Balog Gáborral a helyi Rotary Club alapításáról, múltjáról és jövőjéről
Április végén pótlólagosan tartotta megalapításának tavaly novemberről – a vírushelyzet miatt – elhalasztott 20 éves jubileumi charter ünnepségét és az azt követő hagyományos bálját a Rotary Club Baja. A jótékonykodásairól ismert szervezet létét-működését sok „legenda” övezi. A Rotary keletkezésének körülményeiről, különleges szabályairól, valamint a bajai klub elmúlt két évtizedéről Balog Gáborral, a helyi elnöki tisztet két alkalommal is betöltő alapító taggal, három évig régiós alkormányzóval beszélgettem, akit civilben fogtechnikusként is ismerhetnek.
Zalavári László
– A Rotary egy érdekes, baráti kapcsolat. A szervezet működése különleges, csak ajánlással lehet taggá válni, ugyanakkor egy összejövetelre bárki bemehet. A megalakulás előtti állapotban volt még a helyi szervezet, amikor a baráti asztaltársaságomba tartozó Lovretity házaspár férfi tagja, Zoli mesélt róla, majd megkérdezte, hogy érdekel-e. Eljöttem egy ülésre, akkor még a gyermekkönyvtár épületébe, és dr. Deutsch Ottó főorvos úr, az egész megalapítója, motorja, lelke nagyon baráti módon fogadott. Elmondta, hogy mi a lényege, és az eszmeiség az első pillanatban megfogott. A szervezet alapelve, hogy nincs politika, bár akkor még messze nem ilyen volt a helyzet, mint manapság. Egyedi a szabályzat szerint az is, hogy egy szakmából legfeljebb a tagok 20%-a kerülhet ki, ami egy induló klubnál 2 főt jelentett. Ennek célja, hogy ne egy szűk érdeklődési körű, belterjes társaság jöjjön össze, hanem a különböző foglalkozásbeliek mind hozzák magukkal a saját élményeiket, gondjukat-bajukat. Akadnak olyan, ma már kissé merevnek, szigorúnak tűnő előírások, mint a kötelező heti összejövetel, éves szinten ezek 60%-án jelen kell lenni. A tagsági összetétel miatt egy rendkívül színes társaság volt akkor: az építőtől az orvosig, az ügyvédtől a tanárig, a könyvtárosig sokféle egyén, akiket szinte mind ismertem többé-kevésbé. Ahogy egyre mélyebben kerültünk bele, annál jobban magával ragadott.
– Mikor lettél tag?
– Három évig asztaltársaságként működtünk, mígnem 2001 őszén hivatalosan is megalakult a Rotary Club Baja, tavaly volt a 20. évfordulónk. Nagyon gazdag két évtized áll mögöttünk, úgy, hogy a Covid miatt elhalasztott jubileumi charter ünnepségre készülvén összeállítottunk egy 10 perces visszaemlékezést, amely fel-felvillant egy-egy epizódot, a teljes bemutatására nincs mód. A könyvtárban kezdtük találkozóinkat, mert az akkori igazgató, Matkovits Kornél is tagunk volt, idővel váltottunk, mivel a rendszeres vacsorákat nehezen lehetett itt megoldani, így a Sugovica Hotelben folytattuk, majd annak megszűnte után egy darabig a Damjanich utcai halászcsárda következett, de most már bő tíz éve, közös megelégedésünkre a Malom Club a bázisunk.
– Honnan erednek a szervezet szabályai?
