2023. május

Dr. Faludi Gábor (1933–2023) emlékére

Sajnálattal értesültünk róla, hogy 2023. március 8-án elhunyt dr. Faludi Gábor, az NKE Víztudományi Karának (korábban Vízügyi Főiskola) nyugalmazott tanszékvezetője, akitől barátai és tisztelői március 27-én vettek végső búcsút a bajai Rókus temetőben. A köztiszteletben álló szakember korábban lapunknak is rendszeres szerzője volt, 1993–2012 között számos írása (tanulmányok, könyvismertetők, tisztelgések, nekrológok) jelent meg a Bajai Honpolgár hasábjain. Az alábbi összeállítással búcsúzunk tőle, nyugodjék békében!

Dr. Keve Gábor

tanszékvezető, egyetemi docens, NKE Víztudományi Kar, Területi Vízgazdálkodási Tanszék

Békésen, szerény körülmények között élő, dolgos családba született. Édesapja, Fodré Gábor szakmájában elismert kőművessegéd volt, aki 3 év frontszolgálat után 3 évet töltött még hadifogolyként a Krímben. Édesanyja, Balogh Zsófia alkalmi munkából és hadisegélyből tartotta el gyermekeit. Tizenhárom testvére közül csak nyolc érte meg a felnőttkort. A nehéz körülmények alaposan megkeményítették őket, mert szorgalmas és munkaszerető emberek váltak belőlük. Mindegyikük szakmát tanult, ketten diplomát is szereztek. A család anyagi helyzetét jól jellemzi, hogy 15 évesen első saját keresetéből vette meg legelső új ruháját.

Elemi és reálgimnáziumi iskolába is szülővárásában, Békésen járt. Jól tanult, csillapíthatatlan olvasási szenvedélyére később is büszke volt (könyvtára 8000 kötetet számlál). Hamar munkába állt, 17 évesen már a Muronyi Állami Gazdaság egyik részlegének vezetésével bízták meg. A jobb élet reményében a Petőfi Politikai Tisztképző Akadémiára jelentkezett, ahol kiváló minősítéssel végzett. Nevét ekkoriban változtatta meg Fodréról Faludira. 1952-ben a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Társadalomtudományi tanszékére nevezték ki oktatónak.

Az Akadémia oktatójaként csak szűrt és egyoldalú tájékozottságuk volt a polgári életben halmozódó feszültségekről. Egyenruhás katonaként csendes szemlélője volt a forradalmi eseményeknek, így a budapesti Sztálin-szobor ledöntésének is. 1956 telén önként szerelt le a biztos jövedelmet és egzisztenciát nyújtó katonaságtól, és a Minőségi Vegyi Ktsz-nél fizikai munkát vállalt. Munka mellett tanult, első felsőfokú végzettségét 1957-ben szerezte meg a Lenin Intézetben Budapesten. 1958-ban hagyta el a fővárost, majd költözött Bajára, de tanulmányait tovább folytatta valamint megismerte, sőt meg is szerette a várost és vidékét. Baján először az Úttörőszövetség titkári feladataival bízták meg, később a Magyar Szocialista Munkáspárt Városi-Járási Bizottságának osztályvezetője lett.

1967-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán történelem szakos tanári diplomát szerzett. Ezt követően 1969-ben, a Szegedi Tudományegyetemen summa cum laude minősítéssel doktorált. Képzettségeit tovább fokozva a Művelődési Minisztérium szervezésében 1971–1982 között általános szociológiát, etikát, vallástörténet és valláskritikát, valamint esztétikát tanult.

Az 1960-as évek elejétől részese volt az új bajai felsőfokú vízügyi oktatási intézmény születésének és fejlesztésének. Így a Felsőfokú Vízgazdálkodási Technikum alapításánál, szervezésénél is ott tevékenykedett. Wisnovszky Ivánnal (Országos Vízügyi Főigazgatóság) és Vukováry Attilával (Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság) közösen szemelték ki a Felsőfokú Technikum helyszínéül a Sugovica-part egyik szakaszát. Akkoriban fás-cserjés mocsár jellemezte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának mai helyét. Az iskolával szemben álló Újvárosi lakótelep is csak jóval később épült meg. Először meghívott előadóként, majd 1964-től véglegesített oktatóként, később docensként és tanszékvezetőként dolgozott az addigra már főiskolává emelkedett oktatási intézményben. Arra törekedett, hogy az iskola oktatóival, illetve az ország egész területéről és külföldről idekerülő hallgatóival jól illeszkedjék a nagy múltú, történelmileg egyedi, Baja város életébe. Ezt a lokálpatrióta hozzáállást példázza, hogy Szirmai József testnevelő tanárral közösen hagyományos fa ladikokat készíttettek, és megszervezték, hogy az itt végző diákok alapvető vízi jártasságot szerezzenek. Az evezés, illetve vízi közlekedés a testnevelés órák része lett, később azután korszerűbb sporteszközökkel, kajakokkal és kenukkal is sikerült felszerelni az iskolát. A vízi mérések és az ártéri, hullámtéri területek sajátosságainak jobb megismertetéséhez a helyi adottságokat kihasználva segítette az Érsekcsanádi mérőtelep létrejöttét.

