Füzek a bajai folyóparton

Séták szülőhelyünk fái és bokrai körül 8.

Masa György

„Bábel folyói mentén ültünk és sírtunk: a Sionra emlékeztünk. Azon a földön a fűzfákra akasztottuk hárfáinkat. Mert dalt akartak hallani, akik elhurcoltak minket…” (137. zsoltár: A száműzöttek éneke)

A magunk mögött hagyott húsvéti ünnepkör kiemelkedő eseménye a római katolikus egyházban a nagyhét kezdetét jelző virágvasárnap, melyhez szorosan hozzátartozik a barkaszentelés és a körmenet. A barkás fűzfaágak teljesen véletlenül csöppentek az ünnep kellékei közé: a Jeruzsálembe szamárháton bevonuló Jézust királynak kijáró tisztelettel, olajfa- és pálmaágakat lengetve köszöntötték a zsidók, ezt elevenítik fel a keresztények virágvasárnapon. A mi éghajlatunkon azonban nem élnek meg az említett növények (bár az olajfák meghonosítása a klímaváltozás következtében küszöbön áll), ezért jobb híján a korán virágzó barkákat viszik a hívek a templomba. A barkás ágakat a papok megszentelik, a hívők a szertartás után hazaviszik ezeket otthonaikba. A néphit szerint bajokat elhárító, csodatevő hatása van a szentelt barkának, és talán még az egyháznak kevésbé tetsző varázslatokhoz is felhasználható. Elégetett maradványait a következő évben a nagyböjti bűnbánat kezdetét jelző hamvazáshoz használják fel. A barka a mai napig szerves része a húsvéti dekorációnak, a kora tavasz egyik jellegzetes tüneménye.

A barkavirágzat botanikai szakkifejezés: csüngő virágfüzéreket értenek alatta, melyen az egyes virágok nem feltűnőek, kocsányaik pedig rövidek vagy teljesen hiányoznak. A barkák egyivarúak, ami azt jelenti, hogy csak termős, vagy csak porzós virágokat tartalmaznak. Barkavirágzattal rendelkezik többek között a mogyoró, a nyír, a különféle nyárfák, tölgyek. A fűzfák virágai hasonlóak, de általában nem csüngőek, így tudományosan helyesebb füzérvirágzatnak nevezni őket. A füzek közé tartozik a kecskefűz, amelyet a leggyakrabban használják barkaszentelésre vagy díszítésre. A lombfakadás előtt nyíló, ezüstös pamacsokkal teli ágakat még a valódi virágok kipattanása előtti állapotban kell lemetszeni a bokorról és kiszárítani, hogy sokáig megmaradjon. A kecskefűz további érdekessége, hogy a hazai fajok közül ez rendelkezik a legszélesebb lomblevelekkel, így nagyon elüt a hosszúkás, karcsú leveleket növesztő társaitól. Általában cserje méretű, esetleg kisebb fává fejlődik. Kétlaki növény, azaz a porzós és termős virágok külön egyedeken nyílnak, hasonlóan a legtöbb fűz fajhoz. Baján a Szentháromság tér alatt, a Sugovica-part sétányának padjai körül találkozhatunk több kiültetett porzós és termős példányával.

Az említett sétányról jól megfigyelhetjük a fehér füzeket (Salix alba) is. A Petőfi-sziget partját a Szentháromság térrel szemközt végig ezek a fák szegélyezik. A tér alatt, a partfal rekonstrukciója során kihelyezett kövezésben több egyede is spontán megtelepedett, és a fűzre jellemző gyors növekedési ütemet mutatja. A fehér fűz a környék folyóparti társulásainak őshonos, állományalkotó faja. Az alacsonyabban fekvő, árvíz által gyakrabban látogatott területeken puhafa ligeterdőket alkot a fekete nyárral együtt. Ezek a ligeterdők az ártér jellegzetes, védendő élőhelyeinek számítanak. Különösen megragadó látványt nyújtanak az idős, már a földön fekvő, de még mindig friss ágakat hajtó példányok. Lombját kora tavasszal, az elsők között bontja ki, levelének fonákja ezüstösen molyhos, keskeny, hosszúkás alakú. Rövid életű fa, az öregebb példányok koronája gyakran viharvert, törzse odvas. A vízparti életmódhoz való alkalmazkodásként sokszor szakállszerű, járulékos gyökereket fejleszt a törzsén. Letört vesszői vagy kidőlt törzsei könnyen legyökereznek, hiszen az árvizek alkalmával ilyen módon is képes terjedni. Jó gyökerező képességének bizonyítékát és kreatív felhasználásának módját találjuk Jókai Mór A nagyenyedi két fűzfa című elbeszélésében. Kérge láz- és fájdalomcsillapító hatású népi gyógyszer, az aszpirin hatóanyagát, a szalicilsavat tartalmazza (salix a füzek latin neve, ebből ered a kifejezés). További érdekesség, hogy a fűzfák alatt tavasz végén, nyár elején szép időben is „eshet az eső”. Valójában ilyenkor a leveleken táplálkozó tajtékos kabóca lárva által kiválasztott, nyálhoz hasonlító folyadék csöpög a fák leveleiről (kakukknyál). A kabóca lárvái ezzel a kevéssé vonzó anyaggal védekeznek a ragadozó madarak ellen. A fehér füzek jellegzetes megjelenésükkel meghatározzák a bajai folyópartok hangulatát, a sokak által kedvelt dunai homokzátonyok fás szárú növényzetét is nagyrészt ők alkotják.

