Sántha Zoltánné
Ebben az évben ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a bajai Természetjárók Egyesülete. A jeles évforduló alkalmából az egyesület augusztus 9-én kiállítást rendezett, amelynek keretében visszatekintettek a maguk mögött hagyott két évtizedre. A bajai Közösségi Házban rendszeresen klubnapokat is tartó csoport tagja, SÁNTHA ZOLTÁNNÉ beszédében büszkén idézhette fel az egyesület történetének néhány emlékezetes pillanatát. Beszédét az alábbiakban szerkesztett változatban közöljük. (Közzéteszi: Laki Ferenc)
Természetközeli településen (Bátmonostoron) töltöttem gyermekkoromat, sőt nyugdíjasként is ott élek. Természetesen nem ez az adottság az oka annak, hogy miért is lettem természetjáró. Ötödik osztályos voltam, amikor osztályfőnököm, Regdon Margit egyik óráját az alábbi idézettel kezdte: „Oh természet, oh dicső természet!/ Mely nyelv merne versenyezni véled?” (Petőfi: A Tisza). Az óra további részében világossá vált, hogy a természetjárás, illetve a hozzá kapcsolódó ismeretek lettek a tanóra fő célkitűzései. Tanárnőnk értelmezése szerint ez a tevékenység a kispénzű, értelmes emberek sportja! Mesélt kalandos útjairól, amivel sokunkban felkeltette az érdeklődést e hobbi iránt. Sikerült elérnie azt is, hogy az egész osztály egy mecseki erőpróbára is szívesen vállalkozott. A frissiben megalapított természetjáró szakkörön lelkesen készülődtünk az útra: ismerkedtünk a túrázás szabályaival, tennivalóival, lehetőségeivel. Megbeszéltük, hogyan viselkedhetünk az erdőben, hogyan öltözködjünk, mit vigyünk magunkkal elemózsiaként, de terítékre kerültek a növény- és állatvilág megfigyelésének lehetőségei és a szemétmentesség is. Csupa örök érvényű tudnivalót osztott meg velünk.
Az első Zengő-túrát novemberben, a másodikat márciusban teljesítettük. Mindkét alkalommal ugyanazt az utat követtük, s így jól összehasonlíthattuk a természet arcának változásait. Ősszel a zörgő avar, a faóriások közti sejtelmes párafoltok, tavasszal a hóvirágözön, a kikelet friss illatai jelentették a lemaradandóbb emlékeket. Négy éven át még sok felfedezés várt ránk az akkor még őserdőt idéző mecseki rengetegben. Az általános iskolai évek számomra is gyümölcsözőek lettek. Már tizenkét éves koromban tagja lettem a Magyar Természetbarát Szövetségnek; egykori tagkönyvem máig is nagy becsben tartott emlékem. Ehhez szükség volt egy lelkes pedagógus munkájára! Az akkor szerzett tapasztalatokat máig sem felejtettem el.
Felnőttként, túrázási lehetőségeket keresve találtam rá az Országjáró Diákok Köre szervezetére, amelynek vezetője, Takács Miklós felnőtteket is szívesen fogadott. A szervezet keretében tett 2x 50 km-es túra, az emberpróbáló kiskunsági teljesítménytúrák, az őrségi vándortábor, az őszi nyitótúrák a Duna-kanyarban és a szlovák paradicsomban mind feledhetetlenek számomra. Az általa tartott túravezetői tanfolyam lelkes hallgatója volt Halmai Istvánné (Zsuzsa) is, aki 2000-ben megalakult, mai egyesületünk agilis, határozott vezetője lett. Számos feledhetetlen, derűs élménnyel gazdagodtunk gondos szervezőmunkája révén. Az elnöki teendőket napjainkban Varga Sándor („Sasa”) látja el. Vezetésével egész évre szóló tervek készülnek az egyes szakosztályok irányítóinak közreműködésével, amelyeket honlapunkon (bajaiturazok.hu) megtalálhatnak az érdeklődők. Leggyakoribb helyszíneink a Gemenc, a Mecsek, a Szekszárdi-dombság, de egyéb síkvidéki helyek is, amelyek meglátogatását vízi- és szárazföldi túrák színesítik. Hagyományosan visszatérő programok az újévi nyitó-, a nőnapi, a locsoló-, az akácos és a rémi kakasfesztivál, illetve a villányi szüreti, a Mikulás-napi és a decemberi zárótúra.