Társadalomtudományi végzettségét igyekezett a mérnökoktatás szolgálatába állítani, így a műszaki létesítmények esztétikai és minőségi kérdéseit is a képzés részévé tette. Habár a vízmérnöki műtárgyak nagyobb hányada folyamatosan víz alatt vagy a talajban van, azt vallotta, hogy az azokból kiálló részek tájba illesztése a funkció megtartása mellett fontos feladat. Kifejezetten jó kapcsolatot ápolt mérnök kollégáival, többször látta vendégül lakásán dr. Török László, dr. Vágás István, dr. Wisnovszky Iván, dr. Orlóci István, dr. Zsuffa István és dr. Abonyi István kiváló mérnököket, éjszakába nyúló beszélgetések alatt formálták a jövő képzését.

Oktatási módszertanába a szakirodalomkutatást helyezte előtérbe, mindent megtett azért, hogy a könyvtár folyóiratokkal, szakkönyvekkel gazdagodjon. Szervezte és szerkesztette a Bajai Felsőfokú Vízgazdálkodás Technikum Közlemények három megjelent kötetét (1966, 1968, 1970). Ezek a kiadványok segítették az oktatók publikációs lehetőségét és az intézmény kapcsolatait. Emellett az oktatástechnika fejlesztéséért is sokat küzdött. A ma teret hódító Kreatív Tanulás Program előhírnökeként mindig hangsúlyozta a pedagógiai módszertan fontos szerepét a műszaki felsőfokú képzésben. Újító látásmódját tükrözi, hogy külföldi hallgatók részére olyan tematikus tanulmányutakat szervezett, melyek segítségével betekintést nyerhettek nemzeti értékeinkbe.

Az 1960-as évek második felétől dr. Kubatov Jánossal és Gergely Józseffel a bajai születésű, majd nemzetközi hírnévre szert tevő Türr István munkásságát kutatta és tárta eredményeit a nagyközönség elé. Mindez jól kapcsolódott a felsőoktatási intézmény szakmai profiljához és Baja város történetéhez is. Kutatómunkája révén került szoros kapcsolatba a vízügytörténettel és vált annak elismert szakemberévé. Nem csoda, hogy a 25 éves a Vízgazdálkodási Üzemmérnök Képzés 1962-1987 című kiadványt, évkönyvet is ő szerkesztette. Az iskola falain mai napig látható tárlók, tablók is az ő keze alól kerültek ki.

Baja város és környékének történetével is foglalkozott, dr. Ortutay Gyulával és dr. Major Mátéval közösen szerzői munkaközösséget alkottak. Munkájuk Kőhegyi Mihály szerkesztésében, Baja története a kezdetektől 1944-ig című könyvben az Akadémiai Kiadó gondozásában jelent meg 1989-ben. Megírta az egyik legnagyobb – 3000 fős – bajai üzem történetét, amely 1973-ban és 75-ben jelent meg Finomposztó Vállalat címmel. Több helyi témájú írást közölt a Petőfi Népe, a Bácskai Napló illetve a Bajai Honpolgár folyóiratban is.

Vízügytörténeti munkássága révén jutott el a Vajdaságba, hiszen a Ferenc-csatorna építése és a Duna szabályozása is érdeklődésének középpontjában állt. Sokat foglalkozott Kiss József és Kiss Gábor mérnökök régióépítő munkájával, így kutatásai során személyes kapcsolatba került Sűli Endrével, Balogh Gyulával, Majtényi Mihállyal, Nikola Mirkovval, akik délvidéki vízügyi múlt kiemelt szakértői voltak.

A felsőoktatásból 1997-ben vonult nyugdíjba, dr. Halász Rudolf akkori bajai vízügyi igazgató felkérésére azonban a bajai vízügyi történettel kezdett foglalkozni. Több helyütt készített árvízi emléktáblát, a Deák Ferenc zsilipnél álló Türr-szobor és a Vízügyi Múzeum létrehozásában is tevékeny szerepet vállalt. Számos kiadványt, könyvet és leporellót szerkesztett. A vízgazdálkodási együttműködés 50 éve 1956-2006 című kiadvány és a 111 vízi emlék Magyarországon című könyv szerkesztői, szerzői csapatát is erősítette.

Rádi József nyugdíjas erdészeti vezérigazgató-helyettessel és dr. Schneider Ildikóval, a soproni Vadászati Múzeum nyugalmazott igazgatójával részese volt a karapancsai kiskastély múzeummá alakításának. A Vodicán kialakított mini arborétum és tanösvény elkészítése, csakúgy, mint több tájékoztató tábla kihelyezése Baja környékén mind-mind a nevéhez fűződik.