A Sugovica-part másik jellegzetes növénye a szomorúfűz. Ezt a különleges megjelenésű fajt már a kisgyerekek is elsők között tudják azonosítani jellegzetes földig csüngő ágai alapján. A valóságban több faj is hasonló alakú lombkoronát növeszt, és ezek egymás között is képesek kereszteződni, így elkülönítésük egyáltalán nem gyerekjáték. A babiloni fűz az egyik ilyen, mely nevével ellentétben Kínából származik. A helytelen névadást maga Carl von Linné svéd természettudós, a tudományos rendszertan atyja követte el, aki úgy gondolta, hogy a Bibliában szereplő (írásom elején idézett zsoltárban is említett) fűzfáról van szó. Bizony, még az ő szisztematikus gondolkodását is megzavarta a lecsüngő ágú fa egyedi hangulata, hiszen az Eufrátesz partján szomorkodó száműzöttekhez nagyon is illett. A faj éppen ennek a hangulatnak köszönhetően népszerű a temetőkertekben, de igazán a vízpartokon érzi jól magát. Kimondottan gyorsan növekvő, jó árnyat adó fáról van szó. Hasonló lombalakot fejleszt a fentebb tárgyalt fehér fűz ’Tristis’ (sic) nevezetű kertészeti változata, illetve a két faj hibridjeként létrehozott európai szomorúfűz (Salix × sepulcralis ‘Chrysocoma’). Az elmúlt években a bajai strand homokos részére is több szomorúfűz példányt ültetett a város. Indokolt lehet ez a telepítés, hiszen mostanra megváltoztak a strandolási szokások. A vízpartokon a magas szintű káros sugárzás és a megterhelő hőség miatt egyre többen keresik a tűző nap helyett a kellemesebb árnyékot. A szomorú füzek megfelelő korona alakítással és gondozással ezt bizonyosan nyújtani fogják a számunkra.

A hazai füzek sokaságában még egy faj van, amely igazán különleges ágszerkezettel rendelkezik: ez a spirálfűz vagy mandzsu fűz. A fűzfélék szövevényes rendszertani helyzetére jellemző, hogy többen ezt a fajt a babiloni fűzzel azonosnak tartják. A spirálfűz ágai dugóhúzóhoz hasonlóan csavarodnak, és a vékony fűzfalevelek még gyakran spirálisan is megtekerednek. A jellegzetes megjelenésű fát gyakran ültetik díszfaként, a Sugovica-parti sétányon is találkozhatunk egyel a Duna Szálló kikötőjének szomszédságában. Tartós és szép vázadíszt kapunk, ha a csavarodó hajtások kérgét lefejtjük, és kiszárítjuk a fehér színű ágat.

A fűzfélék általában kedvelik a vízparti termőhelyeket, és igen jól viselik a metszést és a koronaalakítást. Több faj vesszője alkalmas a kosárkötésre. Ilyenkor a növények megfelelő vastagságú hajtásait lemetszik, és főzés, hántolás után felhasználják kosarak, vékák és egyéb használati eszközök készítésére. A törzs és a korona között végrehajtott metszést nevezik botolásnak, hiszen az életerős fák a vegetációs idő végére újra fejlesztik a hosszú, egyenes ágakat. A botolóra vágott füzek egykor országszerte jellemző, tájképi elemek voltak, hiszen nagy mennyiségben volt szükség a vesszőkre a mezőgazdasági termelés eszközigényének a kiszolgálására. Kosárkötésre természetesen a kosárfűz a legalkalmasabb, de a törékeny fűz és a fehér fűz ágai is felhasználhatók erre a célra. A Bajai Honpolgár kedves olvasói a Szentháromság tér és a Sugovica-part közötti meredek rézsűn figyelhetik meg a kora tavasszal tövig visszavágott sárga vesszőjű füzek fejlődését. Ezek telepítése jó ötlet volt, hiszen jellegükben illenek a vízparti környezethez, és megfelelően gondozva, visszametszve nem takarják el a tér korlátja mellől nyíló remek kilátást.

Baja folyóparti város, nem meglepő hát, hogy sétáink során lépten-nyomon találkozunk a fűzfák változatos formáival. Sokféleségük, életrevalóságuk lenyűgöző, látogassuk meg őket minél gyakrabban!

Baja alatt a világ – utazás a környék földtörténeti múltjába

Goda Zoltán

Azt hiszem, Baja földrajzi környezete néhány mondatban is jellemezhető: dél-magyarországi kisváros az Alföld peremén, a Duna partján; itt terül el a méltán híres Gemenc kisebb-nagyobb holtágaival. Körülöttünk szinte teljesen sík a terep, de ha tiszta az idő, a Mecsek vonulatai is feltűnnek a nyugati horizonton. A Sugovica elkanyarog a belvárosig, így elmondhatjuk: Baja a vizek városa.

A Mórágyi-rög Baja északi része alatt húzódik (a szerző fényképe)

Érdemes azonban a környékünkön kicsit alaposabban is körülnézni, hiszen nem kevesebb, mint öt különleges kistáj találkozik itt. A tőlünk északra húzódó Kalocsai-Sárköz területét löszös-homokos teraszok és a Duna valamikori árterei teszik változatossá. A folyó túlpartján a Tolnai-Sárköz vidékét találjuk, amelynek fontos része a Duna hullámterén elterülő Gemenc és annak északi végén kanyargó Sió. Az ártéri erdőtől északra a Duna által régen hátrahagyott medrekben pihenő állóvizeket a Faddi, a Tolnai és a Bogyiszlói Holt-Dunát fedezhetjük fel. Hasonló holtágakat a Mohácsi-szigeten is találunk, ez is egy folyó-járta terület, szinte nincs olyan része, amelyen a Duna ne hagyta volna ott a kézjegyét. De nem csak mélyen fekvő ártereket találunk erre, a Bácskai-löszhát határozottan magasabban fekvő vidék. Az Illancs pedig egy valódi gyöngyszem a maga sajátos homoki erdeivel és élővilágával. Az erdők között megbújva itt találjuk az Ólom-hegyet is, amely nem csupán a környék, hanem az egész a Duna-Tisza közének legmagasabb pontja.

