Pillanatképek egy II. világháborút megjárt katona életrajzából
Közzéteszi: Csanádi László
Vannak tárgyak, amelyek történeteket hordozva összekapcsolnak múltat, jelent és jövőt. Ilyen tárgy az a fényképezőgép is, amely megjárta a Don-kanyart 1943 telén, a vele készített fotók pedig örök emlékei maradtak ennek az időszaknak, ahogyan az a napló is, amelyben írója élete fontos történéseit rögzítette. Idén január 12-én volt 79 éve, hogy a második világháború során a 2. magyar hadsereg elszenvedte a doni katasztrófaként ismert eseményeket. Több mint százezerre tehető azon magyar katonák száma, akik közül többeket sebesültként, elhunytként, hadifogolyként vagy eltűntként tartanak számon.
A fényképezőgép egykori tulajdonosa a vas megyei Egyházasrádócon nevelkedett az 1920-30-as években. Életét a történelem alakította oly módon, hogy miután megjárta a Don-kanyart, 1947-ben a déli végekre kerülve Baján alapított családot. Négygyermekes család egyik fiúgyermekéről van szó, aki 1940-ben a szombathelyi, paragvári laktanyába vonult be katonának, hogy aztán özvegy édesanyja és három testvére mellől útnak indulva, édesapja nyomdokain haladva ő is katonaként harcoljon a hazájáért. Apja az első világháborúban Doberdónál fagyott lövészárokba, s ekkor olyan maradandó sérüléseket szerzett, amelyek korai halálához vezettek. Az özvegyen maradt édesanya innentől egyedül, tisztes szegénységben nevelte gyermekeit.
A Szombathelyre bevonult fiú egy-egy kimenő alkalmával gyakran erdőn-mezőn keresztül, 20 km-n át futott haza Rádócra, hogy ne költsön vonatjegyre, mégis láthassa, magához ölelhesse édesanyját. Az önzetlenség és kitartás a háborús események idején is jellemezte az ifjú katonát, aki Akay László vezérőrnagy és Kishalmi László alezredes sofőrjeként indult útnak Voronyezs térségébe, ahonnan később, a visszavonulás után bajtársaival gyalog indult haza.
A 2. magyar hadsereg Donhoz történő kivezénylése alapvetően német nyomásra történt. A német hadvezetés, a kormányzó és a hadsereg parancsnoka, Jány Gusztáv is a végletekig kitartott abban, hogy a magyar hadsereg nem vonulhat vissza a frontról a kilátástalan körülmények és erőviszonyok ellenére sem. A napló erről a momentumról is megemlékezik, szó szerint idézi Jány súlyos szavait, a hírhedt parancsot: „Vegye tudomásul mindenki, hogy innen sem betegséggel, sem sebesüléssel, sem fagyással el nem engedek senkit. Azon a területen, hol gyülekezésünket elrendelték, hol az újjászervezést végrehajtjuk, ott marad mindenki, míg meg nem gyógyul vagy el nem pusztul.” Az utasítás az 1943. január 24-én kiadott hadparancs része volt, amit természetesen hatalmas felháborodás követett. (Vitatott, hogy Jány saját hatáskörben mennyi mozgástérrel rendelkezett a parancsok kiadásának tekintetében.)