Szorgalmas munkával és több közreműködővel (Szádeczky Attila, Thuránszky Béla, dr. Szilárd Illés, Kovács Ákos, Gyulavári József, Kunvári György) gyűjtötte az 1956. évi jeges ár dokumentum- és emlékanyagát. Számtalan publikáció született ezen gyűjteményből, sőt konferencia és több időszakos kiállítás is megvalósult. Javaslatokat is megfogalmazott a vízügyi múlt városunkban történő szervesebb megjelenését segítendően, melyek közül a teljesség igénye nélkül a következők említhetők: március 11-e az árvédelmi vonal egykori Vörös-hídnál lévő átszakadásának napja legyen A dunai árvizek bajai emléknapja; a Tóth Kálmán téren álló egykori Folyammérnöki Hivatal udvari teraszán legyen egy állandóan látogatható fotókiállítás az 1956-os jegesárvízről; a Sugovica-parton a hídtól a Bagolyvár felé eső sétány viselje Türr István nevét. Türr-ről a városban további emléktáblák kihelyezését is szorgalmazta. Feleségével, dr. Klossy Irénnel, az Eötvös József Főiskola Művészeti Tanszékének tanárával közösen szervezték meg az első Országos Víz és Élet Képzőművészeti Biennálét. Ugyancsak szervezője volt a Duna menti nyár kéthetes mérnöktovábbképző programoknak, amelyek megalapozták a Bajai Nyári Egyetem rendezvénysorozatot.

Időben kicsit visszaugorva családjáról is essék pár gondolat. 1965. március 1-jén vette feleségül Klossy Irént, házasságukból egy kislány született: Ágnes. A család rendkívül sok időt töltött Gemenc szívében. A Veránka-szigeten összességében négy évig éltek. Az ott megélt természeti és emberi tapasztalatok mindannyiuk későbbi életét átszőtték. Felesége művészi és oktatói tevékenysége egyaránt kiemelkedő nyomot hagyott Baja város életében. Az újabb családi örömöt unokáik, Dorina (1997) és Kende (2000) születése jelentette. Mindketten nagyon büszkék voltak, hogy dédszülőség élményében is részük lehetett, hiszen Kiara 2020-ben született.

Dr. Faludi Gábor szakmai-társadalmi szerepvállalásai közül kiemelkedik, hogy a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) városi szervezetének egy időben elnöke, illetve a Magyar Hidrológiai Társaság (MHT) Bajai Területi Szervezetének 1965-ben egyik alapító tagja volt. 2000-től az MHT Vízügyi Történeti Bizottságának tagja. Számos történeti emlékünk felkutatása, megmentése, bemutatása fűződik nevéhez.

Oktatási-kulturális munkájáért több állami elismerésben részesült, 2005-ben miniszteri elismerő oklevelet vehetett át. Szakmai tevékenységét az MHT a 2016-ban odaítélt Pro Aqua kitüntetéssel ismerte el. Az Erdei László Baja Város Hírnevéért Alapítvány 2018. évi díját is megkapta.

Életvidám és szívós természetét jól jellemzi, hogy idős korában kapott agyvérzéséből akaraterejét révén szellemi frissességét szinte teljesen visszanyerte. Testi ereje azonban egyre jobban meggyengült. Emelt fővel viselt betegségével 90 éves koráig küzdött, míg pontosan születésének napján, 2023-ban örökre lehunyta szemét.

Virágos utcák – tavaszi séta a Deszkás utcától a Babits Mihály utcáig

Séták szülőhelyünk fái és bokrai körül 4.

Masa György

Eltelt a tél, és már a tavaszból is jócskán fogyasztottunk azóta, hogy legutóbb képzeletbeli sétát tettünk szülőhelyünk fái és bokrai között. A tavaszi időszak különleges, ritkán látható szépségeket tartogat, hiszen nálunk a legtöbb fásszárú növény virágzása erre az időszakra esik. A fák díszítő értékei – forma, lombozat, őszi színek, termés és a többi – közül kiemelkednek a virágok, amelyek látványukkal és gyakran illatukkal is megajándékoznak minket. Szépségük értékét csak növeli mulandóságuk: a szirmok hamar lehullanak, és egy újabb évet kell várnunk, hogy ismét gyönyörködhessünk bennük. Meg kell hát becsülnünk azokat a tavaszi napokat, amikor virágzó utcákon járhatunk. Persze nem minden díszfa rendelkezik látványos virágokkal, és nem minden közterületre kerülhet virágdíszes növény, így mai sétánk igencsak kacskaringós lesz, hogy a legérdekesebb helyszíneket látogathassuk meg.