A Pannon-tenger korában a legközelebbi szárazföld a Mecsek volt. (forrás: https://viborc.com/map-of-the-pannonian-sea-reconstruction)

A környék jelenlegi földrajzi elrendeződését mindenképpen a Duna uralja, hiszen már évezredek óta itt kanyarog, így a környező vidék egyik legmeghatározóbb felszínformáló ereje lett. De milyen lehetett a táj errefelé több tízezer vagy akár több millió évvel ezelőtt. Vajon jártak-e itt dinoszauruszok, és dübörgött-e mamutléptektől a föld? E kérdésekre a választ mélyen a felszín alatt találjuk meg.

Ha vissza szeretnénk utazni a térség földtörténeti múltjába, csupán néhány millió évvel ezelőtti időpontra lenne érdemes állítani az időgép dátumválasztó tárcsáját. Baja helyén ugyanis a földtörténet túlnyomó részében csak végtelen óceánokat és tengereket találnánk, a távoli horizonton néhány kisebb szigettel. 150–200 millió éve, a jura korban, amikor dinoszauruszok népesítették be a Földet, a Tethys-óceán nyugati medencéjének vize hullámzott errefelé, majd annak lefűződéséből az eocén és az oligocén kor határán, kb. 34 millió évvel ezelőtt alakult ki a Paratethys, amely az Alpok, a Kárpátok és a Dinári-hegység kiemelkedésével tovább darabolódott, hogy végül 10 millió évvel ezelőtt kialakuljon a Pannon-tenger. Ez a sekély és meleg vizű beltenger eleinte kapcsolatban állt a Paratethys utódaival, az Égei-tenger és az Adriai-tenger őseivel, majd a Dinaridák teljes kiemelkedésével már lefolyástalan medenceként létezett tovább. Ekkoriban a legközelebbi szárazföldek a Mecsek, a Villány és a Tarcal-hegység (mai nevén Fruška Gora) voltak, amelyek a szigetként emelkedtek ki a vízből. A Pannon-tenger a hosszú évmilliók alatt egyre sekélyebbé vált, kb. 3-4 km vastagságú üledék halmozódott fel a fenekén. Ez idő alatt pedig a beleömlő folyók hatására fokozatosan édesvízűvé vált. A feltöltődés addig folytatódott, amíg a víztömeg végül utat talált a mai Vaskapu-szoroson, így tengerünk sorsa megpecsételődött, és fokozatosan átadta a Kárpát-medencét az ős-folyóknak. A Pannon-tenger, illetve ekkor már Pannon-tó egészen 600 000 évvel ezelőttig kitartott, utolsó maradványa a Szlavón-tó volt, amely a mai Horvátország északi részén, nagyjából a Dráva és a Száva között helyezkedett el.

Több száz millió évig csak sekély tenger jellemezte a tájat. (a szerző rajza)

Baja és környéke tehát csupán néhány millió évvel ezelőtt került szárazra, előtte több száz millió évig csupán halak, rákok és más tengeri élőlények éltek errefelé. A pleisztocén elején, kb. 2 millió éve a maihoz hasonló éghajlat volt jellemző, melegebb nyarakkal és enyhébb téli hónapokkal. A terület emelkedésének és a folyók feltöltő hatásának köszönhetően az addigra már teljesen édesvízű Pannon-tó fokozatosan visszahúzódott, végtelen mocsárvidéket hagyva maga után. A vizes-lápos táj zöldellő volt, gazdag növény- és állatvilággal, ekkoriban az uralkodó állatfaj nyáron mindenképpen a szúnyog lehetett… A pleisztocén derekától a klíma hullámzó volt, hosszabb-rövidebb jégkorszakok és interglaciális szakaszok váltogatták egymást, de az idő előrehaladtával az éghajlat egyre hűvösebbé és szárazabbá vált, a mocsarak átadták helyüket a füves sztyeppéknek.

Füves sztyeppék és jeges-viharos szelek uralták a tájat a legutóbbi jégkorszakban (a szerző rajza)

A legutóbbi jégkorszak, amely a Würm-glaciális nevet viseli, nagyjából 110 000 évvel ezelőtt kezdődött. A Kárpát-medence a periglaciális (jégkörnyéki) területek közé tartozott, azaz sosem borította állandó jégtakaró, egyedül a Kárpátok legmagasabb csúcsai viseltek jégsapkát. Még az eljegesedés maximumának idején, 18 000 éve sem terjedt idáig az északi-félteke jégtakarója. Ám ekkoriban nem lehetett kellemes errefelé élni, az éghajlat így is meglehetősen zord volt. Rövid, hűvös nyarak és fél évig tartó kemény telek váltották egymást, a leghidegebb periódusokban az évi középhőmérséklet – amely jelenleg kb. 11°C – fagypont alatt maradt. A téli hónapokban jellemző volt a -15°C körüli középhőmérséklet is, egyszóval a környékünk éghajlata leginkább a szibériai Irkutszk jelenlegi klímájára hasonlított. Az időjárást az észak felől süvítő orkán erejű, jeges bukószelek uralták, amelyek finom porral terítettek be mindent. Ebből a porból alakultak ki azok a löszdombok és teraszok, amelyekkel például Dunaszekcső mellett is találkozhatunk.

