Nagy-Löki Lajos
bútorasztalos-fafaragó mester
A 19. századtól Európa országai élénk gazdasági és kulturális változásokat éltek át. 1848 forradalmi hulláma elkerülte Angliát, de tegyük hozzá, hogy ők már túl vannak a Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királyságának megalapításán. Franciaországban demokratikus lendület kíséri a „második köztársaság” megalapítását, de ezzel egyidejűleg szükséges igény mutatkozott Párizs újjáépítésére is. Németország forradalmi tüzeit hamar eloltották, az ipari forradalom viszont modernizálta a gazdaságot, az 1871-ben egyesült ország népessége robbanásszerűen megnőtt, hatalmas igény támadt az egyetemekre, a német kultúra virágzásnak indult. Az európai művészeteknek sok tekintetben a római művészet volt a fundamentuma, melynek építészeti és díszítő formáit előszeretettel alkalmazzák a 19. századi díszítő mesterek és építészek is. Talán nem véletlen, hogy Párizs újjáépítői is Itáliában keresték ihletésüket, említhetjük a Bonaparte Napóleon császár győzelmi dicsőségére emelt diadalív (Arc de Triomphe) építését vagy a Georges Eugène Haussmann báró által irányított urbanizációt is.
A korszak nemcsak gazdasági, hanem kulturális versenynek is színterét volt. Az újjáépített Párizs az 1900-as évek elején számos világkiállításnak adott otthont. Ipari és képzőművészeti alkotásokkal az Osztrák–Magyar Monarchia országai, Szent István koronája földjeinek művészei éppúgy részt vettek a kiállításon, mint nyugati kortársaik. Baja városa sem szűkölködött a kiállítások szervezésében, hiszen a Gyümölcsészeti Egylet 1889 óta tartott terménybemutató kiállításokat, de említhetjük példaként az 1900. június 10–24. között rendezett iparkiállítást vagy az 1904-es bajai műkiállítást is. Városunk ez idő tájt állította helyre a nagy pestisjárvány emlékére emelt Szentháromság szobrot (1881), és az időközben városházává lett Grassalkovich-kastélyt 1841 után immár másodszor rekonstruálták (1896-98).
A 19. század második felében, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc után, 1853-ban született Budapesten Hargita (eredeti nevén Scheffler) Nándor szobrász. Budapesti közép- és képzőművészeti iskoláit követően tanulmányait (sok kortársához hasonlóan) külföldön végezte. Trefort Ágoston, az akkori kultuszminiszter 1886-ban a budapesti felső ipari iskolához mintázó tanárnak nevezte ki, s mint ilyen, dekoratív szobrászként közreműködött számos monumentális fővárosi építkezés munkálataiban. Hét évi sikeres tevékenysége után 1893-ban, az akkor alapított székelyudvarhelyi Állami Kő- és Agyagipari Szakiskolához nevezte ki igazgatónak. (Ennek egykori épületében ma a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola működik, amellyel a bajai Szent László ÁMK Ének-Zenei Iskolája testvériskolai kapcsolatot ápol – a szerk.) Ezt követően minden idejét az oktatásnak, a művészeti nevelésnek szentelte, az országos iparművészeti pályázatok majdnem mindegyikén részt vett. 1896-ban kiváló eredményes tanításért és helyes irányú vezetésért Budapesten Millenniumi Nagyéremmel tüntették ki, míg 1906-ban, Milánóban, az iparművészeti kiállításon Grand Prix díjat nyertek el az iskola által kiállított tárgyak, amelyek jó részét az igazgató tervezte. (Magát Hargita Nándort pedig aranyéremmel jutalmazták.) Lelkes mozgatórugója volt az ipari kiállítások szervezésének is, Székelyudvarhelyen és környékén számos köztéri alkotást is készített, sajnos ezek nagy része ma már nem látható. 1913-ban hunyt el, sírja a Szent Miklós-hegyi székelyudvarhelyi katolikus temetőben található.
De hogyan kapcsolódik Hargita Nándor munkássága Bajához? Joggal teheti fel kérdését a kedves olvasó. 2021-ben genealógiai adatokat gyűjtöttem családfám elkészítéséhez, s ennek kapcsán Tamási Áron szülőfalujából, Farkaslakáról elküldték nekem Hargita Nándor mára elveszett, de korábban világkiállításon díjazott emléktáblájának fotóját. A székelykapu formáját öltő dombormű azonnal elnyerte tetszésemet, és elhatároztam, hogy elkészítem a kapu utánzott (nem másolt) formájára a Teremtés Kapuja című diófa reliefet.