A Deszkás utca és a Kölcsey Ferenc utca találkozásától indulunk; majdnem arról a helyről, ahol a XVIII. században az első katonai felmérés térképének tanúsága szerint a sóhivatal állt. Ez a vámhatósághoz hasonló szerepet betöltő intézmény a város határába került, mint ahogy a Deszkás utca akkori megfelelője, a Provália is a város szélén húzódott. Az utca nyugati oldalán a Posványos mocsarai terültek el egészen Szentjánosig. Dr. Solymos Ede a Bajai Honpolgár 1992. júniusi számában megjelent (a Sugovicán innen – Dunán túl c. gyűjteményes kötetében is megtalálható) A tutajozás című írása részletesen bemutatja azt a munkát, ahogyan a Kárpátokban kivágott fákat a Dunán letutajoztatták. A Posványoson a XIX. században már megvolt a Kenderes nevű csatorna (ezen ívelt át a Vörös híd), így a faanyagot rögtön a komáromi kereskedők telkeinek végén köthették ki. Itt azután deszkává fűrészelték és értékesítették. Az utca a város gazdasági életének fontos helyszíne volt, afféle „korabeli Ipartelepi útként” kell elképzelnünk. Ennek a korai időszaknak az emléke az utca középső részén álló, remek állapotú műemlék lakóház, melynek homlokzatán egy mélyített fülkében Szent Flórián szobrát találjuk. A tűzoltók védőszentjének sok dolga akadt itt a múltban, a ferences háztörténet több alkalommal komoly károkat okozó tűzesetekről számol be. A Posványos lecsapolása és az Újváros szocialista időszakban kezdődő felépítése, a piactér és az új családiház-negyed kialakítása belvárosi utcává változtatta az egykori gazdasági övezetet. Ennek az átalakulásnak következtében épültek fel már a nyolcvanas években a paneleknél színvonalasabb, többszintes társasházak, majd jelentek meg újabban az utca nyugati oldalán az egyedi tervezésű és rendkívül igényes kivitelezésű magánházak. A folyamat utolsó lépését látjuk most, amikor elbontják az utca középső részén található, rossz lakókörülményeket nyújtó, elöregedett épületeket.

A Deszkás utca hosszú és változatos története sokszínű építészeti arculatot eredményezett, amelyet a páratlanul egységes vérszilva fasor egységesít. Több mint negyven egyforma, rendezett sorba ültetett fa bontja ki millió virágát minden tavasszal, rózsaszínbe öltöztetve az utca keleti felét. A vérszilva népszerű kertészeti nemesítvény, melynek őse a cseresznyeszilva (más néven mirabolán, közönségesen fosókaszilva). Ez az alacsony termetű gyümölcsfa a természetben is megtalálható, ellenálló és kis igényű faj. Termése apró, savanykás-édes ízű csonthéjas. A vérszilva megőrizte ősének számos jó tulajdonságát, de levelének színe fajtától függően vöröstől egészen a feketébe hajló bordóig változott, így nyári-őszi megjelenése is különlegesnek számít. Rengeteg virágjának termőképessége redukált, de azért érlel terméseket, melyek inkább csak gondot okoznak az utcák takarítása során. Környezetére nem igényes, gyors növekedésű faj, általában 5-6 méteres magasságot ér el. Élettartama közepes, 40 éves kora után egészségi állapota hanyatlani kezd, mézgásodik, lombkoronája ritkul, és gombaparaziták jelennek meg a törzsén. Sajnos a Deszkás utcai fasor ebbe az életszakaszba lépett, ideje elgondolkodnia a kertészeknek, miképpen lehetne hosszú távon megőrizni, megújítani az utca mára legendássá vált tavaszi virágzását.

Az Árpád utcán keresztül jutunk el az egykori pártház előtti kis parkig. A Lenin-szobor helyén álló elhanyagolt, társaihoz hasonlóan nem működő Hét Vezér díszkút körül gyönyörű virágzó parkocskát találunk, többnyire vérszilvákkal, virágos kőrisekkel. Az épület oldalában virítanak az aranyfák, melyeket rendszertani szempontból helytelenül aranyesőnek, esetleg aranyvesszőnek szoktak nevezni. A kerti aranyfa tavasszal bőségesen hozza okkersárga virágait, szinte az egész növény aranyszínűvé változik. Mérete a kertészeti változattól függ, de a nálunk elterjedt fajták kisebb cserjék. A járda mellett frissen telepített japáncseresznye csemetéket láthatunk. Míg a japáncseresznye törzse és levele megjelenésében hasonlít a közönséges cseresznyéhez, addig virágja terméketlen, egyedül a gyönyörködtetést szolgálja. Származási helyén, Japánban sok évszázados kultusza van: versek, dalok és egyéb művészeti alkotások témája. A szakura (cseresznyevirág) az élet mulandó szépségét jeleníti meg, az ebből fakadó érzések a klasszikus japán gondolkodás és viselkedésforma lényegéhez tartoznak. Tömeges virágzása idején tartják a hanami ünnepséget, amikor az emberek rokonaik és barátaik társaságában piknikeznek a fák alatt. Nem csoda, hogy a kiváló japán kertészek szent fájukból számtalan szín- és formaváltozatot hoztak létre. Üdvözlendő törekvés, hogy városunk utcáin is megjelentek ezek a növények, bár egyelőre még nem sok helyen találkozni velük. A kiültetett fák rózsaszín virágokat fognak hozni, reméljük, egy idő után az Árpád tér díszeivé fejlődnek.

