Talán egyetérthetünk abban, hogy akik itt jelen vannak, úgy gondolják: a Bajai Honpolgár érték a város kulturális palettáján. (Ha úgy tetszik, Bajai Érték, még ha egyelőre nem is szerepel a helyi értéktárban – de hátha egyszer eszébe jut valakinek megtenni a jelölést ebben az irányban.) Érték, mert olyasmit képvisel, amit ebben a városban semmilyen más fórum sem:
– honismereti, helytörténeti érdeklődést és tudományos alaposságot;
– változatos tematikát, műfaji sokszínűséget;
– a helyi és a regionális értelmiségi elitbe tartozó szerzőket;
– igényes, az érdeklődő emberek számára izgalmas ismeretterjesztő előadásokat;
– olyan cikkírókat és szerkesztőket, akik nemcsak szeretnek, hanem tudnak is írni, és a helyes nyelvhasználatban másoknak is képesek irányt mutatni;
– pártpolitikamentes közéleti véleményformálást, érveken és nem indulatokon alapuló vitakultúrát;
– a helyi hagyományok, évfordulók, kiemelkedő személyiségek emlékének ápolását.
Olyan fórum ez, amelyben írást közölni rangot jelent; és olyan, amelyben a megjelent véleménynek súlya van. Ha tényleg úgy gondoljuk, hogy a Bajai Honpolgár értéket képvisel, akkor bízhatunk abban, hogy konszenzus van köztünk abban, hogy mindannyiunk érdeke, hogy még sokáig életben maradhasson. Mert hiába merjük bátran állítani, hogy lapunk külső megjelenésében szebb, mint bármikor korábban, hogy lapszámaink tartalmukban változatosabbak, mint valaha voltak, hogy előadásainknak biztos, állandó közönsége van, hogy idén várostörténeti jelentőségű könyvet jelentettünk meg, hogy honlapunk látogatottsága dinamikusan növekszik – ha egyszer azzal kell szembesülnünk, hogy városunk legrégebb óta működő sajtóterméke a túléléséért küzd. Egyre kevesebben vannak, akik hajlandó pénzt áldozni nyomtatott sajtóra; ingyen sokan szívesen megkapják lapunkat, de előfizetni mind kevesebben akarnak rá; elárusítóhelyeink száma egyre zsugorodik, a potenciális online olvasók elérése pedig sokszor nem írásaink minőségén, hanem közösségi médiás algoritmusok szeszélyén és anyagi erőforrásokon múlik. És végül: jelenlegi anyagi bázisunk legfeljebb arra elegendő, hogy fuldokolva a háborgó víz felszínén maradjunk, de arra aligha, hogy tartósan állni tudók legyünk a habok közt.
Ha nem szeretnénk azt, hogy néhány év múlva a Bajai Honpolgár nekrológját kelljen megírni (ha lesz még erre fórum valahol), és nem akarunk utólag sajnálkozni egy újabb érték eltűnésén, akkor mindannyiunknak kemény feladatai vannak. A szerkesztőknek olyan lapot, honlapot, előadásokat kell alkotnia, hogy mindenki azt érezze: ezek eltűnésével olyan hiátus keletkezne, amelyet más nem tudna betölteni. A kiadó kuratóriumnak, hogy minden tehetségét, befolyását latba vetve olyan anyagi, jogi, támogatói hátteret teremtsen, hogy az egyébként nem főállásban dolgozó szerkesztőknek csak alkotómunkával kelljen foglalkoznia, és ne érezzék azt, hogy a lap és szellemisége csak nekik és a közönségnek fontos; dolgozzon azon, hogy a lap és a hír minél több lehetséges olvasójához eljusson. A támogatóktól – megköszönve, hogy mellettünk álltak – azt kérem, gondoljanak arra, hogy annak idején a Nyugat sem eladott példányszámainak nyereségéből, a minőségnek tett engedményekből tartotta fenn magát. Hanem abból, hogy ott állt mögötte a cukorgyáros Hatvany Lajos báró, aki annak ellenére áldozott magánvagyonából a magas kultúra oltárán, hogy tudta: befektetett pénzét sosem nyeri vissza. Meg abból, hogy egyik szerkesztője, régiónk szülötte, Fenyő Miksa a Gyáriparosok Országos Szövetségének titkáraként, majd vezérigazgatóként nem szégyellt hozzá hasonló nagyvállalkozókat megszólítani, hogy anyagi erejükkel is egy nemes ügy mellé álljanak. Bármilyen gazdagok voltak is fénykorukban, nevüket az utókor nem a rég bezárt cukorgyár, nem is Fenyő sikeres ügyvédi irodája, hanem kultúrpártoló tevékenységük miatt őrizte meg, mert a Nyugat múlhatatlan dicsfényéből valami rájuk is visszaragyogott.
Mi, akik ezen a lapon dolgozunk, hiszünk abban, hogy tevékenységünk egy megváltozott világban sem értelmetlen. De a mi lelkesedésünk és munkabírásunk önmagában nem elég; ha nem lesznek segítőink, támogatóink és főleg olvasóink, akkor minden küzdelmünk és erőfeszítésünk halálra lesz ítélve. Ha ez csak minket, szerkesztőket érdekel, akkor már készülhetünk a nagy gyásznapra – de az mindannyiunk felelőssége lesz. Kérem tehát Önöket, tartsanak ki mellettünk, segítsenek bennünket egy olyan küzdelemben, amely látszólag „csak” egy kis példányszámú, helyi folyóirat megtartásáért és megerősítéséért folyik, de valójában a tét sokkal nagyobb: a helyi kultúra egyik utolsó független védőbástyájának megvédése. Mint tudjuk, a falak ereje nem a kőben van, hanem a védők lelkében – ám ha nincs forrás a falak javítására, ha a védők magukra maradnak a túlerővel szemben, akkor legfeljebb a hősi halál lehet a sorsuk. Mi azonban nem hősi halottak, hanem büszke (kultúr)harcosok szeretnénk lenni, akiknek szolgálata egy nagyobb közösség javára válik. Ehhez kérjük Mindannyiuk támogatását, egyúttal minden kedves jelenlévőnek áldott ünnepeket és eredményes, boldog új évet kívánok (amelyre természetesen bőven vannak terveink)!