– Az egész Rotary eredete 1905-re nyúlik vissza, amikor is a gengsztervilágot élő, igen színes összetételű Chicagóban, egy teljesen bizonytalan gazdasági és társadalmi állapotban egy 28 éves ügyvéd, Paul Harris tenni akart valamit, és 3 társával együtt klubot alapított. Olyan értéket próbáltak megfogalmazni, amelyet képesek voltak megvalósítani. Maguk sem gondolták volna, hogy 1920-ra már további észak-amerikai városokban, illetve Európában is létesülnek szervezetek. Magyarországon is befogadták ezt az eszmeiséget, azonban nem sokáig, mert már a Horthy-rendszerben betiltották, mivel túlságosan nyitott volt: sem faj, sem bőrszín, sem vallás nem számított. A helyzet nem változott a második világháborút követően sem; egészen a rendszerváltozásig, 1991-ig várni kellett, hogy újraéledjen hazánkban a Rotary, Budapesten. Szabály az is, hogy szervezetet csak szervezet hozhat létre, így ezt az Austria Wien Club alapította. Sokáig – a kevés szervezet okán – az osztrák körzethez tartoztak a magyarországi klubok, a kormányzót is utóbbiak adták. Végül 2004-ben értük el idehaza a kellő számú, 25 klubot, onnantól jött létre az önálló magyarországi kormányzóság. Nem volt bajunk a „sógorokkal”, de természetesen egészen más gondok voltak ott, egészen más volt a társadalmi berendezkedés, a stabil polgárság jólétével. Egy haszna volt az együttműködésnek: közös kalapból gazdálkodtunk, és azért az ő lehetőségeik jóval nagyobbak voltak. Hazánkon kívül a két osztrák kormányzósághoz tatozott még Csehszlovákia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina is. Idővel ők is önállósultak, illetve Bosznia ma a szerbekkel és görögökkel alkot egy egységet. Ma már ott tartunk, hogy az 55. klub jön létre hazánkban.
Visszatérve Bajára, minket a pécsiek alapítottak, akkori elnökük, dr. Pupp Lajos ugyanis dr. Deutsch Ottó munkatársa volt. Velük azóta is jóban vagyunk, akárcsak a zomboriakkal, kölcsönösen el is járunk egymás rendezvényeire. A Rotarynak van egy fennkölt része, a „barátság”. A taggá válás nem úgy működik, hogy valaki bejön, ketten beajánlják és kész. A feltételek között szerepel a feddhetetlen előélet, a szakmai előmenetel, elismertség és a 4 kérdésből álló próba. Létrejöttünk után, ahogy évről-évre fejlődtünk, egyre jobb ötleteket, témákat sikerült megvalósítanunk. Nem milliárdos ötletekről van szó, kis dolgokból is lehet nagyokat megvalósítani, egy-egy közösségen segíteni. Arra nincs kapacitásunk, hogy magánszemélyek élethelyzetén segítsünk, túl sok igénylő lenne, és nagyon nehezen tudnánk objektíven megítélni azt is, hogy ki mennyire rászoruló.
– A szervezet sajátossága az is, hogy évente váltják egymást az elnökök.
– Ez is az alapítókhoz kötődik, minden héten másnak a lakásában találkoztak, ez a rotáció elve, innen ered jelképünk, a kerék is. Nagyobb létszámnál ez már nem megoldható, de hogy legyen benne mozgás, és ne legyen senkinek túlhatalma, az elnökök hivatali ideje mindig egy év, július 1-től a következő esztendő június 30-ig. Ennek nagyon sok előnye van, és mindenképpen arra ösztönzi az adott vezetőt, hogy ez idő alatt próbálja megvalósítani elképzeléseit. Nagyon izgalmas feladat, engem már kétszer megtisztelt a tagság ezzel. Az alapszabályból adódó előregondolkodás okán már azt is tudjuk, ki lesz majd 2024-ben az elnök. A második számú tisztségviselőt, a titkárt nem kötelező cserélni, de az „elhasználódás” miatt itt is gyakori a váltás, mert neki van a legtöbb munkája. A harmadik, talán legfontosabb személy, a kincstárnok intézi a pénzügyeket. A kétszeri helyi vezetői szerepen túl három évig régiós alkormányzóként Pécs, Szekszárd, Baja, Kozármisleny, Kaposvár klubjait kellett évente kétszer körbejárnom hivatalból, ezen túl még ha bál vagy valamilyen rendezvény volt, illetve ha a kormányzó megbízott valamilyen feladattal, azt is elláttam.
– Milyen jótékonysági megmozdulásaitok vannak?
– Sok tévképzet él rólunk, pl. hogy ez az unatkozó milliomosok társasága – messze nem így van, de természetesen van anyagi vonzata, éves tagdíj, amelynek feléből a klub fedezi a kiadásait, a másik felét befizetjük a központi nemzetközi alapítványnak, amiből – pályázat útján – a többszörösét visszakaphatjuk. A kezdő tagdíj nálunk évi 60 000 forint volt, most 80 000 forint, két részletben. Általában évente 1000-1500 dollárt nyerünk meghatározott célra, szigorú elszámolással. Mi csak úgy nem tartjuk a markunkat, de ha valamit rendezünk, akinek tetszik, eljön és a belépődíjjal-részvételi díjjal hozzájárul elképzelésünk megvalósításához. Ez egyrészt a társadalmi beágyazódást segíti, másrészt valamilyen adott célja van.
