Ha valaki feltenné a kérdést a Bajai Honpolgár kedves olvasói számára, hogy nevezzék meg városunk legszebb utcáját, a legtöbben minden bizonnyal azonnal rávágnák a feleletet: a Rókus az! Valóban, az egységes kinézetű, terebélyes példányokból álló vadgesztenye-fasornak egyedülálló hangulata van. Ezen kívül a Szent Rókus utcában rejtett értékeket is találhatunk, érdemes hát egy őszi sétát tennünk a környéken!
Utcánk a XIV. században élt francia ferences szerzetes nevét viseli. Rókus jómódú családból származó, kiválóan művelt ember létére a nagy pestisjárvány alatt önként a legalantasabb feladatokat vállalta a betegek megsegítésében. A hitvalló szent életét igen fiatalon, börtönbe vetve fejezte be. Önfeláldozása és csodatévő híre hatására a későbbi korok hívői a pestisből gyógyultak védőszentjét tisztelték személyében. Az sem véletlen, hogy elődeink róla nevezték el az utcát. A Rókus temető Baja legöregebb temetője lehet, a XVII -XVIII. században az akkori városterületen kívül helyezkedett el. Baja 1739-ben szabadult fel a – reméljük – utolsó pestisjárvány alól. Városunk lakói akkor hálájuk és tiszteletük jeleként emelték a mai Szent Rókus-kápolna egyszerű kivitelezésű elődjét. (Egyébként szokás volt a korszakban felajánlásként pestisoszlopok
vagyis Szentháromság-szobrok állítása, így született meg többek között a bajai főtéren álló emlékmű is.) A fentiek ismeretében nem meglepő, hogy a városi kórház szintén ebben az utcában kapott helyet.
Ha a belvárostól a Kálvária-domb irányába haladunk, mindkét oldalon végig vadgesztenyéket találunk. A bal oldalon egy, a jobb oldalon egészen az egykori Akvárium kocsma helyéig két sorban állnak a fák, összesen majdnem kétszáz egyed. A fák jelentős része nagy, kifejlett példány. Néhány helyen azonban fejlődésben lévőket is láthatunk, ami azt mutatja, hogy a kertészek a jövőben is szeretnék fenntartani az utca arculatát. Néhány ostorfán kívül, mely a parkoló területére került (talán a kocsik megóvása miatt) vadgesztenyék alkotják a fásszárú növényzetet. A fajt (Aesculus hippocastanum, közönséges vadgesztenye, bokrétafa) senkinek sem kell bemutatni, a legrégibb díszfák közé tartozik. Balkáni eredetű, és bizonyosan már évszázadok óta tudatosan telepítik közterekre. Nem rokonok a szelíd gesztenyével, hasonlóságuk csak a véletlen műve. Tavasszal bokrétaszerű fehér virágzat díszíti, nyáron összetett levelekből álló dús lombja nyújt hűsítő árnyékot. Zöld termésfala felnyíló, ősszel potyognak belőle a magok a gyerekek legnagyobb örömére. Magja enyhén mérgező, régebben óvatosan adagolva például aranyér ellen használták. Érdekesség, hogy piros virágú változata, a hússzínű vadgesztenye az észak-amerikai vörös vadgesztenye és a közönséges (fehér) vadgesztenye hibridje. Ilyen fát láthatunk a Szabadság út és az Attila utca kereszteződésében fekvő bájos kis gesztenyés parkban.
A vadgesztenye telepítése 100-150 évvel ezelőtt óriási divat volt, sokáig meghatározta városaink utcaképét. A Szent Antal utca régi gesztenyesora például mindenkiben maradandó emléket hagyott, akinek még volt szerencséje látni (maradványa megfigyelhető az utca utolsó, alvégi szakaszán). Sokan ma is úgy vélekednek, hogy az igazi kisvárosi hangulat megteremtése érdekében napjainkban is ezeket kellene telepíteni. Sajnos azonban a nagy lombfelületből adódó intenzív párologtatás miatt a vadgesztenye nem viseli jól a szárazságot. Levelei gyakran már nyár végén száradnak, és a legyengült állapotú fákat az aknázómoly könnyen megfertőzi. A kártevő elleni védekezés rendszeres, költséges permetezést (újabban injekciózást) kívánna, de még ezt is folyamatos öntözéssel kellene kiegészíteni. Így a faj csak olyan helyre való, ahol nagy felületű szabad talaj áll rendelkezésére a megfelelő mennyiségű csapadékvíz felszívásához. Ültetése inkább parkokba, vagy épp olyan széles, tágas utcákba ajánlható, mint a Rókus utca.
