Mayer János
Átlagos gimnáziumi tanulmányok alapján az egyszerű halandó annyit tud Móricz Zsigmond magánéletéről, hogy első felesége (egyben nőalakjainak legfontosabb mintája) Holics Janka, míg a második Simonyi Mária színésznő volt. Az író életrajza iránt komolyabban érdeklődők – többek között Hamar Péter korábbi, Móricz Zsigmond utolsó szerelme c. könyvéből – azt is tudják, hogy az Árvácskát és a Csibe-novellákat ihlető jóval Litkei Erzsébet és Móricz közötti viszony is jóval több volt annál, mint amit a tankönyvi életrajzok szűkszavúan állítanak. (Bár azért ma már viszonylag ismert, hogy „Csibe” Móricz által adoptált fia az író vér szerinti gyermeke lehetett.) Még kevésbé ismert Móricznak Magoss Olgához fűződő kapcsolata, pedig ez „románc” közel két évtizedig, az író haláláig tartott, bár nem végződött házassággal, és gyermek sem született belőle. Talán érthető módon visszaemlékezéseikben az író lányai sem sokat foglalkoztak vele, így a „debreceni asszony” alakja némileg méltatlanul a háttérben maradt.
A Bajához máig ezer szállal kötődő irodalomtörténész-filmesztéta Hamar Péter legújabb könyvének tárgya ez a különös kapcsolat, amelynek története szerinte a Móricz-életmű némely darabjának megértéséhez is kulcsokat adhat. Magoss Olga (1893–1963) nemesi eredetű, valamikor jómódú debreceni családból származott, édesapja a város polgármestere volt. Az első világháború 2. évében, 1915-ben korán megözvegyült. Móriczcal 1924 végén Ady Lajoséknál ismerkedett meg Debrecenben, ahol a költő öccse ebben az időben tankerületi igazgató volt. Az író első házassága ekkor már komoly válságban volt; Jankától teljesen elidegenedett, a Simonyi Máriával folytatott viszonya még elég bizonytalannak tűnt. A Debrecenbe szabályosan elmenekülő, akkor 45 éves Móricz és a 32 éves fiatal özvegyasszony Adyéknál keveredett társalgásba egymással, és az író – amint azt naplójában utóbb megörökítette – azonnal felfigyelt a nőre. (Beszélgetésükből később egy tárca is született A feketeruhás nő címmel.) Néhány hónappal később, miközben felesége harmadik, végül sikeres öngyilkossági kísérlete következtében élet-halál között lebegett, az író naplójában már arról elmélkedett, hogy „van, akit feleségül lehetne venni”, és aztán leírja Olga mindazon tulajdonságait, amelyek alapján az a „nyugodt, megértő életet” biztosíthatná az író és lányai számára. Ráadásul az esetleges házasság révén az általa egyébként is sokszor ábrázolt dzsentriréteget belülről is megismerhetné író, tehát a frigy akár irodalmi szempontból is hasznos lehet. (Nagy dzsentriregényeit épp ekkortájt kezdte írni.) Az is igaz persze, hogy Móricz olaszországi gyászútjáról nemcsak Olgának, hanem a több érzéki gyönyört ígérő Simonyi Máriának is küldözgette leveleit és képeslapjait, vagyis egy ideig két vasat tartott egyszerre a tűzben. Ma már tudjuk, hogy – bár egy alkalommal Móricz Olga kezét is megkérte, de elutasíttatott – a „versenyt” végül is Simonyi Mária nyerte meg, aki 1926 nyarán hozzáment az íróhoz, és egy időre a debreceni asszonnyal meg is szakadt a kapcsolat.
Ám a két fél története sokkal bonyolultabb ennél, és Hamar Péter könyve végigkíséri a 18 éves kapcsolat teljes rekonstruálható történetét. Mindezt azért teheti meg, mert ha az irodalmi nyilvánosság sokat nem is tud a románcról, Móricz igencsak részletgazdag naplójából azért sok minden kiderül, nem is beszélve a két fél elképesztően bőséges, összesen 376 tételt számláló levelezéséről, amely korábban önálló kiadvány formájában is megjelent. (Igaz, a közölt anyagok hivatkozásaiból igazolható, hogy ennél is több levelet írtak egymásnak.) Ezek, valamint az Olga, illetve Móricz lányai visszaemlékezéseinek összevetésével és némi spekulációval állhat össze ennek a furcsa románcnak a története, amelynek be nem teljesülése végül láthatóan mindkét félnek fájdalmat okozott. Móricz ugyanis nem találta meg a boldogságot a vonzó, szexuálisan túlfűtött Mária oldalán, míg a talán túlzottan is visszafogott (Móricz Virág szerint egyenesen „frigid”) Olga egy idő után teljesen magára maradva, trafiktulajdonosként siratta élete elszalasztott lehetőségét. Persze az, hogy alkalmas lett volna-e arra a szerepre is, hogy irodalmi alapanyagot szolgáltasson az írónak, egyben (mint egykor Janka) kritikusa is legyen neki, legalábbis kétséges: levelezésükből az derül ki, hogy Móricz számos művével, naturalista látásmódjával nem nagyon tudott mit kezdeni.