A pleisztocén elején és közepén még végtelen mocsárvidék jellemezte a tájat. (a szerző rajza)

A Würm-glaciálisban már folyók szelték a tájat. A jégkorszak elején az Ős-Duna még nem itt, hanem az Alsó-Tisza-vidéken csatangolt, a mi környékünkön kisebb-nagyobb mellékfolyói szaladtak nyugatról kelet felé. Az egyik ilyen a Sárvíz lehetett, amely ma Sióagárdnál ömlik a Sióba, de az őse a közelben haladhatott el, hogy a mai Szeged környékén érje el a Dunát. Azt a Dunát, amely később, kb. 20-25 ezer évvel ezelőtt érkezhetett meg erre a tájra. Ekkoriban már élhettek emberek errefelé, akiket a fantázia kedvéért nevezhetünk ős-bajaiaknak. Elődeink barátságosabb időjárású napokon mamutokra és gyapjas orrszarvúra vadászhattak. Nyomaikat, maradványaikat valószínűleg sosem fogjuk megtalálni, hiszen a folyók később a környéket jórészt betemették hordalékukkal. De néhány évvel ezelőtt, innen nem is oly messze, Siklóson és Kozármislenyben mamutok maradványai kerültek elő, hogy hírt adjanak egy mára teljesen letűnt korszakról.

Bár a jégkorszakban már folyók határozták meg a tájat, az Ős-Duna csak 20-25 ezer évvel ezelőtt érkezhetett meg a környékre. (forrás: https://mersz.hu/dokumentum/termfoldr__18)

A városunk alatt húzódó geológiai rétegekről mára rendelkezünk némi információval. Ezeket az elmúlt száz év kutatófúrásainak köszönhetjük, amelyek szénhidrogéneket – olajat és földgázt –, valamint termálvizet igyekeztek feltárni, mindezidáig sikertelenül. Ezek a kutatómunkák és a hozzájuk kapcsolódó vizsgálatok értékes információkkal szolgáltak az utókor számára. A város alatt nem meglepő módon több száz, helyenként több ezer méter vastag üledékes kőzet található, amely részben több millió éve lerakódott tengeri üledék, részben pedig az ősfolyók által szállított hordalékból áll. A régi és ma is működő artézi kutak ezeket az üledékes rétegeket harántolták, az alapkőzetet egyik sem érte el. Ha gondolatban eltávolítjuk ezt az óriási mennyiségű üledéket, az alapkőzetet találnánk meg a mélyben, amely igen érdekes képet mutat. A város északi része alatt kb. 1000 méter mélységben a Mórágyi rög vonulata húzódik, amely nagyon öreg, kb. 340 millió éves gránit. Érdekessége, hogy innen igen messze, a déli féltekén, a mai Kongó területén keletkezett, és onnan vándorolt ide kalandos úton. Ezt a kőzettestet egy könnyű séta keretén belül mi is megtekinthetjük Mórágyon, hiszen ott felszíni kőfejtés feltárja előttünk. Vonulata Pörbölynél már 150 méterrel a felszín alatt, Bajánál 1000 méter mélységben húzódik, Sükösdön pedig ismét sekélyebben, kb. 350 méter mélységben található. A város déli része azonban egészen más alapokon nyugszik. Az 1924-25-ben zajlott angol-magyar kutatófúrás a Petőfi-szigeten 1369 mélységig jutott, de az alapkőzetet nem érte el. A Ferenc-csatorna partján 2008-ban végzett termálvízkutató-fúrás is jórészt csak üledékes kőzetet talált 1820 méter mélységig, de a fúrást megelőző vizsgálatok alapján itt akár 3-4 km mélységben is húzódhat az alapkőzet. A város déli fele alatt a Villányi-hegység vonulata található, amely 240 millió éves, triász-kori mészkő a Tethys-óceán északi peremvidékéről. Ez a mészkővonulat amely Bajánál több kilométer mélységben húzódik, meglepő módon Dunafalva mellett eléri a felszínt. A Dunafalva melletti mészkőkibúvás igazi geológiai kuriózum. Valamikor egy kb. 15 méter magas, 1-2 hektár alapterületű mészkőszirtként állt a Baracskai-Duna-ág partján, amelyet sokáig Vári-puszta néven ismertek. A szirt, amely a miocén-korban elsüllyedt helység egyik csúcsa volt különleges szerepet tölthetett be az emberi történelem során. Egy időben szegényes vár állhatott rajta, és valószínűleg a rómaiak is stratégiailag fontos pontként tartották számon. Már akkoriban felismerhették a különleges helyen lévő mészkő értékét, így a felszíni fejtés és bányászat megkezdődött, és sok száz éven át, egészen 1939-ig tartott, amikor az itt működő bányát végleg bezárták. Mára a sziklaszírt teljesen eltűnt, csupán egy füves domb emelkedik ki a tájból. De ha ellátogatunk ide, és egy kicsit alaposabban szemlélődünk, a bokrok alján még rálelhetünk a vári-pusztai mészkövekre, amelyek egy több száz millió éve letűnt korról mesélnek: egy olyan korról, amikor a világot még a végtelen tenger jelentette.

Bokrok alatt megbúvó mészkövek; mára csupán ennyi maradt a vári-pusztai mészkőkibúvásból. (a szerző fényképe)

 

Föld alatti népszámlálás

Masa György

2023. november 16. különösen szép nap volt. Már reggel tiszta, kék volt az ég, és őszies melegen sütött a nap, miközben Tamás Ádámmal a Mérleg utca végén várakoztunk a földikutya-állomány felmérését végző csoport többi tagjára. Abban a szerencsében volt ugyanis részem, hogy részt vehettem a Bajai Földikutya-rezervátum rendes éves felmérésén.

