Szomorúan kezdődött az év Baja város sportélete számára, hiszen nem sokkal 89. születésnapja után elhunyt BAKOS LÁSZLÓ nyugalmazott testnevelő tanár, úszóedző. Egykoron a város lakossága jelentős része tőle tanulta meg az úszás alapjait, emellett sokan versenyszerűen is úsztak nála. Annak ellenére, hogy edzői és tanári tevékenysége Bajához kötötte, nevét az egész ország ismeri, mivel unokájának, a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkának is ő volt a nevelőedzője. Az alábbiakban Laci bácsi életrajza, valamint DR. RÉVFY ZOLTÁN visszaemlékezése olvasható, aki a család felkérésére búcsúztatni fogja a kiváló szakembert. Szerkesztőségünk nevében őszinte részvétünket fejezzük ki a családnak, nyugodjék békében!
Bakos László 1957-ben végzett a budapesti Testnevelési Főiskolán, ahol középiskolai testnevelő tanári és úszóedzői oklevelet szerzett. Ebben az évben került Bajára, ahol a Bajaszentistváni Általános Iskolában kezdte meg pedagógiai munkáját. Iskolai tevékenysége mellett a Bajai Spartacus vízilabda szakosztályának és úszócsapatának edzője volt. Az NB II-es csapatot 1960-ig irányította a hírhedt „dokk-uszodában” a Sugovicán, többek között Ápity Milos, Békési Károly, Mihálovics József, Bál László szerepelt a pólósok között, akik emellett úszóversenyeken is részt vettek. 1972-től 1984-ig atlétaedző volt, majd miután a bajai fedett uszoda megépült, 2007-ig a Bajai Spartacus Vízügy SC-ben az utánpótláskorúak edzőjeként dolgozott, főként kezdőtől a 12 éves korosztályig foglakozott a gyerekekkel.
Unokáját, Hosszú Katinkát 3 éves kora után kezdte el megbarátkoztatni a vízzel, az úszással. Bajnokunk 4 éves korában már tudott úszni, óvodás korától járt Laci bácsival úszóversenyekre, 9 éves korától kezdve napi két edzést vezényelt neki. 1999-ben Hosszú Katinka edzőjeként a diákolimpiai bajnok edzőjének járó serleget vehette át. Katinkát 12 éves korában adta át Pass Ferenc edzőnek, aki 18 éves koráig volt a felkészítője, amíg Katinka ki nem ment Amerikába egyetemre. Katinka amerikai edzője, Dave Salo a következőket mondta róla: „Mondd meg az utánpótlásedződnek, hogy kiváló munkát végzett, azokat a technikai elemeket, amelyeket gyermekkorban lehet megtanítani, azokat nagyon jól elsajátítottad!”
1972-től 1995-ig a Jelky András Szakmunkásképző Intézetben (illetve jogelődjében) tanított testnevelő tanárként. Többek között kosárlabda, kézilabda, labdarúgás, diáksport szakköröket vezetett. Diákolimpián rendszeres résztvevő volt csapataival, a Labdarúgó Országos Középiskolai Bajnokság döntőjébe is bejutottak, és az 1980-as években Laci bácsi vezetésével országos sakkversenyt is nyertek. Miután visszavonult az edzősködéstől, napi szinten úszással és sakkozással töltötte nyugdíjas éveit. A bajai sportot mindig figyelemmel követte.
Dr. Révfy Zoltán
Bár korábban is találkoztunk, igazán gyermekeim úszóvá válása révén ismerkedtem meg Laci bácsival, ugyanis a legkisebb kivételével irányítása alatt kezdtek versenyezni. Magam is napi szinten látogattam az uszodát, így láttam, ahogy Katinkát még fürtös hajú kicsi lányként tanította, és nagyon komoly edzésmunkát végzett vele. Edzőként úgy dolgozott – ami manapság már nem jellemző –, hogy nem volt elsődlegesen eredményközpontú. Nem azt tartotta a legfontosabbnak egy 7-8 éves gyereknél, hogy hányadik lett, vagy esetleg mennyit faragott le az idejéből, hanem hogy milyen a technikája, mennyire fegyelmezett. Amikor egy gyerek kijött a versenyen a vízből, és a szülők körülvették, nyugodtan mosolyogva csak annyit mondott: „Ha legközelebb nyújtod a karod, akkor így tedd bele a vízbe!” És megmutatta… „Bajsza alatt” mosolyogva tudta, hogy csiszolt technikával és kellő fegyelmezettséggel úgyis megjönnek majd az eredmények is – addig viszont nem azokkal kell elsősorban foglalkozni.
A vízilabdás berkekben is találkoztam Bakos László nevével. Ápity Milos emlegette többször, hogy Laci bácsi valaha ott edzősködött a dokknál. Ezt nem akartam elhinni, mert a koránál jóval fiatalosabb volt, pedig a „hőskorban” együtt dolgozott a legendás Horváth Lászlóval („Pigelével”) és Rácz Sándorral („Sacával”) is.
Közelebbi kapcsolatba akkor kerültünk, amikor szinte minden hétvégén közösen versenyekre mentünk a gyerekekkel. Amikor a Margit-szigeten zajlott 2010-ben az Európa-bajnokság, egymás mellett ültünk, és – bár nem volt épp bőbeszédű ember – ámulva hallgattam briliáns sportszakmai megfigyeléseit, taktikai kommentárjait. Nagyon jó szeme volt sportágához, és kiválóan művelte azt.
Az elmúlt évtizedben is naponta találkoztunk az uszodában; kerékpárral jött, egymás mellett úsztunk, mindig volt egy-két jó szava. Körülbelül egy éve már nem jött…És nem láttam sakkozni sem a Duna Szálló teraszán, pedig azelőtt ez is a szeretett hobbija volt: szellemi sport a megszokott sakkpartnerekkel.
Laci bácsi sohasem csillogott-villogott, tette a dolgát csöndesen, mosolyogva, de azt nem is akárhogy! Az ilyen emberekre mondják manapság, hogy hétköznapi hősök. Ő aztán az volt a javából! Háttéremberként nem szerette a szereplést, nem az elismerésért dolgozott, de éreztem, hogy jólesett neki a Baja Város Sportjáért kitüntetés, amelyet 2009-ben polgármesterként adhattam át neki.
Unokái életét és fejlődését kiemelt figyelemmel kísérte, így Katinka eredményei mellett Gergő rendkívül sikeres kosárlabda-pályafutását és Ádám felnőtté válását is nagy szeretettel követte. Katinkának tehetsége, remek adottságai és vasakarata mellett nagy szerencséje is volt, hogy a Papától tanulhatott, amit Laci bácsitól búcsúzva megható nyilvános bejegyzésében a következőképp köszönt meg: „Én keltem hajnalban, de hogy ez nem csak szenvedés volt – Neki köszönhetem. Én úsztam a hosszakat, de hogy ez játék volt – Neki köszönhetem. Az érmeket az én nyakamba tették, de – ezeket Neki köszönhetem.”
