készült riport részlete. Szintén személyes élményét említve felelevenítette egy rendhagyó történelemóráját is, amelyen a videórészlet levetítését követően az addig fegyelmezetlen diákok teljesen annak hatása alá kerültek.
