A Rábl Színpad felújított kamaradarabjának bemutatója
Mayer István
Egy sikerdarab felújítása mindig izgalmas, márpedig annak idején lapunk kritikusa „az utóbbi évek legjobb amatőr színpadi produkciójaként” jellemezte a Rábl Színpad és Zene Közösség A teremtés diszkrét bája c. kamaradráma-előadását. (Bajai Honpolgár, 2016. április, az írás honlapunkon is elérhető – a szerk.) A Ruby címen futó új változatot először április 14-én, a Szent László ÁMK könyvtártermében tekinthette meg a közönség, ezúttal is Dely Géza rendezésében. Mindkét színpadi változat előzménye a rendkívül szerencsétlen magyar címmel (Fejbenjáró bűn) vetített, eredetileg Ruby Sparks című játékfilm volt. Nem ez az első eset a színtársulat történetében, hogy filmet adaptálnak, többek között a Felettünk a Föld és A kötél c. előadásuk is filmalkotást dolgozott fel, gondolt újra. A társulat vezetője, Dely Géza jó érzékkel választ a mainstreamtől távol álló – vagy legalábbis a Hitchcock-előadás esetében a fiatalabb generáció számára már ismeretlen –, ugyanakkor értékes filmeket.
A „rebootok” ritkán szokták megközelíteni az eredeti mozgóképek minőségét, ezúttal a Ruby úgy nyújtott megsüvegelendő teljesítményt, hogy megtartotta, bizonyos részletekben felül is múlta az alapanyag minőségét.
A történet – dióhéjban összefoglalva – egy befutott, ám magánéletében szerencsétlen íróról és szerelméről szól. A csavar a történetben, hogy a barátnő, Ruby Sparks az író kéziratából bukkant elő egyik pillanatról a másikra – akárcsak Pallasz Athéné pattant ki szikraként Zeusz fejéből (a ’spark’ szó magyarul szikrát jelent). Az író tehát teremtővé vált, de a teremtő viszonya művéhez több mint ambivalens. Calvin a saját nőideálját segítette világra előző és egyetlen barátnőjétől kapott írógépén gépelve. Ha novellai terjedelemben gondolkodnánk, itt akár le is zárhatnánk a történetet: csoda történt; elkönyvelhetnénk, hogy az irodalom hatalmát kívánjuk kifejezni, ám a Ruby ennél sokkal összetettebb mondanivalóval bír.
Calvin olyan férfi, akiről nemigen álmodnak a nők. Öntudata ugyan az egekben – állítása szerint nem kedveli, ha zseninek szólítják, és ennek még lesz jelentősége a műben –, de önbecsülése éppolyan kaotikus, mint külső megjelenése. Layla – első és egyetlen barátnője – szembesítette nárcisztikus jellemével, de azt Calvin a személye elleni támadásként értelmezte; igaz, még így is a lány kezdeményezte a szakítást.
Sokan még a templomba járók közül is úgy tartják, a világ teremtése az ember megalkotásával véget ért. A teológiában ennél járatosabbak viszont tudják, hogy Isten az embert nemcsak szabad akarattal bíró lényként hozta létre, hanem a teremtés tökéletesítésében és beteljesítésében partnereként is. Calvin teremtőt játszik, de ez nem sikerül neki sem jobban, mint Goethe varázsinasának. Persze a darabban ábrázolt írónak több „rokona” is van a világirodalomban, Goethénél maradva (és Thomas Mannra is kitekintve) Faust is létrehozza a homunculust, Viktor Frankenstein pedig – legalábbis az eredeti Mary Shelley-műben – a professzora alapján mintázza meg teremtményét.
Az imént említett példák mind tökéletlen alkotásokat mutatnak be, Ruby viszont tökéletes. Vagy mégsem? Lehet, hogy Laylának igaza van, és a Calvinben élő nőkép csak önmaga tükörképe? Akár igennel, akár nemmel válaszolunk ezekre a kérdésekre, a platói ideáknál kötünk ki – nem véletlen az előadás során egy félmondatban elrejtett utalás.
Visszautalva a vallási párhuzamokra: a vallási gondolkodók és a filozófusok között megoszlanak a vélemények arról, hogy Isten magára hagyta-e a világot. A katolikus dogma szerint a Gondviselés formájában továbbra is köztünk van, de nem ez az egyedüli felfogás, elég Giordano Brunóra vagy Nietzschére gondolni. Calvin olyannyira nem hagyta magára teremtményét, hogy az már beteges. A betegség a darab visszatérő motívuma. Az író korábban is pszichiáter kliense volt, és Ruby materializálódásával maga is kétségbe vonja saját épelméjűségét. Ez a labilis psziché csak fokozódik, ahogy haladunk előre a cselekményben. A Calvin által szó szerint megálmodott Ruby lehetne egy szkizofrén hallucinációja is – de nem az. Igaz, a színpadon sosem látunk kettejükön kívül más szereplőt – még Scottie kutya csaholását is csak a távolból halljuk –, és a rendező az utolsó pillanatig lebegteti a kérdést, mégis beigazolódik, hogy Calvin valódi teremtő. De az istenekkel egyenlőnek tartani magunkat a görög szóhasználattal élve hübrisz, a legszörnyűbb bűnök egyike, amely kemény büntetést érdemel. A színdarab Calvinja esetében ez különböző addikciókban jelenik meg: elsősorban az (újra)alkotás, Ruby „tökéletesítése” válik szenvedélyévé, de a Bajzák Valentin által kiválóan megformálta figura társfüggő is lesz: képtelen elengedni szerelmét, akár csak rövid időre is.
