Katymári Vanda
Napsárga szirmok:
fodros szélükre lázas
pírt csókolt a nyár.
A kerti padon,
hol anyám olvasott rég,
most csak a csend ül.
Szülőm emléke
mint a legszebb madárdal
szívemben trilláz.
A szeretet: kert.
MAGunkból, s fényből termő
örökzöld csoda.
Anyám karjai
mint fészket óvó ágak
öleltek, jóvá.
Csillagfényes éj:
szobám kitárt ablakán
beillan a múlt.
Rózsaillat leng
ágyam körül, rám hajol,
édes pára kél.
Telihold les be
a lenge függöny mögül,
ezüst köd altat.
Álmomban anyám
rózsaillatú keze
simítja arcom.
