Péter Árpád dr.
A Magyar Egészségügyi Társaság (MET) és annak Vajdasági Tagozata által rendezett konferenciát Zentán, 2019. október 18-20. között tartották, a Zentai Magyar Kamaraszínház színháztermében. A mások mellett a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Bethlen Gábor Alapítvány, Magyar Nemzeti Tanács, Vajdasági Magyarok Szövetsége és Zentai Közkórház által támogatott rendezvény a Család ’19 témamegjelölést kapta. Főszervezője dr. Farkas Emil sebész főorvos, a szervezőtitkár Sterbik Tímea volt.
A rendezvénysorozat első programját, az elnökségi ülést a Hotel Royal egy különtermében tartották, ezt közös vacsora követette. Az október 19-én kezdődő konferencián előbb dr. Farkas Emil, majd prof. dr. Galuska László, a MET ez évben megválasztott elnöke üdvözölte a résztvevőket, majd köszöntők hangzottak el többek között Vickó Ferenc államtitkár és dr. Csáki Beáta kórházigazgató részéről.
A tudományos programot mindvégig elnöklő Galuska professzor elsőként Vékás János nemzetközi hírű demográfust szólította a pódiumra. Előadását Demográfia és nemzeti identitás címmel tartotta. A Kisebbségkutató Intézet reprezentánsa évszázadok távlatában elsősorban a hazai németség lélekszámának alakulásában szerepet játszó történelmi események tükrében mutatott rá a németség hol nagymértékben szaporodó, hol drámaian fogyatkozó időszakaira, illetve annak mögöttes okaira. Mintegy példaértékűnek mondva azt, hosszan tárgyalta Balmazújváros németségének 1760-2011 közötti népességszámának, illetve a térség társadalmában betöltött szerepének alakulását. Előadásában kitért a disszimiláció kérdéskörére is, és hangsúlyozta a nemzeti identitásnak a demográfiai viszonyok alakulására gyakorolt kihatásait.
Az eredetileg a nyitó előadásra felkért Fűrész Tünde határátlépési nehézségek miatt késve érkezett, ezért másodiknak tarthatta meg Család- és népességpolitika a 2010-es években című előadását. A Magatartástudományi Intézet munkatársa általánosságban szólt a családpolitika alapelveiről; részletezte kormányunk 2010-2019 közötti, a családtámogatások keretében meghozott döntéseit; és kitért a „köldökzsinór-programra”, amelynek köszönhetően a hazai támogatások rendszere átlépte a határokat is. A demográfiai viszonyok alakulásának tárgyalásakor nem hallgathatta el, hogy hazánk népessége továbbra is fogyóban van (2010 és 2018 között népességszámunk 2,4%-kal csökkent); és amikor a termékenységi ráta ugyanezen időszak alatti 1,23-ról 1,49-re növekedését pozitív jelenségként üdvözölte, aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy csökken a szülőképes nők aránya, és egyre kitolódik az ideálisnak tartható korosztályos gyermekvállalás.
„Monsignore” Nagy Józsefet kérte fel harmadikként előadása megtartására Galuska professzor. A zentai plébános, püspöki helynök Gondolatok a házasság, a család és a népesedés kérdéseiről a katolikus egyház szemszögéből című előadását Biblia-magyarázattal, az Kr. e. 570 évvel ezelőtti, a házassággal, családdal és a népesedés kérdéseivel kapcsolatos regulák felidézésével kezdte, az áttekintést a krisztusi tanításokkal folytatta, mígnem kilyukadt a mában: a genderelméletet a „halál kultúrája” részjelenségének minősítve. (Azt is szomorúan megállapította, hogy a katolikusok szent ünnepei, a húsvét és a karácsony mára karnevállá degradálódtak). A Kis Szent Teréz-templom plébánosa – arra is kitérve, hogy a világtörténelem során hány meg hány kultúra és nép süllyedt el örökre – életkultúra tekintetében hangsúlyozta, hogy van mit tanulni a zsidóságtól, annak több évezredes túlélési stratégiájából; ám azt is, hogy – bár a bő ezredévnyi időtartam alatt a magyar nemzetet is sorscsapások sora érte – mi is például szolgálhatunk: 2019-ben is itt vagyunk a Földtekén! Részint a régióra, részint a városra, illetve saját plébániájának adataira hivatkozva állapította meg, hogy fogyunk: a temetések száma közel duplája a kereszteléseknek. Míg plébániájára 2018-ban 97 temetési szertartás jutott, a keresztelés csak 55 volt. (A számadatok nem kizárólag a zentai római katolikus családokra vonatkoznak.). Napjaink életellenes kultúrájának terjesztésében kiemelkedő szerepet tulajdonított a tömegtájékoztatásnak, majd ból kiemelte: a családnak, a hitnek, az elkötelezettségnek elévülhetetlen a szerepe az identitás- és népességmegtartásban.
