2021. május

Sajnálattal és megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy 2021. április 5-én, életének 81. évében elhunyt RÉGAISZ ISTVÁN, az MNÁMK nyugalmazott tanára, aki 12 éven át igazgatóhelyettesként, egy évig pedig igazgatóként irányította az intézményben folyó munkát. A vaskúti sváb családból származó későbbi pedagógus 1958-ban érettségizett a bajai III. Béla Gimnáziumban, majd a Pécsi Tanárképző Főiskolán szerzett magyar–német szakos tanári diplomát. Tanári pályáját a bácsalmási Hunyadi János Gimnáziumban kezdte, ahol közel negyedszázadon át tanított. 1985-bem lett a bajai Frankel Leó Német Nyelvű Gimnázium (az MNÁMK jogelődje) tanára, ahol egészen nyugdíjba vonulásáig, 2001-ig dolgozott, s részese volt a gimnáziumból „kinövő” művelődési központ profiljának és újkori hagyományainak kialakításában. Szerkesztőségünk, valamint a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja vezetősége és közössége ezúton fejezi ki őszinte részvétét az elhunyt családjának. Nyugodjék békében! A kiváló pedagógus emlékére két egykori tanítványának, későbbi kollégájának gondolatait közöljük, amelyek közelebbről mutatják be a fenti adatok mögött rejtőző embert is.

„Jó ember volt, remek tanár.”

Manz Alfréd
Amikor megosztottam régi bácsalmási osztálytársammal a szomorú hírt Régaisz István, egykori kedves tanárunk eltávozásáról, röviden ennyit mondott róla: „Jó ember volt, remek tanár.”

A „jó ember” kifejezés talán mára kissé megkopott, és napjainkban már el is vesztette az igazi kifejező erejét. Akik viszont diákként és kollégaként jól ismerték, tudják: a „jó ember” rövid, pregnáns megfogalmazása annak, amit Régaisz István megtestesített. Magyar–német szakos középiskolai tanárként évtizedeken át csendben, feltűnés nélkül végezte dolgát: nevelte, formálta, tanította a rábízott diákokat. A jóra, a tisztességre és az egymás iránti megbecsülésre.

Annak idején, az 1970-es évek végén inkább a reál tárgyak iránt érdeklődő diákjaként nem mutattam különösebb aktivitást az irodalomóráin. Emlékeimben mégis megmaradt az az óra, amikor József Attila Thomas Mann üdvözlése című versét elemezve hosszasan beszélgettünk emberi értékrendekről. Az 1960-as évek elején kezdődő tanári pályafutása során a különböző rendszerek és az állandóan változó oktatáspolitikai irányzatok között is ő is „fehérek közt egy európai” tudott lenni és maradni. A humánus, tiszteletre méltó, hangját csak ritkán felemelő, az irodalom által értékeket közvetítő egyéniség szavára figyeltünk diákjaként és később kollégájaként is.

Amikor végzős gimnazistaként az akkoriban heti kétórás németoktatás keretében egy tankönyvi olvasmányban a német költőfejedelem Johann Wolfgang von Goethe életéről és munkásságáról volt szó, kívülről megtanultam a Faustból származó idézetet: „Mein Leipzig lob ich mir! Es ist ein Klein-Paris und bildet seine Leute!”(„Lipcsémet dicsérem! Olyan, mint egy Kis-Párizs és képzi embereit!”). Főiskolai tanulmányaim során fél évig Lipcsében tökéletesíthettem nyelvtudásomat és ismerkedhettem a német irodalom nagyjaival. Onnan az egykori idézetre utalva német nyelvű képeslapot küldtem neki: „Lipcsémet dicsérem! Bár már nem Kis-Párizs, de még mindig képzi az embereit!” Néhány évvel később kollégák lettünk a régi alma materben. Az egyik szünetben íróasztalának fiókjából elővette az említett képeslapot, és jellemző stílusában csak annyit mondott: „Ismerős ez a lap?”