Tamás Ádám – a Kiskunsági Nemzeti Parkhoz tartozó, a Bajai Földikutya-rezervátumot is magába foglaló természetvédelmi őrkerület vezetője – kihasználja a várakozás perceit, és egy közeli túráson bemutatja nekem, amit egy alkalmi segítőnek feltétlenül tudnia kell a feladat sikeres elvégzéséhez. Földikutyát ugyanis bizonyosan nem fogunk látni, az állomány nagyságára csak a megfigyelhető túráscsoportok számából tudnak majd a szakértők becslést adni. Végre élőben is láthatom a földikutyák szabályos sorba rendezett, nagy méretű túrásait, megkereshetem bennük azokat a jellegzetes, ferdén elharapott növényi gyökérkéket, amelyek minden kétséget kizáróan azonosítják a túrást. Nagy öröm ez számomra, hiszen régóta érdeklődöm a téma iránt. A Bajai Honpolgár számára készült egyik első cikkem is a délvidéki földikutyák jelentőségéről szólt még 2016 áprilisában (az írás a Bajai Honpolgár 2016/4. szám 21. oldalán vagy ahttps://bajaihonpolgar.hu/wp-content/uploads/2018/01/honpolgar-2016-aprilis.pdf webcímen elérhető az érdeklődők számára, az abban kifejtett általános ismertetőt a földikutyákról ezen a helyen nem ismétlem meg).

2017-ben a földikutyák élőhelye természetvédelmi terület lett, melynek tulajdonosa Baja Megyei Jogú Város Önkormányzata, a természetvédelmi kezelő pedig a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság. A hivatalos természetvédelem kezelésébe vett területeken az előírásoknak megfelelő rendszerességgel kell a természeti értékek állapotát rögzíteni, így minden év novemberében felmérést végeznek. Számláló társaim, akik időközben megérkeznek a kecskeméti központból, nem szorulnak kiképzésre, így hamarosan elkezdődik a munka. Csatárláncba rendeződünk, és mindenki a számára előre kijelölt vékony sávot járja be, és keresi az állatok nyomait. Az adatok rögzítése az erre a célra kifejlesztett mobiltelefonos applikáción keresztül történik, amely az információkat azonnal feltölti a központ szervereire. Az így kialakuló „pöttyös térkép” mutatja a felfedezett túráscsoportokat, és végső soron ennek alapján lehet megbecsülni az állomány nagyságát és – ami talán még fontosabb – több év térképeit összehasonlítva megállapítani a populáció egyedszámának változását.

A rezervátum a késő őszi napsütésben szép arcát mutatja. Szelíden hullámzó homokbuckákon terül el a földikutyáknak életteret biztosító gyep, a puszta látképét csak itt-ott töri meg néhány facsoport. Közelebbről nézve azonban nem csak a földikutyák munkájának eredményeit láthatjuk, hanem az élőhely legfontosabb problémáival is szembesülünk. Ezek közül az első a becserjésedés. A rezervátum eredeti növényzete homoki sztyepprét. A különféle gyepek a Kárpát-medence egyedi, féltett természeti kincsei. Sokan a természetvédelmet az erdőtelepítéssel, fásítással azonosítják, holott a fásszárú növényzet megjelenése ebben az esetben éppen az értékes és ritka élőhely megszűnését eredményezi. A szakkifejezéssel szukcessziónak (beerdősülés) nevezett életközösség-fejlődés természetes folyamat, eredménye azonban a rezervátum lágyszárú növényzetére és a földikutyákra nézve egyaránt káros. Az ember olyan mértékben beavatkozott a környék ökológiai rendszerébe, és olyan nagy hatást gyakorol a környezetre, hogy a passzív természetvédelem ma már nem elegendő a biodiverzitás (biológiai sokféleség) fenntartásához. Ez azt jelenti, hogy kevés kivételtől eltekintve nem elég a védett élőhelyeket egyszerűen békén hagyni, hanem aktív beavatkozással fenn kell tartani a természetvédelmi szakemberek által kedvezőnek ítélt állapotot. Ezt a folyamatos gondozást nevezik természetvédelmi kezelésnek. Az említett problémát súlyosbítja, hogy a megjelenő fák és cserjék nem őshonos fajok. Gyorsan terjed a madarak által kedvelt keskenylevelű ezüstfa (gyakran helytelenül olajfának nevezik). A bálványfa mindenhol súlyos problémát jelent ahol csak megjelenik, mivel gyökérről könnyen sarjadó, nehezen kiirtható fajról van szó. A területen megtelepedett a selyemkóró, az aranyvessző és a japán keserűfű, melyek szintén tömeges terjedésre képes adventív fajok.

A másik szembetűnő probléma a szemét. Az egykori katonai gyakorlótérre a hadsereg elvonulása után egy darabig nem irányult figyelem, így az elmúlt harminc év során jelentős mennyiségű szemetet hordtak ki a környezet állapota iránt közömbös polgártársaink. A szemét fajtái közül az építési törmelék okozza a legnagyobb problémát, hiszen a szennyezett helyeken hosszú távon lehetetlenné teszi a földikutyák életfeltételeit. A törmelékkel együtt érkezhetett egyébként a rezervátum területére a jukkapálma és a fügekaktusz is. A hadsereg örökségeként a területen egykori fedezékek és más katonai tevékenységek nyomai figyelhetők meg, melyek feltagolják az életteret, és akadályozzák a földikutyákat a szabad mozgásban (ökológiai sorompó).