A kezdeti, teremtményétől való félelmet a felhőtlen szerelmi kapcsolat után valóságos téboly váltja fel, amely természetesen a Ruby-val való kapcsolatot is megmérgezi. Bár Ruby Calvin valóságos „szellemi terméke”, nem afféle gólem, hanem önálló, autonóm emberi lény, akinek érzései és gondolatai vannak. Az író ezzel szinte a darab zárásáig nincs tisztában, az újabb és újabb sorok gépelésével mintegy a rabszolgájává teszi a lányt.
Az Éber Kata alakította lány egy tünemény. Fiatal, kedves, szépen rajzol, és nem mellesleg első látásra beleszeret Calvinba. Tökéletes? Igen, amennyire egy vers, egy regény, egy film vagy egy színdarab az lehet. Szinte minden munkakörhöz kaphatunk „Senki sem tökéletes, de a …-ok átkozottul közel állnak hozzá”. Tudjuk, hogy Calvin remek író, de Rubyval való viselkedése nyilvánvalóvá teszi, hogy nem annyira remek ember. És akkor felmerül a kérdés: ha Ruby teremtmény, Calvin szellemi terméke, vajon ki vagy mi inspirálta Calvint. Ahol Calvin Ádám, ott Ruby az ő oldalbordájából megalkotott Éva. Ebben a Paradicsomban is jelen van a jó és rossz tudásának fája: Calvin kézirata. Ruby jó néhányszor igyekszik megközelíteni azt, de az újdonsült teremtő féltve őrzi titkait, nem akarja, nem meri elveszteni szerelmét. Ismerjük a bibliai történetet: Ádám és Éva végül megkóstolja a gyümölcsöt, és kiűzetik az Édenből. Persze a hasonlat sántít, hiszen a drámában a kísértő nem kap szerepet, és Calvin már eleve birtokosa a tudásnak.
Jogosnak tűnik a kérdés: mi a teremtmények sorsa? Calvin és Ruby esetében csaknem a darab végéig azt látjuk, hogy megalkotója marionettbábuként rángatja a lányt. Végül Ruby fellázad (engedtessék meg egy újabb kikacsintás Mary Shelley regénye felé), Calvin pedig önimádatában letöri a lázadást – hiszen ki képes szembeszállni egy istennel? És Calvin kimondatja Rubyval a darab csúcspontján a tiltott mondatot: „Zseni vagy!”
Calvint maga alá temeti a szégyen, Ruby önszántából távozik, a vígjáték tragédiába fordul, a kézirat elkészül. E ponton (értsd: a kézirat befejezésében) elválik egymástól a film és a színpadi adaptáció. Nem kívánom lelőni a poént, inkább azt javaslom: nézzék meg a darabot és a filmet is! Nézőként kicsit aggódtam, hogy a két – minden hibájával és erényeivel együtt – szimpatikus szereplő története szomorú lesz, de a feloldás mesteri.
A Szent László ÁMK könyvtárterme – amely ezúttal kényszerből adott ismét otthont az előadásnak – bensőséges hangulatot teremtett a kamaradráma élvezetéhez. A minimális díszlet illett Calvin magába forduló jelleméhez, a félhomályt a hófehér ruhában megjelenő Ruby oszlatta szét a helyiségben. Komoly szerepet kapott a világítás: ez mutatta meg, hogy a valóságban, vagy Calvin képzeletvilágában járunk-e éppen. A díszlet puritanizmusát jól egészítette ki a színjátszók öltözéke, amely a helyzetnek megfelelően gyakran cserélődött, Calvin tréningruhájától (a futástól biztosan buknak majd rá a lányok) egészen Ruby izgató kosztümjéig. Bajzák Valentin érzékletesen mutatta be Calvin őrületbe fordulását, de talán még nehezebb feladata volt Éber Katának, akinek viselkedésminták egész sorát kellett prezentálnia, akár egyik pillanatról a másikra váltva is. Mindkettőjük produkcióját elismerés illeti ezért, akárcsak Dely Géza rendezését, amely szolgai másolás helyett úgy tett hozzá az eredeti történethez, hogy annak minden erényét megőrizte. (Ruby. Kamaradarab Valerie Faris, Jonathan Dayton és Zoe Kazan filmje alapján. Szent László ÁMK könyvtárterme, 2023. április 14. Rendezte: Dely Géza)
