Séták szülőhelyünk fái és bokrai körül 5.
Masa György
„Akácos út, ha végig megyek rajtad én,/ Eszembe jut egy régi szép regény:/ Nyáreste volt, madár dalolt a fán,/ S itt kóborolt, csavargott egy cigány…” A Bajai Honpolgár kedves olvasói bizonyára hallották már ezt a nótát, melyet az idősebb nemzedékek igencsak szerettek, és néhány pohárka bor után a ránk jellemző „sírva vigadó” hangulatban gyakran el is daloltak. Szövege keserédes nosztalgiáról, régmúlt szerelemről szól, mely az akácokkal szegélyezett úton haladva tör föl a daloló emlékeiből. Ne szóljuk meg az éneklőket a szentimentalizmus ilyetén kiáradása miatt, hiszen egy csendes nyárvégi estén mi magunk is könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy nekivágunk a város utcáinak elmúlt idők emlékei után kutatva. Mivel azonban folyóiratunk emelkedett szellemiségéhez semmiképpen sem illene céltalan, bódult kóborlás, ezért utunknak határozott irányt szabunk. Szerencsére van Bajának olyan negyede, ahol az elmúlás tetten érhető, és ahol még akácfák is szép számmal találhatók: irány a Fölvég!
Az egykori munkás- és iparosnegyed hivatalos elnevezése Józsefváros, melyet a szebb napokat látott bajai gyáripar ránk maradt emlékei szegélyeznek. A Táncsics utca végén rendületlenül ontja magából vizét az artézi kút, körülötte megmaradt a múlt századi hangulatot árasztó kerítés, ezen belül éldegél néhány gömbkoronás korai juhar. A csípős ecetszag azonban már régóta nem facsarja meg az orrunkat, ha erre járunk. Szerencsére a bezárt Ecetgyár épületeinek egy részét felújították és hasznosítják is. Nem mondható ez el az egykori NETT varrodáról, vagyis korabeli tréfás nevén a „Gatyagyárról”. Az épület előkertjét valamikor tudatosan tervezhették, itt néhány szép fekete fenyőt, keleti tuját, tiszafát találunk. Az elhanyagoltság jelei azonban feltűnőek: a kártékony bálványfa és a spontán kifejlődött nyugati ostorfa egyaránt gyomfáknak számítanak. A korábban a bejárat közelében található szobrot (Balázs István Anya gyermekével című alkotását) kimenekítették az elgazosodó kis parkból, és a bajai kórház mellett helyezték el. A Honvéd utcai oldalon sorakozó idősebb kislevelű hársak gondozás esetén akár szépek is lehetnének.
A Ganz gyár épületeinek egy részében még folyik a termelés (múltjáról és jelenéről részletesen olvashattak a Bajai Honpolgár 2020/4. számában). A gyárépület előtt rögtön meg is találjuk az első akácfákat. Tovább haladva az egykori királyi méntelepet találjuk, amelyet akár kastélynak is nézhetnénk. A jobb sorsra érdemes, utoljára gyárként hasznosított épület elhanyagolt, valaha szép kertjének öreg fáit jórészt eltávolították. Kívül, az út mellett azonban idős japánakácok találhatók, melyek nem rokonai a fehér akácnak, csak megjelenésükben hasonlítanak arra. A nyugati oldalon a városrészt a Duna melletti ipari és kereskedelmi telephelyek zárják. Régi bajai takács család leszármazottjaként különösen nagy szomorúság látni az egykori Posztógyár pusztulását. A hajdan virágzó bajai könnyűipar maradványai a legrosszabb rozsdaövezeteket idéző torzók, környezetüket dúsan borítja a gyom. A Türr István hídhoz közeli részen, az egykori szovjet laktanya helyén immár újabb barakképületek terpeszkednek: a raktáráruházak. A Tesco áruház parkolójának fásítása kudarcot vallott, a növényeknek kialakított helyek nagyrészt ma is üresek. A Family Centert viszont dicséret illeti. Ritkábban látott faj a boltok elé ültetett török mogyoró. A juharok és a hársfák gondozottnak tűnnek, a parkoló közepén álló sűrűbb ostorfás parkocska is jó ötlet volt.
A gyárnegyed munkásainak lakhatását biztosította a Klapka és a Vimpi lakótelep, ez utóbbi nevét a falazat építési technológiájáról kapta. A Klapka növényzetének érdekessége a keleti oldalon található kanadai nyár fasor. Ezt a fajt inkább erdőültetvényekből ismerhetjük. A házak között a múlt század kedvelt városi fáit találjuk: vadgesztenye, cukorjuhar, platán. Értékük nem ritkaságukban, hanem hatalmas, árnyat adó méreteikben és jótékony takaró hatásukban van. A Vimpi telepen a játszótér méltó figyelemre, mely szintén közönséges fajokkal van fásítva, de ezek a fák sűrű lombkoronájú, árnyas parkká fejlődtek. A Fölvég belső részein, az öreg házak között nincs tudatos, egységes városfásítás. A növények jó részét a lakók maguk telepítették egyéni ízlésüknek és az aktuális divatnak megfelelően. Helyenként megjelennek a falvakra jellemző gyümölcsfák, főképpen cseresznye és szilva. A városrész főutcáján, a Szent Flórián utcán végighaladva szintén változatos növényzetet találunk. Az egykori Bubus kocsma közelében figyelemre méltóak a hatalmas japánakácok. Az utca valamikori kereskedései és iparosműhelyei mind bezártak. Emlékük megőrzésére néhány éve táblákat helyeztek el a régi házak falán, de sajnos már ezeket is elpusztította az idő. A növényzet helyzete hasonló a Szent László utcában is. Ennek kezdetén állt az Otthon vendéglőnek évtizedeken át helyet adó épület, melyet napjainkban alakítanak át modernebb formára. Kár érte, a bájos kisvendéglő hiányozni fog a régi, mesterkéletlen hangulatot kedvelő bajaiaknak!