Legrégebbi tevékenységünk a halszabadítás. Az alapítást követő második évben, akkori tagunk, dr. Mihálovics István – aki nagy horgász-halász – javasolta, hogy legyen nekünk is egy saját rendezvényünk, a halszabadítás. Először azt sem tudtuk, mi az. Halszaporításból is doktorálni akart, ezért eljárt Homokmégyre, ahol egy nagy telep található, és azt javasolta, hozzunk onnan ivadékokat, amelyeket aztán gyerekek itt engednek be a vízbe. Ez a természetvédelemnek nagyon eredeti és igen szokatlan megoldása, de így látványosan felhívhatnánk a figyelmet arra, hogy a kecsege kipusztul a Dunából. Az első évben igencsak nagyvonalú volt a tulajdonos, mert olyan méretű és mennyiségű kecsegét kaptunk, hogy a hátúszójukba tudtunk krotáliát (haljelölőt) tenni. Meghirdettük horgászfórumokon és a médiában is, hogy aki ilyen jelölt halat fog ki, csak, annyit tegyen, hogy közölje, hol történt. A harmincból kettő esetében kaptunk értesítést, mégpedig Szerbiából. Azóta ez minden évben zajlik, a kecsegén túl a bajai kereskedőktől is kapunk mindenféle halakat. A gyerekeknek nagy élmény, hogy a halat nemcsak kivenni, hanem betenni is lehet a vízbe. Kísérőprogramként rajzversenyt és mást is tartunk, hogy többrétű élmény legyen. A már 17 alkalommal megtartott rendezvény híre elterjedt az ország Rotary Clubjaiban, számon tartják, hogy a bajaiaknak „elment az esze”, mondván engedik a halat, nem fogják… A halszabadítást közös halászlézés követi. Sajnos az elmúlt két év vírushelyzete miatt ez a rendezvény is elmaradt.
A helyi kulturális élet megsegítésére régóta rendezünk hangversenyeket neves fellépőkkel, akik igencsak karcsú tiszteletdíjért – vagy akár anélkül is – vállalják a szereplést egy szűk, de igényes közönségnek egy-egy szép estét szerezni. A szervezésben legfőbb segítségünk volt külsősként a közelmúltban elhunyt Bellyeiné Horváth Györgyi, aki igen elismert szakember volt a csellóművészetben, és komoly ismeretséggel is rendelkezett.
Novemberben tartjuk jótékonysági bálunkat, amelyet sokan megszólnak a magas belépőjegy miatt, de itt a költségek sokat elvisznek, viszont a bevétel megmaradó kb. egyharmadát mindig jótékony célra fordítjuk. Idén az a különleges helyzet fordul elő, hogy kettőt is szervezünk, a vírus miatt elmaradtat április 23-án, a szintén mostanra halasztott 20 éves jubileumi charter ünnepségünk után pótoljuk (időközben mindkét esemény sikeresen lezajlott – a szerk.).
Egyik tagtársunk látszerész, ő szembesült azzal, hogy rengeteg gyermeknek lenne szüksége szemüvegre, de a család nem engedheti meg magának, a tb-támogatás pedig elég alacsony. Saját erőből 30 általános iskolás gyerek megsegítését vállaltuk, de sajnos ennél sokkal több rászoruló akadt, ezért a következő pályázatunkat arra a célra adtuk be, hogy újabb kvótát szeretnénk nyitni. Alapvetően jótékonyságaink fő kedvezményezettjei a gyerekek.
A téli időszakban zajló ételosztásban évek óta részt veszünk, a szervezők már számítanak is ránk, azaz megbízhatónak tartanak minket. Évszakonként zajlanak a futóversenyeink, most éppen a tavaszváró, amely megmozgatja az embereket, a befolyt nevezési díjakból pedig fiatalok sportolását, utazását tudjuk támogatni. A legtöbb résztvevőt mozgósító iskolák sporteszközöket kapnak (az V. Rotary Tavaszi Jótékonykodási Futás május 21-én lezajlott – a szerk.). A jelenleg legégetőbb helyzet az ukrajnai háború okozta menekültválság, ahol a magyarországi Rotary az elsők között sietett segíteni, a nyíregyházi és a kisvárdai szervezet közvetlenül is, tevőlegesen éjjel-nappal tevékenykednek, a többiek pedig a háttérből, anyagi, tárgyi támogatásokkal. Itt Baján egy menekült, csonka családot is támogatunk.