A következőkben a MET határon túli régiófelelősei közül Nagy Levente dr. a székelyföldi, Széman Péter dr. a szilágysági, Hollósy Tamás dr. a felvidéki demográfiai viszonyok alakulásáról tartottak előadást – különös tekintettel a magyar etnikumra. Székelyföldre vonatkozóan az hangzott el, hogy „a románokéhoz képest a magyarok fogyása kisebb mértékű” (a kivándorlás külön hangsúlyt kapott), a Szilágyságban viszont a szórványosodás tovább folytatódott. A romániai szociális és családtámogatási rendszerről szólva Széman dr. kiemelte, hogy azok közül „a temetési segély a legnagyobb, ergo: érdemes meghalni” (!). Azt is megtudtuk tőle, hogy a 21. században Romániában nem volt népszámlálás; hogy az országban törvény tiltja a melegházasságot; és azt is, hogy a globalizáció drasztikusan hatott a magyarságra. A szülész-nőgyógyász főorvos Hollósy dr. az ottani szociális támogatás mikéntjéről úgy fogalmazott, hogy a „Dél-Szlovákiát lepusztító” a művi vetélések száma tekintetében „vezetnek” a lévai és rimaszombati járásbeli magyarok. Előadása végén – mindenki meglepetésére és meghatódására – Radnóti Miklós Két karodban című megzenésített versével érzékenyítette el hallgatóságát.
A MET nyugati régiófelelőse, Szutrély Péter dr. A szociális ellátás jellemzői Németországban 2019-ben című előadása bevezetőjéül elmondta, hogy a „német-osztrák szociális háttér” viszonyait taglaló törvénykönyv 14 kötetre rúg, ami jogász végzettségű szakember segítsége nélkül szinte áttekinthetetlen. Szólt arról is, hogy létezik az országban egy Hartz-IV nevet viselő támogatási forma, amely jóval a munkanélküli segély alatti, havi 200-300 eurónyi jövedelmet jelent. Van aztán a német nyugdíjasoknak egy jelentékeny hányada, amely járandóságából képtelen kigazdálkodni az ottani betegbiztosítás összegét. Közülük 200-250 ezren választották ideiglenes vagy állandó lakhelyül a Balaton-felvidék valamely települését; és – bejelentkezve az OEP-hez (sic!) – itt „vígan élnek”! „Hajrá, németek! Hajrá, magyarok! Egyáltalán: Hajrá, fehérek!” – fejezte ki magát nem kis kétértelműséggel az előadó. Hogy pedig mennyire álságos korunk világa, csattanóként ebbe avatta be hallgatóságát: „Ebben az évben a Nobel-békedíjat az etióp miniszterelnök kapta. És mit ád Isten! Röviddel ezelőtt olvastam a neten, hogy e percekben tart Németország felé a Lufthansa gépe, fedélzetén etióp menekültekkel!”
Mivel a kárpátaljai és muravidéki régiófelelősök ezúttal távol maradtak, Lőrinc Csongor Délvidék 100 éve – Demográfia a végeken című előadása zárta a régió-beszámolók sorát. Első kivetített képe (a későbbi Vajdaság nyelvi térképe 1910-ből) arról árulkodik, hogy az akkor 8 nemzetiségű régió viszonylag jelentős hányada „magyarlakta” volt. A tábláról leolvasható volt, hogy az 1910-ben 1,5 milliót kevéssel meghaladó összlakosság 28,1%-a magyar, 21,4%-a német volt; az 1941-re 1,6 milliót meghaladó összlakosságon belül mind a magyarok, mind a németek részaránya közel konstans maradt. Egy másik grafikonból kitűnt, hogy 1981-re a szerbek lakosságszáma 1,1 milliót meghaladó, a magyaroké 400 000 ezret közelítő volt, míg a németek (nyilván már jóval korábban, a második világháború után) „lenullázódtak”; ám közel 200 000-es lakosságszámmal, megjelentek a „jugoszlávok”. Adataiból az is látható, a magyarok részaránya az 1991. évi 16,9%-ról 2017-re 11,2%-ra csökkent (341 ezerről 210 ezerre). A szerző rámutatott még a Vajdaság népességét, azon belül a magyarságot fogyatkoztató 1991-2002 közötti első, valamint a 2011-2017 közötti második hullámban bekövetkezett elvándorlás okaira, az elöregedés és természetes szaporulat negatív előjelű trendjére, majd rátért az ellenregulációs mechanizmusok lehetséges vagy már működő módozataira. Hangsúlyozta azt is, hogy „a fő támogatásokat Magyarország Kormánya, a Magyar Nemzeti Tanács, és a községek biztosítják.” Zentára vonatkozóan így összegzett: „Zentán az utolsó 5 évben 180-190 gyermek született évente, ami kb. 110-zel kevesebb, mint az elhunytak száma. A veszteség növekszik a külföldre vagy nagyobb városokba költözők számával. Bizakodásra ad okot, hogy az utolsó két évben a lakosság száma nem csökkent, s mivel Zenta a fejlett városnak számít, megnőtt az ide költözők száma (több család is visszajött külföldről)”. Utolsó diáján a „MEGOLDÁS: A pénz nem boldogít, de jó ha van…” szöveg és egy fénykép szerepelt, amelyen az 5-től 500-as címletű eurókat számláló két férfikéz mellett egy kulcscsomó is látható. (Ennek üzenete nem szorul magyarázatra.)