Fölvég szakrális központja a Határ utca és a Gárdonyi Géza utca kereszteződésében elhelyezkedő Szent József plébániatemplom. A templom védőszentje Jézus nevelőapja, aki a katolikusok hite szerint a munkások patrónusa. Az épületet kerítés határolja, és szépen gondozott templomkert veszi körül, melyben a lombos fák mellett néhány szúrós luc is növekedik. A templomkert főbejárata előtt öreg akácsor áll, melyhez foghatót városunkban máshol nem láthatunk.
A fehér akác (Robinia pseudoacacia) hungarikum. Meglepő, hiszen a faj Észak-Amerikából származik, hazánkban csak a 18. században jelent meg. Jelenleg az ország erdőterületeinek majdnem negyedét foglalják el ültetvényei, a városokban is gyakran találkozhatunk vele, bár itt visszaszorulóban van. Az akác a kultúránk részévé vált, Krúdy Szindbádja akácos alföldi kisvárosokban (is) keresi a szerelmet. József Attila, Petőfi Sándor és számos más költő versbe foglalta, illetve népszerű nóták szereplője lett. Hogyan futott be ilyen szép karriert ez az idegen földről származó, talán nem is túl szép fa? A Duna-Tisza közét az újkorig sok helyen homoki erdőtársulások és nagy kiterjedésű homoki gyepek foglalták el. Ez utóbbiak kiválóan alkalmasak voltak a legeltető állattartásra, mely tevékenység a legutóbbi időkig a magyar mezőgazdaság meghatározó ágazata volt. A török hódoltság alatt szintén jövedelmező tevékenységnek számított, olyannyira, hogy a legelőket túlhasználták, és megindult az elsivatagosodás a rossz vízháztartású, érzékeny termőhelyeken. Ezt a kedvezőtlen helyzetet súlyosbította a nagy folyók szabályozása, mely csökkentette a talajvíz szintjét. A XIX. századra az Alföld ezen része sok helyen sívó homokkal borított, kopár homokdűnék sorává változott. A futóhomok megkötésére javasolták a szakemberek az akácosok és a feketefenyvesek telepítését. Az akácot a nép megszerette: gyorsan növekedik, alkalmazkodik a kedvezőtlen környezethez, nem igényel jelentős gondozást, kiváló tűzifa, méze pedig a legjobb minőségű méhészeti terméknek számít. Természetvédelmi megítélése sokkal rosszabb. Az akácerdő tulajdonképpen ugyanolyan ültetvény, mint egy közönséges gabonatábla. Élővilága szegényes, nem biztosítja az őshonos fajokból álló ökoszisztémák megélhetési feltételeit. Gyökérről könnyen sarjad, nagy alkalmazkodóképességének köszönhetően még a megmaradt természetközeli erdőkben is megjelenik, és kiszorítja az értékesebb fajokat. Eltávolítása hosszú éveket igénylő erdőkezelési feladat. Mondhatjuk azt is, hogy a természetes növényzet elpusztítása után maradó sivatag helyére ökológiai sivatagot teremtettünk. Az elmúlt évtizedben az akác hungarikummá avatásának apropóján fellángolt vita sorra vette ezeket az érveket, de a disputa végül a fentebb vázolt érzelmi kötődés miatt igencsak indulatos lett. A természetvédők többségi véleménye elfogadja, hogy a Kárpát-medence élővilágának az ember is része, nem cél nemzetünk életfeltételeinek, gazdasági helyzetének rontása. Ugyanakkor hazánk természeti értékeinek megóvása nem csak erkölcsi kötelességünk, hanem az élőhely hosszútávú fenntartásának szükségszerűsége és egyébként potenciális gazdasági erőforrás is. Az akác teljes kivezetése sem cél, de a bölcs, mértéktartó korlátozás kívánatos. Miért ne lehetne a jövőben újra hasznos az a legeltető gazdálkodás, amely évezredeken keresztül fenntartotta a környék biológiai sokféleségét és az itt lakók asztalára egészséges, jó minőségű húst szolgáltatott?
Az akác már nem divatos faj a városi kertészek körében. Az utcákon régebben kiültetett példányokat találunk, legszebb példa erre a józsefvárosi templom előtt álló fasor. A vén fák kérge mély barázdáktól díszes, közelről nézve festői látványt nyújtanak. Ágaik itt-ott elszáradtak, törzsük megdőlt, odvas, de az életerő ott munkál bennük. Hasonlítanak a fölvégi városrészre.
