Séták szülővárosunk fái és bokrai körül
Masa György
A karácsonyi készülődés nem feltétlenül az év legnyugalmasabb időszaka, hiszen az óév feladatait le kell zárni és – egyebek mellett – az ünnephez szükséges kellékeket is meg kell vásárolni. Az egyik legfontosabb ezek közül a megfelelő karácsonyfának való fenyő beszerzése. Szülővárosunk fái és bokrai között tartott sétánk ezért most nem a megszokott nyugodt andalgás lesz, hanem jártunkban-keltünkben vetünk néhány pillantást a város fenyőféléire, hátha ez a szemle segítséget nyújt majd a megfelelő ünnepi fa kiválasztásához.
Elöljáróban el kell mondani, hogy a fenyőfélék többsége nem ideális megoldás a városfásításra. Többségük ugyanis sekélyre nyúló gyökerekkel rendelkezik, hegyvidékek körülményei között ez a lehetőség adatott nekik. Eredeti élőhelyükön általában sűrű állományban növekednek, együtt jobban védve vannak a széldöntéstől. A városba ültetett példányok ezzel szemben magányosan állnak, hiszen szép formájuk csak így bontakozhat ki. Így viszont a nagy méretűre növekvő fenyők a szélviharok során gyakran gyökerestül kifordulnak, mint ahogy az idei év szélviharai során az az újvárosi óvoda mellett és a belvárosi plébánia kertjében is megtörtént. További hátrányos tulajdonságuk, hogy megmetszve, csonkolva elveszítik díszítő értéküket, ezért nehezen alakíthatók a környező épületekhez. Mindezen tulajdonságok miatt kevés példányt láthatunk belőlük az utcákon, inkább parkokban, temetőkben és magánkertekben jellemzőek.
Akik iskolás korukban szorgalmasan tanulták a biológia tárgyat, arra emlékezhetnek, hogy a fenyők a nyitvatermők törzsébe tartoznak. Ezt a hagyományos rendszertani kategóriát azonban már nem használják, mert a modern molekuláris vizsgálatokra épülő csoportosítás és az új rendszertani felfogás miatt az egykor ide tartozó fajokat több, különálló törzsbe kell sorolni. A témánkat adó növényeket a fenyőfélék törzsébe (toboztermők, Pinophyta) rendszerezik.
A Barátok temploma mellett található Jávor Ferenc parkban sok látványos, karcsú, lángnyelv alakú európai ciprust találunk. Ez a faj a tujákra jellemző, ágra simuló pikkelylevelekkel rendelkezik, tobozai gömbölydedek, dió méretűek. A ciprus a Kelet-mediterrán partvidéken őshonos, de az ókori népek sokfelé elterjesztették, Itáliában például tájképi jelentőségű faj lett. A Földközi-tenger vidékén kibontakozó civilizációk kultúrájában mindenhol szimbolikus jelentést hordozott. A legidősebb ismert példány a 4000 éves iráni Zarathusztra fa, melyet a hívők szerint maga az ősi perzsa vallás prófétája ültette. Az Ószövetségben Isten kertjének egyik fája, Isten dicsőségének szimbóluma. Az ókori görög kultúrában a halál és a gyász kapcsolódik hozzá, az elhunyt házát cipruslombokkal díszítették. A keresztények az örök élet jelképét látják ebben a különös megjelenésű fában, más esetekben a Szűzanyát jelképezi. A mi ciprusaink a templomkertben szépen fejlődnek, egységes képet mutatnak, reméljük, hogy a komolyabb fagyok vagy a nehéz hó sem tesz kárt bennük. A Belvárosi templom déli oldalán is találunk néhány ciprust, de itt társul hozzájuk egy atlaszcédrus is. A cédrus tűlevelei rövidek, csomókban állnak. A fa idős korára hatalmas méreteket ér el, ágai jellegzetesen vízszintesen nőnek. Közeli rokona (az is lehet, hogy alfaja) a legendás libanoni cédrusnak. Ez a faj – a ciprusokhoz hasonlóan – gazdag kulturális jelentéstartalommal rendelkezik. A Gilgames-eposzban a Cédrus-erdőt a rettenetes Humbaba szörnyeteg oltalmazza. Legyőzése után Gilgames az Eufrátesz vizén úsztatja haza a kivágott fákat. A történet nyilván a cédrusnak a mezopotámiai gazdaságban és kultúrában betöltött fontos szerepéről emlékezik meg. Az egyiptomi fáraók temetésén használt napbárkák, szarkofágok cédrusfából készültek, illetve a Biblia szerint részben ebből az anyagból építették az első jeruzsálemi templomot és Salamon zsidó király díszes palotáját is. A fákkal azonban az ókoriak nem gazdálkodtak körültekintően, napjainkra csak néhány példány maradt meg az eredeti élőhelyen. A cédrus az Ószövetségben a nemesség, erő, boldogság és az örök élet jelképe, nem csoda, hogy a keresztények ebben magának Jézusnak a szimbólumát találták meg. Ezen a helyen a magyar festészet remekműveinek számító Csontváry Kosztka Tivadar-képeket kell még felidéznünk (Magányos cédrus, Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban). A bajai Templom téren növekvő cédrus még nem lépett abba a korba, amikor különleges ágszerkezete kibontakozik. Mindannyiunknak azt kívánom, hogy egyszer majd megláthassuk kifejlett formáját!