Következő állomásunk a Bartók Béla utca, így elsétálunk a Járásbíróság épülete mellett, és a Belvárosi templom előtti térről már látjuk is a virágzó kínai körte fasort. A 2012-es városközpont-felújítás során alakították ki azokat a szegélyeket, amelyek közé a körtefák kerültek. Ez a faj bőségesen hozza a fajra jellemző apró fehér virágokat, tavasszal az egész lombkorona szirmokba öltözködik. A kínai díszkörte Délkelet-Ázsiából származik, de az USA-ban vált közismert városi fává, onnan kiindulva hódította meg Európát. Nem véletlenül lett divatos faj, hiszen minden évszakban látványos: nyáron szabályos lombkoronájával, ősszel vörösre színeződő leveleivel díszíti a köztereket. Magassága kifejlett korában 5-6 méter, levele emlékeztet a hazai vadkörtére, termése kicsi, nem ehető. Az utóbbi években kritikus véleményeket is olvasni a fajjal kapcsolatban. Amerikai tapasztalatok szerint „kiszökhet” a városokból. Apró termését a madarak potyogtatják el a környéken, és vannak adatok arról is, hogy tömegesen terjedhet, szakszóval inváziós fajjá válhat. További probléma, hogy különféle kórokozók támadják meg, ezért gondozásuk szükséges, ha szeretnénk megtartani díszítő értéküket. A Bartók Béla utcán is látni gyengébben fejlődő példányokat, sőt már vannak üressé vált helyek is, ezért érdemes lenne óvatosabban telepíteni őket. kerülve legalább az árnyékos helyeket. Ha a Bartók utca folytatásán, a Ferenciek terén megyünk tovább, a városháza hátsó fala mentén is találunk belőlük néhány szép példányt.

Sétánk utolsó szakaszához a fátlan Déri Miksa közön és a Batthyány Lajos utcán keresztül jutunk el. A Babits Mihály utca minden építészeti hibája mellett az egyik legszebben fásított utca, rengeteg virágzó cserjével. Az utcát a Szabadság úti régi polgárházak hatalmas hátsó kertjeinek helyére nyitották, keletről pedig nagyrészt a Szent Antal utca nyolcvanas években épült társasházai határolják. Az azóta felhagyott koncepció szerint a régi utcafronttól beljebb épültek ezek a házak, de a Babits utcára néző hátsó bejáratuk előtt így is tágas, parkosítható tér maradt. A nyugati oldalon álló kellemetlenül szürke társasházak között szintén sok kiültetett növénynek jut hely. Az utca lombborítása majdnem teljes. A lakóházak előkertjében változatos és színpompás lágyszárú növényzetben gyönyörködhetünk, de a kertészkedők nem feledkeztek meg a virágzó cserjékről sem. Több helyen sárgállik a fentebb említett aranyfa, melyet messziről meg lehet különböztetni a szintén nagy virágtömeget fejlesztő, napsárga boglárkacserjétől. Ez a távol-keleti származású bokor 2-3 méter magasra nőhet, elterjedt fajtáinak virágja pompon alakú. Szintén a sárga virágúak társaságába tartozik a közönséges mahónia, mely észak-amerikai eredetű örökzöld cserje. Kemény, hegyes szélű levele szép sötétzöld színű. Ősszel, az első fagyok után a levelek vöröses színűre változhatnak, ekkorra érnek be a növény hamvaskék színű, dekoratív bogyói. Eredeti élőhelyén az amerikai őslakosok fogyasztják ezt a savanykás termést, mi is megpróbálkozhatunk vele, ha sikerül a forgalomtól távol eső bokrot találni. Ez a kis igényű, ellenálló, de minden évszakban szép cserje megérdemelné, hogy több helyen találkozhassunk vele. Igaz ez a magnóliára is, amelynek egy, talán a lakók által kiültetett példányát találjuk a Babits utca kezdetén. A nagyvirágú liliomfa és rokonai a legszebb tavaszi virágos fák közé tartoznak, ugyanis hatalmas, illatos virágaik már a lombfakadás előtt kinyílnak és szinte elborítják az egész fát. Még a szirmok lehullása is látványosság, ugyanis ezek sokáig színes szőnyeget képeznek a fa alatt. Kínai buddhista szentélyek mellett már évezredek óta ültetik ezeket a rendkívüli növényeket, melyek a hívők számára a tisztaság szimbólumai. Sokkal több helyen találkozhatunk a díszbirsek közé tartozó fajokkal, főképp a pompás japánbirssel. A 1,5–2 méteresre növő cserje piros virágaiban könnyen észrevehetjük a sárga porzók sokaságát. Ősszel illatos termést érlel, melyet kompótnak is el lehet készíteni.