Tevékenységünk elismerésként 2019 decemberében, a képviselő-testület döntése alapján a Baja Város Szociális Feladatai Ellátásért kitüntetést vehettük át.
– A rotarys hétköznapok hogyan telnek?
– Működésünk része a klubszolgálat, melynek keretében minden tag maga vagy szervezésében más külsős személy tart egy előadást, netán a több mint 1200 hazai Rotary-tag valamelyikét kéri fel erre. Tartott előadást egy volt washingtoni nagykövet is a hétköznapjairól – politikamentesen. Aki eltölt néhány évet külföldi országokban, az olyan dolgokat is megismer, amelyeket turista sosem. Tiszteletbeli tagjaink közé tartozik egy másik korábbi diplomata, Szentiványi Gábor is. Tevékenységünk része még a klublátogatás, amikor hozzánk jönnek, vagy mi megyünk másokhoz; fontos a személyes kapcsolatok tartása, amire én nagy hangsúlyt helyeznék. Az elmúlt 10 év számítógépes fejlődése okán visszaszorultak a személyes találkozások, pedig amikor már a zsebünkben van az egész világ, mindennél fontosabbnak tartom, hogy hetente 22 ember összejöjjön, és meghallgassa-lássa a másikat. Ennek része immár a közös kirándulás is. Annak idején még második elnökünk, Gorondy István (aki aztán közéleti szerepvállalása miatt kilépett) meghívta a tagokat családostul kis birtokára egy kerti összejövetelre, hogy ismerjük meg jobban egymást. Ez olyan jól sikerült, hogy hagyománnyá vált. Ennek továbbvitele lett a közös kirándulás, amelyet eleinte pünkösdkor tartottunk, mert akkor plusz egy szabadnap volt, így nem kellett szabadságot kivenni. Idővel viszont váltottunk, mert ilyenkor az országban alig akad hely, mindenhol zsúfoltság van, ezt elkerülendő áttettük az ünnepet követő hétvégére, ami idén június 10-e. Elnökünk javaslata alapján eredetileg Szatmár-Bereget terveztük meglátogatni, amely egy kevéssé ismert tájegység, a tagok túlnyomó része sem járt még ott, lévén eléggé messze is van. A történelem azonban másként intézkedett, kitört a háború a szomszédos Ukrajnában, így villámgyorsan kellett átszervezni, hogy a lényeg, a társas együttlét megmaradjon. Így aztán most az ország éppen ellenkező végébe, Sopronba megyünk.
– Egy ideje már hölgyek is „színesítik” a klubot.
– A Rotaryba hosszú évtizedekig csak férfiak léphettek be, mígnem „fellázadtak” a hölgyek, és az Egyesült Államokban 1978-tól lehettek tagok, sőt ma már tiszta női klub is működik. Mi itt Baján sokáig nagyon konzervatívak voltunk, tartottuk a régi alapelveket, némileg „csúnyán” azt mondtuk, ha lesz két női ajánló, akkor lehet női tag… Jött „ifjú titánként” új társunk, Sarlós István, aki annyira aktív és hasznos tagja volt szervezetünknek, hogy hamar elnök is lett. Vezetői célkitűzéseként megfogalmazta a nők felvételét – ma már három tagunk van a gyengébbik nemből. (István érdekes módon lépett be, előadást tartott egy tengeri csatáról – ez a hobbija –, amely annyira magával ragadó volt még a történelmet tán nem annyira kedvelőknek is, hogy rendszeres vendégünk lett, mígnem azt mondtuk, hogy ha már ilyen gyakran van nálunk, lépjen be, a próbaidejét letöltötte, megismertük már.) Természetes módon eleinte a hölgyek is tartottak attól, hogy ennyi férfi közé bekerüljenek, de végül is jól jártunk velük, nagyon nagy szükségünk is van rájuk. Akárcsak a tagság frissítésére, ami a jelenlegi és minden következő elnök feladata is. Amikor kezdtünk, a korelnökök 60 év körül jártak, míg az akkori „fiatalok” mára már a 70-es éveikben járnak, ezért is szükség lenne új, fiatalabb tagokra, hogy a közösség gyarapodjon, illetve hogy egyáltalán fennmaradjon. Olyan, 40-es, 50-es éveikben járó személyekkel szeretnénk bővülni, akik már biztos anyagi-családi háttérrel rendelkeznek, és van elég erejük másra is.
