Szünder Dezső
Néhány évtizeddel ezelőtt ez az írás minden bizonnyal nem születhetett volna meg… Akkor, a 20-as éveim elején még egész más elképzelésem volt erről a mostanára szememben csodaszéppé váló évszakról. Akkor csak azt láttuk, éreztük, hogy már nem lehet rövidnadrágban szaladgálni, reggel és este fel kell jobban öltözni, az iskoláról nem is beszélve. Dehogy gondoltunk akkor arra, hogy a természetben végbemenő változások nem csak valaminek a végét jelentik, hanem valami jónak a kezdetét is. Hiszen a téli szürkeség előtt mennyi, de mennyi árnyalatot, színt kapunk lépten-nyomon, csodaszép, szőlőt érlelő meleg sugarakat a Naptól; esélyt arra, hogy egy szerencsés napon még a szabadban lehessen egy jó halászlevet, pörköltet készíteni, majd jókedvvel elfogyasztani azokkal, akiket szeretünk. Egyetlen évszakban sem ilyen gazdag a kisváros piaca, még tavasszal sem, az árusok pultjai szinte roskadoznak a sok finomságtól, csak győzzünk választani közülük!
Ilyenkor, ősszel étkezéseink is megváltoznak. A friss, tavaszi, nyári ízeket felváltják a koncentráltabb, összetettebb ízek, hiszen ezeket a zöldségeket, gyümölcsöket érte a legtovább az éltető Nap sugara, amíg a teljes érettséget el nem érték. (A belőlük készült ételek pedig ezért is lesznek többek közt sokkal tartalmasabbak.) Természetesen sokunk ilyenkor már nem könnyed nyári salátát kíván, hanem mondjuk egy jó sültet, pörköltet, tartalmas levest. Ezért aztán úgy gondoltam, hogy az e havi írásban egy konyhai tűzhelyen vagy kint, bográcsban is könnyen elkészíthető ételt ajánlok az Olvasó figyelmébe.
Azokban a néhány évtizeddel ezelőtti időkben faluhelyen még teljesen megszokott látvány volt a házak mögötti gazdasági területeken az ólak látványa, melyekben kis és nagyobb haszonállatokat tartottak a gondos gazdák. Egész évben szeretettel, féltő gondoskodással táplálták, óvták őket, hiszen ez biztosította a család részére a táplálék egy részét hétről hétre, nagyobb állatok esetén pedig a következő évre is. Sajnáljuk vagy sem, a mostani falukép már nem ilyen. Az üzletek árubősége, azok kedvező árai szinte teljesen megszüntették ezt a fajta gazdálkodást. Persze teljesen nyilvánvaló, hogy egészen más íze van egy otthon, saját magunk által megtermelt zöldségnek, és azt is tudjuk, mit evett az az állat egész életében, de ez rengeteg munkával jár, és sokkal több pénzbe kerül. Ezért is különösen fontos, hogy ha mi magunk már nem tartunk állatot, nincs kiskertünk a zöldségeinknek, akkor olyan helyről vásároljunk alapanyagokat a család asztalára kerülő ételekhez, amely megbízható. Nem győzöm hangsúlyozni: egy jó hentes vagy zöldséges aranyat ér!
A sertéshús fogyasztásáról, annak egészséges voltáról megoszlanak a vélemények. Magyarországon a 2013 óta tartó, ezt népszerűsítő kampánynak köszönhetően az egy főre jutó éves sertéshúsfogyasztás 25 kg-ról 32 kg-ra emelkedett. Ez azt mutatja, hogy ezen húsfélének van létjogosultsága hazánkban. Az átgondolt, jól megtervezett étkezésnek azonban nagyon fontos szerepe van. Sok évtizeddel ezelőtt azok az emberek, akik reggel 10-15 dkg zsírszalonnával, két hatalmas karéj kenyérrel és két vöröshagymával indították a napot, majd a nap 24 órájából 16-18-at a szabad ég alatt, friss levegőn, a szabad ég alatt töltöttek, szinte megvásárolták a jegyüket a 90+ éves életkorra. A mai hétköznapokon, rohanó világunkban ezt azért nem ajánlanám már egyikünknek sem. Sok minden változott, a szalonna sem olyan már, de leginkább a szabad levegőn eltöltött órák száma, valamint az életvitelünk okolható azért, hogy az, ami régen működött, az ma már nem tud. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ne ehetnénk sertéshúst és zsíros ételt sem; minden csak a mértéken, az elkészítési módon és (előtte) azon múlik, hogy alapanyagnak minél egészségesebb húst vásároljunk.
Végül pedig következzen a recept! Ha azt halljuk, hogy csülökpörkölt, sokan legyintenek: semmiség, olyan étel ez, amelyet bárki könnyedén elkészíthet! Ez így is van, de mintha mindennapjainkból kiszorult volna: kevesen készítik, még kevesebben jól. Ezek a gondolatok jutottak eszembe akkor, amikor az egyik népszerű közösségi oldalt böngészve „jött szembe velem” mintegy ötletadóként az étel. Készítsük szabad tűzön vagy bent a tűzhelyen, egy évben egyszer legalább érdemes!
Az én csülökpörköltem
Vegyünk első vagy még egy nagyobb hátsó csülköt. Vágjuk le a csontról a húst, kockázzuk fel falatnyi adagokra, természetesen bőrrel együtt. A csontot vágjuk 4-6 darabra, mert az is a hússal együtt fog főni. Ha a csonton nem maradt semmi hús, akkor is tegyük bele az ételbe, jobb íze lesz tőle. Kb. 2 kg húshoz vágjunk fel 2 nagy fej vöröshagymát, 4 evőkanál zsíron dinszteljük meg, majd tegyünk hozzá 6 gerezd apróra vágott fokhagymát, és futtassuk meg. Rakjuk bele a kockára vágott csülköt, pirítsuk addig, amíg a hús ki nem fehéredik. Húzzuk le a tűzről egy pillanatra, amíg bele nem tesszük a 2 teáskanál pirospaprikát, melyet alaposan elkeverünk a csülök darabjaival. Tegyük vissza a tűzre, öntsük fel kevés vízzel, tegyünk bele 2 db paprikát, 1 paradicsomot, mindkettőt felkockázva. A paprika magjait se dobjuk ki, nyugodtan mehet bele az is. Fűszerezzük sóval, borssal, majoránnával, őrölt köménnyel, fedjük le, és alacsony lángon főzzük majdnem teljesen készre. Főzés közben néhányszor kevergessük át, figyeljünk oda, hogy ne égjen le; ha szükséges, a hiányzó vizet pótoljuk. Amikor már majdnem kész, öntsük fel 2 dl jóféle száraz vörösborral, és fedő nélkül forraljuk még 10-15 percet.
Tálaljuk hasábokra vágott főtt burgonyával, amelyet esetleg a csülökkel együtt is megfőzhetünk, vagy akár csak az edényben átmelegíthetünk tálalás előtt, valamint csemegeuborkával – viszont egy hozzám hasonló sváb ember csak komoly betegség, vagy korlátozott elmeállapot esetén tesz ilyet! Az én csülökpörköltemhez friss, ropogós fehér kenyér és ecetes almapaprika jár. A választás a kedves Olvasóé…
Bármi legyen is a köret, jó étvágyat kívánok!
