Albert Sándor
A National Geographic tévécsatorna nemrég bemutatott egy dokumentumfilmet arról az amerikai hegymászó csapatról, amelynek valahol Ázsiában sikerült meghódítania egy eddig megmászhatatlanak hitt hegycsúcsot. A film végén – miközben a kamera a vadregényes, erdőkkel borított, érintetlen tájat mutatta a háttérben – az expedíció vezetője szemmel látható büszkeséggel jelentette ki: We are the first team ever to be here. A képernyő alján az alábbi felirat volt olvasható: Előttünk még nem járt itt senki.
Ebből a két mondatból – némi túlzással – a fordítás(tudomány) szinte összes problémája levezethető. Azonnal meglátszik, hogy a magyar mondat emberi alkotás, nem egy fordítógép produktuma. A géptől ugyanis inkább valami olyan megoldást vártunk volna, mint Mi vagyunk az első csapat, amely itt volt / itt járt / feljutott ide stb. Természetesen ezek a mondatok is ugyanolyan jogcímen fordításai az angol nyelvű mondatnak, mint az Előttünk még nem járt itt senki. A két célnyelvi változat közül a magyar anyanyelvű beszélők nagy része mégis az utóbbit általában jobb, szebb, stílusosabb, elegánsabb megoldásnak tartja, mint az általunk megadott, nyelvileg pontosabb fordítást. De ki dönti el azt a kérdést, hogy ez a két mondat valóban egymás fordítása-e? Erre nincsenek objektív kritériumok. Nincs pontosan kidolgozott szabályrendszer arra vonatkozóan, hogyan kell egy szöveget „helyesen” olvasni, megérteni, értelmezni vagy lefordítani. Az egyes fordítások minőségét illetően az anyanyelvi befogadók értékelésében túlsúlyban vannak a szubjektív, racionálisan megragadhatatlan tényezők. Látjuk, hogy egyetlen (kontextus nélküli) mondatnak is több fordítása létezik, ami igazolja Paul Ricoeur francia filozófusnak azt a kijelentését, hogy egy nyelvben mindent lehet másként is mondani. Még inkább érvényes ez az állítás a mondatnál nagyobb nyelvi egységek, a szövegek esetében. Ha valaki többször is lefordítja ugyanazt a forrásnyelvi szöveget, akkor a különböző időpontokban létrehozott célnyelvi szövegek soha nem fognak szóról szóra pontosan megegyezni. Ez a műfordítások esetében is így van. Benedek Marcell például kétszer is lefordította Balzac Illusions perdues című regényét; az első változat Vesztett illúziók címmel száz évvel ezelőtt, 1922-ben jelent meg, a második, az azóta is forgalomban lévő, időközben számos kiadást megért Elveszett illúziók című pedig 35 évvel később, az ötvenes évek végén tűnt fel a magyar könyvpiacon.
