Tamás Ádám természetvédelmi őr
Az őszirózsafélék (Asteraceae) családjába tartozó, növény (latin nevén Cirsim boujartii) kétéves: az első évben tőlevélrózsát, a második évben leveles szárat és virágzatot fejleszt. Magasra növő szára elérheti a 2-3 métert is. Alacsonyabb példányai csak a felső felükben, magasabb egyedei viszont főként az első harmaduktól elágazóak. Tőlevelei 5-20 cm hosszúak, lándzsásak, lemezük ép vagy karéjos. A száron található levelek mérete a fészkek felé fokozatosan csökken. A levelek fonákja gyapjas, merev, sárgás serteszőrös. A levélszélig kifutó levélerek erőteljes, sárgás tövisben végződnek. Az alacsonyabb egyedeken 1-20, a nagyobbakon akár 100 fészek is kifejlődhet. A fészekörv az alsó harmadában a legszélesebb, 25-35 mm magas, 30-40 mm széles. A fészekpikkelyek oldalán sűrűn elhelyezkedő sárgás tüskék állnak. Virága bordó-rózsaszín, mely 20-26 mm hosszú.
A botanikusok szerint a faj törzsalakja pannon (-balkáni) (szub)endemizmus. Neve a faj megtalálási helyére utal, a fajt a tudomány számára leíró botanikusoktól (PILLER-MITTERPACHER, 1783) származik. A híres botanikus természettudósunk, Kitaibel Pál is említi a Mecsek déli előteréből. A XIX. század végén még Dunaföldvár és Kalocsa környékéről is gyűjtötték, a bizonyító példányok a Magyar Természettudományi Múzeum növénytani gyűjteményében találhatók. A XX. század közepétől azonban a fajt kipusztultként kezelte a hazai botanikus szakma, hiszen egykor ismert élőhelyei drasztikusan megfogyatkoztak vagy – többnyire emberi hatásra – szinte teljesen átalakultak (legeltetés felhagyása, beerdősítés, beszántás). 2003-ban fedezték fel újra Dunaföldvár és Kömlőd határában, majd szisztematikus keresés eredményeképpen több dunántúli lelőhelyéről (Külső-Somogy, Tolnai-hegyhát, Szekszárdi-dombvidék, Völgység, Mecsek, Geresdi-dombság, Dél-Zselic) is újra előkerült. Térségünkben 2004 őszén Csathó András István botanikus fedezte fel a Bácsszentgyörgytől délre elterülő löszgyepben.
A faj recens hazai előfordulásai alapján sík- és dombvidéken előforduló, elsősorban az üde és félszáraz termőhelyeket kedvelő növényünk. Leginkább a lösszel borított völgyoldalakon, legelőkön és félszáraz gyepekben tűnhet fel. Zavarástűrő, a legeltetésből adódó taposást kimondottan igénylő növény.
A bácsszentgyörgyi legelőn tenyésző állományát a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei októberi számlálásuk alapján összesen 2150 tőre becsülik. Ennek alapján a faj legnagyobb Duna-Tisza közi populációja itt található, ami nagy felelősséget ró a helyi közösségre, gyepgazdálkodókra is. Egy kisebb, 2014-ben felfedezett állománya Hajóstól keletre, szintén izolált, kedvezőtlen természetvédelmi helyzetben található.
Flóratörténeti jelentősége és kis példányszámú, lokális előfordulásai miatt Magyarország felelőssége e ritka, védett bennszülött növényfajunk élőhelyeinek megőrzése, a természetvédelmi célú élőhelyek kezelése.
A terület megóvása és további legeltetéssel történő hasznosítása kulcsfontosságú a löszgyepi növény- és állatfajok megőrzése szempontjából, mert ezek elterjedése rendkívül módon beszűkült az intenzív szántóföldi művelés alatt álló bácskai agrártájon. E bácsszentgyörgyi területet évszázadok óta legeltetésre használták (ti. ez volt a községi legelő), ezért maradhatott fenn természetes állapotában a rajta levő védett növényritkaságokkal együtt. Az extenzív legeltetéssel fenntartott gyepekhez számos ritka, védett természeti értékünk kötődik.
A pécsvidéki aszat hazánkban védett növény, természetvédelmi értéke: 10 000 Ft.
Fotók: dr. Kovács Éva