Bár kapcsolatuk Móricz második házasságával lezárulni látszott, levelezésük már 1928-bam újjáéledt, és az író – akinek új házassága erre az időre kezdett megromolni – az udvarló gesztusoktól sem riad vissza, bár sokáig érdemi válaszokat nem kapott ezekre. 1935-ben aztán újból megszaporodik a szórványos találkozásokkal is kísért levélváltás a felek között, csak ebből az egyetlen évből 63 levelük maradt ránk, 126 nyomtatott oldal terjedelemben. És a történet eljut odáig, hogy a második feleségétől formálisan még el sem vált Móricz októberben megint megkérte Olga kezét; más kérdés, hogy a számos egészségi problémával küzdő, az író sajátságos életformájához igazodni nem kívánó asszony ezúttal is kosarat ad neki. (Állítólag összesen hétszer történt lánykérés.) A levelezés azonban ezután sem szakad meg, bár egyre több szó esik benne irodalomról, sőt az asszony némely, levélben megírt élményéből még novella is született. Móricz leveleiben továbbra is fenntartja a házasság lehetőségét, sőt a szerző szerint az író Betyár c. regényében kapcsolatuk egyfajta tükörképét írta meg, Dea grófnő pedig – általa is észlelt módon – Olga vonásait viseli magán. Pedig erre az időre Móricz életébe már belépett Csibe, és emiatt az író levélírói kedve igencsak lecsökkent, bár új kapcsolatáról eleinte diszkréten hallgat levelezőtársa előtt, és később is csak erősen finomított változatban tájékoztatja a fejleményekről Olgát, aki kész elhinni a mesét a lelencsorból kinőtt proletárlány jószívű felkarolásáról és gyermekké fogadásáról.
Úgy tűnik, 1940 körül inkább Olgában éledtek újjá az érzelmek, ő sokkal gyakrabban és többet is ír ebben az időszakban, de Móricz ezekre csak szórványosan válaszol; egyrészt el van foglalva új regénye munkálataival és a Kelet Népe szerkesztésével, másrészt talán nem is annyira fontos neki az asszony. (Van, aki pátyolgassa.) Igaz, amikor Litkei Erzsinek egy korban inkább hozzá illő udvarlója lesz, mintha az író ismét jobban érdeklődne Olga iránt (1942 márciusában egyszer még találkoznak is), de a magányosságtól ekkor egyaránt szenvedő két idősödő ember kapcsolata már semmilyen értelemben sem teljesedhetett be. Móricz 1942. szeptember 5-én bekövetkezett halála nemcsak írói terveinek, hanem a 18 évig tartó kapcsolatnak is véget vetett. A szerző szerint ha végre csakugyan egymásra találtak volna Olgával, az talán mindkettejük számára nyugalmasabb éveket hozhatott volna – de ezt már sosem tudjuk meg. Az egyébként – levelei tanúsága szerint is – sokat betegeskedő Magoss Olga 21 évvel élte túl Móriczot, az író hozzá írt leveleit eladta az Akadémiának, és 32 oldalon megírta visszaemlékezéseit az akkor már pusztán barátságként említett kapcsolatukról. Mindezekből az is kiderül, hogy az önmagával is sokat vívódó asszony bizonyos írói erényekkel is rendelkezett, ha Móricz vagy akár a legjobb kortárs női írók nagyságához nem is volt mérhető.
Ez a könyv tovább árnyalja mind a Móricz-életrajzot (hiszen eddig széles körben nem ismert aspektusok jelennek meg benne), másrészt az írói életművet is (minthogy több mű keletkezéstörténetéhez és értelmezéséhez ad fontos támpontokat). A művek önértékén, Móricz életművének általános megítélésén persze nem változtat, hiszen a remekművek (pl. Sárarany, Árvácska) attól még nagyszerű alkotások maradnak, hogy Magoss Olgának igazából egyik sem tetszett, és a Betyár sem lesz attól sem jobb, sem rosszabb regény, hogy tudjuk: az író magánéleti állapota komoly hatással volt a szövegre. Hamar Péter az egyes levelek, naplórészletek szófordulatait, az azokban elrejtett utalásokat szinte a mélylélektan eszközeivel elemzi, és számos alkalommal arra is rámutat, miként tükröződnek a magánélet fejleményei az akkoriban születő művekben. Abban nem lehetünk biztosak, hogy Móriczról, az emberről alkotott képünk jó irányba változik-e a könyv olvastán, de ez alighanem csak azért van, mert nagy íróink, költőink életét hajlamosak vagyunk a tankönyvi életrajzok erkölcsi magasságának mércéjével mérni. Pedig hát itt is csak az derül ki, hogy a mégoly jelentős alkotók is olykor vétkező, máskor hibásan döntő, de a boldogságukat/boldogulásukat kereső, gyarló emberek voltak. Csak másokkal ellentétben – a nyilvánosságra hozott naplók, levelek, visszaemlékezések, hivatalos dokumentumok révén – az ő életük gyakran nyitott könyvvé válik, és ez gyakran módosítja a róluk kialakult (kialakított), idealizált képet. Egyet viszont sosem szabad elfelejteni: egy mű nem attól jó, hogy szerzője feddhetetlen erkölcsű, példás életű személyiség volt, hanem a leírtak minősége által. Az igazság megírásától pedig nem kell és nem is szabad félni. (Hamar Péter: A debreceni asszony: Magoss Olga és Móricz Zsigmond románca. Modus hodiernus. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület könyvsorozata 13. Nyíregyháza, 2023.)