A felmérés menetének és a személyes tapasztalatoknak a bemutatása után lássuk az eredményeket, melyekről szintén Tamás Ádám nyújtott felvilágosítást a megfelelő szakmai magyarázatok kíséretében. Sajnos 2023-ban a bajai földikutyák száma jelentős csökkenést mutatott az előző évhez képest, ami azért különösen aggasztó, mert 2022-ben is hasonló fogyatkozás volt tapasztalható. Jelenleg a populáció egyedszámát 189 példányra becsülik, ez az érték néhány évvel ezelőtt még 400 körül volt. A nagy mértékű fogyatkozás okait a szakemberek is csak feltételezni tudják. Jelentős hatású emberi beavatkozás nem történt az utóbbi években, mérgezésre utaló jeleket nem találtak. A járványos betegségek vizsgálata szinte lehetetlen, hiszen az elpusztult példányok tetemei nem kerülnek a felszínre. A természetes ragadozók hatását kizárják, ugyanis tudomásunk szerint a földikutyát kevés ragadozó fogyasztja, és azok ellen is a járatainak eltömítésével védekezik. Bizonyára szerepet játszik a káros folyamat kialakulásában a fentebb tárgyalt cserjésedés, de valószínűleg komoly hatása van a 2022-ben tapasztalt, példátlanul aszályos időjárásnak is. A csapadékszegény periódus az egyébként is félsivatagi környezetben a növények fejlődését lelassíthatta, a gyökerek és hagymák tápláló értéke csökkenhetett, és ez minden bizonnyal kihatott a földikutyák szaporodási ütemére, hiszen ezek számítanak a fő táplálékának. Az állomány zsugorodása mögött időjárási okokat sejtők véleményét erősíti, hogy a délvidéki földikutya többi ismert élőhelyén (Kelebia, Albertirsa) ugyancsak kevesebb egyedről számolnak be. A fogyatkozás ténye minden esetre komoly fejtörést okoz a természetvédelmi szakembereknek, de talán felgyorsítja azokat a folyamatokat, amelyek a rezervátum állapotának javítására irányulnak.

Az idei évtől megkezdődik a területen az extenzív legeltetés. A nem kívánatos fás szárú fajok visszaszorításának egyik legjobb módja a legeltetés. Az „élő fűnyírók” visszaszorítják a cserjéket, megakadályozzák a szukcessziós folyamatokat. A legeltetést azonban egy ilyen érzékeny területen csak nagy körültekintéssel lehet folytatni, hiszen a túlhasználat könnyen a talaj pusztulását okozhatja. A rezervátum területén a vállalkozó gazdák juhokat, kecskéket és lovakat fognak tartani a természetvédelmi szakemberek által meghatározott számban és megfelelő ellenőrzés mellett. Az első ilyen év tapasztalatait érdeklődéssel várjuk, és reméljük, hogy a földikutya-egyedszám változását jó irányba fogja fordítani. A természetvédelmi kezelés másik elemeként a nemzeti park pályázati forrásokat keres a megállíthatatlanul terjedő gyomfák irtására. A bálványfa és társainak hatékony és végleges eltávolítása speciális szakértelmet igénylő, összetett feladat, ami sohasem olcsó. A terület rehabilitációjának azonban a legköltségesebb, legnagyobb mértékű és talán a legfontosabb eleme az építési törmelék eltávolítása lenne. Mindezeken kívül megfelelő körültekintéssel és óvatossággal neki kellene vágni a mesterséges árkok és mélyedések tájba illesztésének. A legeltetés, hulladékmentesítés és a tereprendezés végrehajtása eredményezné végső soron a rezervátum területének rehabilitációját.

A rossz híreken túl optimizmusra ad okot, hogy a bajaiak hozzáállása a földikutya rezervátumhoz jó irányba változik. A védett terület létezése bekerült a köztudatba, az emberek egyre nagyobb hányada ismeri meg a földikutya természetvédelmi jelentőségét. A természetvédőket sokszor keresik meg kerttulajdonosok azzal, hogy megtelepedett náluk a földikutya. Bár az esetek többségében kiderül, hogy vakondról, vagy a szintén föld alatti járatokat ásó kószapocokról van szó, a bejelentések a szemlélet változását mutatják.

Összességében az elmúlt évek számos eredménnyel jártak: megkezdődött a természetvédelmi kezelés, világossá váltak a rezervátum problémái, kialakultak a rehabilitációhoz vezető célok és jó eredményeket hozott a szemléletformálás. Reméljük, hogy ennek következtében a jövőben a földikutyák száma is gyarapodásnak indul!

Köszönöm a meghívást és a szakmai segítségnyújtást Tamás Ádám őrkerület-vezetőnek!

 

Adventi barangolás

Séták szülővárosunk fái és bokrai körül

Masa György

A karácsonyi készülődés nem feltétlenül az év legnyugalmasabb időszaka, hiszen az óév feladatait le kell zárni és – egyebek mellett – az ünnephez szükséges kellékeket is meg kell vásárolni. Az egyik legfontosabb ezek közül a megfelelő karácsonyfának való fenyő beszerzése. Szülővárosunk fái és bokrai között tartott sétánk ezért most nem a megszokott nyugodt andalgás lesz, hanem jártunkban-keltünkben vetünk néhány pillantást a város fenyőféléire, hátha ez a szemle segítséget nyújt majd a megfelelő ünnepi fa kiválasztásához.

Elöljáróban el kell mondani, hogy a fenyőfélék többsége nem ideális megoldás a városfásításra. Többségük ugyanis sekélyre nyúló gyökerekkel rendelkezik, hegyvidékek körülményei között ez a lehetőség adatott nekik. Eredeti élőhelyükön általában sűrű állományban növekednek, együtt jobban védve vannak a széldöntéstől. A városba ültetett példányok ezzel szemben magányosan állnak, hiszen szép formájuk csak így bontakozhat ki. Így viszont a nagy méretűre növekvő fenyők a szélviharok során gyakran gyökerestül kifordulnak, mint ahogy az idei év szélviharai során az az újvárosi óvoda mellett és a belvárosi plébánia kertjében is megtörtént. További hátrányos tulajdonságuk, hogy megmetszve, csonkolva elveszítik díszítő értéküket, ezért nehezen alakíthatók a környező épületekhez. Mindezen tulajdonságok miatt kevés példányt láthatunk belőlük az utcákon, inkább parkokban, temetőkben és magánkertekben jellemzőek.

Akik iskolás korukban szorgalmasan tanulták a biológia tárgyat, arra emlékezhetnek, hogy a fenyők a nyitvatermők törzsébe tartoznak. Ezt a hagyományos rendszertani kategóriát azonban már nem használják, mert a modern molekuláris vizsgálatokra épülő csoportosítás és az új rendszertani felfogás miatt az egykor ide tartozó fajokat több, különálló törzsbe kell sorolni. A témánkat adó növényeket a fenyőfélék törzsébe (toboztermők, Pinophyta) rendszerezik.