Az utca növényzetének további érdekessége, hogy a változatos összetételű dísznövények mellett néhány virágzó gyümölcsfát is találunk. A közönséges cseresznye vagy a meggy is szép képet mutat teljes virágzásában. Ezek a fák adnak gyümölcsöt ígérő tavaszi hangulatot a falusi és az öreg kertvárosi utcáknak. Nekünk azonban most nincs lehetőségünk, hogy a külvárosokig merészkedjünk. Talán majd egy másik szép, napsütéses tavaszi napon megtesszük azt is!

Tavasz van

Szünder Dezső

Tavasz van – írom a címben. Ezt egyelőre sajnos csak a naptárból tudjuk, az időjárás ugyanis mindeddig egyáltalán nem volt kegyes hozzánk. Többet esett, mint sütött; egyetlen nap volt, amikor a meleg pulóvertől is szívesen szabadultunk volna, két nappal utána viszont már a nagykabátot kerestük. A természet azonban pontosan tudja, milyen időszakban is járunk.

Nekem a tavasz első jele az, amikor az első csokor medvehagyma megjelenik az otthonomban. A manapság egyre divatosabb zöld, illatos, fokhagymára emlékeztető illatú növény már szinte bárhol beszerezhető, a bajai piacon egészen biztosan, ezt tapasztalatból mondom. Ottlétem alatt csokorszámra hordtam haza, hogy aztán finomabbnál finomabb ételek – leves, pogácsa, különféle tésztaételek – készüljenek belőle. Úgy alakult, hogy Zala megyében nem kell piacra járnunk a medvehagymáért. Ugyanis egy kirándulás alkalmával tucatnyi helyen találtunk megszámlálhatatlan mennyiségben ebből a nagyszerű növényből. Életemben most először éltem át az érzést, hogy annyit vihetek belőle haza, amennyit csak akarok, persze észszerű keretek közt, hiszen szeretném, ha jövőre is lehetne „szüretelni”. Így aztán az étel egyik hozzávalóját nem megvásároltam, hanem magam szedtem.

IMG_20230402_115456.jpg

A következő fő hozzávaló a ricotta vagy a túró. A ricotta olasz sajtspecialitás, némiképpen hasonlít az itthon kapható túróhoz, de állagra sokkal krémesebb, és enyhén sós íze van. Általánosságban elmondható, hogy az az étel, amelyben ricottát használnak, az bátran helyettesíthető túróval – legfeljebb a túrót alaposan át kell törni felhasználás előtt.

E havi rovatunkban egy itthon is méltán népszerű, ám kevés helyen, otthonban is jól elkészíthető, igazi olasz ételt mutatok be a Kedves Olvasónak, természetesen némi csavarral, szezonálisan. Ha pedig már kellőképpen felcsigáztam az Olvasót, akkor jöjjön az a bizonyos étel, amelyet fenti hozzávalókból készíthetünk el! E recept – mint semelyik másik sem – nem szentírás, ki-ki bátran kedve, pénztárcája, szabadideje szerint válogathat az elkészítési módok közül.

Ricottás, medvehagymás lasagne

Az étel ragus elemét, a bolognai alapú szószt érdemes már előző nap elkészíteni, hogy az ízek kellőképpen összeérjenek. Kevés olívaolajon megpárolunk egy apró darabokra vágott vöröshagymát, hozzádobunk 1-2 gerezd zúzott fokhagymát, majd a darált húst is hozzáadjuk. Halvány aranyszínre pirítjuk, hozzáadunk egy doboz aprított paradicsomkonzervet és 2-3 dl passatát. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, ízesítsük kedvenc zöldfűszereinkkel a kertből, cserépből, de akár szárítottat is használhatunk. Kerüljön bele oregánó, kakukkfű, bazsalikom mindenképpen, esetleg még majoránna is. Főzzük, amennyit csak tudjuk, ideális esetben 3 órát. Közben olykor kevergessük meg, az elpárolgott folyadékot vízzel pótoljuk. Az utolsó fél órában mehet hozzá 1 dl jófajta száraz vörösbor. Ha kész a mártásunk, akkor hagyjuk teljesen kihűlni.

Készítsük el a medvehagymás, ricottás besamelt! A besamel francia eredetű ételkiegészítő; olyan az ételnek, mint a só vagy a parmezán: magában nem olyan élvezetes, de az elkészülő ételhez elengedhetetlen. Maga a mártás nem más, mint egy tejjel felfőzött vajas rántás, amelynek természetesen nem kell színe legyen, a vajon a lisztet csak addig kell melegíteni és keverni, míg teljesen homogén nem lesz, és a vaj el nem kezd forrni. Utána mehet bele a tej, keverés mellett mártás sűrűségűre főzzük, és készen is vagyunk vele. Hagyjuk ezt is teljesen kihűlni. Keverjük hozzá a ricottát vagy az áttört túrót és az apróra vágott medvehagymát. Szezonon túl a medvehagyma kitűnően helyettesíthető spenóttal is.

