Sajnálattal értesültünk róla, hogy 2023. március 8-án elhunyt dr. Faludi Gábor, az NKE Víztudományi Karának (korábban Vízügyi Főiskola) nyugalmazott tanszékvezetője, akitől barátai és tisztelői március 27-én vettek végső búcsút a bajai Rókus temetőben. A köztiszteletben álló szakember korábban lapunknak is rendszeres szerzője volt, 1993–2012 között számos írása (tanulmányok, könyvismertetők, tisztelgések, nekrológok) jelent meg a Bajai Honpolgár hasábjain. Az alábbi összeállítással búcsúzunk tőle, nyugodjék békében!
Dr. Keve Gábor
tanszékvezető, egyetemi docens, NKE Víztudományi Kar, Területi Vízgazdálkodási Tanszék
Békésen, szerény körülmények között élő, dolgos családba született. Édesapja, Fodré Gábor szakmájában elismert kőművessegéd volt, aki 3 év frontszolgálat után 3 évet töltött még hadifogolyként a Krímben. Édesanyja, Balogh Zsófia alkalmi munkából és hadisegélyből tartotta el gyermekeit. Tizenhárom testvére közül csak nyolc érte meg a felnőttkort. A nehéz körülmények alaposan megkeményítették őket, mert szorgalmas és munkaszerető emberek váltak belőlük. Mindegyikük szakmát tanult, ketten diplomát is szereztek. A család anyagi helyzetét jól jellemzi, hogy 15 évesen első saját keresetéből vette meg legelső új ruháját.
Elemi és reálgimnáziumi iskolába is szülővárásában, Békésen járt. Jól tanult, csillapíthatatlan olvasási szenvedélyére később is büszke volt (könyvtára 8000 kötetet számlál). Hamar munkába állt, 17 évesen már a Muronyi Állami Gazdaság egyik részlegének vezetésével bízták meg. A jobb élet reményében a Petőfi Politikai Tisztképző Akadémiára jelentkezett, ahol kiváló minősítéssel végzett. Nevét ekkoriban változtatta meg Fodréról Faludira. 1952-ben a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Társadalomtudományi tanszékére nevezték ki oktatónak.
Az Akadémia oktatójaként csak szűrt és egyoldalú tájékozottságuk volt a polgári életben halmozódó feszültségekről. Egyenruhás katonaként csendes szemlélője volt a forradalmi eseményeknek, így a budapesti Sztálin-szobor ledöntésének is. 1956 telén önként szerelt le a biztos jövedelmet és egzisztenciát nyújtó katonaságtól, és a Minőségi Vegyi Ktsz-nél fizikai munkát vállalt. Munka mellett tanult, első felsőfokú végzettségét 1957-ben szerezte meg a Lenin Intézetben Budapesten. 1958-ban hagyta el a fővárost, majd költözött Bajára, de tanulmányait tovább folytatta valamint megismerte, sőt meg is szerette a várost és vidékét. Baján először az Úttörőszövetség titkári feladataival bízták meg, később a Magyar Szocialista Munkáspárt Városi-Járási Bizottságának osztályvezetője lett.
1967-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán történelem szakos tanári diplomát szerzett. Ezt követően 1969-ben, a Szegedi Tudományegyetemen summa cum laude minősítéssel doktorált. Képzettségeit tovább fokozva a Művelődési Minisztérium szervezésében 1971–1982 között általános szociológiát, etikát, vallástörténet és valláskritikát, valamint esztétikát tanult.
Az 1960-as évek elejétől részese volt az új bajai felsőfokú vízügyi oktatási intézmény születésének és fejlesztésének. Így a Felsőfokú Vízgazdálkodási Technikum alapításánál, szervezésénél is ott tevékenykedett. Wisnovszky Ivánnal (Országos Vízügyi Főigazgatóság) és Vukováry Attilával (Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság) közösen szemelték ki a Felsőfokú Technikum helyszínéül a Sugovica-part egyik szakaszát. Akkoriban fás-cserjés mocsár jellemezte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának mai helyét. Az iskolával szemben álló Újvárosi lakótelep is csak jóval később épült meg. Először meghívott előadóként, majd 1964-től véglegesített oktatóként, később docensként és tanszékvezetőként dolgozott az addigra már főiskolává emelkedett oktatási intézményben. Arra törekedett, hogy az iskola oktatóival, illetve az ország egész területéről és külföldről idekerülő hallgatóival jól illeszkedjék a nagy múltú, történelmileg egyedi, Baja város életébe. Ezt a lokálpatrióta hozzáállást példázza, hogy Szirmai József testnevelő tanárral közösen hagyományos fa ladikokat készíttettek, és megszervezték, hogy az itt végző diákok alapvető vízi jártasságot szerezzenek. Az evezés, illetve vízi közlekedés a testnevelés órák része lett, később azután korszerűbb sporteszközökkel, kajakokkal és kenukkal is sikerült felszerelni az iskolát. A vízi mérések és az ártéri, hullámtéri területek sajátosságainak jobb megismertetéséhez a helyi adottságokat kihasználva segítette az Érsekcsanádi mérőtelep létrejöttét.