A Barátok temploma mellett található Jávor Ferenc parkban sok látványos, karcsú, lángnyelv alakú európai ciprust találunk. Ez a faj a tujákra jellemző, ágra simuló pikkelylevelekkel rendelkezik, tobozai gömbölydedek, dió méretűek. A ciprus a Kelet-mediterrán partvidéken őshonos, de az ókori népek sokfelé elterjesztették, Itáliában például tájképi jelentőségű faj lett. A Földközi-tenger vidékén kibontakozó civilizációk kultúrájában mindenhol szimbolikus jelentést hordozott. A legidősebb ismert példány a 4000 éves iráni Zarathusztra fa, melyet a hívők szerint maga az ősi perzsa vallás prófétája ültette. Az Ószövetségben Isten kertjének egyik fája, Isten dicsőségének szimbóluma. Az ókori görög kultúrában a halál és a gyász kapcsolódik hozzá, az elhunyt házát cipruslombokkal díszítették. A keresztények az örök élet jelképét látják ebben a különös megjelenésű fában, más esetekben a Szűzanyát jelképezi. A mi ciprusaink a templomkertben szépen fejlődnek, egységes képet mutatnak, reméljük, hogy a komolyabb fagyok vagy a nehéz hó sem tesz kárt bennük. A Belvárosi templom déli oldalán is találunk néhány ciprust, de itt társul hozzájuk egy atlaszcédrus is. A cédrus tűlevelei rövidek, csomókban állnak. A fa idős korára hatalmas méreteket ér el, ágai jellegzetesen vízszintesen nőnek. Közeli rokona (az is lehet, hogy alfaja) a legendás libanoni cédrusnak. Ez a faj – a ciprusokhoz hasonlóan – gazdag kulturális jelentéstartalommal rendelkezik. A Gilgames-eposzban a Cédrus-erdőt a rettenetes Humbaba szörnyeteg oltalmazza. Legyőzése után Gilgames az Eufrátesz vizén úsztatja haza a kivágott fákat. A történet nyilván a cédrusnak a mezopotámiai gazdaságban és kultúrában betöltött fontos szerepéről emlékezik meg. Az egyiptomi fáraók temetésén használt napbárkák, szarkofágok cédrusfából készültek, illetve a Biblia szerint részben ebből az anyagból építették az első jeruzsálemi templomot és Salamon zsidó király díszes palotáját is. A fákkal azonban az ókoriak nem gazdálkodtak körültekintően, napjainkra csak néhány példány maradt meg az eredeti élőhelyen. A cédrus az Ószövetségben a nemesség, erő, boldogság és az örök élet jelképe, nem csoda, hogy a keresztények ebben magának Jézusnak a szimbólumát találták meg. Ezen a helyen a magyar festészet remekműveinek számító Csontváry Kosztka Tivadar-képeket kell még felidéznünk (Magányos cédrus, Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban). A bajai Templom téren növekvő cédrus még nem lépett abba a korba, amikor különleges ágszerkezete kibontakozik. Mindannyiunknak azt kívánom, hogy egyszer majd megláthassuk kifejlett formáját!

A Tóth Kálmán téri szökőkút körül négy, fejlődésben lévő közönséges tiszafát találunk, melyeket a tér felújítása során eltávolított öreg tiszafák helyére ültettek. A szobor háta mögött két példány megmaradt a régi kert idősebb fái közül is. A faj egyedeinek görbe törzse csavarodott, lassan növekedik. Levelei puhák, sötétzöldek. Feltűnő dísze a bogyóra emlékeztető, piros színű, elhúsosodó magköpeny, mely ősszel jelenik meg az ágakon. A tiszafa levele, kérge, gyökere méreganyagokat tartalmaz, mely főképp az emberre és a lovakra veszélyes. Hazánkban őshonos, Szentgálon tekinthetjük meg természetes erdőjét.

A közönséges lucfenyő is őshonos faj, a Kárpátokban fő erdőalkotó. Legtöbben karácsonyfának is ebből a fajból választanak. Alakja és illata csodálatos, de sajnos a száraz, meleg szobában. leveleit gyorsan lehullajtja. Baján több helyen is találkozhatunk vele. Szép nagy példányai vannak a Rókus temetőben és a kórház parkjában. A Petőfi-szigeten a felnőtt játszótér közelében (majdnem a Sobri-csárda előtt) áll egy termetes, jó alakú példány, de a Bajai Spothorgász Egyesület székháza előtt is van két szép egyed.

Rokona a szúrós luc, melyet a hétköznapi beszédben ezüstfenyőnek szoktak hívni. A városi környezetet jól tűri, igénytelen faj. Tobozai henger alakúak, az ágak végén lógnak, levelei a vastag viaszrétegtől hamvas kék színűek lehetnek. A szépen fejlődő példányok nagyon dekoratívak, ugyanis a korona alakja szabályos kúp alakú és igen sűrű. Eredeti élőhelye Észak-Amerika, de számtalan változatát sokfelé ültetik. Városunkban is több helyen találkozhatunk vele, a Bajai Sportuszoda bejáratánál és oldalában vannak talán a legszebb példányok.