A lasagne említése először a középkorban történik, hol máshol, mint Olaszországban, egészen pontosan Firenzében. Az étel maga annyira tradicionálisan olasz, hogy abban az időszakban külön szakmaként is megjelent: „Arte dei cuochi e dei lasagnari (azaz szakácsok és lasagnakészítők). A tészta egy eredetileg durumlisztből, vízből és tojásból készülő tésztalap, melyet még főzés előtt, szárazon töltenek meg különféle töltelékekkel. Manapság már nem sokan készítenek házilag ilyen tésztát, szerencsére az üzletek polcain megtalálható.

Ha minden „kéz alatt van”, akkor elkezdhetjük összeállítani a ételünket. Válasszunk ki egy sütőben használható edényt. Erre a célra a legpraktikusabb, de bizonyosan a leglátványosabb egy jénai tál. Válasszunk inkább téglalap alakú formát, mint kereket, ugyanis a lasagne lapokat így tudjuk majd a legjobban felhasználni. Az edény aljára kenjünk egy kevés medvehagymás besamelt, erre kerüljön egy réteg tészta. Ha a lapok nem férnek el, és nem töltik ki teljesen az edényt, akkor nyugodtan törjünk le belőlük akkorát, amekkorára szükségünk van, de semmiképpen ne darabokból álljon az egész, mert akkor nem tudjuk szépen eloszlatni rajta a mártásunkat. A tésztalapok tetejére kerüljön a bolognai szósz. A rétegezést addig folytassuk, amíg van hozzávalónk, vagy amíg meg nem telik az edényünk. A legfelső réteg a besamelmártás legyen. A bolognai szósz tetejére rakhatunk még extraként friss bazsalikomleveleket, vághatunk rá mozzarella sajtot. A legfelső besamelréteg tetejére reszeljünk bőven sajtot – leginkább parmezánt, de bármilyen kemény, félkemény sajt is megteszi, bár ízben azért az nem olyan lesz, mint parmezánnal. Toljuk a sütőbe 180-200 ºC-ra 30-40 percre, az utolsó 5 percben kapcsoljuk grill fokozatra. Miután letelt az idő, óvatosan vegyük ki a sütőből, és legalább 10 percet hagyjuk pihenni. Utána szeleteljük, tegyük tányérra, és egy pohár száraz vörösbor társaságában fogyasszuk el jóízűen. Jó étvágyat hozzá!

Arcok a város múltjából és jelenéből

Dudás Júlia

Bevallom, nagyon szeretek interjúkat olvasni. Az idejét sem tudom, mióta van ez így, és azt is nehéz megfogalmazni, miért – talán vonz az emberek gondolatainak megismerése, vonzó inspirálódni általuk, izgalmas látni a nagyon emberi, többnyire nagyon őszinte arcukat. A negyedízben napvilágot látott Bajai arcélek – kisvárosi életutak, azaz a Baján méltán ismert, munkájukkal tiszteletet és megbecsülést kivívó férfiak és nők arcképcsarnoka bőségesen szolgáltatott inspirációt és gondolatokat egyaránt.

A Bajai arcélek érdekes és informatív olvasmány a Baja városához kapcsolódó történetek és életrajzok iránt érdeklődők számára. A kötet a város ismert embereinek életét, munkásságát mutatja be, akik a Baja történelmi fejlődésének fontos szereplői voltak – vagy ma is azok. Az írók az összes életrajzot alapos kutatás alapján állították össze, és az eredmény széles skálájú, színes és érdekes történetekből álló kötet lett. A könyv interjúkból áll: minden egyes fejezet egy-egy híres bajai személyiség életét, munkásságát mutatja be. Az életrajzok bemutatása, amellett, hogy a város múltjára emlékeztet, lehetőséget ad arra is, hogy jobban megismerjük az emberek sorsát, akik Baján éltek és dolgoztak.

Az első kötetet, mely 2011-ben látott napvilágot, 2013-ban, majd – hosszabb szünet után – 2019-ben két újabb követte. Szerencsére Baján annyi értékteremtő ember él, hogy 2022-ben újabb kötetet sikerült megtölteni a velük készült 17 interjúval. A kötet szerkesztője – mint az első három esetében is – Martonosi Attila volt, a könyv borítóját Kelemen Áron tervezte. A beszélgetéseket a kiváló portréfotók mellett (melyek Ádám Péter, Gay Katalin, illetve Molnár Csilla munkáját dicsérik) további, az interjúalanyok által rendelkezésre bocsátott és saját maguk általi ábrajegyzékkel ellátott fényképek teszik színesebbé, betekintést nyújtva az interjúalany életének fontos pillanataiba. A nagyszerűen megfogalmazott előszót Szentiványi Gábor nyugalmazott nagykövet írta.