Minthogy egyik dédapám épp abban a korban született Székelyudvarhelyen, talán ez is fokozta alkotásvágyamat. Családom ugyanis székelyföldi származású, a második világháború idején kerültünk a Bácskába, a mai Szerbia területén fekvő délvidéki Bácspalánkára. Ide kerülésüknek kettős indoka volt: egyrészt honvédő erdélyi vitézi érdemeik kapcsán kaptak területeket a Bácskában, másrészt a déli határok megvédése is feladatuk volt az 1941-ben visszacsatolt délvidéki Palánkán. A háború befejezése előtt két héttel el kellett hagyniuk lakhelyüket, a székely vitézfalu lakóit családjukkal együtt a mai Magyarország területére telepítették át. Édesanyám így két székely család házasságából már itt, a Bácskában született.
Ebből a székelységből merítem én is a fa megmunkálásának szeretetét, hiszen családunk több nemzedék óta a földművelés és honvédelem mellett népi famesterségekkel foglalkozik. A családi hagyományokat követve én 12 évesen tanultam meg Pécsett a fafaragást egy székelyföldi kapufaragó rokonomtól.
Az általam újraalkotott emléktábla márványból készült eredetije az 1900-as párizsi világkiállításra készült, később Udvarhely vármegye székházát díszítette, de mára nyoma veszett, csak fényképek maradtak fenn róla. A fennmaradt fotókon gazdag faragású székelykapura emlékeztető keretben márványtáblát láthatunk. „Belső záródású félköríves, a közepén az egykori Udvarhely vármegye címerét láthatjuk, két oldalán a két címeralakkal, jobb oldalt lófőszékely, bal oldalt közszékely. A keret két oldalán gazdag, a helyi székelykapuk faragványaiból stilizált motívumok futnak fel, palmettákban végződve. Fenn galambbúgos faragott gerenda, az emléktábla teteje szegmensíves végződésű. Hargita Nándor érdekesen illeszti be a helyi jellegzetességnek számító székelykapuk motívumait az emléktáblába. Hargita ezen munkája is a magyaros szecesszió fő célkitűzését tükrözi, melynek szándéka egy önálló nemzeti stílus megteremtése a népművészet formakincseinek felhasználásával. Munkáira egyébként jellemzőek az egyetemes szecesszió formaelemei is […] – írja az eredeti műről Kelemen Albert erdélyi kultúrtörténész. (A Székelyudvarhelyi Kő- és Agyagipari Szakiskola fennmaradt művészeti emlékeiről = Aeropolis. Történelmi és társadalomtudományi tanulmányok II. Székelyudvarhely, 2002. 96–110.)
Mint fentebb olvasható, a mű alkotója, Hargita Nándor Székelyudvarhely címerét helyezte el a emléktáblája felső részére, én viszont szülővárosom, Baja címerével igyekeztem díszíteni a diófából készült domborművet. „…Baja Város címere mindig a paradicsomi jelenetet tünteti fel. Ádám és Éva az almafa alatt, melyen a kígyó is látható….” (Dr. Rapcsányi Jakab: Baja és Bács–Bodrog vármegye községei. Magyar Városok Monográfiája, XIV. kötet). A felül barokk koronával díszített Ádám és Éva teremtés jelenete nem véletlenül jelenik meg Baja város címerében, hiszen „a város születésnapja” (mezővárossá nyilvánításának napja) is december 24., azaz Ádám és Éva napjára esik. A dombormű formailag egy székelykapuban ad helyet a teremtésnek, melynek részleteiben a bűnbeesés előtti állapotot tükrözi, de átmenetet képez a teremtés ószövetségi története és az Evangélium örömüzenete között.
Számomra a Székelyföldhöz való kapcsolódás kifejezése olyan kimeríthetetlen ajándék, melynek kibontását és megőrzését a székelység nemzeti hagyatékából merítem. Úgy érzem, kötelességem ezen ritka ajándékok kibontása, megőrzése, művelése. Munkáimmal szeretnék én is olyan ajándékot adni, melyek személyes érzelmeim alapján kifejezik az erdélyi nemzeti kultúra iránt érzett szeretetem és tiszteletem. Elkészült munkámmal egyszerre tisztelgek őseim származási helye és szülővárosom előtt.