A Tóth Kálmán téri szökőkút körül négy, fejlődésben lévő közönséges tiszafát találunk, melyeket a tér felújítása során eltávolított öreg tiszafák helyére ültettek. A szobor háta mögött két példány megmaradt a régi kert idősebb fái közül is. A faj egyedeinek görbe törzse csavarodott, lassan növekedik. Levelei puhák, sötétzöldek. Feltűnő dísze a bogyóra emlékeztető, piros színű, elhúsosodó magköpeny, mely ősszel jelenik meg az ágakon. A tiszafa levele, kérge, gyökere méreganyagokat tartalmaz, mely főképp az emberre és a lovakra veszélyes. Hazánkban őshonos, Szentgálon tekinthetjük meg természetes erdőjét.
A közönséges lucfenyő is őshonos faj, a Kárpátokban fő erdőalkotó. Legtöbben karácsonyfának is ebből a fajból választanak. Alakja és illata csodálatos, de sajnos a száraz, meleg szobában. leveleit gyorsan lehullajtja. Baján több helyen is találkozhatunk vele. Szép nagy példányai vannak a Rókus temetőben és a kórház parkjában. A Petőfi-szigeten a felnőtt játszótér közelében (majdnem a Sobri-csárda előtt) áll egy termetes, jó alakú példány, de a Bajai Spothorgász Egyesület székháza előtt is van két szép egyed.
Rokona a szúrós luc, melyet a hétköznapi beszédben ezüstfenyőnek szoktak hívni. A városi környezetet jól tűri, igénytelen faj. Tobozai henger alakúak, az ágak végén lógnak, levelei a vastag viaszrétegtől hamvas kék színűek lehetnek. A szépen fejlődő példányok nagyon dekoratívak, ugyanis a korona alakja szabályos kúp alakú és igen sűrű. Eredeti élőhelye Észak-Amerika, de számtalan változatát sokfelé ültetik. Városunkban is több helyen találkozhatunk vele, a Bajai Sportuszoda bejáratánál és oldalában vannak talán a legszebb példányok.
Magánkertekben gyakori a szintén amerikai származású szürke luc törpe változata, vagyis a cukorsüveg fenyő. Az 1-2 méteres magasságúra növekvő fa lombja nagyon sűrű, a korona szabályos kúp alakú. Az előbbiekhez hasonlóan az egytűs (sic) fenyők közé tartoznak a jegenyefenyők. Többségük impozáns méretűre növekvő, szabályos koronájú, örökzöld, dekoratív fa. A kereszténység felvétele előtti korokban termékenyítő erőt tulajdonítottak neki, az örökzöld ágak az újjászületést, halhatatlanságot jelképezték, ezért a tél legsötétebb napjaiban, a napforduló táján a nyugat-európai kelták és germánok ezekkel díszítették házaikat. A jegenyefenyők, mint karácsonyfák az utóbbi időkben nálunk is divatba jöttek, hiszen szépségük mellett tartósak is. Közös ismertetőjegyük, hogy a levelek fonákján hosszában két ezüst színű sáv fut végig. Kevés kiültetett példányt találunk városunkban. A közönséges jegenyefenyő egy példányát figyelhetjük meg a Bajcsy-Zsilinszky utcában, az Újvárosi lakótelep halászléfőző pavilonja mellett. A példány fiatal, de szabályos, dús lombkoronája szépen mutatja a faj jellegzetességeit.
A Szent János kápolna töltés felőli oldalán két gyönyörű Nordmann-fenyő áll, mely faj szintén a jegenyék közé tartozik (kaukázusi jegenyefenyő). Nevét leírójáról, a finn Alexander von Nordmannról kapta, ennek ellenére nyugodtan használhatjuk a könnyebben kimondható és elterjedtebb normand (esetleg normann) fenyő nevet. A sötétzöld tűlevelek félkörben állnak a hajtásokon, a fa illata enyhe, kellemes. Jelenleg a legdivatosabb és legdrágább karácsonyfának számít.
A kéttűs fenyők közül viszonylag gyakori a feketefenyő. Ez a faj melegebb éghajlatú európai és kis-ázsiai hegységekben honos, igénytelen, szárazságtűrő faj. Törzse görbe, levelei hosszúak, párosával állnak, toboza zömök, kúp alakú. Szívóssága miatt az alföldi homokbuckák fásítására használják, de a városokban is viszonylag gyakran ültetik. Szép idős példánya látható a Rókus temetőben, illetve a Petőfi-szigeten a Radnóti Miklós Kollégium fajokban gazdag kertjében. Szokatlan megjelenése ellenére a bátrabbak karácsonyfának is választhatják, mert leveleit egyáltalán nem hullajtja, és kedvező áron hozzá lehet jutni. Szintén a kéttűs fenyők közé tartozik az erdei fenyő, melynek törzse a felső részen vöröses színű. Városban ritka, de az erőültetvényeken gyakran előfordul. Baján a Kálvária temető oldalbejáratát őrzi néhány kisebb példánya. Különlegesen hosszú, lógó és puha tűleveleiről ismerhető fel a selyemfenyő, mely egy extravagáns karácsonyfa kiváló alapanyaga lehet. Levelei ötös csoportokba rendeződnek, tobozai hosszúak és hengeresek. Fejlett példánya megszemlélhető a Vízügyi Labor egykori, ma elhagyatott belvárosi épületének kertjében, vagy a Kinizsi Pál utcai óvoda kapuja mellett.
A Bajai Honpolgár kedves olvasói láthatják tehát, hogy változatosságból nincs hiány a városba ültetett fenyőfélék között, és biztosan hasonló sokszínűséget tapasztalhatunk majd az árusok kínálatában is. Kívánom mindenkinek, hogy a békés és boldog ünnep mellé találja meg a legszebb karácsonyfát!