Talán nem véletlen, hogy a könyv Sándor Boglárka kiváló, a sokak által ismert és szeretett Makkai Gézánéval (akit legtöbben csak Makkai Kati néniként emlegetnek) készített interjújával indul, remekül megalapozva a kedvet a továbbolvasáshoz. Természetesen az ezt követő, hosszabb-rövidebb interjúk is tartalmasak és izgalmasak, az életutakat tekintve pedig rendkívül változatosak. A folytatást illetően (úgy tudjuk, lesz ilyen) azonban érdemes lenne elgondolkodni egy egységes(ebb) koncepción, mind az interjúk hosszára, mind a tartalmukra nézve. (Talán ez a könyv legszembetűnőbb gyengéje – az egységesség hiánya.)

A negyedik kötet egyébként minőségében sokat változott, méghozzá kifejezetten előnyére – érezhető a szerkesztő és a közreműködők rutinja, a tapasztalatok felhasználása és integrálása, ugyanakkor a könyv előnyeit képező értékeken nem változtattak. Az olvasó ezúttal is Katymári Vanda (ez esetben igazán megható) versével találkozik elsőként, és ez kellőképpen megalapozhatja az érzelmi ráhangolódást.

Az interjúk olvasása kifejezetten élvezetes, és sok esetben jellemzi őket, hogy hagyják akár hosszabban is mesélni az interjúalanyt, többnyire jó kérdésekkel mederben tartva a beszélgetést. Izgalmas, szívet melengető/alkalomadtán szívet sajogtató, vagy egyszerűen csak érdekfeszítő olvasni Moretti Gemma hajóbalesetéről, Mihálovics István bajaiságáról, Gay Tamás zenei pályafutásáról, a sort pedig a végtelenségig lehetne folytatni. Ez a könyv igazán jelentős értéke: művészetükkel, munkásságukkal, életükkel, alkotásukkal példát mutató bajai emberek életébe nyerünk betekintést testközelből, és akár ismerjük őket személyesen, akár nem, a beszélgetés végére szinte egészen biztos, hogy magunkhoz közel állónak fogjuk őket érezni. A leírt életutakat, gondolatokat olvasva, bizonyára az is érezheti a „bajaiságot”, aki nem itt él, vagy nem itt született, de kötődik a városhoz. Az érzést tovább erősítheti, hogy az interjúalanyok sem mind tősgyökeres bajaiak, de életük munkája örökre ide köti őket. (A 4. kötetben megszólaltatott interjúalanyok: Makkai Gézáné, Tumó István, Moretti Gemma, Dr. Szentjóbi Szabó Tibor, Borbély Miklós, Héhn Gizella, Dr. Mihálovics István, Nagy Dezső, Dr. Gergely László, Schindler Mátyás, Pass Ferenc, Dr. Szarka Ildikó, Tarján Levente, Kovács Lászlóné, Dr. Kemény Attila, Gay Tamás és Dr. Vass Katalin; az interjúkat Sándor Boglárka, dr. Gál Zoltán, Fekete Ildikó, Martonosi Attila, dr. Mayer János, Rab Rita, Martonosi Etelka, Géczy Zsolt, Gergely Barbara, dr. Nebojszki László és Kubatovics Tamás készítette. Sajnos Moretti Gemma és dr. Szentjóbi Szabó Tibor a kötet megjelenése óta elhunyt – a szerk.)

A beszélgetéseket olvasva gyakran elevenedik meg a múlt: megismerhetünk régi korszellemeket, másképp működő rendszereket, elmerülhetünk Baja múltjában, valósággá válnak a szülő/nagyszülők által mesélt, ma már történelminek számító események.

Az interjúalanyokat nem egyetlen dimenzió mentén választották ki – pályájuk, életművük rendkívül változatos, sokszínű, különböző színtereken, tevékenységekben értek el sikereket, egyvalami azonban biztosan közös bennük: mindannyian értéket teremtő, a köz javára váló munkát végeztek/végeznek. Nem számít sem kor, sem nem, sem nemzetiségi, esetleg politikai hovatartozás – csak az számít, hogy letettek valamit az asztalra. Mi, olvasók pedig megismerhetjük őket, példát és útmutatást nyerhetünk a gondolataik, tetteik, életútjuk által. Várjuk a folytatást! (Bajai arcélek. Kisvárosi életutak. Felelős szerkesztő: Martonosi Attila. Argumentum Plussz Kiadó, Baja, 2022. 208 oldal)

Családi kincs a garázsból

Folkmann Antal második világháborús naplója

Közzéteszi: Folkmann Bence

Néhány évvel ezelőtt nagyszüleim garázsában egy fekete bőröndöt találtunk. Még 1993-ban került oda, amikor dédapám, ifj. Folkmann Antal – akit a család csak Tóni papaként ismert – meghalt. A bőrönd a lányára szállt, ő viszont nem akarta őrizgetni, így átadta testvérének, az én nagypapámnak. Így maradt meg, benne megannyi családi kinccsel, újságcikkekkel, fotóalbumokkal, valamint egy egyszerű, kockás kis füzettel, melynek borítóján cikornyás, kézzel írt betűkkel ez állt: Folkmann Antal honvéd.

A cikk további része csak online előfizetőink számára hozzáférhető!