Különleges élményt nyújtott a Jakab-hegyen megtartott bakancsos esküvő, amelynek során az ifjú pár a túratársak sorfala közt lépdelve haladt az „anyakönyvvezető” elé a Zsongor-kői kilátónál. Jó mulatságot jelentett számunkra az is, amikor egyszer Villányban szüretelő munkálatokba kapcsolódhattunk be. De hasznos vállalkozásunknak mondhatjuk a túrautak jelzéseinek felfestését vagy épp a felelőtlen barangolók eldobált hulladékainak időnkénti összegyűjtését is. Értékes ismeretekhez jutottunk akkor is, amikor túráink során egy-egy ritkán előforduló növény- vagy állatfaj képviselője került látókörünkbe. Ilyenkor élőben segítünk egymásnak, de olykor szakkönyvek is szükségesek a helyes meghatározáshoz.
A „hosszú hétvégék” esetén kínálkozó több napos kirándulásaink alkalmával egy-egy hangulatos turistaházban rendezett főzőcskézések, szalonnasütések, esti dalolgatások szintén gyarapították kellemes emlékeink tárát. Az egynapos túrák során szerzett élmények felbátorítottak távolabbi tájegységek felkeresésére is: így jártunk Somogyban, Zalában, a Pilisben, a Börzsönyben, a Kőszegi-hegységben is. Élménydúsan telt az idő a Tisza-tónál, de többször az országhatáron túlra is eljutottunk már.
Szép hazánk megismerésében segítenek a Gyalogtúrázók Országos Találkozói is, amelyeket évente rendeznek meg. E rendezvények változatos helyszíneken (Orfű, Velence, Tata, Vajta, Felsőtárkány, Debrecen, Miskolc) zajlottak le, ahol a mindenkori házigazdák mutatták be környékük nevezetességeit, és változatos programokkal, kisebb-nagyobb túrázásokkal szolgálták ki a vendégeket. Az egyes tájegységek természeti adottságairól szerzett információk mellett a napjainkban örvendetesen gyarapodó tájházakban, emlékházakban az elődök múltjáról, szokásairól is alaposan tájékozódhattunk.
Többször csatlakoztunk más egyesületek túráihoz, a legtöbbször a pécsiekkel társultunk. A szilveszteri Zengő-túrák feledhetetlenek! Üde színfoltok voltak a különböző emléktúrák, illetve az ún. teljesítménytúrák is, melyeknek többször egyesületünk is házigazdája volt. A versenyszerű teljesítménytúrákon különböző (arany, ezüst, bronz) fokozatokat lehet szerezni, ami már több tagtársunknak is sikerült. Kiss Erzsi pedig a csúcsnak tekinthető eredményt, az Országos Kék Túrát és az El Caminót is teljesítette már! Gyakorlott túravezetőink sokszor segítenek az egyes iskolákban szervezett túrákon, tábori rendezvényeken is.
A gyermekkorban megkezdett, majd szülőként, nagyszülőként folytatott természetjárás jól érzékelteti, hogy e tevékenység számunkra szinte életmóddá vált, ezért megunhatatlan. Igaz, az előzetes tervekbe néha beleszólhat az időjárás, melegebb évszakokban kellemetlenkedhetnek az ízeltlábúak (kullancsok, szúnyogok, böglyök), és a gyalogtúrák nyomán vízhólyagok és persze fáradtságérzet is keletkezhet – de ezek elviselhető, kezelhető problémák. Mindezek ellenére lelkesen vállaljuk a megpróbáltatásokat, hiszen egészségünk, edzettségünk megőrzésében, de legalább annyira emberi kapcsolataink építésében is pótolhatatlan segítséget nyújtanak a túrázás pillanatai. S az ekkor készült fényképek, videofelvételek felidézései során érzelmeink is erősödhetnek.
Közösségünkhöz érdeklődők bármikor csatlakozhatnak. Egyesületi létünk az összetartozás biztonságát jelenti, amelynek alapja a bizalom és a kölcsönös megbízhatóság. A hátizsák, a bakancs legyen mindig útra kész, a felhívásra pedig sokszor legyen a válaszunk: igen, megyek! S hogy mit jelent számomra a természetjárás? Fekete István nyomán mondhatom: „Kerestem az utat, a patakokat, a nádast, / a cserszagú erdőt, … s közben megtaláltam Hazámat!”