A záró előadást – immár hagyományosan – Monspart Sarolta tartotta A fiatalok testedzésben gazdag mindennapjai címen. Rámutatott, hogy napjainkban 100 féle sportág kínálja a megbetegítő tényezők: az ülő életmód, az órákon keresztül történő tévézés vagy éppen internet-függőség elleni küzdelem lehetőségét. Ezúttal is kiemelte, hogy „a természet a világ legnagyobb játszótere”, még ha a kullancs-fertőzöttség, a pollenallergia stb. reális veszélyt jelentenek is. Előadása végén közös tornagyakorlatok végzésére szólította fel hallgatóságát. Még a pódiumon tartózkodott, amikor a zentai kórház kórboncnok főorvosa – aki maga is dicséretes hosszútávfutó múlttal büszkélkedhet – maradásra bírta, és korabeli fényképek kivetítésével idézte fel Sarolta sportolói fénykorának legemlékezetesebb pillanatait. A sportágában egykor verhetetlen, világbajnok sportolónak virágcsokrot és ajándékokat nyújtott át még a színpadon. Hosszas összeölelkezésükből Sarolta e szavakkal bontakozott ki: „Ne tovább, mert elbőgöm magamat!”. A konferencia a Szózat közös eléneklésével zárult.
A közös ebéd után résztvevők többsége – szabad program keretében – autóbuszos kiránduláson vett részt. „Szabadka: Városháza, Zsinagóga, borkóstoló a Maurer borászatban” – szerepelt a programfüzetben. Én feleségemmel együtt Zentán maradtam. Hosszas sétát tettünk elsőként a Tisza-parton; andalgásunk közepette meg-megállva egy-egy emlékműnél vagy éppenséggel a híd alatti folyószakaszon pecázóknál (akik rendre magyarul köszöntek vissza, és büszkélkedtek néhány nappal korábbi vagy éppen e napon kifogott zsákmányuk méreteivel), majd a belvárost jártuk körbe. (A nagy múltú, gyönyörűen felújított, hatalmas gimnázium-épület falán nem kerülte el figyelmünket a márványtáblára írt szöveg, hogy a renoválását a magyar kormány támogatta). Délután 5-től feleségemmel az egykor érseki palotának épült monumentális épületegyüttes kápolnájának szánt templom-részében misén vettünk részt, majd a folytattuk városnéző körutunkat.
A bankettvacsorát a Széman doktor nevével fémjelzett szilágysági kollégák, valamint a zentai kórház korábbi főigazgatója, Vasas Mihály, egy szabadkai urológus és feleségeik társaságában költöttük el. Vasas doktortól arról is értesültünk, hogy míg a szabadkai kórház a magyarok számára „elveszett” (ott már csak hírmondónak maradt alkalmazásban magyar orvos), a zentai – hál’ Isten – megmaradt magyarnak. (A város lakosságának közelítőleg 80%-a napjainkban is magyar, itt az orvosok és szakdolgozók is jellemzően magyarok.) A vacsora ideje alatt mindvégig egy háromtagú zenekar muzsikált; hol magyar nótákat (közte korábban irredentának minősítetteket!), hol andalító dalokat, hol pedig csárdást játszott; egy idő múltán a táncparkett is megtelt!
Október 20-án (vasárnap) reggel 7 órára Nagy József plébános saját plébániatemplomába, a Kis Szent Teréz-templomba invitálta a résztvevőket, akik számára „különmisét” celebrált.
Néhány nap múltán a Kossuth Rádió „Határok nélkül” műsorában Galuska professzor és Farkas főorvos mellett mások is sikeresnek értékelték a konferenciát. Újabb néhány nappal később a Kossuth Rádió „Nagyok” c. műsorában Farkas Emil dr. kapott lehetőséget interjú keretében beszámolni eddigi életpályájáról, aki 2019. augusztus 20-ai állami ünnepünk alkalmával magas kitüntetésben részesült; alapító tagja volt a Magyar Egészségügyi Társaságnak; megalakulásától régióvezetője a MET Vajdasági Tagozatának; így főrendezője volt a 23. Vajdasági Tudományos Konferenciának is.