Társadalomtudományi végzettségét igyekezett a mérnökoktatás szolgálatába állítani, így a műszaki létesítmények esztétikai és minőségi kérdéseit is a képzés részévé tette. Habár a vízmérnöki műtárgyak nagyobb hányada folyamatosan víz alatt vagy a talajban van, azt vallotta, hogy az azokból kiálló részek tájba illesztése a funkció megtartása mellett fontos feladat. Kifejezetten jó kapcsolatot ápolt mérnök kollégáival, többször látta vendégül lakásán dr. Török László, dr. Vágás István, dr. Wisnovszky Iván, dr. Orlóci István, dr. Zsuffa István és dr. Abonyi István kiváló mérnököket, éjszakába nyúló beszélgetések alatt formálták a jövő képzését.
Oktatási módszertanába a szakirodalomkutatást helyezte előtérbe, mindent megtett azért, hogy a könyvtár folyóiratokkal, szakkönyvekkel gazdagodjon. Szervezte és szerkesztette a Bajai Felsőfokú Vízgazdálkodás Technikum Közlemények három megjelent kötetét (1966, 1968, 1970). Ezek a kiadványok segítették az oktatók publikációs lehetőségét és az intézmény kapcsolatait. Emellett az oktatástechnika fejlesztéséért is sokat küzdött. A ma teret hódító Kreatív Tanulás Program előhírnökeként mindig hangsúlyozta a pedagógiai módszertan fontos szerepét a műszaki felsőfokú képzésben. Újító látásmódját tükrözi, hogy külföldi hallgatók részére olyan tematikus tanulmányutakat szervezett, melyek segítségével betekintést nyerhettek nemzeti értékeinkbe.
Az 1960-as évek második felétől dr. Kubatov Jánossal és Gergely Józseffel a bajai születésű, majd nemzetközi hírnévre szert tevő Türr István munkásságát kutatta és tárta eredményeit a nagyközönség elé. Mindez jól kapcsolódott a felsőoktatási intézmény szakmai profiljához és Baja város történetéhez is. Kutatómunkája révén került szoros kapcsolatba a vízügytörténettel és vált annak elismert szakemberévé. Nem csoda, hogy a 25 éves a Vízgazdálkodási Üzemmérnök Képzés 1962-1987 című kiadványt, évkönyvet is ő szerkesztette. Az iskola falain mai napig látható tárlók, tablók is az ő keze alól kerültek ki.
Baja város és környékének történetével is foglalkozott, dr. Ortutay Gyulával és dr. Major Mátéval közösen szerzői munkaközösséget alkottak. Munkájuk Kőhegyi Mihály szerkesztésében, Baja története a kezdetektől 1944-ig című könyvben az Akadémiai Kiadó gondozásában jelent meg 1989-ben. Megírta az egyik legnagyobb – 3000 fős – bajai üzem történetét, amely 1973-ban és 75-ben jelent meg Finomposztó Vállalat címmel. Több helyi témájú írást közölt a Petőfi Népe, a Bácskai Napló illetve a Bajai Honpolgár folyóiratban is.
Vízügytörténeti munkássága révén jutott el a Vajdaságba, hiszen a Ferenc-csatorna építése és a Duna szabályozása is érdeklődésének középpontjában állt. Sokat foglalkozott Kiss József és Kiss Gábor mérnökök régióépítő munkájával, így kutatásai során személyes kapcsolatba került Sűli Endrével, Balogh Gyulával, Majtényi Mihállyal, Nikola Mirkovval, akik délvidéki vízügyi múlt kiemelt szakértői voltak.