Magánkertekben gyakori a szintén amerikai származású szürke luc törpe változata, vagyis a cukorsüveg fenyő. Az 1-2 méteres magasságúra növekvő fa lombja nagyon sűrű, a korona szabályos kúp alakú. Az előbbiekhez hasonlóan az egytűs (sic) fenyők közé tartoznak a jegenyefenyők. Többségük impozáns méretűre növekvő, szabályos koronájú, örökzöld, dekoratív fa. A kereszténység felvétele előtti korokban termékenyítő erőt tulajdonítottak neki, az örökzöld ágak az újjászületést, halhatatlanságot jelképezték, ezért a tél legsötétebb napjaiban, a napforduló táján a nyugat-európai kelták és germánok ezekkel díszítették házaikat. A jegenyefenyők, mint karácsonyfák az utóbbi időkben nálunk is divatba jöttek, hiszen szépségük mellett tartósak is. Közös ismertetőjegyük, hogy a levelek fonákján hosszában két ezüst színű sáv fut végig. Kevés kiültetett példányt találunk városunkban. A közönséges jegenyefenyő egy példányát figyelhetjük meg a Bajcsy-Zsilinszky utcában, az Újvárosi lakótelep halászléfőző pavilonja mellett. A példány fiatal, de szabályos, dús lombkoronája szépen mutatja a faj jellegzetességeit.

A Szent János kápolna töltés felőli oldalán két gyönyörű Nordmann-fenyő áll, mely faj szintén a jegenyék közé tartozik (kaukázusi jegenyefenyő). Nevét leírójáról, a finn Alexander von Nordmannról kapta, ennek ellenére nyugodtan használhatjuk a könnyebben kimondható és elterjedtebb normand (esetleg normann) fenyő nevet. A sötétzöld tűlevelek félkörben állnak a hajtásokon, a fa illata enyhe, kellemes. Jelenleg a legdivatosabb és legdrágább karácsonyfának számít.

A kéttűs fenyők közül viszonylag gyakori a feketefenyő. Ez a faj melegebb éghajlatú európai és kis-ázsiai hegységekben honos, igénytelen, szárazságtűrő faj. Törzse görbe, levelei hosszúak, párosával állnak, toboza zömök, kúp alakú. Szívóssága miatt az alföldi homokbuckák fásítására használják, de a városokban is viszonylag gyakran ültetik. Szép idős példánya látható a Rókus temetőben, illetve a Petőfi-szigeten a Radnóti Miklós Kollégium fajokban gazdag kertjében. Szokatlan megjelenése ellenére a bátrabbak karácsonyfának is választhatják, mert leveleit egyáltalán nem hullajtja, és kedvező áron hozzá lehet jutni. Szintén a kéttűs fenyők közé tartozik az erdei fenyő, melynek törzse a felső részen vöröses színű. Városban ritka, de az erőültetvényeken gyakran előfordul. Baján a Kálvária temető oldalbejáratát őrzi néhány kisebb példánya. Különlegesen hosszú, lógó és puha tűleveleiről ismerhető fel a selyemfenyő, mely egy extravagáns karácsonyfa kiváló alapanyaga lehet. Levelei ötös csoportokba rendeződnek, tobozai hosszúak és hengeresek. Fejlett példánya megszemlélhető a Vízügyi Labor egykori, ma elhagyatott belvárosi épületének kertjében, vagy a Kinizsi Pál utcai óvoda kapuja mellett.

A Bajai Honpolgár kedves olvasói láthatják tehát, hogy változatosságból nincs hiány a városba ültetett fenyőfélék között, és biztosan hasonló sokszínűséget tapasztalhatunk majd az árusok kínálatában is. Kívánom mindenkinek, hogy a békés és boldog ünnep mellé találja meg a legszebb karácsonyfát!

Biodinamika – és ami mögötte van

Szünder Dezső

Úri hóbort vagy tudatosan választott, egyedi út? Van-e, és ha igen, mi a létjogosultsága hazánkban? A napjainkban sokat emlegetett „utolsó pillanatban vagyunk, hogy megmentsük a Földet” szlogen ad-e megfelelő választ a pesszimisták számára? Jobb-e a bio-, biodinamikus bor/élelmiszer a többinél? A biodinamika szó hallatán joggal merülhetnek fel kérdések többekben is. Egyelőre nincs válasz minden kérdésre (különösen megnyugtató), írásom végére sem ígérem a „mindenre tudom a megoldást” érzését. Célom, hogy az érdeklődő olvasónak segítsek eligazodni a biodinamika témájában.

Mi is a különbség a „bio” és a „biodinamikus” között? Napjaink embere az élelmiszer-termelés kapcsán olyan rendszert alakított ki magának, amely csak a saját érdekeit szolgálja. Tudatosan kezdett mesterséges szereket használni, hogy a gazdaságában található termékek minél előbb piacra kerülhessenek és előállításuk, termesztésük során minél inkább védve legyenek a kártevők ellen. Ezzel, bár végzetes kárt még nem okoztak, jót aligha tettek. Ehhez képest a „bio” módon gazdálkodó ember csupán azzal, hogy nem, vagy csak minimális permetszert, tartósítószert használ, hatalmas előrelépést tett egy egészségesebb, szebb világ felé. Az ilyen szemléletű ember úgy termeszt növényt, nevel állatot, hogy azt előre, gondosan megtervezi. Jól tudja ugyanis, hogy manapság milyen kihívásokkal kell szembenéznie: az időjárás szélsőségeinek ellensúlyozására nem használ mesterséges szereket, és ugyanúgy jár el a kártevőirtás és a nem kívánt élőlények távoltartása terén is. A harmadik „embertípus” biodinamikus módon gazdálkodik. Alacsony számuk nem véletlen: ez a gondolkodás, termelés hordozza magában a legnagyobb kockázatot, és még a biogazdálkodáshoz képest is jóval nagyobb elhivatottságot, türelmet, nem kevés szakértelmet igényel.

Ki gazdálkodik biodinamikusan? Nemrégiben egy beszélgetés során, némi iróniával úgy fogalmaztam: olyan ember, aki megengedheti magának. Ennyire egyszerűsítve ez persze nyilván nem igaz; aki azonban komolyan gondolja, annak a biztos anyagi háttér semmiképp sem árt hozzá.

A cikk további része csak online előfizetőink számára hozzáférhető!