Az utca elején, bal oldalon nyílik a Rókus temető bejárata. Mára körbevették az épületek az egykor városszéli telket, mely már régóta „úri sírkertnek” számít. A XIX. század óta nemesek, jómódú polgárok, egyházi személyek méltóságteljes obeliszk síremlékei állnak itt. Ezt az arisztokratikus zártságot tükrözi a temető különösen szép kovácsoltvas-műkő kerítése és nagykapuja is. Az egykori egyszerű fogadalmi templom helyére az 1794-ben felszentelt Szent Rókus-kápolna került. Az arányos méretű, elegáns késő barokk temetőkápolna ad végső nyughelyet Mészáros Lázár hadügyminiszternek. Bár a temetőket gyakran sírkertnek nevezik, a tudatos kertészeti tervezés sajnos nálunk általában hiányzik ezekről a helyekről. Kár, mert ez tiszteletadás lenne a holtaknak, vigasztalás az élőknek és szép szakmai kihívás a kertészeknek. A tervezés nyomait láthatjuk a kápolna mögötti részen, ahol néhány magas lucfenyőt találunk. Több helyen láthatunk keleti tuját és nyugati tuját. Előbbi toboza bohócsipkára emlékeztető, csúcsos, kihajló, míg utóbbié kicsi, hosszúkás, tojás alakú. Mindkettőnek számtalan szín- és alakváltozata van, széles körben elterjedt, gyakran ültetett fajok. Itt a temetőben valószínűleg a hozzátartozók telepíthették. Sajnos az utóbbi években lépten-nyomon láthatjuk, hogy a tuják kiszáradnak. Ennek oka, hogy nedvességkedvelő fajok, a szárazságtól sínylődő fákat pedig a boróka-tarkadíszbogár lárvája végzi ki. A bejárattól balra érdekes formájú, idős fekete fenyő áll, illetve említést érdemel a kápolna bal oldalához közel található különösen szép, szabályos alakú arizonai ciprus is. A hely szellemének tulajdonítható talán, hogy túlnyomó többségben vannak az örökzöldek a temetőben. Kivételt képez a kápolna kapujából is látható különleges és szépen gondozott japánakác. Ennek a példánynak lefelé törő ágai szabályos gömbkoronát hoznak létre, árnyékot vetve az alatta fekvő sírhelyre.
Érdekes állomása sétánknak a Szent Rókus Kórház kertje. A kórházat 1793-ban kezdték emelni, száz év múlva pedig átfogó átépítés történt. Ekkor alakult ki a ma is megfigyelhető pavilonos elrendezés, az épületek között parkosított terekkel. Minden bizonnyal ekkor ültették ki a fák többségét, de legalábbis az idős példányokat. Kijelenthetjük, hogy kórházunk kertje igazi őspark lett. Tekintélyes méretű és korú fák állnak, itt és nem hiányzik a sokszínűség sem. A főbejárat közelében a lucfenyők a jellemzők, de különösen ízléses az egykori szülészet előtti kis csobogót övező parkocska. Itt keskenylevelű ezüstfa, luc, szivarfa és néhány dió is áll. A pszichiátria épülete előtt, az utcafronti kerítés mögött több terebélyes keleti platán (ezekről majd a vonatkertben szólok bővebben), elegáns fehér kérgű nyírfák és öreg tiszafa található. Az épületek között további platánok, ostorfák, korai juharok teremtenek igazi parki hangulatot. Hátul az új szárny és a gazdasági épületek környékén a fekete fenyő dominál, az egykori belgyógyászat omladozó, elhagyott épületei mellett pedig a keleti tuják pusztulását lehet tanulmányozni. A kert nagyon szép, de most tovább kell mennünk, mert még sok látnivaló vár ránk.
A Rókus utca végén emelkedik a Kálvária-domb. A domb tetején álló klasszicista stílusú temetőkápolna jól sikerült alkotás, nem véletlenül hozták tévesen összefüggésbe Hild Józseffel. A kápolnához ódon düledező kálvária stációk vezetnek fel, közöttük igen szép henye boróka bokrokkal. A kápolna előtti régi Golgota-szoborcsoporttól kiváló kilátás nyílik a Rókus utcára. Szinte Gion Nándor Virágos katonájában érezhetjük magunkat, ahogyan a mesterkéletlenül szép, omladozó oszlopok közül letekintünk a városra. Egykor négy szabályos jegenyenyár vette körül az épületet, jól illeszkedve annak stílusához. Ezen oszlopos megjelenésű fák közül egy elpusztult, másokat csonkolni kellett. Érdemes lenne pótlásukról gondoskodni. A kápolna mögött elterülő Kálvária temető szintén a város történelmi temetői közé tartozik, de ide eredetileg főként a környék bunyevác lakossága temetkezett. A zártságnak a temető végébe a közelmúltban épített falon kívül nyoma sincsen, a temető a Kálvária utca konyhakertjeinek közvetlen folytatása. A sírok rendkívüli változatosságot és festői összevisszaságot mutatnak, van itt a düledező fakereszttől a modern gránit síremlékig mindenféle. Tudatos kerttervezésnek nyoma sincs, a növényzet a spontán fásítás jegyeit mutatja. Itt is gyakoriak a különféle tuják, melyeknek igen öreg, szép példányait is megfigyelhetjük. Az örökzöldek közül előfordul az erdei fenyő és a luc is. Sajnos megjelentek a temetőben a bálványfák (sokan ecetfának nevezik, de az másik faj). Ez a nem kívánt jövevény gyomfa megállíthatatlanul képes terjedni, eltávolítása feltétlenül szükséges lenne. A temető hátsó részén szép, terebélyes nyárfák teremtenek árnyas hangulatot. Sok helyen a borostyán annak rendje és módja szerint felkúszik az öreg fákra, másutt a réges-régi sírokat szinte teljesen elborítja a kúszó örökzöld vagy a vastag mohapárna. Személyes okokból nem tudok elfogulatlan lenni a Kálvária temetővel, ezért arra kérem a Bajai Honpolgár olvasóit, hogy egy szép őszi napon látogassák meg városunknak ezt a különleges helyét, és tapasztalják meg maguk is hangulatát.
Őszi sétánk véget ér baja legszebb utcáján. Temetők, kórház, elmúlás, mindez hozzájárul ennek a helynek a varázsához. Ha pedig elfáradtunk, megpihenhetünk a Fekete Kutyában, Baja egyik utolsó megmaradt kiskocsmájában.