A felsőoktatásból 1997-ben vonult nyugdíjba, dr. Halász Rudolf akkori bajai vízügyi igazgató felkérésére azonban a bajai vízügyi történettel kezdett foglalkozni. Több helyütt készített árvízi emléktáblát, a Deák Ferenc zsilipnél álló Türr-szobor és a Vízügyi Múzeum létrehozásában is tevékeny szerepet vállalt. Számos kiadványt, könyvet és leporellót szerkesztett. A vízgazdálkodási együttműködés 50 éve 1956-2006 című kiadvány és a 111 vízi emlék Magyarországon című könyv szerkesztői, szerzői csapatát is erősítette.
Rádi József nyugdíjas erdészeti vezérigazgató-helyettessel és dr. Schneider Ildikóval, a soproni Vadászati Múzeum nyugalmazott igazgatójával részese volt a karapancsai kiskastély múzeummá alakításának. A Vodicán kialakított mini arborétum és tanösvény elkészítése, csakúgy, mint több tájékoztató tábla kihelyezése Baja környékén mind-mind a nevéhez fűződik.
Szorgalmas munkával és több közreműködővel (Szádeczky Attila, Thuránszky Béla, dr. Szilárd Illés, Kovács Ákos, Gyulavári József, Kunvári György) gyűjtötte az 1956. évi jeges ár dokumentum- és emlékanyagát. Számtalan publikáció született ezen gyűjteményből, sőt konferencia és több időszakos kiállítás is megvalósult. Javaslatokat is megfogalmazott a vízügyi múlt városunkban történő szervesebb megjelenését segítendően, melyek közül a teljesség igénye nélkül a következők említhetők: március 11-e az árvédelmi vonal egykori Vörös-hídnál lévő átszakadásának napja legyen A dunai árvizek bajai emléknapja; a Tóth Kálmán téren álló egykori Folyammérnöki Hivatal udvari teraszán legyen egy állandóan látogatható fotókiállítás az 1956-os jegesárvízről; a Sugovica-parton a hídtól a Bagolyvár felé eső sétány viselje Türr István nevét. Türr-ről a városban további emléktáblák kihelyezését is szorgalmazta. Feleségével, dr. Klossy Irénnel, az Eötvös József Főiskola Művészeti Tanszékének tanárával közösen szervezték meg az első Országos Víz és Élet Képzőművészeti Biennálét. Ugyancsak szervezője volt a Duna menti nyár kéthetes mérnöktovábbképző programoknak, amelyek megalapozták a Bajai Nyári Egyetem rendezvénysorozatot.
Időben kicsit visszaugorva családjáról is essék pár gondolat. 1965. március 1-jén vette feleségül Klossy Irént, házasságukból egy kislány született: Ágnes. A család rendkívül sok időt töltött Gemenc szívében. A Veránka-szigeten összességében négy évig éltek. Az ott megélt természeti és emberi tapasztalatok mindannyiuk későbbi életét átszőtték. Felesége művészi és oktatói tevékenysége egyaránt kiemelkedő nyomot hagyott Baja város életében. Az újabb családi örömöt unokáik, Dorina (1997) és Kende (2000) születése jelentette. Mindketten nagyon büszkék voltak, hogy dédszülőség élményében is részük lehetett, hiszen Kiara 2020-ben született.
Dr. Faludi Gábor szakmai-társadalmi szerepvállalásai közül kiemelkedik, hogy a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) városi szervezetének egy időben elnöke, illetve a Magyar Hidrológiai Társaság (MHT) Bajai Területi Szervezetének 1965-ben egyik alapító tagja volt. 2000-től az MHT Vízügyi Történeti Bizottságának tagja. Számos történeti emlékünk felkutatása, megmentése, bemutatása fűződik nevéhez.
Oktatási-kulturális munkájáért több állami elismerésben részesült, 2005-ben miniszteri elismerő oklevelet vehetett át. Szakmai tevékenységét az MHT a 2016-ban odaítélt Pro Aqua kitüntetéssel ismerte el. Az Erdei László Baja Város Hírnevéért Alapítvány 2018. évi díját is megkapta.
Életvidám és szívós természetét jól jellemzi, hogy idős korában kapott agyvérzéséből akaraterejét révén szellemi frissességét szinte teljesen visszanyerte. Testi ereje azonban egyre jobban meggyengült. Emelt fővel viselt betegségével 90 éves koráig küzdött, míg pontosan születésének napján, 2023-ban örökre lehunyta szemét.