Jó emberként, remek tanárként mindig értékeket közvetített, melyekre a harsány kijelentéseket mellőzve csak utalt, a megfogalmazásokat beszélgetőpartnereire hagyta. Kezdő tanárként tőle is vettem át egy osztályt. Arra a kérdésemre, hogy mire figyeljek a tanítás során, lakonikusan csak annyit mondott: „Az a fontos, hogy jól érezd magad az órán!”.

Akkor még nem értettem a választ, ma már tudom, hogy az óra sikere nem elsősorban a tantervtől, nem is az óravázlattól vagy az oktatástechnikai eszközök és módszerek szakszerű használatától, hanem sokkal inkább tanár és diák harmonikus együttműködésétől, egymás iránti kölcsönös tiszteletétől függ. Mert ő is csak akkor érezte jól magát, ha sikerült az általa képviselt értékekből a felnövekvő nemzedéknek valamit átadnia.

Régaisz István az egykor zárt, vaskúti sváb faluközösség értékrendszerén nevelkedett, egyben tanulmányai és pedagógusi tevékenysége során nagy műveltségre szert tett tanárként marad meg emlékezetemben, aki a német klasszika jegyében nemes egyszerűséggel, de csendes nagyságként mindig az emberek közötti harmóniát és megértést hirdetve maradéktalanul eleget tett a „jó ember, remek tanár” elvárásainak. (A szerző ma az MNÁMK német szakos tanára, Bácsalmáson Régaisz István tanítványa volt, később kollégájaként is dolgozhatott vele – a szerk.)

A tananyagon felüli értéket képviselt

Csorbai Péter
Régaisz Istvánt négy éven át volt szerencsém tanáromként tisztelni; a bajai Frankel Leó Gimnázium MNÁMK-vá alakulásának éveiben tanította nekünk a német nyelv és irodalom tantárgyat. Visszagondolva erre az időre számos kedves momentum jut eszembe a tanórákról, melyek mindig nyugodt és jó hangulatban, a egymás kölcsönös megbecsülésének jegyében teltek. Régaisz István tanár úr munkája során egyesítette a következetességet és a humort, a szakmaiságot és az emberséget; a hagyományost képviselte, de nyitott volt a fiatalok újító gondolataira is.

Bár nem tudom egészen pontosan meghatározni, mikor és hol történt, de úgy érzem, hogy Régaisz István tanár úrnak is komoly szerepe volt benne, hogy szinte észrevétlenül sodródtam a tanári pálya felé. Talán ez a kép is jól jellemzi az ő személyiségét és munkáját. Csendben, mindenfajta feltűnés és magamutogatás nélkül végezte a munkáját, tette a feladatát és kötelességét, vállalt hivatását – és közben igyekezett formálni is a diákokat. Sajnos kollégaként már nem volt alkalmam találkozni vele; ő épp akkor ment nyugdíjba, amikor én az egyetem elvégzése után tanárként visszatértem egykori gimnáziumomba. Azóta is többször gondoltam már rá, hogy milyen nagy megtiszteltetés is az, hogy ilyen pedagógus helyét „vehettem át”. Ez az MNÁMK-ba érkezésemkor csupán egy pozíciót jelentett a tantestületben, de ma már tudom, még nagyon sokat kell bizonyítanom ahhoz, hogy valóban nyomdokaiba léphessek, méltóvá válhassak ahhoz a szellemiséghez, amelyet ő képviselt.

Régaisz István nem egyszerűen tanár volt, hanem olyan pedagógus, aki a tananyagon felül értékeket is képviselt és igyekezett közvetíteni, mégpedig a leghitelesebb módon, a következetes személyes példamutatás révén. Azokat az értékeket, melyek a sváb közösséget is jellemzik: kitartó, becsületes munka, szorgalom, mások megbecsülése és segítése. (A szerző Régaisz István egykori diákja, ma az MNÁMK német szakos tanára.)