Az idei év menetrend szerinti eseménye a július elsejei elnökváltás láncátadó ünnepsége. Ezt egy ugyancsak közös családi vacsora követi, melyre társklubokat is meghívunk, általában a közelebbi városokból jönnek el erre. Nekünk van egy óriási vonzerőnk, mégpedig a bajai halászlé, amelyért van, aki 300 kilométert is hajlandó autózni. A vírus elmúlt két esztendejében, a legsúlyosabb időszakokban online találkoztunk, arra törekedtünk, és ez az elnök legnagyobb kihívása is az volt, hogy összetartsa ezt a társaságot. Tartottunk online előadásokat is, és rájöttünk, hogy ezúton még Budapestről, vagy máshonnan is lehet. Előfordult, hogy országos internetes előadást hirdetett meg egyik pesti klub. Mi, akik nem ebbe a számítógépes világba születtünk, idővel rájöttünk, hogy ez nem is olyan rossz. Kanadában élő társunk is a világhálón bekapcsolódhatott, mindig elmondta, ott milyen éppen a vírushelyzet. Niagara Fallsban lakván egy kanadai-amerikai közös klub tagja.
– Leglátványosabb jelenlétetek a városban a Tapintható-Láthatatlan dombormű a Szentháromság tér sarkán.
– Valóban ez a szó szerint legkézzelfoghatóbb nyomunk a nyilvánosság előtt, és pénzügyileg is a legjelentősebb. Ez a térplasztika alapvetően a vakoknak-gyengén látóknak nyújt egy lehetőséget, hogy valami képet alkossanak az őket körülvevő épített világról. A helyiek és Bajára látogatók is előszeretettel tekintik-tapintják meg, és nemcsak az érintettek közé tartozók. Megvalósulása Csuvár Zoltán barátunknak, tagtársunknak köszönhető, ő viselte szívén ennek megvalósítását. Az országban az első tíz között létesült, ma már nagyon sok ilyen található a Rotary Clubok jóvoltából. Átadása dr. Beke Zsolt elnökségére esett, készítője pedig Szabó Áron szobrászművész. (Vele áprilisi számunkban olvashattak interjút – a szerk.) Ezen kívül fizikai jelenlétünk a városban a Türr-emlékműnél található. Pestuka Tibor tagtársunk egy külföldi útja során, egy egzotikus helyen, egy földrajzi ponton látott egy Rotary-emlékművet. Nekünk nincs sem Baktérítőnk, sem Ráktérítőnk, viszont itt van a Duna és a Sugovica találkozása, amely városunk jelképe. Ezen ötlet alapján valósítottuk meg ezt az emlékművet, hogy aki idelátogat, annak legyen valami képe arról, hogy ahova kitekint, mi van mögötte. Az itt található vízrendszer és természeti környezet sokkal több annál, mint amit első pillantásra lát. Harmadik, élő múltunk a gyermekkönyvtár udvarán az alapítás örömére, 2001. november 10-én elültetett nyírfa, amely azóta igencsak szépen megnőtt.
– Végezetül mesélnél magadról is?
– Családom nem tősgyökeres bajai, mindenki jött valahonnan, a mai Magyarország, illetve a Délvidék több pontjáról. Életemet nagyban meghatározta anyai nagyapám, Heiszler István, aki fogtechnikus volt; Magdolna lányát édesapám, Balogh Attila vette el. Benősülvén a családba, pályaválasztása adta magát, mivel eredeti munkahelye, egy méteráru-kereskedés Budapesten megszűnt a történelem viharában, és valahogy Bajára sodródott. Az ’50-es években „maszek” volt, annak minden előnyével és hátrányával. Otthon dolgozott, így kisgyermekkoromtól rálátásom volt arra, mit csinál, és nagyon megfogott ez a szakma. Minden ellenállását le kellett győznöm, hogy nyomdokaiba léphessek, mert nagyon nem akarta az érthető nehézségek miatt. Végül is elfogadta, és érettségi után, 1970-ben nála lettem tanuló, majd a két éves képzés végeztével „vándorútra” küldött. Ötven évvel ezelőtt egyetlen állami cég létezett 42 telephellyel, és a budapesti központban jelentkezvén Balatonboglár, vagy Szekszárd közül utóbbit választottam pályakezdésre. Egy év után kerültem vissza Bajára, a fogtechnikai vállalat 36. számú kirendeltségébe, ahol 11 évet húztam le jóban-rosszban. A mai napig kellemes érzéssel gondolok vissza a jó közösségre. A ’80-es évek elején jelentősen megváltoztak a jogszabályok, lehetővé vált segítő családtag alkalmazása, ami jogokkal nem járt, csak adózási kötelezettségekkel, de a nyugdíjba nem számított bele. Amikor 1989-ben lehetővé vált a cégalapítás, a megyében elsők között jegyezték be a kft.-nket, mivel szerettem volna „betörni” a biztosítási piacra, amely óriási és kimeríthetetlen forrása volt addig az állami cégnek. A szektorsemlegességi törvény megjelenése után egy évnyi kemény harcomba került, amíg elfogadtak, és egészen 1995-ig egy bevált, folyamatosan fejlődő együttműködés alakult ki, amelynek a Bokros-csomag vetett véget, a térítési díjak erőteljes csökkentésével. Két évbe telt, amíg egyenesbe kerültem, sajnos 5-6 évente, amikor pénzre volt szüksége az államnak, az egészségügy volt a „bőségszaru” – amit mindig megéreztünk…
– Menet közben családos ember lettél.
– Még 1975-ben megnősültem, elvettem Siskó Katalint, született két gyerekünk. A sors úgy hozta, hogy Noémi lányom immár a 4. generációs fogtechnikus a családban, ő már nagyot lépett előre, igaz, a lehetőségei is sokkal jobbak voltak. Az MNÁMK-ban szerzett német nyelvtudással, három éves gyakorlattal rendelkező, végzett fogtechnikusként sikerült német állami támogatással kijutnia másfél évre Erlangenbe, Nürnberg mellé. Helyben megalapozott tudását ott sikerült hatványra emelnie. Hazatérte után néhány évvel Budapesten nyitottunk egy fióklabort, ahol élvonalbeli, újdonságnak számító számítógépes technológiát vezetett be, messze meghaladva az én korábbi „kézimunkámat”. Dávid fiam 18 éve a Generali Biztosítónál dolgozik, ő is sikeres ember.
A feleségem gyógyszertári szakasszisztensként dolgozott, a 90-es évek elején, a patikák magánosításakor látható volt, hogy összeomlik az addigi állami rendszer, nem lesz szükség annyi dolgozóra. Ezt megelőzendő, hogy ne legyünk kiszolgáltatott helyzetben, családi okból is, nyitottunk egy gyógyászatisegédeszköz-boltot, mert ez az ellátás Baján megoldatlan volt, és Kecskemétre vagy Budapestre kellett menni a kisebb-nagyobb eszközökért. Először egy kis, dohányboltnyi üzletünk lett, mert nem tudtuk előre, hogy mennyire válik be. Idővel bővítettük a helyet, majd átköltözünk a Táncsics utcába, ahol azóta is működünk, feleségem nyugdíjasként is tevékenykedik.
Furcsa pálya a miénk, akkor dolgozunk, amikor van megrendelés, előre sohasem tudni, hogy az mi, mennyi és mikorra kell, általában mindig sürgős. Ha meg akarunk élni, sokat kell vállalni, ebből adódóan nincs biztos időbeosztás. Gyakorlatilag úgy éltem le ötven évet, hogy a családomon kívül semmi hobbi nem fért bele, így önhibámon kívül elég színtelenre sikeredett az életem. Nagy társaságunk volt ugyanakkor, amelyet sajnos megtizedelt az idő. Amikor tudtam, szívesen olvastam, elmentünk színházba. A mai napig dolgozom, messze nem annyit, mint régen, egykori kiváló tanulóm, ma munkatársnőm viszi tovább az anyacég nagy részét.
